Sivatagi pályák, odakinn 35 fok az autóban 55, ismeretlen autó (Ford Fiesta), új csapat (a Markko Martin vezette alakulat). A fentiekből is látszik, hogy Turán Frigyesnek és Zsiros Gábornak nem volt éppen egyszerű dolga a Jordán-rali első igazi versenynapján, a…
- a mikrofonnál Fekete Kálmán, igen az a Fekete Kálmán, és a poszt végén vargagixxxer új, egy órás videója -… hogy miről beszélek?Nos, a 40 éves Zsiguli-érzésről…Megfigyeltétek-e már magatokon, hogy a rali szó hallatán általában az első…
Csütörtökön végre pályára tehették Friciék a már nagyon hiányolt Ford Fiestát, megkezdődött ugyanis a Jordán rally „shakedown” szakasza, amely során a versenyzők élesben próbálhatják ki járműveiket és a pályát.
A WRC sorozatban küzdő Solberg, Loeb vagy…
Bizony, a mai délután sikerült a terv: az Oldtimer Expo Millenáris Velodrom-ban megrendezett nulladik napi dzsemboriján lehetőségem nyílt Sándor Istvánnal, a legendás navigátorral, a hazai Historic bajnokság életre keltőjével néhány szót váltanom, illetve nagyon közelről…
Keddi posztunk után csak nem tudunk leszakadni az öregvasas versenyzésről.Az igazsághoz hozzátartozik, hogy, bár magam a mind újabb és újabb technikák, technológiák felhasználásának elkötelezett híve vagyok, mégis valami igazán mélyről fakadó csodálattal és tisztelettel…
Az FIA Túrakocsi Világbajnokság (World Touring Car Championship - WTCC) 7-8. fordulójának megrendezésére június 5-én, a Hungaroringen kerül sor.
A magyarországi WTCC futam fogja helyettesíteni az ugyanarra a hétvégére, Marrakeshbe tervezett marokkói versenyt. Azonban a…
A verseny- és tréningautókat, valamint a teljes csapatfelszerelést szállító hajó meghibásodása miatt csúszik a Jordán rally programja. A hajónak vasárnap kellett volna megérkeznie Jordánia partjaihoz, de várhatóan csak kedden délután fut be. Emiatt változik a pályabejárások…
Nyakunkon az Oldtimer Expó, és mi ettől ihletet kaptunk. Nyugi, gyógyítható, talán megússzuk. Felvetődött, hogy csatlakozzunk az old és youngtimer szerelmesekhez azzal, hogy rámegyünk öregvasas témákra. Meg a hétvégén megnézzük mi is zajlik a TC standján, ahol lesz sok…
A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős tavaly történelmet írt azzal, hogy első magyar párosként pontot szerzett a rali-világbajnokság abszolút értékelésében. A Synergon Turán Motorsport kettőse az idén még nagyobb fába vágta a fejszéjét: hét versenyen (vagyis a komplett…
Utolsó kommentek