Friciék jól "bekezdtek" az első gyorsasági szakaszon, mert az első gyors 500. méterénél sajnos eltört a jobb első féltengelyük. Ennek következtében az autó kétkerékhajtásúvá vált, csak a hátsó kerekek vitték őket előre, ami miatt jelentős hátrányba kerültek. 73 és fél gombócból is sok, nemhogy másodpercnyi hátrányból. A szervizben a csapat kicserélte a sérült féltengelyt, így a harmadik gyorson már minden rendben volt, és mentek egy második időt, ami inkább lélektanilag volt fontos, mert ekkora hátrányból már a pontszerzés is bravúr.
Vasárnap reggel azonban jól odatették magukat a srácok és rögtön abszolút időt autóztak. Ilyen volt belülről:
Három magyar raliverseny pályáit szeretem igazán: Mecsek (helló Pécs, fatornyos hazánk), Veszprém (Mikulások emléke nagyon erős, és én Lakatos Robiék csaknem összes pályáját bírom, mondjuk egy jó Olaszfalu-Tés azért előkerülhetne valahogy), és Szombathely. Szombathelyre viszont nincs magyarázat. Gyors murva, kicsit olyan mint a finn pályák azzal, hogy nem nagyon akad nagy dobbantó. Szombathelyre annak ellenére szívesen emlékszem vissza, hogy ott tankönyi esést mutattunk be. Hétvégén - hét év után - mintegy százautós mezőnnyel visszatér ide a magyar ralibajnokság.
Naná, hogy mindenki készül. Mutatjuk Turán Friciék tesztjét.
A versenyre meglepően sok képpel neveztetek, nem is volt könnyű dolga a zsűrinek a legjobbak kiválasztásában. A képeket már korábban veletek is megosztottuk Facebook oldalunkon, hogy kiválaszthassátok a közönségnyertes alkotást. A legtöbb szavazatot Kovács Krisztián alkotása kapta, így övé a közönségdíj - egy Turán Motorsportos póló.