A Barum Rallyn megszerzett Európa-bajnoki második helyezésük után először láthatják a szurkolók hazai pályán Csomós Miklóst és Bán Viktort a hétvégi Győr Rallyn. A jó híreknek ezzel azonban még nincs vége, hiszen Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila is visszatér, aki Cseh Vilmosnak fog navigálni. 

csomos_mixi_barumrally2023-1321.jpg

„Nagyon szerettük volna meghálálni a magyar szurkolóknak azt a sok kitartást és szeretetet, amit az idei Rally Európa-bajnokságon kaptunk tőlük, ezért nagyon kemény munka folyt a háttérben, hogy rajthoz állhassunk a Győr Rallyn. Tegnap (hétfőn) elhárult minden akadály, úgyhogy örömmel jelenthetjük be: Bán Viktorral ott leszünk – kezdte Csomós Mixi, a HM Academy versenyzője. 

Az Eb második hely után nagy az elvárás velünk szemben, én is, a csapatunk is ugyanúgy készülünk, mintha Eb-futamra mennénk, és ugyanolyan keményen fogunk harcolni is.“

csomos_mixi_mk_2023_08_17_barum_-391.jpg

A Győr Rally egyik legnagyobb kérdése Mixi navigátora volt. A Róma Rally óta Bán Viktor olvassa az itinert Csomós Mixinek és az Eb szezonzáró Rally Hungaryn is együtt fognak versenyezni. Ezért már csak a felkészülés és összeszokás miatt is fontos volt, hogy együtt induljanak. Bán Viktor azonban már év elején megállapodott Cseh Vilmossal, hogy a Győr Rallyn együtt versenyeznek. 

„Cseh Vili nagyon jó barátom, és tudom, hogy milyen fontos neki a hazai versenye – mondta Mixi. – Nem szerettem volna a terveit keresztülhúzni, és ha nem találtunk volna rá megoldást, akkor inkább én kerestem volna más navigátort. Ekkor merült fel, hogy ha már én kölcsönvettem Vili navigátorát, akkor ő kölcsönveszi az enyémet és Nagy Atival indulnak. 

Nagyon örülök, hogy Ati is igent mondott és a Kanári-szigeteki bukásunk után újra autóba ül. Hálás vagyok neki, hogy most is segített megoldást találni. Így tulajdonképpen két autóval is örömet tudunk okozni a szurkolóknak. Várunk mindenkit a hétvégén a Győr Rallyn.“

A szurkolók nem csak Mixi rajthoz állásának, de Nagy Attila visszatérésének is örülhetnek. 

csomos_mixi_081a0706.jpg

„Először is szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást, amit a Kanári-szigetek óta kaptam a szurkolóktól – mondta Nagy Attila. – Szükségem volt erre a pár hónapra, hogy mentálisan megerősödjek. Nem terveztem, hogy rajthoz állok a Győr Rallyn, az élet hozta így, de egyre jobban örülök neki. 

Az nem volt kérdés, hogy Mixi és Bán Vitya jó párost alkottak a Róma, a Veszprém és a Barum Rallyn is, és az sem kérdés, hogy ezt az összeszokottságukat nem szabad megtörni a Rally Hungary előtt sem. Ezért is vállaltam el, hogy az engem helyettesítő Bán Vityát helyettesítem. Cseh Vilit nagyon kedvelem, tudom, hogy fontos neki a hazai versenye és örülök, hogy a Mixi csapatnak és neki is tudok segíteni. 

Tegnap (hétfő) délután dőlt el, hogy megyünk, és bevallom, egy kicsit izgulok. A Róma és a Barum Rallyn is én készítettem a csapat menetrendjének tervét, úgyhogy ebből nem estem ki, de a pályabejárás megtervezését már régen csináltam. Általában két héttel a verseny előtt már mindennel képben vagyok, most pedig még éppen csak átfutottam a kiírást. Rettenetesen zavar, hogy nem látom át úgy a versenyt, ahogy ilyenkorra szeretném. 

csomos_mixi_cub_2895.jpg

Ahogy Vilit ismerem, jó hangulatú hétvégénk lesz. Most még izgulok, de amint elrajtolunk szerintem rendben lesz minden. Remélem, a szurkolóknak is sikerül egy kis örömet szerezni.“ 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Pályafutása legjobb eredményét érte el Csomós Mixi és Bán Viktor a rally Európa-bajnokság hetedik futamán, a Barum Rallyn. A HM Academy magyar párosa nagyon kiegyensúlyozott versenyzéssel szerezte meg a második helyet, ami Ferjáncz Attila és dr Tandari János 1987-es győzelme és ’88-as második helye után a legjobb magyar eredmény a híres cseh versenyen. 

0w5a9709.jpg

„Még mindig nem tudom felfogni, mi történt velünk – nevetett Csomós Mixi hétfő reggel. –  A Róma Rally előtt változtattam egy kicsit a vezetési stílusomon, már ott is érezhető volt, hogy magabiztosabb és gyorsabb lettem tőle, de igazán a Barum Rallyra állt össze minden. 

A péntek esti városi gyorsasági is jól sikerült, bár ott kellett egy kör, mire belerázódtam. Szombat reggel Slusovicén jöttünk egy harmadik időt, Katerinicét pedig megnyertük, ami után vezettük a versenyt.  0w5a9385.jpg

A negyedik gyorsasági, a 25 kilométeres Troják volt a vízválasztó. Ez egy nagyon nehéz pálya és úgy számoltam, hogyha csak 20–25 másodpercet kapunk, akkor az már nagyon jó. Az első körben 9 másodpercet kaptunk, a másodikban pedig 2,8-at. Akkor éreztem először, hogy meglehet a dobogó.“

Ami nem kis dolog a Barum Rallyn, hiszen itt volt a teljes Eb-mezőny, az Európa-bajnoki címvédő Efrén Llarénától kezdve, az idei Európa-bajnok Hayden Paddonon át, a magyar bajnokságból is jól ismert Mads Ostbergig. De a Barum Rallyn mindig a cseh versenyzők a legnagyobb ellenfelek, hiszen számukra ez az év legfontosabb versenye, és mindenki ezt akarja megnyerni.

081a8678.jpg Éppen ezért volt meglepő, hogy a Csomós–Bán kettős a Skoda Fabia Rally2 evóval a második helyen zárta az első teljes versenynapot, mindössze 14,9 másodperc hátrányban Jan Kopecky mögött. A Skoda gyári versenyzője 11-szer nyerte meg a Barum Rallyt, 2015 óta senki sem tudta őt legyőzni, a Skoda Fabia RS Rally2 fejlesztését pedig szinte kizárólag az ő segítségével végezte a gyár.  

„Úgy vágtunk neki a második napnak, hogy reális esélyünk van a dobogóra. Ez egyáltalán nem tett rám plusz terhet, ahogy mostanában mondani szokták, belekerültem egy flowba, ahol nagyon jó tempót tudtam autózni. 

Egy picit még lehetett volna gyorsabban is menni, de nem hiszem, hogy Kopeckyt meg tudtuk volna verni. Jobban ismeri az autót, mint bárki a világon és jobban ismeri ezeket a pályákat is, mint bárki. A másik cseh versenyzővel, Eric Caisszal is sokat beszélgettünk, az egyik szakasz után mondta, hogy itt lakik a szomszédban… 0w5a0437.jpg

Vasárnap csak arra akartunk figyelni, hogy a második helyet megtartsuk Simon Wagner előtt. Az első két gyorsaságin tudtuk növelni az előnyünket, így a nap végén már egy légüres térben autóztunk. Sokan mentek rá az erősgyorsasági pontokra, mi nem akartunk kockáztatni. Így is ötödikek lettünk, amivel szereztünk még egy Eb-pontot. De a lényeg, hogy megvan az első Eb-dobogónk. 

Másfél éve, amikor elkezdtük az Eb-programot, csak álmodni mertem ilyen eredményről. Nagyon sokat tanultunk, mondhatom, hogy az elmúlt 12 hónapban megjártunk minden mélységet. A csapatunk iszonyatosan sok munkát tett bele, hogy itt lehessünk, de ez az eredmény most mindenért kárpótolta őket.  

0w5a0065.jpg

Édesapám a csapat lelke, mindenkivel közölte, hogy most hazamegyünk és három napig ünneplünk, mindenki szánja rá az időt! 

Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy kitartottak mellettünk, hogy most is velünk voltak. Ezúton is bocsánatot kérek tőlük, hogy most nem tudtam annyit találkozni velük. Iszonyú kemény versenyünk volt, az utolsó négy napban négy–öt órákat aludtunk, a végére nagyon elfáradtunk, de remélem, az eredmény őket is kárpótolta.“

Nem csak Csomós Mixinek, hanem navigátorának, Bán Viktornak is messze ez az Eb második helyezés volt a legjobb eredménye. Vitya egy kicsit más szemszögből élte meg a Barum Rallyt.  0w5a9424.jpg

„Először is óriási élmény volt – nevetett. – Most is iszonyú nagy volt a tempó. A Róma Rally után meséltem, mennyire fel kellett gyorsulnom az itiner diktálásával, de erre most még egy lapáttal rá kellett tennem. Nagyon nehéz gyorsaságik voltak, rettenetesen kellett koncentrálni, nem csak a pályákon, de egész nap is, hogy ne essünk ki a ritmusból. 

Vasárnap 5:30-kor indultunk, onnantól kezdve a célig éreztem a nyomást, hogy egy nagyon nagy eredmény kapujában állunk. Most tapasztaltam meg először, miért is olyan nehéz egy Eb vagy egy vb-futam. Emlékszem, hogy húsz éve néztem Kopeckyt a pálya széléről mint szurkoló, és akkor elképzelni sem tudtam volna, hogy egyszer mellette állhatok egy Eb-dobogón.  

Ahogy Mixi mondta, nem tudtunk annyit foglalkozni a szurkolókkal, mint szerettünk volna, de reggel óta olvasom az üzeneteket. Megdöbbentő, hogy mekkora örömet tudtunk szerezni nekik. Nyilván ezt az eredményt a csapat építette fel, én csak az utóbbi három versenyen csöppentem bele, de úgy érzem, a szurkolók engem is befogadtak. Csodálatos élmény volt ez a verseny, és még szerintem napok kellenek, hogy feldolgozzuk.“ 081a8780.jpg

Az idei rally Európa-bajnokságból már csak egy verseny van hátra, október 6–8-án Nyíregyháza központtal a Rally Hungary, amelyre a Csomós–Bán páros az egyik legnagyobb esélyesként érkezik. 

„Nagyon szeretnénk a Rally Hungaryn a győzelemért harcolni. Ennyivel tartozunk a szurkolóknak“ – ígérte Csomós Mixi.  

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém

Fotók: Béres Gábor/Rallye Dream Blog

Szólj hozzá! hozzászólás

 Az idei Budapest Rally pénteki rajtceremóniáját Salgótarján főterén rendezték meg és itt jelölték ki a szervízparkot is,tekintettel a közelben lévő mátrai gyorsaságikra.

A gyorsasági szakaszok össztávja 172,5 km volt, sajnos a nyárnak köszönhetően nagyon sokan távol maradtak a futamtól. Többen jelezték a szervezők felé, hogy sajnos ki kell hagyniuk a futamot. Ez jó tapasztalat lehet a jövőre nézve a szervezésben. Az indulók annál lelkesebben voltak. Mindenki örömmel vágott neki a várva várt aszfalt szakaszoknak a veszprémi autógyilkos murva futam után.jakab_norbert_feliratos.jpg

Első versenynapon a 8,5 km hosszú mátrakeresztesi gyorsaságit kellett teljesíteniük a versenyzőknek, ahol Szecsődi Kristóf a Fiesta WRC-vel az élre tört, őt 83 ezred másodpercre Görög Péter követte Hyundai i20 WRC-vel, a bajnokesélyes Dobos Dávid a harmadik helyre hozta be a Toyota Yaris WRC-t. Görög azonban a második gyorsasági szakaszon nagy tempónál eldobta az autóját így kiállni kényszerült a versenyből. A parádsasvári felfutón ismét Szecsődi remekelt. Őt Dobos követte majd Viczek Zsolt egy Hyundai i20 WRC-vel harmadik lett. Az első nap végére nem is változott a sorrend a WRC kategória elején. nagy_lorant_feliratos.jpg

Rally 2 kategóriában a már jól ismert top 6 pilóta vetekedett. Kiss Bálint és Bartók Vince mindössze 10,77 mp különbséggel követték egymást a nap végére. Hlavacsek István VW Golf R5-el a kategória 5. helyéről esett ki. Erdős Levente 3. helyen végzett az első nap, az 5. gyorsasági szakaszig együtt autózott Bálinttal és Vincével, de a 6. szakaszon megforgott. Nagy Lóránt 4-ként zárta az első napot. Ötödik és hatodik helyre Varga Bence és Tresó Dávid érkezett meg.

Rally 3 kategória élmenői között szombati napon Csicsely Attila elsőként ért be a szervízparkba, második helyen a már bajnok Berki Norbert és a harmadik Czikray Gábor lett. Az első napon erősen kezdett még Lóczi Kristóf és Tóth Patrik, de a nap végére már leszakadtak a kategóriatársaktól, mindketten hibáztak..

Rally 4 kategóriában Krcsmárik Péter, Gallovic Márió és Csicsely Pál domináltak. Elsó napon Mózes Máté autózott még dobogós helyeken, sajnos a 2. napon már nem tudott elindulni. absz-2.jpg

Második versenynap reggelén az Eger Rallyról már ismert Egerszalók - Tarnaszentmária embert és autót próbáló gyorsasági szakasza következett. Annak ellenére, hogy ismert gyorsaságiról van szó, 8 versenyző kényszerült feladni a küzdelmet. Köztük Szecsődi Kristóf az abszolút első helyről esett ki.

A Parádsasvári fordított pályán Dobos Dávid jött le elsőként. Az ölébe hulló első helyet végig tudta tartani, így megnyerte a Budapest Rally-t.

Dobos Dávid Toyota Yaris WRC: “Összességében az eredménynek nagyon örülök, bezsebeltem a 2. győzelmemet, viszont a sebességemmel nem vagyok elégedett. A semetin pályán nagyon lassan mentem, nem mertem gyorsabban, ebben még sokat kell fejlődni.Szerencsére most elég volt ennyi is.Gratulálok mindenkinek és köszönjük a szervezést! Külön gratula azoknak akiknek sikerült ebben a fordulóban biztosítani és megnyerni a bajnoki címüket!”

Viczek Zsolt Hyundai i20 Coupe WRC:“Nem vagyok elégedett, bár a pozícióm nem ezt mutatja. Lehetett volna bevállalósabban is közlekedni, de a szűk és gyors pályákon most csak ennyire telt.

Egy megforgás sikerült a 4. szakaszon, de alapvetően tiszta versenyem volt. Gratulálok minden célba érőnek!”

Rally 1 végső sorrend:
1. Dobos Dávid Toyota Yaris WRC 2018 88:30.554 00.000 00.000
2. Viczek Zsolt Hyundai i20 WRC 2021 90:04.775 1:34.221 1:34.221
3. Jakab Norbert Hyundai i20 WRC 2020 94:52.367 4:47.593 6:21.814
4. Kranauer Győző Ford Fiesta WRC 2019 104:20.764 9:28.397 15:50.210
5. Jakus Mihály Hyundai i20 WRC 2020 110:42.906 6:22.142 22:12.352
6. Harcos Csaba Citroen C3 WRC 2017 115:16.048 4:33.143 26:45.494

rally2-2.jpg

A Rally 2 kategória bajnoka Kiss Bálint magabiztos tempót diktálva ismét a dobogó első helyét zsebelhette be. Második Nagy Lóránt harmadik Varga Bence lett végül.
KissBálint Skoda Fabia R5 evo: “Én annak örülök leginkább, hogy célba értem, elég sok dolog próbált ebben akadályozni. Kezdve azzal, hogy amikor hétvégén fel akartam szerelni a kormányomat, tőből letört az egyik leszorítója, úgyhogy elég bizonytalan volt onnantól a kormányzás. Gyakorolni egyáltalán nem tudtam a legutolsó verseny óta, szóval inkább csak a verseny teljesítésére próbáltam koncentrálni. Ennek ellenére próbáltam tempósan menni, viszont ez nem igazán akart sikerülni, és néhány kisebb-nagyobb hibának köszönhetően azért bőven sikerült is hagyni benne. Aztán a második napon valamelyik Uhorna után még egy “runtime errorral” is találkoztam, ott azt hittem vége is van, de szerencsére addigra már be lett írva az időm, így tudtam folytatni. Összességében nagyon nem vagyok elégedett, de mostanában úgy tűnik ennyit tudok kihozni magamból.”


Nagy Lóránt Skoda Fabia R5 evo: “A murva futamok után fellendülés volt vissza térni aszfaltra! Az első nap számomra ismeretlenebb szakaszai után a második napon már sokkal otthonosabban mozogtam ez a
tempón is látszott egyenlőre meg fix végeredmény nincs de a pódium mar biztos !
Köszönöm a szervezést!”


Szőcs Attila BMW M3 E30 GrA: “Én azt sajnálom, hogy elég sokan távol maradtak ettől a futamtól. Beköszöntött a nyár és sokan elutaztak. Sok visszajelzést kaptam, hogy nem tudnak elindulni ezen a futamon, de azért így is jó csaták alakultak ki minden kategóriában. Gratulálok minden célba érkezőnek!”

Rally 2 kategória végeredménye:

1. Kiss Bálint Skoda Fabia R5 evo 90:14.039 00.000 00.000
2. Nagy Lóránt Skoda Fabia R5 evo 91:28.929 1:14.889 1:14.889
3. Varga Bence Skoda Fabia R5 evo 91:44.867 15.938 1:30.827
4. Tresó Dávid Citroen C3 R5 93:52.933 2:08.066 3:38.894
5. Szőcs Attila BMW M3 E30 GrpA 101:38.514 7:45.581 11:24.475
6. Pókay Kristóf Skoda Fabia R5 evo 106:42.255 5:03.741 16:28.216

Rally 3 kategória bajnoka a hibátlan, folyamatos első helyeket hozó Berki Norbert, most sem hazudtolta meg önmagát a dobogó legfelső lépcsőjével bizonyítva a sikersorozatot.
A második helyre a veterán Czikray Gábor hozta be a Fiestát, míg a harmadik Tarnóczi Levente lett.
Czikray Gábor Ford Fiesta Rally3: “Hosszú és ismét egy nehéz versenyen vagyunk túl, az 1. napon Uhornán volt egy megforgásom, ezt leszámítva minden jól alakult. A 2. napon is sikerült egy jó ritmust felvenni, itt Komarovon volt egy forgás, de szerencsére nem vesztettem sok időt. Aztán következett az utolsó kör Semetinen, már itt is voltak vezetői hibák, majd az ezt követő Uhornán elkapott a hév és a lejtős részen sikerült beesnem, a nézőknek kellett kiszedniük 1 perc bent maradt, de a végeredményt szerencsére nem befolyásolta. Csicsely Ati kiesésével 2. lettem a végén, amire azért nem számítottam. Az már csak hab a tortán, hogy volt egy-két szakasz ahol tudtam tartani a lépést az élmezőnnyel Köszi a versenyt a szervezőknek, a versenyzőtársaknak pedig gratulálok!”


Tarnóczi Levente:
“Jó verseny volt számomra. Életem első dobogója és nem gondoltam volna, hogy egy ilyen neves és nehéz versenyen jön össze. A felkészülésre most jobban odafigyeltem , mivel én úgy gyakorlok hogy az itiner közzététele után egyből nézem a belső felvételeket így meg lehet tanulni a pályát. A tótújfalui illetve az egerszalóki pályát jobban néztem, a többivel tisztába voltam. A verseny előtt 2 nappal letréningeztem a pályákat (szigorúan 2x). Majd nekivágtam a versenynek. Az elején láttam hogy hellyel-közzel tudom tartani a tempót az élmezőnnyel de aztán az első leg végére visszaestem. Majd a második leg-nél már jobb tempót találtam de utána szinte elérhetetlen volt a második helyet megcsípnem (Ciko-t , innen is gratulálok) így beosztottam a végére az előnyömet és még próbálkoztam pár szakaszon de az utolsó 2 szakasz csak a nézőknek ment. Ezúttal is szeretnék gratulálni Berki Norbinak az eszméletlen tempójához és szerepléséhez, abszolút megérdemelt. És a többieknek is gratulálok , kövi fordulón találkozunk!”rally3-2.jpg

Rally 3 kategória végeredménye:
1. Berki Norbert Ford Fiesta Rally3 97:10.739 00.000 00.000
2. Czikray Gábor Ford Fiesta Rally3 99:21.189 2:10.451 2:10.451
3. Tarnóczi Levente Ford Fiesta Rally3 100:55.818 1:34.628 3:45.079
4. Rékasi János Ford Fiesta Rally3 103:30.384 2:34.566 6:19.645
5. Dancs István András Ford Fiesta Rally3 103:55.264 24.880 6:44.525
6. Pacsuta Attila Ford Fiesta Rally3 106:03.070 2:07.807 8:52.331

Rally 4 kategóriában Krcsmárik Péter magabiztos vezetéssel biztosította magának az első helyet, míg mögötte felcserélődött a két versenyző. Csicsely egy balul elsült fordulásnál lecsúszott az útról, vissza lépve a harmadik pozícióra, így Gallovic feljött a második helyre.
Krcsmárik Péter Ford Fiesta Rally4: “Az első 3 fordulón sajnos nem volt alkalmam indulni, majd a negyedik, ötödik elég szenvedős volt, el is dobtam párszor a gépet, nem az én világom a murva. Tűkön ülve vártam, hogy mikor megyünk végre aszfalton, és nagy meglepetésemre a Budapest Rallyn nagyobb hiba nélkül végigmentem, sikerült is a Rally4 első helyet bezsebelni, amire abszolút nem számítottam. Gratula mindenkinek, és köszi a szervezést, nagyon jó volt!”
Handa Miklós Peugeot 208 Rally4: “A veszprémi nullázás utàn, ahol technikai hiba miatt nem tudtunk rajthoz àllni, nem nagy reményekkel vártuk ezt a versenyt. Úgy érzem számomra ettől nem volt most több ebben, viszont, amit vártam sikerült teljesíteni magamhoz képest az új beállításoknak köszönhetően. A szakaszok tetszettek szinte hiba mentesen lejöttünk mindenhonnan. Gratulálok mindenkinek és köszönöm a szervezőknek.”rally4-2.jpg

Rally 4 kategória végeredménye:
1. Krcsmárik Péter Ford Fiesta Rally4 99:02.612 00.000 00.000
2. Gallovic Márió Ford Fiesta R2 99:43.359 40.747 40.747
3. Csicsely Pál Peugeot 208 Rally4 100:12.443 29.084 1:09.832
4. Kovács Ákos Szabolcs Ford Fiesta Rally4 104:19.240 4:06.796 5:16.628
5. Handa Miklós Peugeot 208 Rally4 112:26.076 8:06.837 13:23.465
6. Sebök Dezső Ford Fiesta Rally4 116:01.966 3:35.889 16:59.354

A Budapest Rally összetett végeredménye:
1. Dobos Dávid Toyota Yaris WRC 2018 88:30.554 00.000 00.000
2. Viczek Zsolt Hyundai i20 WRC 2021 90:04.775 1:34.221 1:34.221
3. Kiss Bálint Skoda Fabia R5 evo 90:14.039 09.265 1:43.485
4. Nagy Lóránt Skoda Fabia R5 evo 91:28.929 1:14.889 2:58.375
5. Varga Bence Skoda Fabia R5 evo 91:44.867 15.938 3:14.313
6. Tresó Dávid Citroen C3 R5 93:52.933 2:08.066 5:22.379

Minden célba érőnek gratulálunk!
Augusztus 7-13 között a Pécs Rally-val folytatjuk, melynek pályaajánlója már elérhető a
bajnokság honlapján.
írta: ChrisX

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog
A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla
A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna
Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

Közel kéthónapos kihagyás után új autóval és új navigátorral, a Róma Rallyn tér vissza Csomós Mixi a rally Európa-bajnokságra. A Kanári-szigetek Rallyn megsérült autó újjáépítéséhez a szurkolók is jelentős segítséget nyújtottak, hiszen a Skoda Fabia Rally2 evo új karosszériáját teljes egészében közösségi finanszírozásból vásárolta meg a csapat. Ezt szeretnék meghálálni azzal, hogy a július 28–30-i Róma Rallyt követő héten rajthoz állnak a HUMDA Országos Rally Bajnokság negyedik futamán, a Veszprém Rallyn is.

„Először is szeretném megköszönni minden szurkolónak, barátnak, ismerősnek, hogy mellettünk álltak az elmúlt két hónapban – mondta Csomós Mixi. – Atival (Nagy Attila) nagyon sok támogatást kaptunk akár mentálisan, akár anyagilag is.  dsc07338.jpg

Nehéz szavakat találni arra, hogy kerekeken 900 szurkolónk vett részt a közösségi finanszírozásban, és gyűjtöttek a csapatunk számára annyi pénzt, amiből tudtunk venni egy új Skoda Fabia Rally2 evo karosszériát. Nem tudunk elég hálásak lenni ezért: Köszönjünk!

Szintén köszönetet kell mondanom a támogatóinknak, akik nélkül nem tudtuk volna újjáépíteni az autót. A Kanári-szigeteken nem végeztünk félmunkát, a karosszéria mellett a motort, a váltót és a hajtást is cserélni kellett, így szinte teljesen új autóval állunk rajthoz a Róma Rallyn.“ 

Teszt a Rabócsiringen 

„Édesapám, Csomós Miklós és Mityu (Kiss-Tóth Miklós) éjjel-nappal dolgoztak az autón, ami a profizmusuknak köszönhetően újra tökéletes állapotban van. A kardántengely kivételével minden alkatrészt sikerült beszerezni a Skoda Motorsporttól, kardánt pedig egy magyar csapattól kaptuk kölcsön. Kedden (július 18-án) próbálhattuk ki először a Skodát a RabócsiRingen, ahol ötven kilométert mentem vele. Egy újonnan épített autó shakedown tesztjéhez ennyi kell, illetve én is vissza tudtam egy kicsit rázódni.“ 
dsc07312.jpg

Bán Viktor az új navigátor

„Ati (Nagy Attila) a balesetünk után egy kis időt kért, ott lesz velünk minden versenyen, hiszen elengedhetetlen része a csapatunknak. Atival közösen álmodtuk meg a rally pályafutásunkat és közösen építettük fel, nem is tudnám elképzelni nélküle a versenyzést. A Róma és a Veszprém Rallyra Bán Viktort kértük fel, aki nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, nagyon jó navigátornak tartom és biztos vagyok benne, hogy hozzá tud tenni a csapatunkhoz. Vitya pedig örömmel vállalt a felkérést.“ dsc07305.jpg

Róma Rally és Veszprém Rally két hét alatt 

„Három Eb-futamot (Lengyel, Liepaja és Skandináv Rally) hagytunk ki. Nagyon szerettünk volna a Róma Rallyn visszatérni, ezért is volt fontos, hogy minél hamarabb elkészüljön az autó. Mivel ebben a szurkolók is jelentős szerepet vállaltak, ezért döntöttünk úgy, hogy a Veszprém Rallyn is rajthoz állunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy két hét alatt két versenyen kell részt vennünk, ami logisztikailag nem könnyű feladat, de az egész csapat nevében mondhatom, hogy ezt a kihívást most a legnagyobb örömmel vállaljuk.

Köszönjük mégegyszer mindenkinek aki az elmúlt két hónapban mellettünk állt és segítette a visszatérésünket, nagyon szeretnénk ezt jó szerepléssel meghálálni a Róma és a Veszprém Rallyn is.“ 

A csapat együttműködő partnerei:HM Academy, Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft 

Szólj hozzá! hozzászólás

A veszprémi versennyel ötödik állomásához érkezett a Magyar Virtuális Rally Bajnokság.

A hosszú, dobálós murva gyorsaságikról híres versenyre két hétnyi felkészülési idő volt a rendezők jóvoltából. A 99 km össztávú versenyhez kedvező időjárási körülmények párosultak.  

Első nap, az egyetlen szakasz, jutaspusztai prológ rajtjához murva gumival sorakozhattak fel a versenyzők, annak ellenére, hogy a szakasz 80%-a aszfalt volt. A vegyes, mindössze 3 km hosszú gyorsasági szakaszt Hajdó László nyerte 1 perc 58,9 mp-es idővel, őt követte a márkatárs szintén Yaris WRC-t hajtó Dobos Dávid 0,1 mp-es lemaradással. 

Érdekességképpen, egyedül ők ketten voltak 2 percen belül a prológon és ők ketten lettek a Veszprém Rally dobogós első két helyezettje is a végelszámolásban.

A második nap első gyorsasági dobogós helyezéseibe Kovács Marcell szólt bele szintén Toyota WRC-vel, amivel át is vette a vezetést. Őt, a nagy visszatérő Lámer Zoltán követte a 2019-es Ford Fiesta WRC-vel. Marcell csak a szombati 3. gyorsaságin tudta még tartani az első helyét aztán kiállni kényszerült a versenyből. A nap végére jócskán megtizedelődött a mezőny.

25 versenyző adta fel végleg vagy a super-rally szabálynak köszönhetően, de komoly büntető percekkel másnap folytatni tudta a versenyt.

A 2. nap abszolút eredménye a következőként alakult: Dobos Dávid (WRC), Lámer Zoltán (WRC), Hajdó László (WRC), Kiss Bálint (R5), Viczek Zsolt (WRC) és Tóth Zoltán (R5).

A rally 2 kategória top pilótái számos WRC pilótát maguk mögé utasítva bizonyítják azt, hogy a technikai fölény messze nem elegendő az eredményes versenyzéshez. Az idő eredményekből is látható, hogy két Skoda Fabia R5-öt hajtó versenyző is ott tud lenni az első hatban a WRC-k között. Nem mellesleg Kiss Bálint a futamon nyújtott teljesítményének köszönhetően átvette a vezetést a bajnokságban! 

Harmadik nap a 0-Pont-Kőröshegy 12 km-es gyorsasági szakasszal folytatódott az embert és gépet is megpróbáló megmérettetés. Szecsődi Kristóf Ford Fiesta WRC-vel nyerte ezt a gyorsaságit, őt Hajdó László és Kiss Bálint követte. Lámer Zoltán sokáig tartotta magát de lassan visszább csúszott a második helyről majd az utolsó gyorsaságin egy bukást követően kiállni kényszerült. mvrb_05_veszprem_balint2.jpg

Dobos végig biztosította első helyét, Hajdó kisebb adok kapok után behozta az autót a második helyre. Harmadik a kategóriában végül Szecsődi Kristóf lett majd a sorban Viczek Zsolt követte.

  Rally 1 kategóriában, eddig bajnokságot vezető Görög Péter idő előtt bucsúzott a futamtól, ez most nem az ő versenye volt. Dobos Dávid az előző futam gyorsaságát át tudta menteni, olyannyira, hogy első futamgyőzelmét ünnepelhette a végén. 

Dobos Dávid a következőképpen kommentálta a versenyt:

“Érdekes futam volt. Erre semmiféleképp nem számítottam, de nagyon örülök neki. 

Köszönjük a szervezést! Gratula mindenkinek!”

 Kovács Marcell az 5. szakaszon, vezető pozícióból szállt ki a harcból. Lámer Zoltán is nagyon jó tempót diktált, a 3. nap viszont mintha nehézségei lettek volna, kissé visszaesett, végül az utolsó szakaszon dobta el a Ford WRC-t, ezzel lecsúszott a dobogóról. Vele ellentétben pont, hogy az utolsó nap kapott erőre Szecsődi Kristóf, olyannyira, hogy 4 szakaszt is a leggyorsabban teljesített. Ennek köszönhetően a dobogó 3. fokára állhatott fel.

Rally 1 végső sorrend:

1.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

54:27.167

00.000

00.000

2.

Hajdó László

Toyota Yaris WRC 2018

55:21.988

54.821

54.821

3.

Szecsődi Kristóf

Ford Fiesta WRC 2019

57:14.396

1:52.408

2:47.229

4.

Viczek Zsolt

Hyundai i20 WRC 2021

57:27.301

12.905

3:00.134

5.

Lámer Zoltán

Ford Fiesta WRC 2019

58:57.783

1:30.481

4:30.616

6.

Kranauer Győző

Ford Fiesta WRC 2019

62:38.155

3:40.372

8:10.988

 dobos2b.jpg

Rally 2 -ben Erdős Levente nyerte az első szakaszt, a prológot, de másnap az első szakaszon összetörte az R5-ös Hyundai-t. 

Kiss Bálint , Tóth Zoltán és Varga Bence dominálták a dobogót kisebb nagyobb hibázásokkal. 

A kategória negyedik helyről Hlavacsek már nem tudta folytatni a napot műszaki hiba miatt. A 2. nap végére a Skodások hegemóniáját viszont Orbán Máté törte meg a Citroen C3 R5-el. 

Rally 2 kategória végeredménye:

1.

Kiss Bálint

Skoda Fabia R5 evo

55:51.570

00.000

00.000

2.

Tóth Zoltán

Skoda Fabia R5 evo

56:59.341

1:07.771

1:07.771

3.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

57:20.684

21.342

1:29.114

4.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

57:28.647

07.963

1:37.077

5.

Cservári Zoltán

VW Polo GTI R5

58:32.675

1:04.028

2:41.105

6.

Bartók Vince

VW Polo GTI R5

58:44.208

11.533

2:52.638

 

mate_veszprem2.jpgRally 3 a Ford Fiestások kategóriája elég népes mezőny. Láthatóan ezen a versenyen 17-en álltak rajthoz azonos technikai feltételek mellett. A verseny elejétől fogva Berki Norbert hozta elsőként a célba autóját kiegyensúlyozott, precíz vezetéssel. A második helyre Tóth Patrik futott be. A harmadik helyért volt némi harc Lóczi Kristóf és Csicsely Attila között ami végül is Csicsely javára dőlt el. Őket Szabó Gábor és Nyilas Mihály követte. 

Rally 3 kategória végeredménye: 

1.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

39:38.237

00.000

00.000

2.

Tóth Patrik

Ford Fiesta Rally3

39:54.841

16.605

16.605

3.

Csicsely Attila

Ford Fiesta Rally3

40:26.594

31.752

48.357

4.

Lóczi Kristóf

Ford Fiesta Rally3

40:31.191

04.597

52.954

5.

Szabó Gábor

Ford Fiesta Rally3

41:12.913

41.723

1:34.677

6.

Csicsman Krisztián

Ford Fiesta Rally3

42:33.730

1:20.817

2:55.493

 

Rally 4 kategóriát Csicsely Pál precíz és konzisztens vezetésének köszönhetően megnyerte második helyre Gallovic Mario hozta be az autóját Kovács Ákos Pedig felálhatott a dobogó harmadik lépcsőjére. 

Rally 4 kategória végeredménye:

1.

Csicsely Pál

Peugeot 208 Rally4

63:41.644

00.000

00.000

2.

Gallovic Márió

Peugeot 208 R2

65:25.081

1:43.437

1:43.437

3.

Kovács Ákos Szabolcs

Ford Fiesta Rally4

66:18.653

53.572

2:37.009

4.

Tratyik Miklós Dániel

Ford Fiesta Rally4

69:18.566

2:59.913

5:36.922

5.

Pintér Roland

Ford Fiesta Rally4

73:36.771

4:18.205

9:55.127

6.

Nagy István

Renault Clio Rally4

74:47.644

1:10.873

11:05.100

 
peugeot_208_rally4_banov_2b.jpg

A Veszprém rally összetett végeredménye:

1.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

54:27.167

00.000

00.000

2.

Hajdó László

Toyota Yaris WRC 2018

55:21.988

54.821

54.821

3.

Kiss Bálint

Skoda Fabia R5 evo

55:51.570

29.582

1:24.403

4.

Tóth Zoltán

Skoda Fabia R5 evo

56:59.341

1:07.771

2:32.174

5.

Szecsődi Kristóf

Ford Fiesta WRC 2019

57:14.396

15.055

2:47.229

6.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

57:20.684

06.288

2:53.517

 

Minden célba érőnek gratulálunk! 

Július 3-9 között visszatérünk az aszfaltra, a Budapest Rally-val folytatjuk.

                                                                                                                                 írta: ChrisX

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

I. SMARTZILLA Magyar Bajnokság - Szombathely Rally 

Az idei MVRB bajnokság negyedik fordulóját Szombathelyen rendezték meg. A tempós murvás pályák nem okoztak túl nagy meglepetést a versenyzőknek. A rendezőknek köszönhetően jól ismert szakaszokon mérhette össze tudását régi és új versenyző a 105,2 km össztávú rally-n. Ezúttal az időjárás is kegyes volt hozzánk.  sipos_akos.jpg

Az első, dozmati gyorsasági szakaszon az abszolút kategória elején 6 WRC vívott ádáz csatát a pozíciókért, a legerősebben kezdett Szecsődi Kristóf, utána Sipos Ákos de ott volt Hajdó László, és a régi visszatérő futam győztes esélyes Nyilas Misi, valamint Görög Péter és Szekeres Gábor is az élmezőnyben. Sipos Ákos eddig R5 kategóriában versenyzett, most először versenyzett éles körülmények között WRC-vel, mondhatjuk jól sikerült a debütálás. A gersekaráti szakasz után kissé átrendeződtek a sorok a vágásokért járó büntető másodpercek kiosztása következtében. Így a Rally 2 kategóriás versenyzők is beleszólást nyertek az első hat pozícióba. Szecsődi és Szekeres, mindketten a negyedik gyorsaságin végzetes hibát vétettek, így feladni kényszerültek a versenyt. Hajdó átvette a vezetést de a hatodik Egyházasrádóc-on eldobta a vasat és kiállt a versenyből. 

kovacs_akos_szabolcs.jpg

A nap végére rendeződtek a sorok, így az abszolút első hat sorrendje a következőként alakult: Sipos Ákos, Görög Péter, Nyilas Mihály, Kiss Bálint, Orbán Máté és Viczek Zsolt. Bálint mellett, Máté gyorsasága is kellemes meglepetés volt.

Vasárnap mindössze hat gyorsasági várt a versenyzőkre. Sokan akik előző nap kiestek és a 60 perces szervízparkban össze tudták kalapálni, drótozni az autójukat a super-rally szabálynak megfelelően tovább tudtak menni. 

A gyors pályák tovább szedték az áldozataikat. A vasárnapi horvátzsidányi gyorson 5 versenyző, a második Acsád-Szelestén 18 versenyző kényszerült feladni a küzdelmet. 

A végelszámolásban az abszolút kategória nem változott sokat a szombati naphoz képest. 

Sipos megtartotta első helyét, őt a bajnokság éllovasa Görög Péter követte. Kisebb adok kapok alakult ki Nyilas Misi és az R5-ös Fabiát hajtó Kiss Bálint között ahol Kiss bizonyult jobbnak a megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően. Az 5. és 6. helyen nem történt változás.

 

Rally 1 sorrend:

1.

Sipos Ákos

Hyundai i20 WRC 2021

58:57.251

00.000

00.000

2.

Görög Péter

Hyundai i20 WRC 2020

60:04.907

1:07.656

1:07.656

3.

Nyilas Mihály

Hyundai i20 WRC 2020

60:49.143

44.236

1:51.892

4.

Viczek Zsolt

Hyundai i20 WRC 2021

61:04.308

15.166

2:07.057

5.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

61:08.375

04.066

2:11.124

6.

Harcos Csaba

Citroen C3 WRC 2017

62:57.767

1:49.393

4:00.516

 

A Rally 2-es kategóriában versenyző Kiss Bálint stabil, kiegyensúlyozott vezetéssel hozta Skodáját az első helyre. Utána Orbán Máté Citroennel és Varga Bence következett szintén Fabia evo-val. Régi visszatérő Bobák Norbi a kategória 8. helyre hozta be az N-es Subarut. Tóth Zoltán a 4., Bartók Vince az 5. gyorsasági szakaszig tudott küzdeni a dobogós pozícióért, de mindketten hibáztak.

Rally 2 kategória végeredmény:

1.

Kiss Bálint

Skoda Fabia R5 evo

60:20.642

00.000

00.000

2.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

60:57.955

37.313

37.313

3.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

61:39.847

41.892

1:19.205

4.

Tóth Zoltán

Skoda Fabia R5 evo

61:56.084

16.237

1:35.442

5.

Hidegkuti Balázs

Skoda Fabia R5 evo

62:27.790

31.706

2:07.149

6.

Tresó Dávid

Ford Fiesta Rally2

62:46.968

19.178

2:26.327

 Rally 3 végeredmény:

Lóczi Kristóf a 3. helyről csúszott le az árokba a 4. gyorson, míg Csicsely Attila a biztos első helyet dobta el magától a 9. szakaszon. Berki Norbert zsínorban, a negyedik futamot nyerte így 77 pontos előnyre tett szert. Mögötte Tóth Patrik és Dancs István András vívott nagy küzdelmet a 2. helyért. Őket követte Szabó Gábor és Czikray Gábor.

Rally 3 kategória végeredmény:

1.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

63:44.040

00.000

00.000

2.

Tóth Patrik

Ford Fiesta Rally3

65:39.950

1:55.910

1:55.910

3.

Dancs István András

Ford Fiesta Rally3

65:44.333

04.383

2:00.292

4.

Szabó Gábor

Ford Fiesta Rally3

66:11.489

27.156

2:27.449

5.

Czikray Gábor

Ford Fiesta Rally3

67:01.183

49.694

3:17.143

6.

Varga Soma

Ford Fiesta Rally3

68:17.762

1:16.579

4:33.722

Rally 4 végeredmény:

Cservári Zoltán az első napon, Mózes Máté a verseny vége előtt hibázott, így ők kiszálltak az élről. Kovács Ákos Szabolcs futamról futamra gyorsul, most 8 gyorsaságit nyert, amivel be is biztosította a futam győzelmet. Mögötte kissé leszakadva Csicsely Pál és Gallovic Márió ért be, utóbbit sajnos szabályszegésért kizárták, amit utólag ugyan igazolt, de a határidő miatt nem lehetett visszavonni. Őket követte jócskán leszakadva Pintér Roland, aki így az előkelő 3. helyre ugrott fel. 

Rally 4 kategória végeredmény:

1.

Kovács Ákos Szabolcs

Ford Fiesta Rally4

67:35.831

00.000

00.000

2.

Csicsely Pál

Peugeot 208 Rally4

68:42.290

3:11.722

3:11.722

3.

Roland Pintér

Ford Fiesta Rally4

74:25.594

5:43.304

6:49.763

4.

Krcsmárik Péter

Peugeot 208 R2

76:01.740

1:36.146

8:25.909

5.

Mózes Máté

Ford Fiesta Rally3

77:44.073

1:42.333

10:08.242

6.

Sebök Dezső

Ford Fiesta Rally3

78:40.075

56.002

11:04.244

 

Abszolút végeredmény:

1.

Sipos Ákos

Hyundai i20 WRC 2021

58:57.251

00.000

00.000

2.

Görög Péter

Hyundai i20 WRC 2020

60:04.907

1:07.656

1:07.656

3.

Kiss Bálint

Skoda Fabia R5 evo

60:20.642

15.735

1:23.391

4.

Nyilas Mihály

Hyundai i20 WRC 2020

60:49.143

28.501

1:51.892

5.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

60:57.955

08.812

2:00.704

6.

Viczek Zsolt

Hyundai i20 WRC 2021

61:04.308

06.353

2:07.057

  kiss_balint.jpg

Minden célba érőnek gratulálunk! 

Június 5-11 között az utolsó murva futammal folytatódik a bajnokság, a veszprémi ralival.

 írta: ChrisX

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

„Először is szeretném megköszönni mindenkinek az érdeklődést, a jókívánságokat és a biztatást – mondta Csomós Mixi.  Atival (Nagy Attila) mind a ketten jól vagyunk, bár én nagyon magam alatt vagyok, hogy ekkora kárt okoztunk az autóban. 

0w5a6045.jpgBaleset miatt esett ki Csomós Mixi és Nagy Attila az FIA rally Európa-bajnokság idei második futamán, a Kanári-szigetek Rallyn. A HUMDA Academy párosa jól kezdett, hiszen a kvalifikáción a harmadik helyet szerezték meg. Péntek reggel az első gyorsaságin az eső hátráltatta őket, majd egy nyolcadik idővel kezdték meg a felzárkózást. A negyedik szakaszon pályafeldolgozási hiba miatt szalagkorlátnak ütköztek. A versenyzők nem sérültek meg a Skoda Fabia Rally2 evo viszont igen, így nem folytathatták vele a versenyt. A csapat jelenleg is mérlegeli a lehetőségeit, de ígérik, mennek tovább. 

„Először is szeretném megköszönni mindenkinek az érdeklődést, a jókívánságokat és a biztatást – mondta Csomós Mixi. – Atival (Nagy Attila) mind a ketten jól vagyunk, bár én nagyon magam alatt vagyok, hogy ekkora kárt okoztunk az autóban.  

Egyértelműen pályafeldolgozási hiba volt, amiért csak magunkat okolhatjuk. Bal 3 gyengének írtuk fel a kanyart, de így utólag inkább bal 4 erős lenne. A versenyen az előtte lévő két kanyarból gyorsabban jöttünk ki, mint ahogyan a pályabejáráson számítottam rá és esélyünk sem volt befordulni. Eltolta az orrát, nekiütköztünk a szalagkorlátnak, majd átestünk rajta. Bár az autó elég rosszul néz ki, az utastér szinte karcmentes maradt, mi sem sérültünk meg Atival. csomos_mixi_2023_kanari_02576_n.jpg

A közvetlenül mögöttünk rajtoló páros nem látott minket, de az utána érkezők megálltak, akkor már kiszálltunk az autóból. Simon Wagner a tűzoltó készülékét is odaadta, amit ezúton is köszönünk. 

Sok időt és energiát fektettünk a versenybe. Rengeteg belsőkamerás felvételt néztem, pontos taktikánk volt, amit Atival betartottunk. Nem akartunk kockáztatni, nem vállaltuk túl magunkat. Ezt az egy kanyart írtuk fel rosszul. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk a szurkolóknak jó eredményt elérni.“ 

Pedig a verseny jól kezdődött a magyar páros számára.

„Jól bizony – veszi át a szót Nagy Attila, navigátor. – Nagyon jó hangulatban, kipihenten érkeztünk a versenyre. Ahogyan előtte is nyilatkoztam, már ismertük a helyszínt, sokkal nyugodtabban készülhettünk, mint egy évvel ezelőtt. 

Mixivel az volt a taktikánk, hogy a kvalifikáción a lehető legjobb eredményt érjük el, hogy minél előrébb tudjunk rajtolni. Harmadik időt autóztunk és a második rajthelyet választhattuk.  

Péntek reggel az első gyorsaságin előttünk esett le az eső, majd elállt és a később rajtolóknak felszáradt a pálya. A Kanári-szigetek Rallyról tudni kell, hogy talán egész évben itt a leghomogénebb a pálya, ha száraz, akkor végig száraz, ha vizes, akkor végig vizes, mindenkinek. Ez most másképp volt. Itt veszítettünk 29 másodpercet, ami nem esett jól, de etapon megbeszéltük és összeraktuk magunkat. csomos_mixi_2023_kanari_583762_n.jpg

A pénteki második pálya nagyon érdekes volt. Az elején még megvolt a tapadás, de aztán elkezdett csúszkálni az autó. Nem nagyon értettük, hiszen ezek az utak általában úgy tapadnak, hogy a kanyarokban leszakad az ember feje. Utólag hallottam másoktól is, hogy ugyanezt tapasztalták és hogy valószínűleg nagyon finom por lehetett az úton. 

Mi nagyon rossznak éreztük, de az eredmény mégis jó lett, nyolcadik időt futottunk. 

Az ominózus gyorsasági előtt megbeszéltük, hogy még lazábban megyünk, nem erőltetjük, Mixi jobban folyatja az autót. Ezt is tettük és ez a pálya volt a legtisztább. Hiba nélkül mentünk, de az a balos, nagyon alá lett írva. Sajnálom, hogy így alakult.“

A baleset után készült képeken látható, hogy a Skoda Fabia Rally2 evo jelentős sérüléseket szenvedett és sok munka vár a csapatra, de a jó hír, hogy nem adják fel. 

 „Megyünk tovább – nyilatkozta Szabó Krisztián csapatvezető. – Az autó és a lehetőségek felmérése még zajlik. Két hét múlva lesz a Lengyel Rally, azt valószínűleg ki kell hagynunk, de utána szeretnénk folytatni az Európa-bajnoki szereplést. 

Mixi és Ati nagyon sokat fejlődtek az elmúlt egy év alatt. Sokkal érettebben versenyeznek, ezt láthattuk a Fafe Rallyn is. Sajnos egy ilyen pályafeldolgozási hiba benne van a rallyban. Náluk sokkal tapasztaltabb párosokkal is előfordult már. 

Ettől függetlenül az anyagi kár jelentős, ami most komoly feladat elé állítja a csapatot, de változatlanul hiszünk Mixiben és Atiban. Bízunk benne, hogy hamarosan meg tudják mutatni, milyen eredményre képesek.“ 

Csomós Mixi és Nagy Attila együttműködő partnerei

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

További információ: https://www.facebook.com/csomosnagy

Szólj hozzá! hozzászólás

Idei második FIA rally Európa-bajnoki futamára készül Csomós Mixi és Nagy Attila, a május 5–7-e között megrendezésre kerülő Kanári-szigetek Rallyn. A HUMDA Academy párosa a szezonnyitón elért eredményének köszönhetően az igen előkelő 8-as rajtszámot kapta. Sőt, a promóter először szereltet hivatalos belső kamerát a Skoda Fabia Rally2 evójukba, így élő belső felvételt is láthatunk róluk az ERC közvetítésében. 332894610_511941454437703_5947281256148382164_n.jpg

Nyolc hét szünet után folytatódik az FIA Rally Európa-bajnokság az egyik legkarakteresebb versenyével, a Kanári-szigetek Rallyval. A Marokkó partjaihoz közel, az Atlanti-óceánban fekvő sziget híres az igen jól tapadó, kanyargós aszfaltútjairól, amelyek különösen igénybe veszik a versenyautók abroncsait és a fékeit is. A gumik beosztása akár döntő is lehet a versenyen. 

 Csomós Mixi és Nagy Attila tavaly már versenyeztek a szigeten, ami nagy előnyt jelent számukra, még akkor is, ha idén mindössze egy pálya szerepel teljes egészében, egy pedig részben a 2022-es programból. 

Újdonság lesz viszont számukra, hogy ezúttal Pirelli gumikon állnak rajthoz, amitől Mixi sokat remél. 

„Valóban hosszú volt a szünet és már nagyon vártuk Atival, hogy újra versenyautóba ülhessünk – mondta Csomós Mixi. – A Fafe Rallyn murván már kipróbálhattuk a Pirelli gumikat, ott nagyon tetszettek. Most kíváncsi vagyok rá, hogy aszfalton milyenek. Ha hozzá tudnak tenni az eredményünkhöz, akkor minden jó lesz.  

Tavaly jártunk már itt, egy pálya teljesen ugyanaz, mint tavaly volt, egy pedig részben. A többi nekünk új lesz. Az ellenfeleink nagy részének nem, mert korábban már szerepeltek ezek a pályák is. Ennek ellenére sokat számít, hogy a jellegüket ismerjük. Sokat néztem belső kamerás felvételeket az új pályákról, szerintem azokon is rendben leszünk.  

Furcsa lesz a 8-as rajtszámmal versenyezni. Még nem szoktuk meg, hogy ennyire elől megyünk. A mezőny tavalyhoz képest erősebb lett, biztos vagyok benne, hogy nagyon szoros gyorsasági idők lesznek. Jó lenne, ha végre minden összeállna és az első ötben tudnánk autózni. 

335451912_6115270201870565_2637740009570992768_n.jpgKapunk belső kamerát is, remélem örömet tudunk majd szerezni a szurkolóknak, hogy élőben láthatnak. Mixi style-t most nem ígérek, főleg a hosszú 27 kilométeresen kell beosztani az autót és a gumikat, de odatesszük magunkat, ebben biztosak lehettek.“

Navigátor szemszögből is nehéz verseny a Kanári-szigetek Rally, de Nagy Attila szerint sokkal nyugodtabban mennek az idei versenyre, mint egy évvel ezelőtt. 

„Sokan kérdezik, hogy mekkora előny, hogy ismerjük a pályákat – mondta Nagy Attila. – Szerintem nem ez a legnagyobb előny, hanem az, hogy ismerjük a környéket. Tudjuk, hogy hol van a versenyiroda, a szállás, a reptéren melyik pulthoz kell menni az autóbérlésnél. Ezek apróságnak tűnhetnek, de sokkal kevesebb energiát vesznek el a versenyzéstől, mintha egy új helyszínre utaznánk. Rólam mindenképpen nagy teher esik le. 

Navigátori szemmel nézve nagyon nehéz verseny. Rengeteg a kanyar, ritkán van ötven méternyi egyenes, sok a ritmusváltás, alaposan feladja a leckét. Ilyenkor a verseny előtt mindig van bennem egy kis tartás, izgulás, hogy mennyire tudok pontos lenni. Ráadásul most még a belső kamera is ott lesz, úgyhogy ha bénázok, azt azonnal látja az egész világ – nevet Ati. – A viccet félretéve, hatalmas dolog, hogy mi is kaptunk belső kamerát, nézzetek minket minél többen élőben, és szurkoljatok. 

 Az igaz, hogy be kell osztani a gumikat, nagyon abrazív az aszfalt a Kanári-szigeteken, de szerintem lesznek olyan szakaszok, ahol megmutatjuk a Mixi Style-t.“335441934_1195380654427966_7274511515138911594_n.jpg

Az FIA Európa-bajnokság állása egy futam után:

1. Hayden Paddon 34 pont

2. Mads Ostberg 24 pont

3. Georg Linnamae 24 pont

4. Craig Breen 20 pont

5. Mikolaj Marczyk 19 pont

6. Yoann Bonato 17 pont

7. Efrén Llarena 13 pont

8. Mikko Heikkila 11 pont

9. Tom Kristensson 9 pont

10. Csomós Mixi 7 pont

Csomós Mixi és Nagy Attila együttműködő partnerei

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

Szólj hozzá! hozzászólás

I. SMARTZILLA Magyar Bajnokság - Duna Rally 

Mint az írásom alcíme is előfeltételezi, nem tudok nem említést tenni a verseny hetén történt, a rally világot igen megrázó Craig Breen halálesetéről. Mint azt már sokan tudják a 33 éves ír pilóta a Croatia Rally VB futamra való felkészülés során életét vesztette. 

A rallysimfans.hu és a Magyar Virtuális Rally Bajnokság szervezői őszinte részvétüket fejezik ki Craig családja és szurkolói felé. erdos_levente2.jpg

Az idei év egyik legbonyolultabb murvás versenyét rendezték meg a Magyar Virtuális Rally Bajnokságban. 

A Duna Rally aszfaltos prológjára csütörtökön került sor még Dunaújvárosban, ahol nézők ezrei voltak kíváncsiak arra, hogy hogyan csúsztatja autóját Görög, Hajdó vagy éppen Hlavacsek. 

Nos, ezen a napon a leggyorsabb Szecsődi Kristóf volt, második Görög Péter míg harmadik Hajdó László lett. 

Péntek reggelre az éjszakai esőzés kissé eláztatta a pályákat így a versenyzőknek a helyes gumiválasztás elengedhetetlen volt. 

Éppen ezért az elázott pályák okozta kihívások megtizedelték a mezőnyt így az indulók 40%-a fejezte be értékelhetően a napot. 35 versenyző csak a superrally szabálynak köszönhetően folytathatta tovább a versenyt. 

A WRC mezőny képviselőinél Görög Péter elszánt vezetéssel biztosította magának az első helyet. Mögötte persze komolyabb adok kapok alakult ki Szecsődi Kristóf, Dobos Dávid és Hajdó László között, aki végül nem tudta befejezni a pénteki Leg-et így csak másnap folytathatta tovább. A csatából most kimaradt az egyik esélyes, Kovács Marcell.

dobos_david3.jpg

A nap közepére megjelentek a top 10-ben az értékes pontokért küzdő R5-ös pilóták is, így az első három: Kiss Bálint, Erdős Levente és Tóth Zoltán lett. 

Érdemes megemlítenem itt a Gr.3-asok éllovasát, a Ford Fiestát hajtó Berki Norbertet aki az abszolút 11. helyen állhatott vissza a szervízparkba. Norbi, nem mellesleg, kevesen tudják, de mindkét kezére amputált, így külön erőn felüli a teljesítménye!

A szombati zárónapon csak 4 száraz murva gyorsaságit kellett teljesíteni a versenyzőknek. A szuper rally szabálynak köszönhetően csupán 67 autó indult el, ez is mutatja a forduló nehézségét, amiből sajnálatosan 5-en ki is estek az első gyorson. A WRC kategóriában a már említett trió Szecsődi, Dobos és Görög hadakozott az első helyért. Végezetül Görög Péter stabil, kiegyensúlyozott autózással biztosította első helyét, második Dobos Dávid majd harmadikként Szecsődi Kristóf ért célba. 

Görög így 130 ponttal vezeti a Rally 1 -es kategóriát, második Kovács Marcell 92 ponttal és harmadik a pont táblázatban Dobos Dávid 80 ponttal. 

WRC kategória végeredmény: rally1.jpg

A rally 2-es kategória is érdekesen alakult, Kiss Bálint újabb 50 pontot zsebelhetett be a Duna Rally-n szerzett győzelmével így vezeti a bajnokságot. A második helyen több mint 2 perccel lemaradva Erdős Levente ért célba, ezzel a bajnokságban is erős második. A harmadik végül Tóth Zoltán lett, aki gyorsuló tendenciát mutat, nagyon szoros csatában győzte le a szintén gyors Orbán Mátét. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még a GrA-s BMW-t hajtó Szőcs Attila is aki a kategória 8. helyén zárt a hátsókerék hajtású autójával. Berki Milán, aki holtversenyben vezette a bajnokságot kategóriában, most is az élen volt a 4. szakaszig, de a nedves murva ő rajta is kifogott. A 8. szakaszon végleg feladni kényszerült a versenyt.

Rally 2 kategória végeredmény:rally2.jpg

Új kategóriát hozott létre a szervezőség Rally 4 címen, ahol R2-es Ford Fiesta és Peugeot 208-as illetve Citroen C2 R2,  kis 3 hengeres autók versenyét külön értékelhetik. A végelszámolásban Cservári Zoltán először nyert a C2 R2-vel Gallovic Márió és Csicsely Pál előtt.

A bajnokságot Gallovic vezeti 134 ponttal, a második és harmadik helyen 105 - 105 ponttal Cservári és Csicsely áll.

Rally 4 kategória végeredmény:rally4.jpg 

A nem sok rivalda fényt élvező Rally 3 kategória bátran mondom a verseny szempontjából a legizgalmasabb kategória, ahol az azonos teljesítményű autókkal versenyző, méltán profi pilóták ádáz küzdelme követhető nyomon. Berki Norbert, hozta a tőle megszokott formát, a dobogó 2. és 3. fokára most viszont, régi, ismerős versenyzőket láthattunk felállni. Czikray Gábor és Dancs István András nem felejtettek el vezetni.

A ponttáblázatot maxoló Berki, 150 ponttal veri a mögötte álló Czikray-t, akinek 97 bajnoki pontja van, a harmadik helyen Tóth Patrik áll 81 ponttal, aki most a biztos 3. helyet dobta el magától, a verseny vége előtt 3 szakasszal.

Rally 3 kategória végeredmény: rally3.jpg

Az extrém fordulót végül, csupán 65 versenyző fejezte be sikeresen, de mondhatjuk, hogy egy izgalmas és roppant nehéz, ha nem a legnehezebb versenyen vannak túl a résztvevők. 

Abszolút végeredmény: absz.jpg

Minden célba érőnek gratulálunk! 

Találkozunk a Szombathely rally-n, ahol már tempósabb, lobogósabb, könnyebb murvás pályák várhatóak. 

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Írta: ChrisX

Szólj hozzá! hozzászólás

Ismét rally autók durrogásától volt hangos a Bükk a március első felében megrendezett Miskolc Rally futamán. Az időjárás kedvezett a rendezvénynek így a népes mezőny összeszedetten állt a rajt ceremóniához.

A két napos versenyen 12 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni 101 km össztávon. A tempós szakaszokon aki lecsúszott az útról és nem tudott korrigálni az számolhatott a kiesés esélyével. Ahogy az egyik veterán versenyző fogalmazott “Kicsit nem lehetett esni.” Mindjárt az első gyorsasági szakasz eredménye is ezt bizonyította mert 9 versenyző kiállni kényszerült.

Mindezek mellett észrevehetően felkészültebbek voltak a pilóták az előző Egri futamhoz viszonyítva. Szorosabb és izgalmasabb csaták voltak. Érezhető volt, hogy sokan komolyan vették a felkészülést minden kategóriában.

A replay ellenőrzések során a korrekt, pontos versenyzésnek köszönhetően,senki nem kapott büntetést, amiért külön dicséret jár a versenyzőknek! Így tehát az ideiglenes végeredmény, hivatalosnak tekinthető.

Újabb gyors pilóták csillogtatták meg tehetségüket. Kovács Marcell 8 szakaszgyőzelemmel végre behúzta az abszolút elsőséget. Görög Péter, Hajdó László és Dobos Dávid, csupán ők voltak, akik lőtávon belül tudtak autózni a WRC-kel.
A második napon már kissé lemaradtak az élen állótól de az utolsó gyorson Marci hibázott és így nagyon gyors vezetéssel, nagy hajrával Hajdó Lacika csupán 5mp-re csökkentette hátrányát.
Végső sorrend: Kovács Marcell, Hajdó László és Dobos Dávid, aki szintén kellemes meglepetés volt a tempóját nézve. Az Eger Rally abszolút győztese, Görög Péter most a 4. helyen futott be. Ez egyben a WRC 1.6 kategória eredménye is. Az 5., 6. helyen Juhász Márió és Viczek Zsolt futott be.

kovacs_marcell.jpg 

Rally 2 kategóriában Berki Milán rögtön az első szakaszon jelezte, hogy most igencsak komoly elszántsággal érkezett, erős iramot diktált végig. Igazi tűzijáték volt ebben a kategóriában, izgalmas körbeveréseket láthattunk. Egy adalék, az 5. szakaszon az első hét versenyző 1mp-en belül érkezett!

Első nap végén, Berki, Erdős, Szecsődi, Kiss és Nagy volt a sorrend.

A 2. Napon Kiss beleerősített és feljött a 2. helyre. Nagy György Lóránt, Orbán Máté és Bartók Vince hajrázott nagyot a 4. helyért.

berki_milan.jpg

Rally 3 kategóriában semmivel sem volt kisebb harc, mint a nagyoknál. Sőt, ezredekkel méregették egymást, köszönhetően az egyforma autóknak és a jó kezű pilótáknak. Első nap végén Lóczi Kristóf vezette egy hajszállal a kategóriát Berki Norbert és Csicsely Attila előtt. Őket követte Marinka, Tóth, Czikray és Pannuska. A második nap végére már kissé rendeződtek a pozíciók. Végül ebben a sorrendben futottak be: Berki Norbert, Lóczi Kristóf, Csicsely Attila, majd őket követte Tóth Patrik, Czikray Gábor és Marinka Tamás.

Rally 4 kategóriában egy újonnan nevezett, gyors kezű pilóta ijesztett rá a kategóriatársakra. Mózes Máté tudta tartani Gallovic Márió iszonyat gyors tempóját. Első nap végére már egy kis előnyt is kitudott autózni. Őket követte Csicsely Pál, Cservári Zoltán és Kovács Ákos Szabolcs. A 2. napon Gallovic begyújtotta a rakétákat, vészesen feljött Mátéra, de végül 2.5 mp-el Mózes Mátélett a győztes befutó.

Őt követte szorosan Gallovic Márió és Csicsely Pál már kissé leszakadva a 3. helyre jött be. Őket követte Cservári, Sebők és Tratyik.

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!

RBR Világbajnokság rövid hírei: Eger Rally után már említettük a VB. nehézségét, népes mezőnyét. Újabb kiváló hazai eredmények születtek, a Svéd Rally-n Vincze Ferenc abszolút értékelésben megint 2. helyet szerezte meg, ezzel átvette a vezetést összetettben! Gobodics Tibor a Rally4 kategóriában a 3. helyet szerezte meg, csupán 1.8 mp-el lemaradva a 2. helyezettől! Gratulálunk! 

csicsely_attila.jpg

A bajnokság következő futama a Duna Rally, egyben az első murvás futam, az időpont a honlapon publikálva.

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog
A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

Teljesen új, neonzöld-fekete "ruhát" öltött Turán Frici és Farnadi Ági Volkswagen Polo-ja, amellyel a páros az idei évben is a Magyar Országos Rali Bajnokság futamain áll rajthoz. A versenyautó 2023-as design-ját a csapat által kiírt pályázatra érkezett több mint húsz pályamunka közül választotta ki a versenyző és navigátora.

Turán Frici: "A célunk idén is a bajnoki cím!"

turan_motorsport_1-4.jpg

"Nagyon megtisztelő, hogy ilyen sokan csatlakoztak a különleges design pályázatunkhoz, több mint 20 kreatív munka közül választottuk ki Ágival végül a befutót, és emellett a közönségkedvenc tervezetet is díjaztuk. Mindkét nyertesünk lehetőséget kap az idei szezonban arra, hogy egy rendhagyó, egynapos teszten átélje a csapatunk vendégeként, milyen érzés a navigátor székében ülni, ami biztos, rendkívüli élmény lesz. Az autónk egyedi öltözetet kapott idén, szerintem az egyik legszebb ruhája a mi Polo-nknak lesz 2023-ban" - mosolyog Frici.

Az autóbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót az MNASZ december 1-jén megválasztott, új elnöke, Szujó Zoltán nyitotta meg. turan_motorsport_5-6.jpg

"Szemléletmódot szeretnénk váltani a hazai autósportban, amelynek érdekében folyamatosan zajlik az átfogó munka. A csapatunkkal hiszünk abban, hogy lehet jó hangulatú, a szurkolókat kiszolgáló versenyeket szervezni itthon úgy, hogy közben a biztonságra is fokozott figyelmet fordítunk a versenypályákon és azon túl is. A ralisportban az új szakágvezetés fantasztikus munkát végzett, az idei szezon összesen kilenc versenyből áll majd, ebből hat futamon találkozhatunk a Rally1-es mezőnnyel" - mondja Szujó Zoltán.

"Ugyan az előző évünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, ennek ellenére felkészülten és optimistán várjuk az idei szezont. Az autónk és a csapatunk is készen áll, idén két murvás verseny is bekerült a versenynaptárba, aminek kifejezetten örülök, mert ott mindig jó tempót tudunk diktálni" - folytatja Frici.

"A célunk természetesen most sem változott, minden versenyen szeretnénk kihozni magunkból a maximumot és az élen autózni. A mezőny most is erős lesz, izgatottan várjuk a hónap végi rajtot, és örülünk, hogy a nyíregyházi EB-futammal zárhatjuk majd az évet" - teszi hozzá Farnadi Ági.turan_motorsport_3-5_1.jpg

A Magyar Országos Rali Bajnokság az előzetes tervek szerint idén hat versenyből áll majd, a murvás Székesfehérvár Ralival rajtol március 31. és április 2. között, és az október eleji Rally Hungary EB-futammal zárul.

Forrás: Just Creative

Fotók: MK Racing Photography

Szólj hozzá! hozzászólás

Igen komoly mezőnyben és nagyon nehéz körülmények között szerezte meg Csomós Mixi és Nagy Attila idei első rally Európa-bajnoki pontjait a Fafe Rallyn.0w5a1322_1.jpg

A HUMDA Academy versenyzői gyorsaságból és kitartásból is jelesre vizsgáztak, ráadásul a Mixi style szállóigévé vált. 

Parádés mezőnnyel vette kezdetét a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság. 40 Rally2-es autó nevezett a Rally Serras de Fafe-ra, köztük több vb- és Eb-sztárral, de magán a versenyen is születtek új legendák. 

A tavalyi égszakadás ugyan nem ismétlődött meg, de a szombati versenynapon ezúttal is meg kellett küzdeni a mezőnynek a felázott talajjal. Vasárnap egy kicsit jobb volt a helyzet, a világbajnoki futamról is ismerős pályák azonban ekkor is sorra szedték az áldozataikat. 

0w5a0921.jpg

Csomós Mixi és Nagy Attila is küzdött az elemekkel. A kvalifikáción a 40 fős mezőnyben a szenzációs hatodik leggyorsabb időt futották, aminek köszönhetően a hatodik rajthelyet választhatták szombatra. Ez jól is jött, hiszen a sárban minden egyes autó után romlott a pálya tapadása. 
A péntek esti prológon a 12. időt futották. Szombat reggel az első igazi gyorsaságin, a sárban egy kicsit magukra ijesztettek, ezért Mixi visszavett a tempóból és óvatosan fejezte be a szakaszt, amivel a 30. helyre csúsztak vissza.

0w5a3458.jpg  

Bár a szombati nap a túlélésről szólt, a következő gyorsaságikon egyre jobban szerepeltek: 6., 8., 7. időket autóztak, így feljöttek a 8. helyre. A nap utolsó szakaszán Mixi nagyon szeretett volna bekerülni az első hatba, amire minden esélyük meg is volt. 0w5a6261.jpg

A mély nyomban azonban a Skoda Fabia Rally2 Evo orra feltúrta a sarat, ami eltömítette a hűtőt. A víz 125 °C-ra forrt, és mivel a nyomás alatt lévő rendszerben 130 °C-nál már tönkremegy a motor, megálltak a szakaszon. Nagy Attila ellenőrizte, hogy van-e víz a hűtőben. Szerencsére volt, így óvatosan, de folytathatták a versenyt. Ezzel azonban 45 másodpercet veszítettek.  

Vasárnap reggel némileg kedvezőbb időjárási körülmények mellett, a magyar páros kedvenc pályáival folytatódott a verseny. Mixi próbált taktikázni és óvatosabban menni, ami sokkal nehezebb dolognak bizonyult, mint gondolta. Ráadásul még egy defektet is összeszedtek, így a hetedik helyről a 13.-ra csúsztak vissza. 

0w5a6203.jpg

Ám nem adták fel. Olyannyira nem, hogy a vasárnapi második kör igazi örömautózássá vált. Mixi nem taktikázott, nyomta, ami a csövön kifér és szárnyalt a pályákon. Egy ötödik idővel nyitottak, majd a Seixosón és a tavalyról igen szép emlékű Santa Quitéria gyorsaságikon harmadik időt futottak. 

A Seixoso szakasz céljában Csomós is elégedett volt a teljesítményével, ekkor hangzott el tőle a „Mixi style“ kifejezés, ami azonnal szállóigévé vált az ERC közvetítésben.  0w5a4215.jpg

Az utolsó előtti szakaszon a korábbi defekt ellenére is a kilencedik helyre kapaszkodtak fel. Az utolsó, Power Stage-en azonban a második kanyarban a nyom kidobta őket. Mixi korrigált, de a partoldal megforgatta a Skodát, amivel elég sok időt veszítettek. Ennek ellenére igazi versenytempóban fejezték be a rallyt, hatalmasat ugratva a cél előtti híres Fafe-i dobbantón.

A 10. helyért 7 Eb-pontot kaptak (az Eb-n az első 15-öt értékelik), amivel a HUMDA Academy versenyzői az Európa-bajnokságon is a 10. helyen állnak, míg a GR Motorsport a csapatok bajnokságában a 7.

 „Ilyen nagy nevek mögött, ilyen nehéz versenyen a tizedik helyezés nem rossz, de egy picit azért bosszús vagyok – mondta Csomós Mixi. – Megvolt a koncepciónk: a kvalifikáción akartunk gyorsak lenni, elöl rajtolni, a szombati napot túlélni és vasárnap támadni. A szombat esti melegedéssel nem számoltam, az kibillentett a ritmusból. 

0w5a2779.jpg

 Vasárnap próbáltam taktikázni és egy kicsit óvatosabban menni. Ennek az lett a következménye, hogy csináltam egy defektet. A második körben viszont rápattantam a gázra, sokkal kiegyensúlyozottabban tudtunk menni, visszajött az önbizalmam és nagyon jó időket autóztunk. Kár a megforgásért az utolsó gyorsaságin, de ez benne van a rallyban. 

Nagyon tanulságos verseny volt, megmutattuk a tempónkat, és remélem, hogy hamarosan még jobb eredménnyel tudjuk meghálálni a szurkolók támogatását.“

081a5129.jpg

Olyannyira jó volt Mixiék tempója, hogy a célban maga Craig Breen is gratulált nekik. A Hyundai rally világbajnokságon szereplő gyári versenyzője a nagyon sikeres Svéd Rally után ruccant át az Eb-re, és az utolsó gyorsaságikon bizony komoly meccsbe került Mixiékkel.   

„A célban odajött hozzánk Breen, és azt mondta ‘Gratulálok srácok, nagyon jó volt a tempó’. Óriási elismerés volt ez – mosolygott Nagy Attila, aki szerint az idei Fafe Rally sokkal keményebb volt a számukra. – A tavalyi Fafe Rally volt életünk legnehezebb versenye, de az idei még keményebb volt. Tudtuk, hogy itt most a mezőnyben megyünk és bizonyítanunk kell, elsősorban sajátmagunknak. 

081a0718.jpg

Mixi sokat változott tavaly óta. A második gyorsaságin brutálisak voltak a körülmények, kétszer is magunkra ijesztettünk, ami után visszavett és jöttünk egy igazán rossz időt. De nem kezdett el agyalni rajta, azzal foglalkozott, hogy a következő pályán jobbak legyünk. 

Vasárnap próbáltunk taktikázni, de ebben nincs túl sok tapasztalatunk, akkor kaptuk a defektet. Ebből is sikerült felállnunk és a végén nagyon jó tempót autóztunk. Büszkék lehetünk az eredményre, szerintem sokat tanultunk ezen a versenyen is. 

 A csapat kiváló volt, a Skoda Fabia Rally2 evo szenzációs autó, a Pirelli gumik is nagyon jól viselkedtek, a szurkolóktól pedig most is rengeteg támogatást kaptunk. Szerintem ők is segítettek abban, hogy Mixi átlendüljön a nehézségeken és megalkossa a Mixi style-t. 081a5162.jpg

 Köszönjük a szurkolást, májusban találkozunk a Kanári-szigetek Rallyn.“

 Az FIA Európa-bajnokság állása

1. Hayden Paddon 34 pont

2. Mads Ostberg 24 pont

3. Georg Linnamae 24 pont

4. Craig Breen 20 pont

5. Miko Marczyk 19 pont

6. Yoann Bonato 17 pont

7. Efren Llarena 13 pont

8. Mikko Heikkila 11 pont

9. Tom Kristensson 10 pont

10. Csomós Miklós 7 pont 

Csapatbajnokság állása

1. MRF Tyres Dealer Team 33 pont

2. BRC Racing Team 30 pont

3. Team MRF Tyres 28 pont

4. Redgrey 21 pont

5. Team Hyundai Portugal 19 pont

6. Bilteknik TRT Citroën Rally Team 15 pont

7. GR Motorsport Kft 13 pont

8. M-Sport Poland 7 pont

Csomós Mixi és Nagy Attila együttműködő partnerei

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli Motorsport, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

 

Szólj hozzá! hozzászólás

A teljes idei hazai ralibajnokság névadó támogatója a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel (MNASZ) kötött megállapodás alapján.

szivugyunk_a_ralisport.png

A március 31. és április 2. közötti Székesfehérvár Rally-val kezdődik és az október 6-8-i nyíregyházi Rally Hungary-val fejeződik be a HUMDA Országos Rally Bajnokság 2023-as szezonja. A szurkolók az előbbi két versenyen kívül az Esztergom Rally, a Salgó Rally, a Mecsek Rally, az East Rally, a Veszprém Rally, a Győr Rally és a Miskolc Rally Kupa futamaira látogathatnak ki. A bajnokság minden kategóriájának, tehát az Országos Rally Bajnokság (ORB) elnevezésű 1. osztály, az ORC, az ORB2 és az ORB3 névadó támogatója is az Ügynökség.

– Szeptember 8-10. között rendezik meg az I. Győr Rally versenyt, amely a hazai ralisport legjobbjait vonultatja fel. A sportesemény a HUMDA, a Széchenyi István Egyetem és Győr Megyei Jogú Város polgármestere támogatásával valósul meg. Célunk, hogy az I. Győr Rally megrendezésével a sportvilágra is kiterjesszük Győr járműipari szerepvállalását, közreműködjünk a hazai mérnökképzés népszerűsítésében, a közlekedésbiztonság fejlesztésében, valamint a regionális turizmus elősegítésében is – fogalmazott Prof. Dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.humda_orb_6.jpg

– A járműgyártás kelet-európai fővárosában, Győrben az autósport is rendkívül népszerű, így kifejezetten örülünk annak, hogy az idén ősszel a hazai ralisport legjobbjai versenyeznek nálunk – nyilatkozta Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. – A motorizáció, a korszerű mobilitás, valamint a ralisok összetartozása miatt is örömmel üdvözlöm az őszi győri versenyt. Biztos vagyok benne, hogy abban a városban, ahol sokezer ember a járműiparban keresi a kenyerét, nagy szakmai-, sport-, és közönségsikere lesz a színes, látványos rendezvénynek – tette hozzá a polgármester.

A HUMDA kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a hazai bajnokság fejlesztéséhez, ezen belül is alapvetően a biztonság növeléséhez, ami kiterjed a nézőkre, a versenyzőkre és a hivatalos személyzetre is. A HUMDA ORB zárófordulója a Rally Hungary lesz, ez egyben ERC-futam is, melynek a promótere szintén az Ügynökség lesz. Egy év kihagyás után térhet vissza Nyíregyházára, valamint a Zemplénbe és a Tokaji borvidékre a verseny.humda_orb_2.jpg

– Rendkívüli jelentőségű az ERC visszatérése, hiszen az elmúlt év a sárga lapos figyelmeztetések miatt maradt ki. Korábbi ígéretünknek megfelelően az eddigi tapasztalatok alapos kiértékelését követően, a szervezésben részt vevők kemény munkájának és a folyamatos promóteri egyeztetéseknek köszönhető az újabb rendezés. Most arra koncentrálunk, hogy a rendezés kifogástalan legyen és mind a közönség, mind a versenyzők, mind a promóter elégedett legyen a versenyt követően. A HUMDA és az MNASZ együttműködésének fontos eleme az is, hogy egységes ruházatot biztosítunk a sportbíróknak. Aki tavaly legalább egy alkalommal közreműködött valamelyik rendezvényen, az két pólót, egy softshell kabátot és egy sapkát kap a munkájához – emelte ki Szujó Zoltán a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.humda_orb_3.jpg

– Az együttműködésünkben fontos hangsúlyt kap a közlekedésbiztonság is, hiszen az ilyen versenyek alkalmasak annak az üzenetnek a kommunikációjára, hogy a versenyzés a versenypályára való, a közutakon pedig minden esetben be kell tartani a KRESZ szabályait. Közreműködésünknek köszönhetően egy újabb hagyományteremtő sportrendezvényt is útjára indíthatunk Győrben. A rali szakág kiemelten fontos számunkra, ezt mi sem bizonyítja jobban az utóbbi évek ZEG Rally Show-inak sikeres megrendezésénél, továbbá a Rally Hungary promóciós feladatainak ellátásánál és a futam versenynaptárba való visszahozatalánál. Ezeknek köszönhetően több tízezer ralirajongó vehet részt a programjainkon – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az Ügynökség koncentrál az utánpótlásra is ezért a támogatás része, hogy az idei szezon ORB2-győztese a 2024-es szezonban két versenyhez kap jelentős hozzájárulást a Peugeot Rally Cup-ban, ha ezen kívül elindul további három versenyen a szezonban.

A HUMDA Országos Rally Bajnokság teljes versenynaptára:9a1c11d092d152dd588dd667a33b9e21_1920.png

Szólj hozzá! hozzászólás


Egy év tapasztalattal a hátuk mögött és ezúttal már bajnoki pontokért harcolva kezdi Csomós Mixi és Nagy Attila az idei rally Európa-bajnokságot a portugáliai Fafe Rallyn. A HUMDA Academy párosa nagyon erős mezőnyben fog megmérkőzni, de magabiztosan várják a szezonnyitót. 

Már nem kell sokat aludni, hiszen március 10–12-én kezdetét veszi a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság a szezon leghosszabb nevű versenyével, a Rally Serras de Fafe e Felgueirasszal. A verseny hagyományosan jó felkészülési lehetőség a rally világbajnokság ötödik fordulójára, a Portugál Rallyra, így nem csak az Eb, de a vb mezőnyből is többen jelezték részvételi szándékukat. 

Összesen 38 Rally2-es autó nevezett a versenyre, köztük több világbajnoki (abszolút) futamgyőztes, Európa-bajnoki futamgyőztes, Európa- és nemzeti bajnokok, úgyhogy az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze.  

csomos_mixi_mk_2023_02_25_mixi_teszt_-1.jpg

Ebben szeretne bizonyítani Csomós Mixi és Nagy Attila, akik hatalmas várakozással vágnak neki az idei szezonnak. A tavalyi Fafe Rally pályafutásuk egyik legemlékezetesebb versenye volt, hiszen az első napi égszakadásban Mixi még azt is fontolóra vette, hogy kiáll a versenyből. Szerencsére nem tette, így másnap, a Santa Quitéria gyorsaságin megszerezték első szakaszgyőzelmüket. 

A HUMDA Academy versenyzőpárosa, idén a sorozatra is regisztrált Pirelli gumikkal versenyez, így az Eb-mezőnyben, Eb-pontokért küzdhetnek. 

„Vegyes emlékeink vannak a Fafe Rallyról – mondta Csomós Mixi. – Az első nap igazi rémálom volt a sáron, a második nap, és főleg a gyorsasági szakaszgyőzelem, hatalmas lendületet adott a csapatnak, ami kitartott a szezon végéig. 

Idén egy év tapasztalattal állunk rajthoz. Egyrészt az Eb-ről is van elképzelésünk, de ami a legtöbbet számít, a nyolc pályából haton már versenyeztünk, megvan az itinerünk és van róla belsőkamerás felvételünk is. 
csomos_mixi_mk_2023_02_24_mixi_-10.jpg

Ha már egy pályán egyszer átmentél versenytempóban, akkor van egy kialakult képed róla, éles körülmények között próbálhattad ki, melyik kanyarban mi fér el, és tudod, hogy mondjuk a dobbantót, amitől tartottál, az autó észre sem veszi. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően sokkal magabiztosabban tudunk gyorsan menni. 

Idén nem várható olyan nagy eső, mint tavaly, ha esni is fog, akkor is arra számítunk, hogy csak megnedvesíti a murvát, ezért döntő lesz a rajtpozíció. Szerintem hátrébb, a már letakarított pályán gyorsabb lehetsz. Ezért fontos a kvalifikáció. Ezt szerencsére olyan pályán rendezik, amin már szintén mentünk tavaly. 

Nagyon erős a mezőny, de szerintem egy tiszta, jó versennyel az első 5–10 közé be kell férnünk.“

Nagy Attilának inkább szép emlékei vannak a versenyről, és szokás szerint egy kis háttér-információval is szolgál. 

„Én csak a jóra emlékszem a Fafe Rallyról – mondta Nagy Attila. – Óriási dolog volt tavaly gyorsasági szakaszt nyerni. Emlékszem, hogy Mixivel nem akartuk elhinni. Már csak ezért az egy szakaszgyőzelemért érdemes volt a tavalyi év minden nehézségét vállalni. 

Idén tapasztalt párosként térünk vissza. Nekem sokkal könnyebb lesz a dolgom az etapokon, amik ismerősek lesznek, és az is óriási előny, hogy kész, versenytempóban leellenőrzött itinerünk van a legtöbb pályára. 

Háromféle Pirelli gumi közül választhatunk. A rally Európa-bajnokságon idén minden versenyre minden gumigyártó egyetlen mintázatú abroncsot jelölhet, amiből három keveréket lehet használni. A Pirelli a K mintázatot választotta, ebből van egy puha (K8) egy közepes (K6), melyből van erősített oldalfalú, illetve a (K4) kemény keverék.  csomos_mixi_mk_2023_02_25_mixi_teszt_-11.jpg

Minden verseny előtt elmondjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a szurkolóknak a rengeteg támogatásért. Döbbenet volt, hogy mennyien jöttek el a tesztünkre. A jó hír számukra, hogy idén már benne lehetünk az ERC hivatalos élő közvetítésében.  

14 páros kapott belsőkamerát a versenyre. Mi idén regisztráltunk először a sorozatra, úgyhogy hivatalosan újoncok vagyunk, ezért erre a versenyre nem kaptunk. Remélem, a következőkre sikerül kiharcolnunk egyet.  

Ettől függetlenül kövessétek az élő közvetítést, a Facebook oldalunkon is folyamatosan beszámolunk az eseményekről, és megígérhetem, hogy Mixivel mindent elkövetünk, hogy jó eredménnyel háláljuk meg a szurkolást.“

Csomós Miklós és Nagy Attila együttműködő partnerei

 HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

 

Szólj hozzá! hozzászólás

A rallysimfans szervezésében több mint 10 év kihagyás után nosztalgikus hangulatban újra hadrendbe álltak a pilóták és versenygépeik a csodálatos Bükki Nemzeti Park tövében. A látogatók találkozhattak elszánt fiatal versenyzőkkel és klasszikusokkal egyaránt.

Így az egri futammal kezdetét vette a Magyar Virtuális Rally Bajnokság mely az idei év legrangosabb hazai RBR rally sport sorozata. A bajnokság a 2004-es valós Országos rally bajnokságot eleveníti fel ami összesen 8 futamból áll. A mezőny díjazása 4 kategóriában történik de fűszer gyanánt a legendás historyc-al is találkozhattunk.

kepernyofoto_2023-02-26_21_08_38.png

Az első nap összesen 6 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni a versenyzőknek.
A reggeli két első gyorsaságin a fagyos párás időjárási körülmények igencsak megpróbálták a versenyzők képességeit. A Bátor
- Sirok és Tarnaszentmária Egerszalók szakaszokon a legjobb teljesítményt a WRC kategóriában Görög Péter Hyundai i20 WRC-vel nyújtotta. Meglepő, hogy két szakasz után a második helyen az R5-ös kategóriában versenyző Kiss Bálint Skoda Fabiávalbizonyult a legelszántabbnak. Harmadik helyen szintén Hyundai WRC-vel versenyző Hajdó Laszló érkezett a célba.
A k
övetkező négy gyorsaságit száraz aszfalt csíkokon tudták teljesíteni a versenyzők. A sorrend némiképp fel is borult hiszen WRC-ket megszégyenítő kiegyensúlyozott teljesítménnyel Kiss Bálint R5-ös Skoda Fabiával átvette a vezetést. A nap végére Bartos Máté szintén óriási tempót diktálva R5-el második, végül Görög Péter vissza csúszott a harmadik helyre a Hyundai WRC-vel.
Többek lecsúsztak az útról, némelyek feladni kényszerültek a versenyt és csak superraly-val tudták folytatni a második napot. A legnagyobb
meglepetés sokak számára, hogy a győzelemre esélyes Gobodics Tamás már a második szakaszon búcsúzott a futamtól. 

kepernyofoto_2023-02-26_21_11_38.png

A második napon szintén 6 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni a versenyzőknek. Az első gyorsasági szakaszon a Bükkszéktető - Terpesen lévő szűk híd korlát többeket megakasztott így a patakban landoltak,de a lelkes nézőknek hála visszatették őket az útra és haladhattak tovább.
Az első három helyekért ádáz csata zajlott adok-kapok 10 másodpercen belül WRC kontra R5, mert az Egerszalóki fordított szakasz után még mindig Kiss tartotta magát az első helyen Görög követésével. A harmadik helyre viszont felzárkózott az újonc meglepetés ember Kovács Marcell Toyota Yaris WRC-vel.

A nap végére fixálódott a WRC-k fölénye. A hátulról fellopakodó Kovács kiegyensúlyozott teljesítménnyel végül átvette a vezetést, Görög a Hyundai i20-al feljött a második helyre és Kiss Bálint vissza csúszott a dobogó harmadik fokára mindamellett, hogy gyengébb kategóriával WRC-ket megszégyenítő teljesítményt hozott.

kepernyofoto_2023-02-26_21_12_05.png

Rally4: kategóriában Gallovic Márió esélyt nem adva a csoporttársaknak száguldott végig a szakaszokon, Szathmáry Péter, Csicsely Pál előtt. Első nap vége, egyben a végeredmény is.

Rally3: Első nap Csicsely Attila, Berki Norbert, Lóczi Kristóf és Tóth Patrik feszült egymásnak, az egyforma autóknak köszönhetően, itt voltak a legizgalmasabb csaták. Végül, a 2. napon Berki és Csicsely domináltak stabilitásukkal.

Rally2: Első nap végére már látszott Kiss Bálint főlénye, a 2. és 3. helyért Erdős Levente, Berki Milán és Bartos Máté vívott látványos küzdelmet. A futam végére Berki Milán cserélt helyet Erdős Leventével.

Rally1: Első napon Görög Péter és Kovács Marcell harcolt az első helyért, míg a 3. helyért kiélezett csatában, mindössze 00.430 különbséggel jött be Viczek Zsolt Németh Gergely előtt. A futam végére maradt a Görög, Kovács, Viczek sorrend.

Az abszolút értékelés a büntetések kiosztásával kissé változott, ami az alábbiak szerint alakult:

kepernyofoto_2023-02-26_21_10_54.png

146 indulóból a superrally-nak köszönhetően 106 versenyző ért célba.

Mindenki fegyelmezetten és tisztességesen versenyzett. A büntető másodpercek nem feltétlen a szándékos illegális előnyszerzést büntetik, hanem a szimulátor plug-in figyeli a kanyar vágásokat és pálya rövidítéseket. Természetesen ezek felül lettek bírálva a szervező bizottság által.
Ezúton is gratulálunk a győzteseknek
!

A bajnokság következő állomása Miskolc, szintén aszfaltos futam, az időpont hamarosan publikálásra kerül.

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog
A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

kepernyofoto_2023-02-26_21_10_29.png

Írta: ChrisX

RBR Világbajnokság rövid hírei.

Ez a megmérettetés, minden idők legnépesebb és legnépszerűbb, egyben legnehezebb nemzetközi viadala, amelyben kiváló magyar versenyzők mérettetik meg magukat a világ számos más versenyzői között. Hadd említsünk meg két kiváló hazai eredményt, a Monte Carlo ralin Vincze Ferenc abszolút értékelésben 2. helyet szerezte meg és Bartos Máté a Rally3 kategóriában a 3. helyet! Óriási eredmények, gratulálunk!

Szólj hozzá! hozzászólás

A Shell Helix Ultra támogatásával a Rallye Dream Blog és a Turán Motorsport közös pályázatot hirdet, melynek eredményeként új ruhába öltözhet Turán Frigyes és Farnadi Ágnes raliautója a 2023-as magyar Országos Rally Bajnokságra.


 A tavalyi Ózd ralin összetört Volkswagen Polo GTI R5 újra versenykész állapotban várja a bevetést, szinte már csak az hiányzik hogyan is nézzen ki 2023-ban.

turan_frici_vw_2023.jpeg

A tervezéskor vegyétek figyelembe a csapat korábban is használt jól megszokott színeit (fehér – fekete - sárga) ezeken túl azonban képzeleteteknek csak fantáziátok szabhat határt!

A tervek elkészítésére bőven hagyunk időt, a beérkező műveket 2023. március 1. éjfélig várjuk a https://www.facebook.com/orbicokenoanyagok oldalra, privát üzenet formájában. Egy jelentkező több pályaművel is indulhat, a beérkezett alkotások pályázat szervezőinek közösségi média felületein is publikálásra kerülnek.

A győztest személyesen Ági és Frici választják ki. Az általuk legjobbnak ítélt dekort még a  szezon kezdete előtt megkapja a versenyautó, hogy a március végi évadnyitó Székesfehérvár Ralin már abban pompázhasson. A győztes dekor tervezője testközelből is megtapasztalhatja milyen érzés az R5-ben ülni, nyereménye egy kör Turán Frigyes mellett a Volkswagen Polo GTI R5-ben!

Nem csak a Friciék által kiválasztott alkotást értékeljük, ugyanis a pályázat részeként egy közönségszavazást is meghirdetünk, melynek győztese szintén díjazásban részesül a Shell Helix Ultra jóvoltából.

A beérkezett pályaművekre az Orbico Hungary Facebook oldalának kedvelése után, az ott közzétett képeken keresztül tudtok szavazni 2023. március 1-ét követően. Értékeljük ezen túl a véleményeteket is, a szavazók között Turán motorsportos relikviákat sorsolunk ki.

Tervezésre fel, hogy minél hamarabb visszatérhessen Frici, Ági és a Volkswagen Polo GTI R5 a ralipályákra!

A részletes játékszabály ITT található. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Pirelli versenygumikon és a nagymúltú olasz cég támogatásával áll rajthoz Csomós Miklós és Nagy Attila a 2023-as rally Európa-bajnokságon. A HUMDA Academy versenyzői előtt így komoly feladat áll, hiszen az Eb-mezőnyben kell bizonyítaniuk és immáron Eb-pontokért szállnak harcba. 

„Régi a kapcsolatunk a Pirellivel és a forgalmazójával, Mezey Tamással is – mondta Csomós Mixi. – A Peugeot Kupában Pirellivel lettünk bajnokok és 2021-ben szintén Pirellivel szereztük meg az első abszolút győzelmünket aszfalton és murván is, úgyhogy szép emlékek fűznek a márkához. 

kgb_6578_2.jpg

Nagyon megtisztelő dolog, hogy a magyarországi forgalmazó mellett a Pirelli európai sportosztálya is mellénk állt és a gumiválasztásban, beszerzésben és szerelésben is minden segítséget megkapunk.  

Ez egyben azt is jelenti, hogy Atival idén már Európa-bajnoki pontokért fogunk versenyezni, jó rajtpozícióból, és tavalyi évünkhöz képest, a regisztrált versenyzők minden előnyét élvezve. Ez nyilván nagyobb felelősséggel jár, de már alig várjuk, hogy az élmezőnnyel élesben, helyezésekért tudjunk megmérkőzni.“

 img-1591.jpg

A Csomós–Nagy párost nem csak a hazai forgalmazónál, de a Pirelli Motorsport osztályánál is régóta figyelik, így amikor az idei együttműködés felmerült, nem nagyon kellett őket bemutatni. 

„2015 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozunk együtt Csomós Mixivel és Nagy Attilával – mondta Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsokat forgalmazó Autogumiplaza.hu tulajdonosa. – Mindig is az egyik legtehetségesebb magyar párosnak tartottam őket. 

Mivel a Pirellinél már évtizedek óta nagyon fontos az utánpótlás támogatása, az európai motorsport központban is folyamatosan figyelték Mixiék teljesítményét. A tavalyi Eb-szereplésük után pedig nem nagyon kellett őket bemutatni. Ennek köszönhetően a Pirelli Motorsporttól is kapnak támogatást. 

Ez nem csak pénzügyi, hanem szakmai támogatást is jelent. Én magam több versenyükön ott leszek személyesen, hogy segíteni tudjam őket, de a Pirelli Motorsport több évtizedes tapasztalatára is építhetnek és valamennyi a helyszínen dolgozó Pirelli szakembertől is megkapnak minden segítséget a versenyzéshez.

Mixiék gyorsasághoz nem fér kétség, bízom benne, hogy a Pirelli abroncsokkal idén komoly eredményeket érnek el az Európa-bajnokságon és sok felejthetetlen élményt szereznek a szurkolóknak.“ 

Csomós Miklós és Nagy Attila együttműködő partnerei

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli Motorsport, CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., RabócsiRing Kft., MTE Speciál Kft., VÁRI-VILL Kft. 

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása