Sajnos ez a verseny nem Turán Friciék versenye volt... 

Reméljük legközelebb sikeres célbaérkezésükről és remek eredményükről számolhatunk majd be nektek!

2 komment hozzászólás

Rajtceremónia, 250 kilométer összekötő út, majd egy 13 kilométeres sprint Peru puha homokos dűnéin – ez várt a szombaton indult Dakar-rali mezőnyére az első napon.

Tavaly a verseny célja volt, idén pedig a rajtnak adott otthont Peru 7,6 millió lakosú fővárosa, Lima. A Csendes-óceán partján fekvő városban ezrek követték, ahogy a több száz jármű alkotta mezőny tagjai átgurulnak a rajtdobogón, majd elindulnak délnek, Pisco felé. Bár a nyitányra szánt rövidke, mindössze tizenhárom kilométer hosszú homokjárás a rendezők szándéka szerint csupán egy óvatos és kíméletes ráhangolás volt, akadtak így is páran, akiken kifogott ez a rövid táv.

Carlos_Sainz_640.jpgCarlos Sainz és buggy-ja

Címkék: Dakar Dakar-rali

8 komment hozzászólás

Azoknak, akik lemaradtak a tegnap esti Eurosportos összefoglalóról

Címkék: összefoglaló Eurosport ERC Rali EB

Szólj hozzá! hozzászólás

 A Szilveszter Rallye-n sikerült leülnünk egy rövid beszélgetésre a RallyeSport Bizottság újdonsült vezetőjével. Pénzes Zsolt mesélt a tervekről, arról, hogy mit hozhat 2013 a rali számára idehaza. ORB, Rallye2, RTE és sprintek, katt a továbbra!

rsb.jpg

Címkék: orb sprint mnasz pénzes zsolt rsb ralitúra rally2

13 komment hozzászólás

Tegnap a snooker és a csocsó egy kicsit megkeverte a műsoridőt. Szerencsére van, aki ébren maradt és feltöltötte az összefoglalót, igaz angolul, de nem lehet minden tökéletes!

Címkék: video eurosport janner erc janner rali

Szólj hozzá! hozzászólás

Sajtóközleményben már olvashattátok, hogy Turánék mindjárt az első gyorson feladták a 2013-as Jänner Ralit. Most megnézhetitek mi is történt a balosban.

Az eset előzménye, hogy a híres visszafordítóknál is becsúsztak, ha találunk róla videót azt is megosztjuk.

frici.jpg

Címkék: video 2013 erc turán frici zsiros gábor rali eb jänner rallye

1 komment hozzászólás

Haladjunk rajtszám szerinti növekedő sorrendben:

- mint azt már korábban megírtuk Turánék sajnos már az első szakaszon a verseny feladására kényszerültek. Subarujuk annyira megsérült, hogy a szuperrali lehetőségével sem tudnak élni, így Őket már holnap sem láthatjuk.
17658237_49f6fe1e14385c16dcb7fb1f4e6600e4_m.jpg

Címkék: magyarok turán janner csucsu erc bzzz

Szólj hozzá! hozzászólás

304689_548202865200653_718862066_n_1357314953.jpg_800x300

Öreg róka, nem vén róka: Delecourt semmi sem állíthatja meg! Ugyan a négyes gyors rajtja előtt sikerült eltörnie a váltókart a Peugeot-ban, de leleményes megoldásával elhárította ezt a problémát. Sőt! Innentől már a váltással sem voltak gondjai, hiszen "automata" üzemmódba kapcsolt: szükség esetén navigátora, Dominique Savigoni tudott sebességet váltani. 

Forrás: iRally/ Julian Porter fényképe. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Több mint nyolcezer kilométer, kétszeri átkelés az Andokon, ezernyi dűne, milliónyi éles szikla, dermesztő hideg és pokoli forróság – ez vár a holnap induló Dakar-rali versenyzőire két héten át.

Már csak egy nap, és Peruban elrajtol a 34. Dakar-rali. Az utóbbi években megszokottnál nagyobb magyar résztvétel mellett kezdődő verseny újfent Dél-Amerika hegyvidékein, sivatagain halad majd. Ígéretes buggy-k, erős félgyári csapatok, és lelkes amatőrök minden mennyiségben a nevezők között.

bp33.jpg 

Címkék: 2013 Dakar Dakar-rali

· 1 trackback

8 komment hozzászólás

Túl gyorsan ért véget a Turán Motorsport számára az évadnyitó Jänner Rallye. Turán Frici és Zsiros Gabi remek hangulatban, jól felkészülten állt rajthoz, ám a rendkívül csúszós utak a kelleténél jobban megtréfálták őket.

DAY2 11

Bővebben a sajtóközlemények között.

Címkék: sajtóközlemény turán frici zsiros gábor jänner rallye

Szólj hozzá! hozzászólás

A versenyben 3 szakasz után vezető Jan Kopecky rosszul választott gumit: a vékony szöges helyett, a vastagot tette fel. Ennek meg is lett az eredménye, míg a kevésbé havas első szakaszt simán hozta, a másik kettőn már nem sikerült nyernie. Sőt, a harmadik szakaszon csupán a 14. legjobb időt autózta, több, mint fél percet kapva a leggyorsabb Orsáktól.

550971_449327141783726_1822921640_n.jpgEzt a képet MGR a mai 2. gyorson lőtte!

A SkodaMotorsport nem sokat tököl a belsőkkel, már nézhetjük is azt a bizonyos 3. gyorsot:


Címkék: belső Skoda Kopecky Janner

Szólj hozzá! hozzászólás

Guerlain Chicheritnek sikerült(?) megcsinálnia a világ első raliautós hátraszaltóját, ami Monstertruck-show-k esetében ugyan már évek óta ismert elem, de ez mégis más. Ha valaki nem hallott volna róla még eddig, a francia fiatalember raliversenyző és profi síző (ráadásul négyszeres freeride világbajnok). 

Na, de jöjjön a lényeg - egy pár kép után. Sablonos figyelmeztetés, de ezt tényleg ne próbáljátok ki otthon!

318609_393773014044579_18702272_n.jpg

Címkék: hátraszaltó Mini Dakar Guerlain Chicherit

24 komment hozzászólás
Ezúttal is a Rallye Évkönyv szerkesztői értékelték képeket, A mikrofonnál Szabó-Jilek Ádám és Kacsándi Norbert.

KN: Végre látványos képek! Csak murva versenyeket szeretnék! Nagyon jó pályamunkák érkeztek így az év végére. Továbbra is a "sláger kanyarokból" érkezik a legtöbb kép, de végre találtam olyan fotókat, melyek egyedi szemszögből mutatják meg azokat a helyeket, ahol rendszeresen összefutunk mindenkivel!

SZJÁ: Hurrrrrrrááááááá! Az eddigi legjobb pályázati anyag! Lehet, hogy ezt kellene megmutatni Féner Tanár Úrnak?! Hol voltak eddig ezek a fotósok? Tudom hogy látványosak a murvás versenyek, de idén volt már Veszprém rali és akkor sem lett ennyi jó kép. Gratulálok mindenkinek! Kacsándi Norbi mondja most a tutit, én csak a jobbító szándékú kritikákat fogalmaznám meg. Először (és utoljára) beszéljünk a reklám logókkal ellátott képekről: 

050 Hadik crashGál Zoltán: Hadik crash

SZJÁ: Én értem ,hogy nagyon látványos egy ilyen „jól” összetört autó és azt is tudom ,hogy a hazai versenyrendezők házibajnokságot rendeznek abból ,hogy ki tud több szalagot letekerni egy adott gyorsaságira. De azért tessék kihagyni a képből! Láttam a leadott sorozatodból hogy direkt csináltad, de szerintem nem jó irány, ne erre menj tovább.

038 naplemente

Kárpáti Niki: Naplemente

SZJÁ: Látom aktívan használod a photoshopot. Szerintem hanyagold még egy kicsit. Először fotózz jól és csak utána javíts a képeiden. Szerintem kicsit sok színt tekertél a képbe, nem kell! 

018
Dávid Pásztor: Cím nélkül
KN: Kakusziék ugratásáról több fotót is kaptunk. Egyenként szinte mindegyik tetszik. Van közte egész szűkre vágott és van olyan, mely többet mutat kizárólag a kocsinál. Ez a fotó azonban összefoglalja számomra az összes képet! Visszaadja az ugrató ritmusát, nézők szurkolását. Ez a fotó nálam mindenképp célba ért.
010Sári Péter: cím nélkül 
KN: Ez egy jó kép. Tetszik, hogy meghagytad az égbolt színeit. Kimondottan hatásos, hogy nem a gépről használtad a vakut. Mostanában mi is sokat kísérletezünk ezzel a technikával. De minden alkalommal kihangsúlyozzuk, hogy ne legyen feliratozva a kép! Jordan, ez volt az utolsó figyelmeztetés!
SZJÁ: Nagyon jó képek, de ez az utolsó alkalom, hogy egy reklám fotót értékelünk!! Én az utolsó - Szabó Gergőékről készült - képet nem adtam volna le, ez a leggyengébb kép. Én úgy érzem, lehúzza a leadott anyagodat.
048 tempó
Laca Udvardi: Tempó 
KN: Ezt a képet már a helyszínen, frissen, melegében is láttam, hiszen találkoztunk ebben a kanyarban. Akkor is tetszett, hogy nem a tuti "keresztbemenőskerékelemelős" témát választottad, hanem egy új ötletet vittél ebbe a kanyarba. A reggeli napsütés szép fényeket eredményezett, amit szépen megragadtál.
 
021 a végtelenbe és továbbLázár Gergő: A végtelenbe és tovább
KN: Az egyik kedvenc képem. Késő délutáni napsugarak, melyek gyönyörű narancssárgára festik a tájat. Ezeket az időpontokat vadászom én is a versenyeken és szinte sosem hagyom ki a naplementét. Minden egyes kép hoz valami új színt, új formát. Kimondottan jó lett a kép átlós szerkesztése. Nagyon jó úton jársz!
013 árnyékok és fények
Takács Balázs: Árnyékok és fények
 
KN: Amikor megláttam ezt a képet, már akkor tudtam, hogy ennél nem lesz jobb! Naptárkép! Csuda jól kihasználtad az előző autó által felvert poron átszűrődő napsugarak fényjátékát! Pillanatnyi lehetőség, gyors döntés és jó beállítás! Minden remek, ennek a képnek is a könyvben lenne a helye! Az összes pályázatban az ilyen képeket kutattuk, ami eltér a megszokottól és egy új látásmódot hoz a képek világába. Számomra ez a fotó nem csak a Mikulás Rallye legjobb képe, hanem az idei pályázati képek közül is a nyerő fotó!
006 a pusztában V
Takács András: A pusztában V.
SZJÁ: Jó, jó de nekem hiányzik róla a versenyautó 
032 drukker
Komáromi István: Drukker
SZJÁ: A kép címe jó lenne, az elképzelés is jó, de sajnos ez most nem jött össze. Nekem zavaró az előtérben lévő szurkoló, pláne hogy kitakarja a versenyautót is. Én úgy csináltam volna hogy közelebb mennék a sráchoz és így nagyobb sikerrel lenne benne a komplett autó. Sebaj próbálkozz tovább jó lesz!
046 balos
Tavali Dávid: Balos
Sajnálom, hogy nincs benne a teljes autó. Akkor tökéletes lenne. Remélem az idei szezonban küldesz olyat ami már tökéletes lesz!

SZJÁ: Még nagyon sok képről lehetne beszélni, de azok már csak kötözködések lennének. Szinte mind alkalmas lenne arra hogy könyvünkben szerepeljen. Azért még egy képet kiemelnék:

014 csak keresztbeTakács Balázs: Csak keresztbe!

Nekem Ő az igazi Mikulás Ralis képem. Minden mikulásos kellék benne van! Piros szán, elől 4 hengerben Rudolf, Táltos, Táncos és Mennydörgés. Rajta a Mikulás és mögöttük a csillagpor. Ja és RALI!

Összes kép egyben:

Címkék: fotópályázat mikulás mikulas rallye mikulás rallye rallye évkönyv

Szólj hozzá! hozzászólás

Még csak 3. napja, hogy 2013-at írunk, az idei Európa-Ralibajnokság azonban máris kezdetét vette. Ráadásul itt a szomszédban, az osztrák Freistadt környéki pályákon mérettetheti meg magát az ERC mezőnye.

A versenyről minden fontos információt ITT elolvashattok

537822_449022688480838_666927798_n.jpg

Címkék: videó Skoda Kopecky Jänner ERC Turán

Szólj hozzá! hozzászólás

ppen a szomszédban a hétvégi jubileumi 30. Jänner Ralival indul az ERC-szezon. Pár éve magyar versenyzők - köztük a VFTS-sel versenyző Szabó Laci - is állandó résztvevői a versenynek. A verseny több szempontból is hasonlít a legendás Montéra: mindkettőt alpesi, elvileg aszfaltos pályákon rendezik, és mindkettőn igen változatosak az időjárási-, és ennek megfelelően az útviszonyok: hol száraz, hol jeges, hol havas, hol pedig csak nedves az aszfalt.

Címkék: erc turán frici zsiros gábor rali eb jaenner janner rallye rali európa bajnokság

Szólj hozzá! hozzászólás

Az év végén nem csak a Ringen volt autóverseny, hanem a baranyai Zobák-pusztán is. Az immár hagyományosnak számító ART-SERVICES & IS International Rallye Sprint Gála a GREPTON Kupáért igazi örömautózás szokott lenni, ezúttal sem volt másként.

Címkék: ralisprint ralisprint gála

Szólj hozzá! hozzászólás

A HJW-074-gyel szemben elfogult vagyok. Ez volt az első versenyautónk, ami nálunk lett igazi N-es autó. Miután mi eladtuk, Oberling Attila versenyzett vele, meg is nyerte a ralitúrában a kategóriát. Utána eladták ők is, és egy be nem fejezett Mikulás Rallye után az autó eltűnt. Még egy pláza-szlalomon sem tűnt fel.

Még a Capelluti testvérekkel

Nemrég hallattam, hogy Oberlingék visszavásárolták az autót, amin khm... meglátszik az idő vasfoga. (Az előző tulaj nem igazán foglalkozott az autóval: még csak le sem mosták.) A Baranya Kupán volt egy balszerencsés kicsúszása a fiúknak, de célba értek. A Szilveszter Rallye-n újra támadt vele Krisztián. Több mint két perc előnnyel megnyerték a kategóriát, és bár ez is szép mutatvány, de mégsem ez a nagy durranás.

Krisztiánék a reggeli harmadik gyorsaságin mentek egy abszolút 20. időt, és ezzel megelőztek egy rakás nagy autót, köztük Evókat, és R3-asokat. (Sőt csak egyetlen első kerék hajtású autó volt előttük, egy Astra.)

Oberling-Marcsa Gy3

Mivel több belső videót is feltoltunk a második gyorsról, talán az sem teljesen érdektelen:

Címkék: szilveszter onboard szilveszter rallye szilveszter rally HJW-074 oberling krisztián

25 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása