Mai képes posztunkban Vlagyimir Vasziljev attrakcióját mutatjuk be. A versenyzők folytatták a szakaszt, amelyen 51.-ek lettek, összesítésben Szalayék előtt, a 28. helyen állnak G-Force Protójukkal.
![443161[1].jpg](https://m.blog.hu/ra/rallyedream/image/0.2013/Dakar-rali/Vasziljev/443161%5B1%5D.jpg)
Mai képes posztunkban Vlagyimir Vasziljev attrakcióját mutatjuk be. A versenyzők folytatták a szakaszt, amelyen 51.-ek lettek, összesítésben Szalayék előtt, a 28. helyen állnak G-Force Protójukkal.
![443161[1].jpg](https://m.blog.hu/ra/rallyedream/image/0.2013/Dakar-rali/Vasziljev/443161%5B1%5D.jpg)
Hétfőn a harmadik szelektív szakaszt rendezték a 2013-as Dakaron. A mezőny még mindig Peruban ralizik, Piscóból rajtolva 243 kilométernyi mért szakaszt kellett teljesíteniük Pampáig, majd onnan még közel száz kilométernyi összekötő szakasz megtétele után érkeztek meg Nazcába, ahol az éjszakai pihenőt tölthették. A táj nem sokat változott az előző naphoz képest, továbbra is homokdűnék között vezetett az út, ráadásul igen nagy szintkülönbségeket is le kellett küzdenie a versenyzőknek.
![42_24897[1].jpg](https://m.blog.hu/ra/rallyedream/image/0.2013/Dakar-rali/3.%20nap/42_24897%5B1%5D.jpg)
Véget ért az új köntösbe bújtatott Európa Bajnokság nyitó futama. A Freistadt környékén rendezett Jänner Rallye minden szurkoló igényét kielégíthette, kivéve azokét, akik a pálya széléről figyelték a ralit. Nem volt jó idő ugyanis.

Emlékezetes nap marad a vasárnapi, amelyen mind homokból, mind eltévedésből több jutott a mezőnynek, mint a nyitányon.
Az már az útvonaltervet látva egyértelmű volt, hogy az idei Dakaron a rendezők nem hagynak időt a versenyzőknek, hogy azok hozzászokjanak a sivataghoz. A hagyományosnak mondható menetrend – miszerint a murvás/kemény talajú első szakaszokat kősivatag váltja, majd utána homok, és utána dűne – idén teljesen borult, és aki az első négy nap homokján átküzdi magát, annak joggal lehetnek komoly szándékai a célba éréssel kapcsolatban.
Sainz úton a második részsiker felé
Makai Gergely szabadúszó fotós barátunk küldött egy exkluzív sorozatot a hétvégi Jänner Rallye-n lőtt képeiből. (Most sajnos nem volt idő a szokásos objektívvel - szubjektíven beszámolóra, amit több tavalyi VB-futam után írt kaptunk MGR-től.) A képek nem időrendi sorrendben következnek, hanem a fotográfus válogatásának sorrendjében.

Sajnos ez a verseny nem Turán Friciék versenye volt...
Reméljük legközelebb sikeres célbaérkezésükről és remek eredményükről számolhatunk majd be nektek!
Rajtceremónia, 250 kilométer összekötő út, majd egy 13 kilométeres sprint Peru puha homokos dűnéin – ez várt a szombaton indult Dakar-rali mezőnyére az első napon.
Tavaly a verseny célja volt, idén pedig a rajtnak adott otthont Peru 7,6 millió lakosú fővárosa, Lima. A Csendes-óceán partján fekvő városban ezrek követték, ahogy a több száz jármű alkotta mezőny tagjai átgurulnak a rajtdobogón, majd elindulnak délnek, Pisco felé. Bár a nyitányra szánt rövidke, mindössze tizenhárom kilométer hosszú homokjárás a rendezők szándéka szerint csupán egy óvatos és kíméletes ráhangolás volt, akadtak így is páran, akiken kifogott ez a rövid táv.
Carlos Sainz és buggy-ja
Azoknak, akik lemaradtak a tegnap esti Eurosportos összefoglalóról

A Szilveszter Rallye-n sikerült leülnünk egy rövid beszélgetésre a RallyeSport Bizottság újdonsült vezetőjével. Pénzes Zsolt mesélt a tervekről, arról, hogy mit hozhat 2013 a rali számára idehaza. ORB, Rallye2, RTE és sprintek, katt a továbbra!

Tegnap a snooker és a csocsó egy kicsit megkeverte a műsoridőt. Szerencsére van, aki ébren maradt és feltöltötte az összefoglalót, igaz angolul, de nem lehet minden tökéletes!

Sajtóközleményben már olvashattátok, hogy Turánék mindjárt az első gyorson feladták a 2013-as Jänner Ralit. Most megnézhetitek mi is történt a balosban.
Az eset előzménye, hogy a híres visszafordítóknál is becsúsztak, ha találunk róla videót azt is megosztjuk.

Haladjunk rajtszám szerinti növekedő sorrendben:
- mint azt már korábban megírtuk Turánék sajnos már az első szakaszon a verseny feladására kényszerültek. Subarujuk annyira megsérült, hogy a szuperrali lehetőségével sem tudnak élni, így Őket már holnap sem láthatjuk.
Öreg róka, nem vén róka: Delecourt semmi sem állíthatja meg! Ugyan a négyes gyors rajtja előtt sikerült eltörnie a váltókart a Peugeot-ban, de leleményes megoldásával elhárította ezt a problémát. Sőt! Innentől már a váltással sem voltak gondjai, hiszen "automata" üzemmódba kapcsolt: szükség esetén navigátora, Dominique Savigoni tudott sebességet váltani.
Forrás: iRally/ Julian Porter fényképe.
Több mint nyolcezer kilométer, kétszeri átkelés az Andokon, ezernyi dűne, milliónyi éles szikla, dermesztő hideg és pokoli forróság – ez vár a holnap induló Dakar-rali versenyzőire két héten át.
Már csak egy nap, és Peruban elrajtol a 34. Dakar-rali. Az utóbbi években megszokottnál nagyobb magyar résztvétel mellett kezdődő verseny újfent Dél-Amerika hegyvidékein, sivatagain halad majd. Ígéretes buggy-k, erős félgyári csapatok, és lelkes amatőrök minden mennyiségben a nevezők között.
Túl gyorsan ért véget a Turán Motorsport számára az évadnyitó Jänner Rallye. Turán Frici és Zsiros Gabi remek hangulatban, jól felkészülten állt rajthoz, ám a rendkívül csúszós utak a kelleténél jobban megtréfálták őket.
Bővebben a sajtóközlemények között.
A versenyben 3 szakasz után vezető Jan Kopecky rosszul választott gumit: a vékony szöges helyett, a vastagot tette fel. Ennek meg is lett az eredménye, míg a kevésbé havas első szakaszt simán hozta, a másik kettőn már nem sikerült nyernie. Sőt, a harmadik szakaszon csupán a 14. legjobb időt autózta, több, mint fél percet kapva a leggyorsabb Orsáktól.
Ezt a képet MGR a mai 2. gyorson lőtte!
A SkodaMotorsport nem sokat tököl a belsőkkel, már nézhetjük is azt a bizonyos 3. gyorsot:
Guerlain Chicheritnek sikerült(?) megcsinálnia a világ első raliautós hátraszaltóját, ami Monstertruck-show-k esetében ugyan már évek óta ismert elem, de ez mégis más. Ha valaki nem hallott volna róla még eddig, a francia fiatalember raliversenyző és profi síző (ráadásul négyszeres freeride világbajnok).
Na, de jöjjön a lényeg - egy pár kép után. Sablonos figyelmeztetés, de ezt tényleg ne próbáljátok ki otthon!
Utolsó kommentek