Nemrég írtunk arról, hogy Franciaországban miként keresik és futtatják a tehetségeket. Molly Taylor példáján megtapasztalhattuk, hogy ez hogy működik Ausztráliában. Most nézzük a német példát. Három ország, három út, de egy közös bennük: keresik, megtalálják, majd lehetőséghez juttatják a tehetségeket. 

Eddig is biztosak lehettünk benne, hogy a Volkswagen komolyan gondolja csatlakozását a Rali Világbajnokság mezőnyéhez. A Polo WRC-t eddig csak képen láthattuk, de a VW-csoporthoz tartozó Skodákat keményen nyüstölik a leendő pilóták. A finn kirándulás nem sikerült ugyan túl jól, de a fehér-kék Fabiákkal gőzerővel tesztel a német csapat.

A Finn Ralin két fiatal skandináv versenyzőt vetettek be, a németországi VB futamon pedig a 24 éves német Christian Riedemann és az ugyancsak 24 éves holland Hans Weijs kap lehetőséget arra, hogy kvalifikálja magát a készülő Polo WRC-be. Mindez pedig felvállaltan a VW-csoport  - korábban a pályaversenyzés területén jól működő - tehetséggondozási programjának a része.

Riedemann jelenleg a WRC-Akadémia kereteiben versenyez (egyforma R2-es Fiestákkal a Rali Világbajnokság egyes futamain). 2009-ben megnyerte az ADAC Junior Kupát, majd a Német Ralibajnokságban indult. A német VB futam nem újdonság a számára, mert 2010-ben itt biztosította be győzelmét az utánpótlás márkakupában.

Weijs tavaly megnyerte a német futamon a JWRC értékelést, és az éves értékelésben második helyen végzett.  

Mindkét autó a "Wings for life" alapítvány színeit viseli. Az alapítvány, amelynek egyébként Sebastien Vettel is a nagykövete, a gerincvelő-sérülések gyógyítását támogatja.   

Nemcsak murván:

 

Dieter Depping és a Skoda

Hanem aszfalton is:

Az német VB futam előtti SWRC-s tesztekről tegnap posztoltunk egy videót

Ha tetszett a poszt, szavazz ránk a Goldenblogon:

Címkék: video vw wrc tehetséggondozás deutschland rally

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr833145298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása