Vannak országok, ahol vannak márkakupák. Vannak márkakupák, amelyek nemzetközi szinten működnek. Nálunk évek óta nincsenek márkakupák, és kupás autókkal sem tömegek versenyeznek. Az Opel azonban úgy gondolja, hogy megéri az Opel Adamból raliautót faragni, és Németországban rögtön márkakupát is szervezni. 

Építettek hát R2-es autót, összeálltak az ADAC-val, majd közösen megnyerték a sorozat partnereinek az Eibachot és a Michelint, és az is kiderült, hogy kupa egyik állomása a német VB-futam lesz. Az autókat olcsón (25 ezer euró + ÁFA) mérik, és összesen évi 100 ezer európénzdíjat lehet nyerni. Hát persze, hogy lett sok nevezőjük: a huszonnégy helyre hetvenen pályáztak.

Nemrég átvehették autóikat a versenyzők, és mivel jövő héten ott kezdődik a bajnokság, ezért teszteltek is.

(Az autó az R2-es szabályoknak megfelelően 1,6-os szívómotoros, Sadev szekvenciális váltóval szerelt, elsőkerekes, mintegy 140 lóerős teljesítményű.)

Az Opel egyébként a tehetségkutatásban igen erős francia bajnokságban is kiírta a kupát, ahol az R2-es kategóriát uraló Citroen C2-k, és Twingók ellen bizonyíthat. A számok azonban nem nekik kedveznek, a franciák autói elvileg sokkal (30-50 LE) erősebbek, viszont hozzájuk képest az Adam kifejezetten olcsó alternatíva.

Címkék: teszt video külföldi magazin színes tehetséggondozás r2 Opel opel adam r2

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr745177318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapsi Hapsi 2013.03.29. 10:31:28

Erről Nekem egyből a digók jutnak eszembe!

Volt Lancia, Alfa, Fiat! Most már csak az a göthes ló a sport tevékenységük, igazi nemzetközi szinten.
Mióta 1993 óta, kb.: 20 éve csak erre költik a pénzüket sehol nincsenek élvonalbeli olasz sport és versenyautók.
Ennek következménye, hogy nincsen márkakupa, igazi sport tevékenység így igazi fiatal olasz tehetség sincsen!

Nem tudom, de hosszútávon miért jó ez az olaszoknak?

Bezzeg a franciák.....
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása