A mai poszt nem arról szól, hogy melyik bajnokságban jobb menni, hol van nagyobb sport-, vagy éppen élvezeti értéke, de még arról sem, hogy melyikben nagyobb az őstehetségek aránya.

A nézőknek semmi sem jó. Hiába volt példátlan küzdelem az Országos Rallye Bajnokságban, és csaknem minden futamon más győztest avatnak. Nem emlékszem olyanra, hogy a bajnokság végéig ekkora tülekedés lett volna a bajnoki címért. Ráadásul hatalmas párharcok voltak kisebb kategóriákban is, így komoly tűzijátékot hoz minden Krózser vs. Ollé összecsapás, de Bessenyey és Zagyva is embereset küzdött Veszprémben. Az N4-es (tudom, hogy ezévtől 3. kategória) srácok sem aprózták el, és ott is akad 3-4 olyan páros, aki simán nyerhet, sőt abszolútban is meg-megvillan. Nekem tetszett az idei produkció. Persze kevesen vannak, nincsenek WRC-k, és különben is, régen mennyivel jobb volt. Korábban kiszámoltuk, hogy nulla versenykilométer mellett alsó hangon mennyibe kerül, és milyen versenyfelszereléseket kell megvenni. A kritikusok szerint attól, hogy drága még lehetne jó.

A magyar historicos mezőny most alakul csak, ezért meglehetősen kicsi, alig másfél tucat versenyzővel számolhatunk. Azért van ott is néhány páros, akik miatt érdemes őket is figyelni. (Különösen a fordos és porschés párosokra gondolok)

 

A Rallye2 bajnokság mezőnye is töredéke a 10-15 évvel ezelőttinek. Ráadásul, míg egy évtizede összesen négy kategóriában (N1, N2, A5, A6 - utóbbi csak Lada) küzdött nem ritkán hetvennél is több versenyző, könnyedén előfordult, hogy egyes kategóriákban 15-20 páros állt rajthoz. Mára ez megváltozott, a kis kategóriák mellett, illetve helyett az A6 már nem csak Ladáknak nyitott, de van N3 és A7 is, és persze van az F-csoport három kategóriája, amely teret enged az igazi nagyvasaknak (EVO-k). Valamilyen oknál fogva viszont a kit-carok, R-csoport és persze a WRC-k itt sem mehetnek. A sok kategória ellenére viszont alig harminc autó áll rajthoz egy-egy versenyen.

A ralitúra mezőnye elvileg a legnépesebb, nem ritkák a 80-100 névből álló nevezési listák. Bár Veszprémben ők is csak 34-en neveztek. Pedig van ott minden, EVO-hegyek, és komoly hátsókerekes szekció. A kategóriák elnevezése ugyan nem egészen FIA-kompatibilis, de itt is akad vagy fél tucat. A mezőny jelentős része nagy teljesítményű, összkerekes, vagy más drága technika. Állítólag nagyon jó a hangulat és késhegyre menő vívások is vannak. Bevallom, korábban voltam néhány túraversenyen, de az idei veszprémi teljesítményük meglehetősen csalódást keltő volt.

Végül nem feledkezhetünk meg az országos szinten több százra tehető sprintes társadalomról sem. A pécsi mezőnyt egy időben közelebbről is ismertem, jó kezű gyerekek, egyre komolyabb technikával küzdenek gyakran emblematikus gyorsaságikon. Elképesztő fejlődésen ment át a hazai ralisprint: tíz éve egy homológ módon megépített, és biztonsági felszerelésekkel telepakolt N-es Swift Gti is különcségnek tűnt, addig mára überigényesen épített gépek, köztük profi csapatok által üzemeltetett - ha nem is vébészintű, de raliegyben is irigylésre méltó - technikával. (Sőt már tíz évvel ezelőtt is voltak olyanok, akik - még ha nem is tudatosult bennük - egy kisebb autós ralikettes szezon költségvetését simán elsprintezték.)

Nagyon komoly mezőny: EVO-któl Trabantig minden játszik  

Veszprém és a "kismecsek" után felerősödtek azok a kritikai hangok, hogy - vérmérséklettől függően - az ORB, a Historic, a Rallye2, az RTE, vagy éppen ezek tetszőleges kombinációját sz@ozták le.

Vannak akik szerint az RTE (mások szerint a Rallye2, vagy a sprintversenyek) mezőnye amellett, hogy partiban van (lenne?) az ORB-vel, minden más sorozatnál jobb, gyorsabb látványos. Nos, ez nem egészen igaz.

Maradjunk a tényeknél: Viszonylag ritkán fordul elő, hogy valamennyi mezőny ugyanazon a pályán, ugyanolyan körülmények között, lényegében együtt versenyezzen. Arra többször már van példa, hogy két mezőny ugyanazon a versenyen, azonos pályákon megy, mert a kisebbek extra lassítókat is kaphatnak. A sprintesek viszont ebből kilógnak, az ő versenyeik a legritkább esetben vannak másokkal együtt.

A számok nyelvén 2010-ben Egerben a Rallye2 győztese (Medvecz, Mitusbishi EVO VI. 47'46"6) az ORB-ben 8. gyorsasági után csak 42. lett volna. A túrás mezőny hat gyorsaságija az ORB utolsó (9-14) gyorsaságijával egyezett meg. Az eleje kapott is az ORB-től olyan három percet. A 2010-es Miskolcon megint csak nagyon kikapott a Rallye2 nagyautós mezőnye az ORB elejéről. (2-3 másodperccel kilométerenként.) Az idei számok hasonlóak: Egerben az első napon a Rallye2, második nap a Túra kapott perceket az ORB-től. Bükfürdőn Medveczék 20. hely körül álltak volna az ORB-ben, és a túrás élmezőny sem volt fasorban sem, mert kilométerenként két másodperc körül kaptak. Veszprémben pedig az egyébként műszakilag is elfáradt ORB perc felett adott a túra elejének. 

A kisebb kategóriáknál nem ilyen egyértelmű a helyzet, bár ott az összehasonlítást az nehezíti, hogy az ORB-ből az igazi kisautós kategóriák (régen A5, N1, N2) eltűntek. Amennyire ez megállapítható, sajnos itt is megdőlnek a mítoszok, és bármennyire is hihetetlen, de az ORB mezőnye itt is percekkel gyorsabb. 

A legnehezebben a Rallye2 és a túrás mezőny hasonlítható össze, hiszen ritkán mennek egymás ellen. 2008-ban, a Baranya Kupán így volt. Ott a két mezőny közötti különbség kisebb volt, de a Rallye2 gyorsabb volt. Sajnos a 2009-es eredmények egyik eredményközlő oldalon sincsenek hiánytalanul fent, azóta pedig nem volt összemérhető versenyük.

Amin viszont nincs értelme vitatkozni, az a látvány kérdése. A szépség ugyanis nem lehet vita tárgya. Mindenkinek más jön be.

Van azonban néhány olyan aspektus, amiről eddig még nem volt szó. Egyfelől az egyes bajnokságok mezőnyei más szabályok szerint épített autókkal versenyeznek, ami legalábbis megnehezíti az összehasonlítást. Másfelől pedig más távon kell versenyezniük. Ne felejtsük el, hogy ha nem 130 kilométerre kell az autót beosztani, hanem csak 50-re, vagy 70-re, akkor könnyebb bátran, vagy vakmerően menni. Ugyancsak könnyebb állatul közlekedni, ha nincs közünk ahhoz, amit csinálunk, csak bízunk benne, hogy általában össze szokott jönni. Ha viszont mégsem, akkor majd pár órás szervizben összetákolják.

Mi hiányzik a képről? "Mellényes" emeber...

Arról is kell szólni, hogy az ORB, a rali2, és az RTE versenyeihez képest a különböző ralisprint sorozatok szervezettsége komoly eltérést mutat. Vannak, amelyek a legháklisabb igényeknek is megfelelnek: igényes rajt, és stop áloomások, szalagozások mellett kötelezően beépítendő biztonsági felszerelések sora az autókban. És sajnos vannak olyanok is, ahol szembejövő autóval lehet találkozni az elvileg lezárt pályán.

A szembejövő civil autósok elég kemények

Vannak olyan helyzetek, műszaki megoldások, emberi hozzáállások amelyeket a sprintek, vagy a túra még elviselnek, sőt akár még sikerek is jöhetnek, de az ORB-ben nemhogy nem vezetnek eredményre, de kifejezetten biztos bukást jelentenek. Elképzelhetetlen mértékű különsbésgek vannak az egyes bajnokságokban, sorozatokban "elengedett" autók műszaki állapota, és a rajtengedélyhez szükséges biztonsági felszerelések között.

Mielőtt nekem estek: vannak olyan sprintversenyek, illetve sorozatok, amelyek szervezettségükben, színvonalukban, és biztonságukban messze kiemelkednek, sőt - megkockáztatom - simán hozzák az országos bajnokságok szintjét. (A versenyek biztonságával kapcsolatban egy hosszabb írásunk készül, így majd ott fogjuk kellő részletességgel a kérdést elemezni.)

Egy sprintversenyen is lehet így szalagozni

Sokkal fontosabb lenne, hogy ezt a négy elemet (sprint, túra, rallikettő, ORB) helyére tegye valaki ebben a rendszerben. Áltathatjuk magunkat, hogy milyen jó a magyar rali, de az a baj, hogy Turán Friciék vébés eredményeit leszámítva - még a Mecsek után sincs - erre nincs bizonyíték. Nézzünk az észtekre! Stabil vébés és IRC-s résztvevők, a bajnoki futamukat tesztversenyként használja az M-Sport, két páros vesz részt a Ford WRC-Akadémián. Na, az ő ralisportjuk mintha kicsit ütősebb lenne.

Egon Kaur (Fotó: wrc.com)

Milyen fokozatosságtól beszélünk, ha az ORB-ből gyakorlatilag kitiltott erős technikával versenyeznek az utánpótlás nevelést célzó bajnokságokban? Hol vannak az olcsó, de nagy létszámú kategóriák (N1, N2, A5?), ahol igazi verseny van? 

Itt az ideje, hogy leszámoljunk egy illúzióval: a magyar ralisport csak Magyarországon világhírű. Az utánpótlás-bajnokságok teljesen alkalmatlanok a fiatal tehetségek felkutatására. Gyakran komolyabb teljesítményű autókkal közlekednek bennük, mint az ORB-ben, viszont nincsenek nagylétszámú, olcsó kategóriák, nincs valódi fokozatosság, és sokszor valódi verseny sincs. Ismét mondom: nézzünk az észtekre!

Valaki ebben a vitában azt mondta, hogy "A rali az egy! Ha nem focit néztek helyette nagy baj nem lehet." Nagyjából ez az egyetlen, ami biztos!

 

Ugye, nem felejtettétek el mecsekralis fotópályázatunkat? Válaszd ki a három legjobbat, töltsd fel, és nyerj! Részletek a facebook oldalunkon.

 

 

Címkék: orb tehetséggondozás rte ralisprint r2 vitaposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr573073190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2011.09.22. 11:25:39

Szókimondó, de igaz.
A MOCKBA meg üt.

Pipi 2011.09.22. 12:34:26

egyszer lehetne egy cikk a csoportokról bajnokságokról, szabályokkal, sajátosságokkal, ha van ilyesmire erőtök :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 12:49:08

@Pipi: majd a sötét és ralimentes téli estéken

etelefoto 2011.09.22. 13:02:35

Azt gondolom jó az írás, de túl sok dolgot vet fel... És túl sok dolgot nem válaszol meg. Ezáltal mindenki vár hogy ki mit kezd el a lehetőségekből taglalni. :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 13:04:57

@etelefoto: Akkor spoilerezek: lesz a közeljövőben tehetséggondozással kapcsolatos sorozatunk, és (nézői) biztonsággal kapcsolatos posztjaink. A cél a kaotikus helyzet durva vázolása volt.

littlerock 2011.09.22. 13:07:59

Amikor az értetlen civil autós a pályán van, akkor itt ki a felelős??? Ha valakinek tönkreteszi a versenyét, akkor ezt ki, és mivel teszi jóvá??? Egy autós mégse őzgida...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 13:10:38

@littlerock: és itt nem is csak egy rosszabb idő a legnagyobb kockázat. A kérdésedet a biztonságról szóló, készülő posztunkban alaposan kivesézzük.

Grafikuszoli 2011.09.22. 13:14:35

Még azt érdemes megnézni, hogy egy-egy túrafutamon a meghívásos kategória versenyzői milyen időket mennek a túra élmezőnyéhez képest. Itt a pálya nyilván ugyanaz, ugyanott van a rajt, a cél, a lassítók, szóval a körülmények elvileg adottak. Persze itt elsősorban a túrások körében van tétje a meccsnek, a licencesek inkább tesztelni, egy következő komolyabb futamra hangolódni jönnek.
Ha valaki szeretne böngészni ilyen eredménylistákat, az rtehirek.freeblog.hu oldalon megteheti.

deak.atti 2011.09.22. 14:43:46

@littlerock:

Szia!

Én még emlékszem az 1996-os Mecsek Rallye-ra, ahol a Trabik mentek egy búcsúkört, merthogy akkortól nem volt már homológ a 601-es. Rácz "Vigyori" Peti Trabantja akkor készült el, csili-vili volt a gép ... egészen Hetvehelyig. Elment a mezőny, majd kis késéssel jöttek utánuk a Trabik. Vigyori meg az egyik kanyarban egy civil Wartburggal találta magát szemben! Választhatott ... Az árkot választotta. Úgyhogy a frissen elkészült Trabinak mindjárt annyi is volt. Az ember úgy gondolta, hogy már úgyse jön senki, hát elindult feljebb, egy jobb helyre. Csak olyan százezres kárt csinált ezzel, akkori árakon számolva.

DA

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 15:07:15

@deak.atti: Szerencsére ORB-n (és jól biztosított sprinteken, ide értve az RTE-t is) ma már nem fordulhat elő. Sokat fejlődött a biztonság terén a hazai autósport.
(persze még mindig van hova fejlődni...)

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.22. 15:36:13

még orb-n is látni olyan "rendezőket"..
jaj.

amikor odatesznek egy kétméteres 60kilós gyereket, akin lobog a rendező mellény, attól mit várnak?

littlerock 2011.09.22. 15:45:55

A "rendezőkről" általában annyit, ha egy biztonsági őr cég csinálja a biztosítást, akkor kirakják őket egy sarkon, azt minden 3. ember kap rádiót... a 2003-as Bp rali-n voltam ebben a szerepben... semmilyen eligazítást nem kaptunk... mondjuk az ottani szervezők is elég csapnivalók voltak, mert kitalálták, hogy csökkentik az indítások közötti időket... az 5. autó már porfüggönyben jött, mert az a 10 centis por nem tudott elülni... Na, ez így már nem verseny...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 15:45:56

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: ha a nézők normálisan viselkednek, akkor lehet a rendező akár 160 cm és 40 kiló, ha hülyék, akkor a kigyúrt állat is kevés...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 15:47:51

@littlerock: szerencsére a rádiókat már többnyire sportbírók kezébe adják, azoknak meg tudniuk kell mi a pálya.

A biztonsági cégek már csak a népkezelésben vesznek részt...

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.22. 15:49:43

@T-Maci: azért egy kigyúrt alaknak nagyobb tekintélye van.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 15:51:37

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!: Ma már senkinek nincs tekintélye... Hiába van ott a kigyúrt állat, ha nem csinálhat semmit a renitens nézővel. Ha rendőrök állnának a pálya szélén kicsit más lenne a helyzet...

etelefoto 2011.09.22. 16:02:00

A rend őreinek kicsit más a rezsi óradíjuk, mit a sportbíróknak, vagy azoknak akire fehér mellényt adnak.

littlerock 2011.09.22. 16:10:44

"rend őreinek kicsit más a rezsi óradíjuk" bizonyos focimeccseket nem pénzért biztosítanak... és a talpam is ökölbe szorul, amikor az FTC pályánál 150-200 rendőr ácsorog... mert a normális adófizetők terhére teszik ezt...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 16:15:37

@etelefoto: @littlerock: @T-Maci: Azért itt pár dolgot rendbe kell tenni: van, hogy fizetős, van hogy közfeladat a sportremndezvény biztosítása. Kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvényre más szabályok vonatkoznak. Egyébként a tömeg menedzselése ilyen nagy rendezényeken meglehetősen spec. felladat, és rendőrök nélkül nehezen megy.

AciDuzzu 2011.09.22. 16:45:36

Arról volt szó, hogy a biztonságról lesz másik poszt, szóval inkább arról beszéljetek miért nincsenek olcsó, nagy létszámú kategóriák :)
Kinek jó ez a mostani helyzet? Miért nem cselekszik az MNASZ, vagy kinek a kezében van a döntés? Ez speciel nem tűnik anyagi kérdésnek, vagy rosszul látom?
Én a családias hangulatú ralisprinteket kedvelem, ahol befogadható a technika és jók a meccsek. Ha a szezon elején tudod, hogy kb 4 autó lesz egymással versenyben a kb 6-ból, az nem túl izgi, bár nézni nyilván őket is jó.

Javító Zoli 2011.09.22. 17:44:11

Jó írás! Minden szava szentigaz.

Anno volt szerencsém ott sertepertélni az RTE bölcsőjénél, láttam a lelkesedést, a buzgalmat és a szándékot. Aztán mi lett belőle?! Lényegében egy újabb bajnokság, ami ugyanúgy fuldoklik a másik kettő problémáiban.
Tényleg hiányzik a szigorúbban vett utánpótlás nevelés.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 17:58:08

@AciDuzzu: Azért mert mindenki Evoval akar menni és nem képesek visszaülni kisebb autóba...

STi 2011.09.22. 21:08:30

Tudod, hogy a túrának mennyi plussz lassítót szoktak betenni? Egerben 3 percet kapott a túra a rally1-től? Lehet, lusta vagyok utánanézni. De gyorsonként volt 3 lassítóval több.

STi 2011.09.22. 21:12:05

Valamint a pécsisprintet a Beppo Harrachnak igen nagy gondja volt megverni Bakonyán. Árpádtetőn kapott is... Lehet azért találni támpontokat.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 21:52:27

@STi: ezt magyarázom. Nem lehet a kettőt összehasonlítani. Sem a plusz lassítók miatt, sem pedig azért, mert a sprint nem 254 km, és viszonylag ritkán kell 26 km-es gyorsokat menni. (Úgy meg különösen, hogy egy 18-asról érnek oda.)

@Grafikuszoli: az sem jó. Ti odamentek élesben, ők tesztelnek, és két héttel verseny előtt nem akarnak elesni, szóval tényleg ésszel mennek.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 21:57:07

@B. Capelluti: A versenyzők tudását könnyen össze lehet mérni. Azonos autóval azonos pályán győzzön a jobb :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 22:01:04

@T-Maci: aha, és mi van az utánpótlás-neveléssel? (Azonos pályán, azonos autó legfeljebb csak ugyanabban a bajnokságban lehet szó elméletileg.)

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.22. 22:03:27

@B. Capelluti: Azonos autó - azonos pálya speciális körülmények között lehetne, pl egy "bajnokok tornáján"

Utánpótlás nevelés: kiírni egy kupát mondjuk Suzuki Swiftekre, aki megnyeri lehetőséget kap egy nagyobb kocsival, mondjuk r2-vel és így tovább felfelé...

STi 2011.09.22. 22:16:06

@B. Capelluti: Ja akkor megbeszéltük! Tényleg nem lehet összehasonlítani, de szerintem mindenhol emberek vezetik az autókat és mindenhol vannak ügyesek, gyorsak, hülyék, bénák. Minél nagyobb egy mezőny, annál nagyobb az esélye, hogy láthatunk valami érdemlegeset.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.09.22. 22:31:00

@STi: nagy a mezőny, ha 20-30 autó van egy kategóriában.

Nem vitatom, hogy "mindenhol emberek vezetik az autókat és mindenhol vannak ügyesek, gyorsak, hülyék, bénák." De a poszt nem erről szólt, hanem arról, hogy az utánpótlás-bajnokságok nem alkalmasak arra, amire hivatottak.

Pipi 2011.09.22. 23:47:35

@B. Capelluti: okok, közben ha minden jól megy, jövő héten elkezdjük az autónkat építeni :)

deak.atti 2011.09.23. 09:07:06

@T-Maci:

Szia!

Már volt ... Csak két név, akik onnan lettek R2-es kupás versenyzőből top-versenyzők: ASI és Benik Balázs. Csak aztán az idők nehezedésével kimúlt a kategória. RTE-ben is van Suzuki Tehetségkutató Kupa (STK), de 5-6 autót szoktam látni a nevezési listákon összesen. Pedig nem hülyeség: a Swift (a korábbi generációra gondolok) egy remek autó erre a célra. Könnyű, relatíve erős, gyerekjáték vezetni ... Én annyit változtatnék, hogy a széria(!)autón lehet versenygumi, azt' hadd szóljon! Csak az a baj, hogy ott is mentek a mókolások jó magyar módra: GTi cuccok a mootorban, 1.0 típus váltója, stb. Ezekre kellene odafigyelni, de nagyon.

DA

deak.atti 2011.09.23. 09:20:54

@AciDuzzu:

Üdv!

Én azt nem értem, hogy az A5 kategória miért nem népszerűbb. Ebbe belefér a Skoda Favorit/Felicia, a Lada 2105/Samara, a Swift, mind olyan autók, amelyből 10-esével találni használtakat, és nem is vészesen drágán. Illetve tudom, és egy korábbi cikkben már le is írtam a kommentek közt: sok járulékos költség teljesen független attól, hogy milyen autóba teszed bele. Ülés, öv, bukócső, ugyanannyiba kerül Ladába is, meg EVO VI-ba is. Ami olcsóbb, az az alap-autó, meg a tuning, bár az sem annyival. Ott tartunk, hogy ha mondjuk 150 ezer forintért megveszel egy tisztességesebb állapotú kockát, Samarát, vagy Favoritot, akkor mire versenyautó lesz belőle (bukócső, ülések, gátlók, kerekek-gumik, egy mezei tuning mondjuk Ross Pistons nélkül), 1 millió forint felett jár a végösszeg. És akkor még nincs mivel húznod: a tréler meg a húzóautó újabb 2 X 300 ezer forint, és még nagyon vékonyan számoltam. Ha nincs E-s jogsi az ismeretségi körben, akkor az minimum újabb 100 ezer kiadás, és akkor még ruha, sisak, tehát az 1 milla az már kettő. Na, hát ez itt a baj, hogy a legalacsonyabb szinten is egy éves bruttó átlagbért bele kell fektetni, csak az indulási feltételekbe, és még csak akkor jön a versenyzési része.

DA

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.23. 09:57:27

@deak.atti: Az általad leírtak miatt lenne jó, ha bérelni lehetne ilyen autókat.

Régi Suzuki kupa jó volt, csak nagyon sok volt a sumákság! Minden szalonnak az volt az érdeke, hogy az ő autója legyen a nyerő. Egyébként Asi és Benik mellett több tehetség is került ki onnan.

RTE-t kicsit zsákutcának tartom, mert onnan nincs meg az igazi fellépés lehetősége...

Grafikuszoli 2011.09.23. 10:00:55

@deak.atti: Az A5 kategória megfelelője a túrában az A2. Ott azért viszonylag népszerű. Gondolom, felsőbb osztályokban éppen azért kopott ki, mert az általad leírt költségek az autó értékéhez és fenntartásához képest aránytalanul magasak. Tehát ha egy Suzukis vagy Feliciás évet akarsz összerakni, akkor azt tapasztalod, hogy a homológ cuccok összevásárlása és a nevezési díjak miatt már nem is vagy annyira messze valami komolyabb autóval operáló csapat költségvetésével.

A tehetségkutató kupák valamikor régebben pénzdíjazásúak voltak - például a Szászvári könyvben szerepel a 2000-es évi állapot, akkor a Magyar Suzuki Kupa első három helyezettje kapott pénzdíjat. Gondolkoztam már olyanon - bennünket pont nem érint, mert GTI-vel megyünk -, hogy ha az első helyezett meghívást kapna a következő versenyre, a második-harmadik meg 50% illetve 25% kedvezményt, akkor talán többen előhúznák a kocsit a garázsból. Persze ez általánosságban igaz, nem csak a Suzuki kupára.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.23. 10:33:18

@Grafikuszoli: Ez a nevezési díjas dolog nagyon motiváló lenne. A kis kategóriák feltelnének, és a rendezőknek sem lenne akkora bevételkiesése...

etelefoto 2011.09.23. 10:52:24

Barátaim nyomultak A5-ben és hát sajnos ott nagyon elszabadultak a technikai paraméterek. A Skodák nagy része nem 1,4-es volt úgy ki volt hegyezve hogy folyton technikai gondok miatt álltak meg, de amíg mentek addig rettentően szóltak. Csak ott egy családias hangulat volt mindenki tudta hogy mi a helyzet, de senki nem óvott, és nem ellenségeskedett. Amikor az egyik versenyző vitte a homológ motorját a csehekhez hogy kicsit gatyába rázassa, kinevették a mesterek, hogy mit akar ő az 1,4-es erőművel. Mert hogy ott is mindenki nagyobbra fúrt motorral versenyez.
Nem véletlen hogy mikor mi jártunk Sumava és Janner rallyera akkor csak hüledeztünk hogy a csehek Fábiái hogy szólnak, és mennyire nagyon mennek. És akkor nem is beszélünk még a sadev váltóról és egyebekről.
Hallani olyant is hogy egy 1-2 évvel ezelőtti ütőképes Fábia lábon, minden nélkül 12M Ft! És akkor még nem volt szó a 1-2 verseny utáni felújításról... A felhúzott Skodáknál nagyon komoly tételekről lehet hallani.

Ezért is van hogy kihalt az A5, és ezért is van hogy a barátom a homológ Fábiájával nem is tud mit kezdeni. :(

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.09.23. 11:25:49

szomszéd faluban van egy úriember, otthon épített rte-be egy a-s zsigulit, 3-ban állt meg neki úgy, hogy ő csinált a munkákat rajta a fényezés kivételével, és volt egy rakat felnije tartalékban..

és akkor még csak egy cirka 130 lovas zsigád van.

na ezért szórakozom én éjszaka a hegyi gyorsaságikon utcai megcsinált autóval.

Szkotti 2011.09.23. 11:44:21

@deak.atti: Erre azt akartam írni, amit etele leírt, hogy A5-ben a végén már eléggé elszálltak az árak, és valljuk be, nem sok típusból állt a választék. Nem sokkal nagyobb árakért lényegesen több lehetőség volt A6-os autókból.
Az általad felsorolt típusok nagy részének meg már vége (homologizációs szempontból), bár ezt azért meg lehetne oldani.

T-Maci: bérlés? Mennyiért szeretnél kibérelni egy kupás Swiftet? Versenyenként 40-50e? Ennél többért szerintem nem vinnék el, de ennyiért meg nem valószínű, hogy megérné a bérbeadónak...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.23. 19:26:04

@Szkotti: Sprint versenyekre van bérbeadó Suzuki, de nem tudom mennyiért (ha jól tudom a Merencsics Árpi adja ki).
Egyébként ha már kupa, akkor mindenképpen jobb N-s autóval kezdeni. Arra meg ott volt az Ignis kupa, meg később a Tenkes Team Swiftjei. Ott is megmutatkozott a vezetési tudás, csak sajnos nem volt olyan komoly a háttér, hogy tovább lehessen építeni a dolgot. És itt kéne jönnie a szövetségnek...

Szkotti 2011.09.23. 22:36:36

@T-Maci: OK, de ha jól belegondolsz, ha jól felkészített kocsit akarsz, az nem lesz olcsó. Ha olcsó, azzal max az élményért lehet menni, eredményre nemigen (még N1-ben is). Ebben az esetben viszont saját tulajdonnal jobb.
Tenkesék is addig tudtak működni, amíg volt Magyar Suzuki támogatás. Az elapadt, így ők is kifújtak...

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2011.09.23. 22:50:51

@Szkotti: Igazad van. Ifjúságnevelés szempontonjából jó volt az Ignis és a Tenkes Swift is, de mivel Magyar Suzuki kiszállt, a sorozatoknak is vége!

Bezzeg itt vagy ott olyan a szövetség, hogy VB-n indítja a tehetséges hazai versenyzőt...

deak.atti 2011.09.24. 07:33:12

@Szkotti:

Szia!

A homologizáció RTE-ben és R2-ben annyira nem gond. Én arra próbáltam rávilágítani, hogy hiába veszed meg az alap-autót gombokért (visszatérve a Swift-Felicia vonalhoz), mire versenykész, meg beöltözöl, meg van egy szervizautó a szervizparkban, milliós plusz költség, és nem egy milla, hanem több. Jó, tudom, nekem is van vonóhorgos kombi autóm, amivel lehetne "kutyával" lehúzni egy autót a versenyekre, de ha az ember fia úgy akarja csinálni, ahogyan ezt kellene, akor ezt a pénzt bele kell fektetni. Sajnos a mai helyzetben még annak a 30-40 autónak is örülni kell, ami összeverődik egy versenyre, kifizeti a benzint, a nevezést, a szállást, és versenyez. Már korábban leírtam: itt áll a kertben a korábbi Wartburgom. 1976-os, komplett, típustiszta, egy napnyi lakatolás (két küszöb csere, meg pár kisebb folt a padlóra) és egy külső fény kéne rá (le van mattulva, amúgy egyszínű), meg bele cső, meg ülés, meg övek. Miért nem csinálok belőle Historic-os versenyautót? Mert ha nagy nehezen össze is hoznám rajtkészre, nem tudnék vele menni, itt állna továbbra is a kertben. Az egyéb költségek is olyan szinten elnyargaltak, hogy én tényleg tisztelem azokat,akik még ezeket felvállalják, és indulnak.

DA

Weindochnicht 2011.09.28. 18:21:45

Csak most olvastam a cikket, remélem még olvassa valaki a hozzászólásokat.
RTE vs ORB: összehasonlításképpen meg lehetne nézni pl. az idei Peugeot-Vác ralit, ahol az első 15 autó csak tesztelni volt az ORB-ből. Ott volt Pethő, Asi, meg mások is. Ugyanazon a pályán. Össze lehet hasonlítani a kanyarvételeket is, amikor a két mezőny ugyanazon a versenyen meg. Pl. Bükfürdőn egy jobbos belső íven álltunk: belül 60 centi széles 40 centi mély árok, aztán partoldal. Janika úgy jött, hogy a 207-es jobb első kereke fullon bent volt az árokban. De az ORB mezőnyből mások is behúzták az autót. Utánuk jött az RTE, ahol az autók ároktól kb 30-40 centire mentek el teljesen más íven. Az ORB mezőny alig ment keresztbe, az RTE-ben meg minden harmadik autó.

Én egyébként abba a nézői kategóriába tartozom, aki szereti, ha keresztben mennek az autók. RTE-ben azt látom, hogy nyomják neki, had menjen keresztbe, ORB-n meg időre mennek. Valamint RTE-ben látványosabb a géppark: rengeteg Lada, sok BMW, Mitsu, pár elsőkerekes valami.

Arra szoktam gondolni, hogy ha én lennék a király, aki megmondja milyen legyen a rali, akkor betiltanám az elsőkerekes autókat. Elsőkerekes autó csak N-es lehetne. Azon lehetne tanulni. Az összes többi (A-s, R2, R3,...) meg összkerekes vagy hátsókerekes. Összkerekes inkább kizárólag turbóval (mint a WRC-k), mert ezek az S2000-es szépek, meg jók, de az erőhiány miatt a kanyarokban legtöbbször elsőkerekesnek hatnak (aszfalton). Esetleg az S2000-esek kerékméretét csökkenteném, mert így látványra kb olyanok tapadós aszfalton, mint egy N-es Swift.

latyusa 2012.09.22. 01:09:11

Szeretném, ha nem a volt autóm lenne a rossz példa, mert volt benne rendes cső, négypontos öv, és mindkettőnkön nolan sisak becsatolva! Láttam már sokkal szebb autót is embert ölni, pedig az több pénzből készült. Nem akarok személyeskedni de ennyit a műszaki megoldásokról!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.09.22. 10:11:23

@latyusa: nem rossz példának szántuk, hanem annak illusztrálására, hogy mekkora a szórás az autók között. Olyan autót, ami nem felel meg az alapvető biztonsági előírásoknak, nem tettünk volna be illusztrációként.
47 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása