438 versenykilométer, két darabba szedett szakasz, és az Andok közelsége jutott a mezőnynek a Dakar hatodik napjára. Az első teljes chilei nap több élversenyzőn kifogott: volt aki az ásót vette elő, míg másoknak most ért véget a verseny. A szerdai botlás után Nászer el-Attija…

Címkék: carlos sainz nasser al attiyah Dakar nászer el attija Dakar-rali

2 komment hozzászólás

Isten a világ teremtésével egészen jól állt már az ötödik napon, tempósan alakult a rendszer. Az idei Dakaron biztosan nem ez a követett példa. És nem csak azért, mert Limából Santiagóba kétszer annyi ideig tart az út, mint a teremtéstörténet, hanem leginkább azért, mert…

Címkék: carlos sainz nasser al attiyah Dakar nászer el attija Dakar-rali

2 komment hozzászólás

A Dakar-szervezők a negyedik napra 288 kilométeres, Nascából a Csendes-óceán partvidékére vezető szelektív szakasszal készültek, melyet 429 kilométer összekötő szakasz követett Arequipába. Peterhansel 786 szelektív kilométer után őrzi vezető helyét Nászer el-Attija…

Címkék: carlos sainz nasser al attiyah Dakar Dakar-rali

24 komment hozzászólás

Hétfőn a harmadik szelektív szakaszt rendezték a 2013-as Dakaron. A mezőny még mindig Peruban ralizik, Piscóból rajtolva 243 kilométernyi mért szakaszt kellett teljesíteniük Pampáig, majd onnan még közel száz kilométernyi összekötő szakasz megtétele után érkeztek meg Nazcába,…

Címkék: carlos sainz nasser al attiyah Dakar nászer el attija Dakar-rali Szalay Balázs

24 komment hozzászólás

Hétvégi mozinak ideális: két óra a régi WRC-k korából, amikor nem 1,6-os, hanem kétliteres turbók üvöltöttek. Sokat nem mennek egyenesen. Tudjátok, ezért nem volt drift Európában.

Címkék: video wrc colin mcrae richard burns carlos sainz

2 komment hozzászólás

Már-már Helmut Deimel-i magasságokba emelt mozi egy raliversenyről. Jegyezzük meg az andorrai alcafilm nevét, mert nagyon jók. Gyönyörű verseny, gyönyörű autókkal, gyönyörű helyeken. Mesés autókkal, amiket arra használnak, amire valók: versenyeznek velük. Profi munka,…

Címkék: video ferrari porsche ford lancia wrc carlos sainz GT

17 komment hozzászólás

Folytatva a sorozatot elértünk az egyik legemlékezetesebb Wales Rallyhoz. Történt ugyanis, hogy a bajnokság utolsó futamán dőlt el, hogy ki lesz 1998 világbajnoka: a két bajnokaspiráns két pont különbséggel érkezett Angliába (Tommi Mäkinen -  58, Carlos Sainz - 56). Az első…

Címkék: video wrc richard burns carlos sainz tommi mäkinen

Szólj hozzá! hozzászólás

Fantasztikus látvány, mikor egy autó keresztben csúszva halad. Ízlés kérdése, hogy az erőből, vagy tempóból úszó autókat kedveli valaki jobban. A 90-es évek közepén tudtuk, hogy mi az a drift. Pontosabban, akkor úgy tudtuk, hogy drift szög a tempós haladás egyik eszköze. A…

Címkék: ford a csoport wrc colin mcrae juha kankkunen carlos sainz nicky grist rallye érzés rallyefan

24 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz