MG barátunk mostanság nagyon ráérzett és jobbnál-jobb videókkal jelentkezik az Országos Rally Bajnokság futamairól, ezúttal a veszprémi anyagot "porolta le".

74699_651299628231791_474040530_n.jpg

Címkék: Videó Veszprém TMG

Szólj hozzá! hozzászólás

Talán a legkevésbé szeretem az RTE esztergomi lábatlani futamát, a GARMIN Rallye-t. Különösen a Bajna és Lábatlan közötti gyorsaságitól borsózik a hátam, a minősége kritikán aluli, a vonalvezetése unalmas és már mindenki ismeri minden irányból. A Szomor – Máriahalom pálya részemről maradhat, de a másiknak jövőre mennie kell.

címlap_1.JPG

Innen alig látszik, hogy mi fújtuk a bal hátsó ajtót... (Fotó: Kollár Sportfotó - ksf.hu)

Ennyi negatívum után mindenképp meg kell említenem, hogy egyáltalán nem tudtam „rápörögni” a versenyre, szó sem volt olyan izgalomról, amilyen megelőzte a Salgó Rally-t. Dolgos hetet követően péntek délután hat körül értem ki Lacikához Solymárra, ahol a hétvégi bázisunkat kialakítottuk. Az autó még az előző versenyen elkezdett egy furcsa dolgot produkálni, amit a salgótarjáni szervízben nem tudtunk orvosolni, mert nem jöttünk rá, hogy mi okozza azt, hogy időnként – főleg alacsony fordulatszámon elkezdett dadogni a motor, mintha nem kapna elég üzemanyagot. Hazaérve cseréltem benne gyertyákat, de nem változott a helyzet, így levettük a benzin tankot és kitakarítottuk. A gyanúnk az volt, a kagylós kúton vásárolt legdrágább üzemanyag annyira nem fogy, hogy „bedöglött” és koszos és minden ilyesmi. Visszatettük a tankot, töltöttünk bele az osztrák kúton vásárolt naftát és ugyanazt csinálta. Következő lépésként az AC pumpa hibájára gyanakodtunk. Szerencsére Lacikáéknál le van támasztva egy hasonló Swift, amely alig 500 000 kilométert teljesített eddig, ennek nagyját pizzafutárkodás közben gyűjtötte, de a mai napig hibátlanul működik, csak már megvan az utódja. Na, erről levettük a tankot – abban van ugyanis az AC – és áttettük a versenyautóra. Hibátlan lett.

Kollár_1.JPG

Etapon is jó, ha jön a bíztatás! (Fotó: Kollár Sportfotó - ksf.hu)

Feladat volt még, hogy a ceredi korlát által ejtett sebet is kijavítsuk a bal hátsó ajtón. Tóth Sanyinak köszönhetően lett egy fehér ajtónk, házhoz szállítva, ezen már csak az alsó kékes-lilás csíkot kellett kialakítanunk, ami egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy a farakás mellett fújtuk rá a festéket. Ritka esemény, amikor fejleszteni is tudunk, most volt ilyen is. Lacika saját hatáskörben rendelt kemény szilenteket az első futóműhöz és mire odaértem, már be is voltak szerelve, csak a teszt volt hátra. A Pilisvörösvár és Csobánka közti út lett a teszt helyszíne, ahol tényleg óvatos tempóban, csakis sávon belül autózva kiderült, hogy jóval pontosabban lehet vezetni az autót.

Szombaton reggel felkerekedtünk és elautóztunk a Suzukival és az Octaviával Lábatlanra. Zoli egy munkája miatt ekkor még ezernéhányszáz kilométerre volt tőlünk, csak vasárnap reggelre ígérte, hogy hazaér, így nehezebb volt mozgatni az autókat, de megoldottuk ketten. Az itiner felvétele után, bejártuk a pályákat, részt vettünk a rajtceremónián elvittük az autót az éjszakai parc fermébe és este hatkor már Lacikáéknáél bambultunk. Furcsa volt, hogy egy cseppet sem izgultam, azon gondolkoztam, hogy miért nem, amikor mindig szoktam. Arra jutottam, hogy nem izgatnak a pályák, a bajnai olvadt aszfaltos féktávoktól egyenesen rettegtem és tudtam, hogy úgyis spórolós lesz a menet azon a gyorson. A másik ok, hogy megint csak egy ellenfelünk nevezett, ez totálisan érthetetlen számomra, hiszen ez a legolcsóbb kategória, itt kellene lennie a legtöbb nevezőnek…

Reggel mindjárt csúszással és etappal kezdtünk az egyes gyorson Vincze Ferkóék esése miatt (a fenti videón 6:47–től), amit egyáltalán nem bántam, legalább ellenőrizhettük az itinerünket. Innentől már viszonylag eseménytelen napunk volt. Lábatlanon spóroltunk az olvadt aszfaltos féktávokon, Szomoron mentünk, ahogy tudtunk. Érdekes volt, hogy az időeredményeink milyen egyformák voltak. Néhány évvel ezelőtt nem volt ritka, hogy egy nyolc-tíz kilométeres gyorsaságin tíz-tizenöt másodpercet is javítottunk, most viszont a szomori pályán kevesebb, mint másfél másodpercet tudtunk javulni az első és a harmadik kísérlet között úgy, hogy a második eredmény a kettő között volt. (GY2: 4:35,3; GY4: 4:34,4; GY6: 4:34,0) Lábatlanon csak kettőt mentünk az etap miatt, de ott is nagyon egyformák voltak az idők, mindössze négy tizedet rontottunk másodikra, pedig ott már bohockódás is előfordult. Az utolsó körre valami elkezdett „csiripelni” jobb elöl, így megint lesz mit csinálni a következő verseny (Augusztus 10-11. – Tatabánya Rallye) előtt.

Az utolsó szomori menet

Itt találtok rólunk egy csomó fényképet és ha már ott vagytok, akkor lájkoljátok az oldalunkat, mert az jól esik nekünk. Köszönjük a fotósok és a videósok munkáját, köszönjük a fegyelmezett nézőknek, hogy eljöttek, köszönjük Tóth Sanyinak az ajtót és végül, de nem utolsó sorban köszönjük Zolinak, hogy másfél órás alvás után frissen és üdén segített nekünk a szervizelésnél!

Címkék: szomor bajna 2013 lábatlan máriahalom Suzuki RTE Swift Shaperz Rally Garmin Rallye STK kupás

Szólj hozzá! hozzászólás

Már készül a beszámoló és a nagy videó vargagixxxer barátunk műhelyében, addig is kaptunk egy előzetest a Rallye de Luxembourg mezőnyének leglátványosabban közlekedő pilótájáról, Christof Klausnerről.

12334_558380680892792_1751006780_n_1.jpg

Az Audis úriembert volt már szerencsém nekem is látni, nem kicsit jól kezeli a gépezetet, a nézők nagy örömére. 

Még egy ráadás videó a 'művész úrról', hogyan is járt a nézők kedvében ezen a versenyen is:

Címkék: video videó audi vargagixxxer klausner urquattro rallye de luxembourg

20 komment hozzászólás

A messzebbről résztvevő ralifanok még haza sem érhettek, de Babor videója már fent is van a mai Esztergom Raliról. Lássuk hát!

Videó és további képek: www.rallyfans.hu - Babor munkája. Köszönet érte!

P1250684.jpg

Címkék: videó Esztergom ralitúra

Szólj hozzá! hozzászólás

Nagy királyság elmenni a Finn Ralira, még nagyobb Ouninpohja nagy ugratójához menni vendégségbe. Vigyázz, az életed legnagyobb ralis élménye lehet!

TMR_2.png

A gyorsasági szakasz VIP része a nagy ugrató mellett van, ahol 150-180 km/h-val érkeznek a nagyok, és amelyet egy tempós jobbos követ, ahová az éppen leérkező autót be kell erőszakolni. Abszolút bakancslistás hely! 

A bajnok a rali világbajnokság finn futamán visszatér, és rögtön vendégeket vár. Nyerj tőle VIP jegyet a rali VB talán leghíresebb ugratójához, 2013. augusztus 3-ára! Játszani 2013. július 26-ig lehet.

TMR.png

Ha nem nyernél, 295 Euróért vehetsz is ide jegyet, de Tommiék csapata az utazást, szaunázást és szállást is intéz, ha kell. Részletek itt.

Mert az arany cipők augusztus elsején tényleg visszatérnek!

Címkék: játék wrc tmr finn rali tommi mäkinen

2 komment hozzászólás

Vitathatatlanul a XX. századi ralisport egyik királya a finn Tommi Makinen. 1996 és 1999 között négyszer nyerte meg zsinórban a világbajnokságot Mitsubishivel. Ennyit rajta kívül csak Juha Kankkunen és Sebastien Loeb tudott nyerni. 2003-ban, 139 futammal, 24 győzelemmel és 362 szakasz győzelemmel a háta mögött szállt ki a VB-ből. Most úgy tűnik, hogy visszatér. Hamarosan jön a nagy bejelentés, addig is egy könnyed ötvenegy perces mozi arról is, ki ő. 

Címkék: video mitsubishi subaru wrc tommi mäkinen

3 komment hozzászólás

A finn Juho Hänninen után a francia Bryan Bouffier is csatlakozik a Hyundai Motorsport csapatához, mint 2013-as tesztpilóta. Bouffier értékes ralis tapasztalatával segíti majd az i20 WRC folyamatban lévő tesztprogramját a Hyundai Motorsport berkein belül.

A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy a francia Bryan Bouffier tesztpilótaként csatlakozik 2013-as tesztprogramjukhoz. A hírt alig egy héttel azt követően jelentették be, hogy megerősítették: az idei évben a finn Juho Hänninen a Hyundai Motorsport színeiben segíti az i20 WRC fejlesztési programját.

i20-WRC-Testing-3

Címkék: wrc i20 Hyundai Bouffier

1 komment hozzászólás

Mindenki kipihente a veszprémi fáradalmakat, lecsengtek az élmények. A rövid szombat után a kemény vasárnap jött, amelyeket korábban már összefoglaltunk.Épp ideje meghallgatni, hogy a versenyzők hogy emlékeznek. És persze, játssz velünk most is! 

A bajnoki címvédő, és abszolút esélyes Kazár Mikiéknek nem sikerült valami jól ez a verseny, az első napon megadta magát a komputer, ezért szuperraliztak, és bíztak abban, hogy az extra pontokat érő power stage-et meg tudják nyerni. Hát nem tudták, és ezzel még jól megúszták:

- Nagyjából 170 km/h-s sebességnél elnéztünk egy féktávot, de szerencsére úgy estünk be, hogy újra tudtuk indítani a Citroent. A negatív események ellenére fantasztikus élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk, az viszont már biztos, hogy a hátralévő három futam mindegyikén rajthoz kell állnunk. - mesélte Miki, aki töretlenül optimistán várja a folytatást.

Bútor Robiéknak is kijutott a kaland: váltóhiba, defekt, amelyek együtt enyhén demotiválóak voltak, pedig voltak biztató momentumok. Vasárnap délelőtt simán kiegyeztek volna egy hatodik hellyel, pedig nyilván nem ezért mentek.

VES5105

Spiciéket az ág is húzza: Egerre nem állt össze a költségvetés, Miskolcon egy defekt miatt kiálltak. Veszprémben összesen három defekttel és egy meghibásodott lengőkarral is meg kellett küzdeniük. Azt mondják alakul a dolog, és egyre jobban összeszoknak az autóban.

VES5328

Maricsek Miki újra indult, és azt mondja, élvezték, és bár láttam már őt ütősebb formában, panaszra semmi oka. Még kevésbé lenne oka panaszkodni Kovács Antinak, aki a Maricsek-brigád sárga Mitsubishijével versenyzett, pedig neki igen kalandosan indult a hétvégéje.

Végül, de nem utolsó sorban Lukácsékról is emlékezzünk meg: vasárnap kiestek, de legalább jó helyen tették mindezt.

Displaying P7140239.JPG

Címkék: sajtóközlemény veszprém orb wrc

Szólj hozzá! hozzászólás

Luboš Lahola itt volt Veszprémben, és elkészítette a moziját is.

Címkék: video veszprém orb wrc Luboš Lahola

Szólj hozzá! hozzászólás

Egy WRC sem tudta teljesíteni a teljes versenytávot, Herczig és Botka fej-fej melletti küzdelme az első helyért, az ifjú idegen remek autózása. És persze most is fut az elmaradhatatlan fotópályázatunk.

Az első nap egyértelműen a Turán Friciék napja volt: óriási előnnyel nyerték meg mindkét szakaszt és magabiztosan várhatták a folytatást. Vasárnap szuperrali szabályok rajthoz állt a tegnap még az első gyorsasági szakaszon kieső, tavalyi bajnok Kazár Miki is, aki csak az utolsó szakaszon ("power stage") szerezhető extra pontok miatt tért vissza a versenybe vasárnapra. 

Míg Turánék bő fél perces előnnyel indultak, a 2 és 8. helyezett versenyzők fél percen belül voltak egymáshoz képest. Herczigék reggel 1,1 másodperccel álltak Botkáék előtt a második helyen, Krózserék a negyedik, Balogh Janiék az ötödik, Ollé Sasa a hatodik helyről várta a folytatást. 

Három pályán, összesen nyolc szakaszt kellett vasárnap teljesíteni a veszprémi célig, és oda már csak minden második autó ért el. Az első kislődi gyorson Turánt és Hercziget megelőzve Kazár Mikiék futották a legjobb időt, emellett a dél-afrikai skodás Henk Lategan is komolyat ment. A kölyök mindössze 3 tizedmásodpercet kapott a legjobb S2000-es Herczigtől. 

A fiatal versenyző annyira jól kezdett reggel, hogy a második - szőci pályán abszolút időt futott és két helyet előrelépve máris az összetett ötödik helyen találta magát! A Xsara WRC-vel addig látványosan közlekedő Szíjj Zsolt - Papp György páros a nézők elől lezárt gyorsasági szakaszon búcsúzni kényszerült: egy kisebb esés után hiába maradt mozgásképes az autójuk, nézői segítség hiányában nem tudtak visszatérni az útra.

Dél-Afrikában sajátos - egy kicsit a terepralira hasonlító - szabályai vannak a ralinak: nincs pályabejárás, közös, "előre gyártott" itinert kapnak a versenyzők, találjanak le azzal a pályán. Emellett on-board videofelvételeket használnak a felkészüléshez. A tizennyolc éves dél-afrikai srácnak ez volt a második versenye, ahol maga dolgozta fel a pályákat, és diktált saját itinert. 

Közben Turánék elvileg egy perces büntetést kaptak, korai érkezés miatt, de nem sokkal később kiderült, hogy mégsem rájuk vonatkozik a szankció, mert mert a nyolcas, hanem a huszonnyolcas páros érkezett korábban, csak a rádióban lemaradt a forgalmazás eleje. Így a Fordos páros maradt az élen.

Az első kör utolsó, vigántpetendi gyorsát ismét Kazárék nyerték, de az abszolút elejében nem történt jelentős változás. Lukács Kornélék viszont ugyanitt kiestek. Úgy tudjuk, hogy Csucsu nekiment az egyik murva-kupacnak, ami belógott félig az útra. Ez ott volt bejáráskor is, tudta is, úgy gondolta, hogy - mivel ez egy enyhe balosban volt - csúsztatva megkörzőzi. Kicsit rámentek, nem borultak fel, de eltört a lengőkar, kifordult a féltengely, "kibicsaklott" a kerék, és félre kellett állniuk. Nem adta ki, van ilyen. Kár érte, mert szépen mentek. A kör végén Turánék Herczigék előtt 50 másodperces előnnyel álltak, őket Botkáék követték harmadikként 5,4 másodperc hátránnyal.

A második kör kezdetén, Kislődön Turánék defektet kaptak, de még milyet! A futómű teljesen megsemmisült, a szakasz végén pedig még ki is gyulladt a kerék. Ugyan még be tudták fejezni a gyorsasági szakaszt, és még így is az abszolút első helyen álltak, nem tudták tovább folytatni a futamot.

Az első hely így Herczig Norbi ölébe hullt, de nem sokáig örülhetett ennek a pozíciónak, mert a következő, szőci gyorsasági szakaszon Botka Dávid megelőzte a skodásokat, akik a hátralévő három szakaszon már nem tudták visszavenni vezető helyüket. Herczigék futómű-, vagy hajtás-gondokat éreztek, de folytatták tovább. A dél-afrikai Lategan, Balogh Janit megelőzve a képzeletbeli dobogó harmadik helyére lépett fel, és a verseny végéig meg is őrizte ezt a pozíciót, ahogy Baloghék is maradtak negyedikek.

Szintén a hatodik szakaszon búcsúztak Krózserék is, miután kigyulladt a Subaru WRC motortere, de szerencsére időben sikerült eloltani.

A második szervizben az osztrák szervizcsapat Herczigék hátsó diffijének cseréjére készült, majd úgy tűnt, hogy egy féltengely a ludas, végül csak egy összetartást állítottak, és máris újra ütőképes lett a Skoda. után már csak két szakasz várt a még versenyben maradottakra, melyekből egyet Kazár, egyet pedig Herczig húzott be, de az összetettben már nem történt változás. Érdekes, hogy míg Botka 1,1 másodperc hátránnyal kezdte a napot (Norbiékhoz képest), a verseny végére viszont pontosan ennyi előnye maradt, megszerezve ezzel élete első abszolút győzelmét. Kazáréknak nem adta ki a power stage: amiért jöttek, nem sikerült, Herczigék nyerték az extra pontokat.

Képek: Rallye Évkönyv

Eredmények:

Címkék: video veszprém orb wrc bútor robi herczig norbi botka dávid balogh jani henk lategan

Szólj hozzá! hozzászólás

Jani küldött újabb képeket.

CSC0060 

1 komment hozzászólás

Dreska Jani küldött képeket a mai első kör Szentgáli gyorsaságijáról.

CSC0031

Szólj hozzá! hozzászólás

veszprém rally 2013 tenk 01Herczig Norbert - Bacigal Igor

veszprém rally 2013 tenk 03Bútor Róbert - Tagai Róbert


veszprém rally 2013 tenk 05Turán Frigyes - Zsiros Gábor

veszprém rally 2013 tenk 07Szíjj Zsolt - Papp György

veszprém rally 2013 tenk 08Lukács Kornél - Mesterházi Márk

veszprém rally 2013 tenk 11Ollé Sasa - Czakó-Budai Annamária

veszprém rally 2013 tenk 13Spitzmüller Csaba - Juhász Istvén

veszprém rally 2013 tenk 14Osváth Péter - Farnadi Ágnes

veszprém rally 2013 tenk 15Szíjj Csaba - Kerekes Dani

veszprém rally 2013 tenk 16Baracskai Zsolt - Veres Gábor

veszprém rally 2013 tenk 18Kovács Zoltán - Szabó Gábor

veszprém rally 2013 tenk 23Botka Dávid - Mihalik Péter

veszprém rally 2013 tenk 31Elek István - Földi Nikolett

Brava képei egyben:

Címkék: veszprém orb brava tenk lászló nagykép

Szólj hozzá! hozzászólás

Turánék magabiztosan az élen, Kazárék és Herczigék jelentős hátrányban.

Az idei év egyik leginkább várt hazai raliversenye a 20. Veszprém Rallye volt. Úgy tűnik, 2013-ban csak ez az egy murvás verseny lesz a hazai bajnokságban, hosszú évek után ismét végre a lőtér is szerepelt a programban, és négy WRC is szerepelt a szombati rajtlistán. 

VES4805Turán Frigyes - Zsiros Gábor (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Az első gyors előtt csaknem minden ralit érintő beszélgetés visszatérő témája volt, hogy Turán Friciék meg tudják-e verni a címvédő, és idén 100%-os Kazár-Szőke párost. A kérdés az első lőtéri rajt előtt eldőlt, ugyanis Kazár Mikiék alatt még az első gyorsasági szakaszhoz vezető etapon megállt az autó: a Xsara WRC komputere adta meg magát. (A csapat kicserélt, az autó lábon ment vissza a szervizparkban, ha hihetünk a híreknek, vasárnap szuperraliznak, vagyis élesben is láthatjuk a Xsarát.)

VES5147Krózser Menyhért - Fodor Géza (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Az első gyorsasági szakaszt toronymagasan nyerte a Turán Frigyes - Zsiros Gábor (Ford Focus WRC) páros. Tizenöt másodperccel volt gyorsabb a peugeot-s Bútor-Tagai és a mitsubishis Botka-Mihalik párosnál, akik viszont tizedre azonos időt futottak. Elekék nyolc tizeddel maradtak le a dobogóról és egy tizedmásodperccel előzték meg a Herczig-Bacigál párost. A Balogh-Holczer páros a hatodik helyen fordult. Kiss Lászlóék az első gyorsasági célja után elestek, de végül 12 perc szerelés, és az ezért járó 2 perc büntetés után bal hátsó fék nélkül, törött felnivel de továbbvonszolták magukat.

VES5105Bútor Róbert - Tagai Róbert (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Apropó büntetés: korai érkezésért a bajnokság második helyén álló Herczig Norbiék 5 perc büntetést, Krózser Menyáék 1 perc büntetést kaptak. 

VES5075Herczig Norbert - Igor Bacigál (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

A második körben sem volt ellenfele a Lőtéren a Turán Frigyes – Zsíros Gábor kettősnek, akik ezúttal több mint 17 másodpercet vertek a teljes mezőnyre, és az első nap végén már 35,6 másodperc előnnyel vezetik a 20. Veszprém Ralit a Botka Dávid – Mihalik Péter és további 8 másodperccel a Balogh János – Holczer Dániel páros előtt. A 4. helyről az S2000-es Ford Fiestával most először versenyző Ollé Sándor, míg az 5.-ről Lukács Kornél várja a vasárnapi folytatást.

VES5298Ollé Sasa - Czakó-Budai Annamária (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Az ötperces időbüntetést begyűjtő Herczig Norberték nagyon siettek a második gyorsasági szakaszon, és  abszolút 2. idővel teljesítették, az egyperces időbüntetésüket ledolgozni próbáló Krózserék a 3. legjobb idővel teljesítették a szakaszt.

Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv képei az első napról

A napnak több újabb vesztese is akadt: Spitzmüller Csabáék és Elek Istvánék is defektet kaptak: Spiciék 1 perc körül, Elekék jó hét és fél perc körül zsákoltak be. (Pisti, ha olvassátok: miért nem cseréltetek kereket a gyorsasági elején összeszedett defektnél? Hét és fel perc kimondhatatlanul soknak tűnik.)  Bútorék is sokat veszítettek a második gyorsaságin, a váltójuk megmakkant, és csak a 4-es sebességi fokozatig működött.

VES4816Szíjj Zsolt - Papp György (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Talán többeknek feltűnt, hogy van egy hófehér, reklámmentes Skoda Fabia S2000-es a mezőnyben. Egy 18 éves dél-afrikai srác bérli Baumschlageréktől az autót és kifejezetten szépen terelgeti. Talán nem érdektelen megjegyezni a nevét: Henk Lategan. 

VES5357Henk Latagan - Barry White (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

A második gyorsasági szakasz eredménylistáján már nem szerepel Herczigék büntetése. Kazár Mikiék sajtóanyaga szerint "a felügyelő testület visszavonta a korábbi döntést, méghozzá azzal az indokkal, hogy a sportbírók hibáztak. Állítólag rosszul jelölték ki az állomást, ezért tévedett a páros." Kazár Miki nyilatkozatában igen élesen kritizálta ellenfelét és a döntést.

VES5239Budavári Zoltán - Németh Gergely (fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv)

Ne feledjétek, van most is fotópályázatunk, melynek témája: A legnagyobb "pocsolya".

Első napi hivatalos eredmények:

Címkék: veszprém kazár orb wrc ford focus bútor robi herczig norbi turán frici zsiros gábor szőke tamás Ford Focus WRC

5 komment hozzászólás

Rallye Rádiót itt, Veszprémben pedig a 98,3 MHz-en hallgathatjátok.

Első napi összefoglalónk a Rallye Évkönyv képeivel.

Tenk László (Brava) képei az első napról.

Folyamatosan frissülő híreink:

Időeredmények a netrally.hu-tól, tudjátok, nekik van az a jó kis androidos appjuk.

Címkék: veszprém orb

Szólj hozzá! hozzászólás

Csucsu megmutatta már, hogy fiatal kora ellenére tud küzdeni a Veszprém környéki pályákon is. A kezdeti Hondás időszakon kívül elég csak Zagyva Lajossal közös Citroenes versenyre, vagy a tavalyi Mikulás Rallyra gondolni, amikor Márkkal, de Asi autójával állt rajthoz. Most a saját, R4-es Mitsubishivel és saját navigátorával indul. A hétvége legfontosabb kérdése, hogy mi lesz a villanyoszlopokkal?
rd 2012_1576.jpg

Folytatása a sajtóközlemények között.

Címkék: sajtóközlemény orb lhg rallye team

Szólj hozzá! hozzászólás

Gyula küldte nekünk a friss kisfilmjét.

"Sportbíróként tevékenykedtem a Veszprém Rallye teszten csütörtökön, és ezt az előzetest készítettem a hétvégére. Remélem meghozza mindenkinek a kedvét!"

Köszönjük, és várjuk a Ti képeiteket és videóitokat is.

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása