45 éve az élete része a ralizás, és bár már lassan 20 éve nem megy, mai napig szeretik és tisztelik a szurkolók. Érdi Tiborhoz látogattunk el először a hazai ralis legendákat bemutató és a régi nagy időket felelevenítő sorozatunkban. 

Tibi bá'-val volt már szerencsénk korábban is éjszakát átívelő beszélgetésekre, ezúttal egy ezekhez hasonló anyagot szerettünk volna nektek is megmutatni.  Oldalakat lehetne megtölteni a történeteivel, hozzáállásával és tanácsaival, de szerencsére mindezt hallhatjátok tőle is a RallyeDreamer retro első részében.

Fogadjátok szeretettel és kövessétek munkásságunk YouTube csatornánkon! A napokban hat hasonlóan ismert és közkedvelt pilótával láthattok videót nálunk, majd a továbbiakban még több régi sztori következik tőlük.

 

Címkék: retro rallyedreamer Érdi Tibor

Szólj hozzá! hozzászólás
Az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautójával induló ifjabb Szabó Zoltán nyerte az Erally Országos Bajnokság küzdelmeit az R5-ös kategóriában. 

turan_erally_2.png

Az április során megrendezett, négyállomásos virtuális sorozat második helyezettje, Hangodi Bendegúz mindössze két ponttal maradt el a győztestől, míg a harmadik helyen Papp Arnold végzett. Ifjabb Szabó Zoltán a valóságban is versenyez, saját építésű autójával az Országos Rally Challenge futamain vesz részt.

„Korábban még nem találkoztam ilyen komolyan megszervezett online bajnoksággal, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom magam és élek a lehetőséggel” – nyilatkozta Szabó, akinek az elsődleges célja az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradó versenyzési lehetőségeket a virtuális térben pótolja.

turan_erally_3.png

Az ERally ob R5 Kupájának friss győztese elmondta, azért választotta Turánék autóját, mert ők a valós versenyzése során is sokat segítenek neki.

„Otthon nekem is van szimulátorozásra alkalmas felszerelésem, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg a virtuális térben nem tudnék ilyen jó időt menni az autónkkal, mint Zoli” – nyilatkozta Turán Frici, a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, és hozzátette, amint lehetősége lesz rá, szeretné elvinni egy élményautózásra Szabót az egyik tesztelés alkalmával.

A sorozat folytatását már elindították, ezúttal azonban nem külön kategóriákban indulhatnak a résztvevők, hanem mindenkinek ralivilágbajnoki (WRC) autókkal kell teljesítenie a négy pályát.

Forrás: Just Creative

Képek forrása : Mesa's artworks

Szólj hozzá! hozzászólás

A Shell kenőanyagok hivatalos magyarországi forgalmazója és a Peter Cerny Alapítvány munkája már hosszú évekkel ezelőtt összefonódott. Az Orbico Hungary Kft. természetesen a koronavírus-járvány okozta nehézségek idején sem engedi el a koraszülött gyermekek megmentésén fáradozó szervezet kezét, sőt még szorosabbra fűzi a szálakat partnerével.

fenyelt-0180.jpg
"Az Orbico Hungary Kft. hosszú évek óta a szívén viseli a Peter Cerny Alapítvány támogatását, így, mint a Shell kenőanyagok hivatalos magyarországi forgalmazója eddig minden évben térítésmentesen biztosította a kenőanyagot a koraszülöttek és édesanyáik mentését szolgáló speciális mentőautókba. Idén sem mondhattunk nemet – sőt kötelességünknek érezzük, hogy segítsük az alapítvány fáradhatatlan munkáját. Mivel a koronavírus-járvány extra terheket ró a szervezet munkatársaira, így napjainkban minden támogatás kiemelten fontos számukra. A Shell kenőanyagok több éve biztosítják a mentőautók zavartalan működését, ami idén kimondottan kulcskérdés a gyors, zökkenőmentes, precíz mentés és ellátás érdekében. Idén sem volt kérdés, hogy teljes mellszélességgel az alapítvány mellett állunk" – mondta Takács Edit, az Orbico Hungary Kft. kenőanyag üzletágának marketing vezetője.

Az Orbico Hungary Kft. megbízott munkatársai személyesen szállítják ki a Peter Cerny Alapítványnak az ajándék Shell Rimula R6 LM 10W-40 tehergépjármű motorolajat és Shell Helix Ultra SN Plus 5W-40 személygépjármű motorolajat a járványügyi szabályokat maximálisan betartva.

"A Peter Cerny Alapítvány ezúton is hálásan köszöni az Orbico Hungary Kft. évről-évre tartó, folyamatos támogatását. A partnereikkel közösen megépített mozgó intenzív osztályként működő neonatológiai rohamkocsink immáron 50.000 km-t futott. A térítésmentes motorolaj támogatásuk pedig az alapítványi mentőszolgálatunknál futó 6 db koraszülött-mentőautónk biztonságos üzemeltetéséhez járul hozzá" - köszönte meg a támogatást Lendvai Barnabás, a Peter Cerny Alapítvány koordinátora.

Szólj hozzá! hozzászólás

Te dolgoznál csak azért távol a családodtól, a barátaidtól és a hazádtól, hogy ralizhass? Tóth Ottóéknál jártunk műhelylátogatáson!

received_538829833495000-01.jpeg 

Tudom, elég közhelyes kérdéssel nyitottam a posztot. De ha megnézitek műhelylátogatásos sorozatunk legújabb részét, talán bennetek is átértékelődik majd nagyon sok minden, ahogy mi sem ugyanúgy tekintünk már erre a VFTS-re, mint előtte bármikor. Ez az autó ugyanis talán a szokásosnál is több lemondásból, annál is több munkából és fogyhatatlan kitartásból épült. 

              

Persze rengeteg ilyen gép lehet még kis országunkban, de Ottó története különösképp is megfogott minket. Mindannyiunkak van legalább egy (de inkább több) olyan ismerőse, aki már évek vagy évtizedek óta külföldön él és dolgozik, de én még nem találkoztam olyannal, aki csak azért választotta ezt az utat, hogy ralizhasson. Történetünk főszereplője nagyon hamar belátta, hogy ha be akarja teljesíteni gyerekkori álmát, úgy lépnie kell és emiatt Londonig meg sem állt. Azóta is kint él és dolgozik, melynek eredményét nem csak ő, de mi is élvezhetjük a ralipályák szélén állva. 

Nem is szaporítom tovább a szót, tartsatok velünk és nézzétek meg műhelylátogatásos sztorijaink legújabb részét!

Címkék: műhely videó álmok vfts lada vfts London Tóth Ottó Erdélyi László rallyedreamer műhelylátogatás

Szólj hozzá! hozzászólás

A Turán Motorsport tavalyi ERC-futamgyőztes párosa idén valami teljesen újba vágja fejszéjét, ugyanis egy számukra ismeretlen márkával indulnak a magyar rali bajnoki címért Turán Friciék.

88194353_514285319271603_3776313509260820480_n.jpg

A hosszú és sikeres Forddal eltöltött idő után 2020-ban egy Volkswagen Polo GTI R5 volánja mögött láthatjuk versenyezni a Turán Motorsport párosát a hazai rali versenyeken. Ők lesznek Magyarországon az első olyan páros, akik ezzel a típussal indulnak a bajnokságban, mellyel céljuk nem lehet más, mint a bajnoki cím megszerzéséért való küzdelem.

Miután Ford Fiesta R5-ös versenyautójuk egy külföldi futamon teljesen megsemmisült, a tavalyi évet kénytelenek voltak egy másik típussal befejezni. Ezt követi idén a teljes váltás és az új márkával való folytatás. Mindez nem jöhetett volna létre meglévő és Friciék mellett mindvégig kitartő főszponzoraik, a Ford Petrányi (Nextautó) és a Orbico Hungary Kft. – Shell kenőanyagok nélkül. Emellett új támogatók megjelenése is segíti a páros idei munkáját. 

A Volkswagen Polo R5 versenyautót a Korda Racing biztosítja majd a Turán Motorsport számára, de emellett a csapat egy Ford Fiesta R5-öt is versenyeztet mind hazai, mind pedig külföldi futamokon is.

img_20200302_151315.jpg

"Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-as szezont is Forddal fogjuk folytatni, hiszen hosszú évek óta a Ford Petrányi a fő támogatónk, akik régóta hűségesen mellettünk állnak, így nem is gondolkodtunk másban. A körülmények, a fordos lehetőségeink azonban végül nem úgy alakultak, ahogy terveztük, így nyitnunk kellett más irányba is” – mesél a versenyautóváltás körülményeiről Turán Frici.

Kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot Korda Eriktől, a Korda Racing tulajdonosától egy tavalyi fejlesztésű Volkswagen Polo GTI R5 modellre, ami egy teljesen új lehetőség, megújulás nekünk az idei évre. Nagyon hálásak vagyunk Petrányi Zoltánnak, a Ford Petrányi vezetőjének, aki az autóváltástól függetlenül kitart mellettünk vállalkozásával, a Next Auto-val. Amit tőlük kapunk, az emocionálisan is sokat jelent számunkra, és hozzájuk köt minket” – tette hozzá Bagaméri Laci, Frici navigátora.

88180777_249937836021282_9214205064816623616_n.jpg

Érdekes fordulat, hogy bár idén nem a Forddal indul a Turán Motorsport párosa, mondhatni mégis megmaradt fordos szponzoruk is. Ennek okairól Tóth Judit, a Ford Petrányi marketing vezetője így nyilatkozott:
„Turán Frigyes több mint 28 éves versenyzői múlttal rendelkezik, és mi is több mint 28 éve vagyunk a pályán, így tapasztalatból tudjuk, milyen nehéz ennyi éven át ugyanazt a magas színvonalat hozni. Frici folyamatosan az élmezőnyben autózik és kimagasló eredményeket ér el mind hazai, mind nemzetközi színtéren. Nem kérdés, hogy továbbra is egy úton haladunk vele és maximálisan támogatjuk, függetlenül attól, hogy az idei évben nem Forddal fog versenyezni. Családi vállalkozásként számunkra az egyik legfontosabb tényező az emberi érték. Frici személyiségével könnyű azonosulni, ugyanis az évek során ugyanaz a pozitív, szimpatikus versenyző maradt, aki megőrizte dinamizmusát, a látványos autózást. Jó érzés egy olyan csapat mellé állni, amelynek hosszú távú cél lebeg a szeme előtt és rendkívül elkötelezett.”

2020-ban tehát az összes magyar bajnoki futamon a Volkswagen Polo GTI R5-tel láthatjuk Turán Frigyest és Bagaméri Lászlót versenyezni. 

Címkék: 2020 ORB Hankook Turán Frici Volkswagen Motorsport turán motorsport Orbico Korda racing Ford Petrányi Bagaméri Laci

Szólj hozzá! hozzászólás

Dudás Gergő még mindig nagyon fiatal, nagy reményeket fűzhet hozzá a magyar ralis társadalom.

Műhelylátogatós sorozatunk miskolci állomásán 2019 ORC bajnokát kerestük fel és vettük górcső alá eddigi pályafutását, eredményeit és természetesen idei terveit is. 

84468246_838637026586182_4730753421089439744_n.jpg

Gergő részletesen mesélt nekünk versenyautójáról (mellyel egyébként korábban Országos Rali Bajnokságot is nyertek), külföldi tapasztalatairól és az utánpótlásnevelésről is, mely esetükben a még mindössze 9 éves öccsét jelenti, aki már most versenyautót vezet.

84330188_1346591942180380_5669709778247483392_n.jpg

Tartsatok velünk, ajánljuk figyelmetekbe a Rallyedream legújabb műhelylátogatós sztoriját!

Szólj hozzá! hozzászólás

Még el sem kezdődött igazán az idei szezon, már az első futam (Monte-Carlo Rally) második napján sikerült akkorát esnie 2019 rali világbajnokának, hogy arra nincsenek szavak (sem több szóból álló kifejezések.)

A lényeg és egyben a legfontosabb, hogy mindketten jól vannak, de szinte biztos, hogy ez jó darabig még nagyon fájni fog nekik. 

83913589_614942962672953_9051534819158130688_n.png

Nehéz eldönteni, hogy a belső vagy a külső felvételek a durvábbak az esetről!

Nincs nagyobb esés (még a vb-n sem) magyarok nélkül, ezúttal Jobbágy Ákos volt "tűzközelben", az ő képei következnek: 

Jelenleg Elyfn Evans vezeti a versenyt, Neuville és Ogier előtt, de még nagyon az elején járunk és a neheze még csak most jön! Kövessetek minket Facebook oldalunkon a legfrissebb hírekért! 

Szólj hozzá! hozzászólás

A Rallye Évköny 1997-ben jelent meg először. Fotósok és újságírok csapata hozta létre, hogy úgy mutassák be a ralit, ahogy ők látják. Azok, akik minden egyes rali versenyen ott vannak, akik az elzárt helyekre is bejutnak a pályáon, akiket hosszú évek történései kötek össze a rali versenyzőkkel, navigátorokkal, szerelőkkel. Az egész nagy ralis családdal, a nyüzsgő csapatokkal. 

szja8347_ki.jpg

Ha időben rendelsz, egy frankó naptár is jár a könyv mellé!

szja8380_ki.jpg

A fenti leírás a Rallye Évkönyv oldaláról származik, de minden egyes sorát értjük és átéljük mi is. Ha pedig idén is beszerzitek ezt a csodát, ti is átélhetitek ezeket az élményeket, melyeket mi egész évben gyűjtünk a pálya szélén és melyek ebben a könyvben csúcsosodnak ki év végére.

rallye_2019_001-98.jpg

Az idei, a sorban immár a 23. Évkönyv már megjelent, így nem árulunk el nagy titkot, ha néhány részletet veletek is megosztunk róla. A 288 oldalas műben "megszólal" minden abszolútban pontot szerző pilóta. Helyet kapott a historic mezőnye mellett idén először a rali2 bajnoksága is, 12 oldal kifejezetten velük foglalkozik és csak róluk szól. 

rallye_2019_001-94.jpg

Természetesen foglalkozik magyar csapatok külföldi versenyzésével és értelemszerűen mind a hét ORB futamról is részletesen és sok-sok fotóval illusztrálva számol be. 

Az Évköny 5990 forintos áron rendelhető, a postaköltséget pedig személyes átvétel esetén meg is sprórolhatjátok. Minden szükséges információt megtaláltok a www.rallyeevkonyv.hu  oldalon. Ha karácsonyi ajándéknak terveztiek, még teljesen időben vagytok, simán odaér akár a fa alá is :)

A versenyek mellett minden futamról olvashattok egy-egy belső sztorit a necces helyzetekről, beesésekről, balesetekről is. Az Évköny szerzője, Szabó-Jilek Ádám jóvoltából nálunk beleolvashattok a nyíregyházi ERC futamgyőztes Turán-Bagaméri páros kalandjaiba:

rallye_2019_158-125.jpg

"Néha csak centiken múlik egy Eb-futamgyőzelem

Turán Frici és Bagaméri Laci szinte végig hibamentesen és roppant gyorsan autózott Nyíregyházán. A raliban néha csak nüanszok választják el egymástól a győzelmet a kieséstől, így volt ez a friss Eb-futamgyőztesek esetében is, hisz három komoly pillanatuk is akadt a hétvége folyamán.

„Az első ilyen a harmadik gyorsaságin történt” − kezd bele a sztorizásba a navigátor. „A murvás részen leszánkáztunk az útról a bal oldalra, de szinte azonnal visszapattantunk az árokpartról. Frici dugott egy egyest, aztán mentünk is tovább. A számomra legérdekesebb eset az a harmadik nap első gyorsaságiján, a céltól olyan 500 méterre történt. Volt egy lejtő, a végén féktáv és egy bal6. Annyira saras volt az út, hogy álló kerekekkel érkeztünk meg a visszafordítóhoz. Felnéztem és éreztem, hogy négy kerékkel csúszik az autó, tehát nem volt semmi fék. Erre egyszer csak elfordultunk a bal6-ba, szinte 180 fokba bekanyarodtunk. A célban egymásra néztünk Fricivel, de fogalmunk sem volt, hogy miként abszolváltuk azt a fordulót. Akkor volt először olyan érzésem, hogy egy kisebb csoda történt.”

Itt nem volt vége, mert a skodás duó vasárnap még átélt két hasonló szituációt. „Mádon, a vízen egyszerűen megcsúszott a kocsi és balra a rézsűn keresztül kicsúsztunk a mezőre. Ott az volt az iszonyú szerencsénk, hogy a bozótsoron volt egy 10 méteres luk, mi pont azon mentünk át. Azért nem tudtunk egyből visszajönni, mert utána bozót meg fák voltak, úgyhogy csak 100 méterrel odébb, egy bekötőúton tudtunk visszakanyarodni. Az utolsó pedig azon a gyorsaságin történt, amit megnyertünk. 2 kilométere a céltól rendesen nekimentünk egy farönknek. A bal első kerékkel találtuk el, de nem kaptunk defektet, »csak« egy 30 centis fadarab lejött a rönkről és beékelődött a gumi meg a felni közé. Leértünk a pályáról, úgy, hogy mi voltunk a leggyorsabbak és még a kerék sem engedett le. Volt pár komoly helyzetünk és talán nem is szerencsénk volt, hanem Frici édesapja segített nekünk odafentről!”

Hosszú és ínséges, rali nélküli hónapok következnek itthon, egy ilyen alkotás azonban a legjobb megoldást jelentheti erre az időszakra! 

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Karácsonyra egy beteg kisfiú egyik álmát szeretnénk teljesíteni, ebben kérjük segítségeteket!

(English 

Mikor az SMA2 beteg Leventének gyűjtött az ország, mi is beszálltunk az adakozásba és a Lángi Attila -Schmidt Ádám páros által felajánlott kisautót Halmos Gábor márkatársuk felajánlásából egy nagyon komoly, 400.000 forintos áron tudtuk támogatássá váltani. A licitálás alatt szerencsére összegyűlt a megjelölt összeg, így a felajánlott 400 ezer forintot végül a Ments életet Alapítvány kapta Halmos Gábortól.

Ezt követően az alapítvány velünk is felvette a kapcsolatot és karácsonyhoz közeledve arra ösztönöztek minket, próbáljunk meg mi is teljesíteni egy álmot. Ehhez kérjük a ti segítségeteket is! Gergőnek szeretnénk a karácsonyfa "alá" egy szuper, felnőttes quadot varázsolni, ami még több erőt és akaratot adna neki felépüléséhez. Erről írt nektek édesapja is:

"Az alábbiakban szeretném leírni fiam Pál Benett Gergely kívánságát és pár mondatot Róla:

Gergő egy huncut, önzetlen, igazán jó gyerek. Nagyon szereti a testvéreit, Balázst és Árpit, mindig azt mondtuk, hogy négyünkben nincs annyi szeretet mint egyedül benne. Gergőből sugárzik határozottsága, elszántsága nincs előtte lehetetlen. Harcos, aki soha nem adja fel. Ő édesapa legnagyobb segítsége bármely ház körüli munkában, de ha a konyhában sütni-főzni kell akkor is elsők között segít.

foto2.JPG

Gergő kívül is szép és a lelke is szép. Betegsége csont fájdalommal kezdődött, kiderült, hogy 4 stádiumban lévő Neuroblastomás, ami csontvelő áttéteket képzett. Jelenleg csontvelő transzplantációra vár, megkapott már 10 kemoterápiás kezelést. Transzplantáció után is vár még rá hosszú és fájdalmas immunterápia. Először egy kis betegtársától hallott a quadozásról, azóta vágyik egy igazi, felnőttes quadra. .

Szeretnénk őt meglepni születésnapjára egy "felnőttes", szuper Quaddal, ebben kérnénk segítségüket." 

dsc_0780.jpg

Bízunk bennetek és jó szívvel kérjük segítségetek, hogy ne csak beszéljünk az álmokról, de megpróbáljunk évente egyet meg is valósítani!  Ha Te is támogatnád Gergő álmának valóra váltását, megteheted az alábbi számlaszámon: Ments Életet Közhasznú Alapítvány 10702019-67010941-51100005 (Közleménybe elég ha azt írod "Gergő álmára" vagy "Quad") 

A legkisebb összeg is számít, fogjunk össze, ezúttal ne "csak" álmodozzunk! 

Az alapítvány munkáját a „Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát” facebook oldalon tudjátok nyomon követni.

https://www.facebook.com/alomvarazslo/

 

We would like to accomplish a little boys dream for Christmas and we need your help.

We would like to surprise Gregory with a really cool and grown up present for Christmas. His dream is to have his own quad bike, which would give him more strength and power for his recovery from his life threatening illness.

A couple of words from Gregory's dad: 'Gregory is mischievous and selfless, a kid with a big heart. He loves his brothers Balazs and Arpi. We always say that Gregory has more love in his heart than all four of us combined. Gregory is determined and strong willed and there is no such thing as impossible. Gregory is a little fighter who never gives up. Gregory always helps out around the house and when it comes to cooking he is fhe first to step in to assist us .

Gregory is a beautiful kid, both inside and out. His illness started with pain in his bones and Soon we found out tht he has stage 4 Neuroblastoma. Which has spread to other parts of his body. Gregory is currently waiting for a bone marrow transplant and has been through 10 chemotherapy sessions and after the transplant, he still has a long way to go. After hearing all about quad bikes form another patient, Gregory's big wish is to have his own quad bike.

We would like to surprise Gregory with this super cool quad bike and this is why we need your help!

IBAN: HU93 10702019-67010941-51100005
SWIFT: CIBHHUHB
Ments Életet Közhasznú Alapítvány 10702019-67010941-51100005
(Subject,announcement: Gergő or Quad)

Szólj hozzá! hozzászólás

Gokartozással melegítettek a nagy hagyománynak örvendő TOP50 díjátadó gálára a toppilóták. Az Autósport és Formula Magazin eseményén a legjobb magyar pilótákkal az autós újságírók is összemérhették tudásukat.

Hefler Róbert, Formulaautó magyar bajnok, Marton Gergely, az ERX Super1600 2. helyezettje, Molnár Bendegúz, a Swift Cup Europe 4 futamának győztese, Nagy Norbert, Hegyi EB versenyző, Szabó Krisztián, WRX 10. helyezett, Velenczei Ádám, ORB 3. helyezett, Vogel Adrienn, a KIA Platinum Cup 5. helyezettje, tehát az autó-és motorsport különböző területein kiemelkedő eredményeket elérő pilótái csaptak össze, akik közül szenzációs teljesítményével Molnár Bendegúz emelkedett ki a leggyorsabb köridejével.

Az Autósport és Formula Magazin immáron ötödik éve december 1-jén idén is kiadta az Autósport évkönyvet, mely a közel 50 nemzetközi és tucatnyi hazai versenysorozat összefoglalója, évértékelők, exkluzív anyagok és látványos fotók mellett természetesen idén is tartalmazza a legjobb magyar autóversenyző TOP50-es listáját, melyet a kötet szerkesztői külsős szakértők bevonásával állítottak össze.

Természetesen a hagyományokhoz hűen 2019-ben is egy rangos gálaeseményen díjazzák majd a legjobb magyar pilótákat december 12-én a Bálna Budapestben.

Szólj hozzá! hozzászólás

Képekkel és a szokásos eredeti hangos videónkkal tértünk haza az I. Rally Hungary hivatalos tesztjéről!

Húsz páros vett részt a hivatalos bemelegítésen, mely az ország egyik legikonikusabb gyorsaságiján, a Bükkszentlászlót Bükkszentkereszttel összekötő szakaszon került megrendezésre. Az EB elsőségért folytatott harc három szereplője közül ketten (Ingram és Habaj), valamint az idei junior bajnok Mares is éltek a lehetősséggel és a Bükkben gyakoroltak a hétvégi, zempléni gyorsokra.  

Fotók: Béres Gábor/Rallyedream

Az időjárás nem volt túl kegyes, de az ígért egész napos szakadó eső helyett csak időközönként eredt el az eső, a sötét beálltával azonban szakadni kezdett és kifejezetten komoly kihívást jelentett a versenyzőknek. A lezárt úton délelőtt 10 órától este 7-ig szinte megállás nélkül versenyautók mentek, látványból nem is volt hiány! A munkanap ellenére egészen sokan tették szabaddá magukat erre a napra, sokak voltak kíváncsiak rá, hogyan abszolválja majd ezt a részt az élmezőny.

Fotók: Béres Gábor/Rallyedream

Folytatás péntek reggel Napkor közelében a szabadedzésen és kvalifikációs szakaszon, majd a nyíregyházi rajtceremóniát és autogram-osztást követően a máriapócsi szuperspeciálon, ahová rengeteg embert várnak a szervezők. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Rengeteg jobbnál - jobb pályamű érkezett a Rallye Dream Blog, a Shell Kenőanyagok -  Orbico Hungary Kft. és Turán Motorsport közös pályázatára, ami kicsit sem könnyítette meg Turán Frigyes és Bagaméri László dolgát a választást illetően. 

Mielőtt eredményt hirdetnénk, vessetek egy pillantást a beérkezett alkotásokra: 

A fenti alkotások közül ti választhattátok ki a közönségkedvenc képet, mely 200-nál is több szavazattal Krizsanyik Péter István terve lett: 
75258556_1355711764598410_1912192622126956544_n.png
A közönség által legjobbnak ítélt dizájn tervezőjének jutalma egy élménykör Turán Frici mellett. Hasonló díjazásban részesül Szimacsek Tibor is, aki nem bízta a véletlenre sorsát, hiszen több tervet is beküldött számunkra. Friciék végül ezek közül választották ki a számukra legszimpatikusabbat, mely már fel is került arra az R5-ös versenyautóra, mellyel a Turán Motorsport színeiben indulnak a hétvégi ERC futamon, a Rally Hungary-n. Lássuk hát hogyan fest az új dizájn a pályázatot követően: 

Az új dizájn tervezésének meghirdetésével együtt egy rajzpályázatot is meghirdettünk számotokra, melyre héttől tizennégy éves korig fiúktól és lányoktól egyaránt kaptunk szebbnél - szebb műveket. Az Orbico Hungary - Shell Kenőanyagok hozzájárulásával úgy döntöttünk az összes rajzot készítő gyermeket megjutalmazzuk :)
Büszkén mutatjuk meg nektek ezeket az alkotásokat is:

Nagyon köszönjük minden résztvevőnek, hogy ilyen igényes és szép terveket készítettek. Öröm volt végig lapozni a beérkezett dekorokon, szinte bármelyiket el tudtuk volna képzelni a Turán Motorsport aktuális versenyautóján. A nyertesekkel hamarosan privát üzenetben is felvesszük a kapcsolatot!

Címkék: játék pályázat Shell Orbico Turán Motorsport

Szólj hozzá! hozzászólás

Őry Kornéllal folytatott beszélgetésünk második részében főként a belépőkről, a néző és nevezési számokról, valamint a még hátralevő munkákról beszélgettünk.

Gőzerővel dolgozik a TRP Hungary és az Őry család azon, hogy alig egy hónap múlva felejthetetlen ERC élményben legyen részünk Magyarországon. Ehhez úgy tűnik szinte már minden adott: a bajnokság az utolsó futam előtt még mindig háromesélyes, folyamatosan érkeznek a külföldi és magyar nevezések is.

A versenykiírások megjelenését követően talán a belépőjegyekről szóló információkat várták leginkább a szurkolók és azzal Kornél is tisztában volt, hogy ez a része megosztja majd az érdeklődőket. Ezt a részét én sem szerettem volna megkerülni, így hosszan beszélgettünk erről a témáról: „tisztában vagyok vele, hogy az, hogy egy raliversenyre -Magyarországon is jegyet kell váltani, még nem mindenki számára elfogadott. De azon vagyunk, hogy megfelelő szolgáltatások biztosításával itthon is megteremtsük ennek a kultúráját. Ahogy jártuk és járjuk a világot, mindenhol azt látjuk, hogy egy ilyen rendezvényt már nem lehet jegyértékesítés nélkül fenntartani-, nagyon fontos része a -költségvetésnek a belépőkből származó bevétel. Azon vagyunk, hogy a belépődíj megfizetése után ne úgy menjenek haza a nézők, hogy semmit nem kaptak érte „cserébe.” Ahogy a hungaroringi kamion EB futamokon, úgy itt is azt szeretnénk, hogy elégedettek legyenek a versenyre kilátogató szurkolók. Gondolok itt egy nyakbaakasztós passra, akár egy kihajthatós térképre, vagy az All in - jegy mellé egy ralimagazinra, hisz tudom, hogy ezek komoly relikviát jelenthetnek a rajongóknak.  Emellett a versenyen is biztosítanunk kell azokat a szolgáltatásokat, amiket jogosan kérhetnek számon rajtunk az emberek. Például azt, hogy a pénteki esti szuperspeciál Máriapócson legyen igazi show mindenféle látványelemmel vagy, hogy a szakaszokon legyenek jól megközelíthető, WC-vel, parkolóhelyekkel és étel-ital vásárlási lehetőségekkel ellátott nézői pontok és így tovább.”

jegyek.pngMinden további infót a jegyekről ITT találtok: https://rallyhungary.com/jegyek/jegyvasarlas/category/entry-ticket

Hogy mi alapján határozták meg a belépőjegyek árát, azt sem titkolta el előlünk Kornél: „felkészültünk rá, hogy sokaknak nem fognak tetszeni az összegek. A hozzánk legközelebbi Barum Ralit vettük alapul az árak meghatározásánál, - a Rally passunk még olcsóbb is mint a Barumon, és ez tartalmazza ugyanúgy a versenyt és a városi gyorsaságit, ehhez képest nálunk a Rabócsiring egy plusz programként működik. - Szokásos kérdésként szinte mindig felmerül, hogy miért kell azért fizetni, hogy az út mellett állhassanak. A fent említett szolgáltatások mellett nem mehetünk el amellett sem, hogy több száz ember dolgozik a verseny lebonyolításán. Sokunknak több éves munkánk eredménye az, hogy novemberben ide jöhet egy ERC mezőny Nyíregyházára és a Zemplénbe.  Ezt sajnos nem tudjuk ingyen adni az embereknek, de ennek ellenére nem fogunk velük küzdeni. Tudom, hogy sokan lesznek, akik pályazárás előtt bemennek, vagy esetleg már előző este sátrazni kezdenek a gyorsok mellett az erdőkben. Nem fogunk azonban ellenük hajtóvadászatot indítani, nyugodtan igyák meg este a kis söröcskéjüket, sütögessenek és érezzék jól magukat a versenyen. Tudom, hogy ez hozzátartozik a ralihoz. Arra kérném őket azonban, hogy emellett - jöjjenek el a pénteki szuperspeciálra a Rabócsiringre, és legalább oda váltsanak belépőt!”

Beszélgetésünk alatt már nem először jött fel a rabócsiringi program, szerettem volna megtudni hogyan és mivel készülnek erre az eseményre: „a máriapócsi szuperspeciálra szinte különálló programként tekintünk. Az esti villanyfényes versenyre komoly hang és fénytechnikával, műsorvezetővel, rallycross bemutatóval és természetesen az ERC mezőnnyel várjuk az embereket. Emellett egy kisebb ugrató is a nyomvonal része lesz, hogy ezzel is még látványosabbá tegyük a vonalvezetést (és még mennyi minden, amit egyelőre még sajnos nem oszthatok meg veletek – a szerkesztő.) Igazi show lesz, minden adott hozzá, hogy emlékezetessé tegyük a péntek estét.”

sss.png

Sokan tippelni sem merünk mégis mekkora mezőnyre és hány külföldi indulóra számíthatunk a sorozat utolsó futamán. Szerencsére Kornél arról is nyíltan beszélt, milyen számokra számítanak: „természetesen nagyon nehéz ezt megtippelni. A teljes ERC mezőnyt – a magyar és külföldi indulókkal együtt – olyan 50 autóra kalkuláljuk. Ennek szerintem a fele lehet külföldi induló. Ha beérkeznek azok a nevezések, amikre számítunk, reményeim szerintem legalább 5-6 különböző márkájú R5-ös autót is láthatunk majd a zempléni pályákon. Sokan ralikettőből egyedi rajtengedéllyel indulnak majd az első osztály mezőnyében, biztosan sok autóra számíthatunk, és a historic mezőnyt se felejtsük el. A magyar párosok számára különösen is motiváló lehet, hogy ugyanazokon a pályákon mehetnek az ERC mezőny ellen.”

Legalább ilyen nehéz is azt is megtippelni hány nézőt érdekelhet ez a futam és mégis mennyire számítanak a rendezők: „összességében azt gondolom a hétvége folyamán összesen olyan 50 ezer fővel számolhatunk. Ennek egy részét a helyi és környékbeli lakosok tehetik majd ki. Akiket kicsit is érdekel a verseny, de nem szeretnének emiatt a Zemplénig menni, azoknak jó megoldást jelenthet erre a vasárnapi városi szakasz, aminek a megtekintése ráadásul ingyenes. Ez egy nagyon jó alkalom lesz arra, hogy olyan emberekkel is megismertessük és megszerettessük a ralit, akik esetleg eddig nem annyira ismerték-. A Rabócsi Ringre 5-8 ezer emberre legalább számítunk, emellett a pályák szélén pedig további tízezrek fognak kint állni. -Várhatóan a nézők 15-20%-a jegyet is vált majd, ami nagy segítség lenne nekünk ahhoz, hogy a további években is megtarthassuk – legalább ilyen színvonalon – a rendezvényt.”

tabla.png

Kornélék több ERC futamot is meglátogattak az idén (legutóbb pont a ciprusi versenyen volt kint), ahol személyesen - promótálják, és reklámozzák - a magyar futamot. Arra voltam kíváncsi hogyan látja, mi a véleménye a külföldi pilótáknak és csapatoknak a novemberi magyarországi futamról: „alapvetően Magyarországnak jó híre van kint a raliban, tudják, hogy sokan versenyeznek nálunk és sokan indulnak külföldi versenyeken. Sokat segít, hogy Herczig Norbi személyében van állandó indulója az Európa bajnokságnak. Norbi tulajdonképp egy állandó hírvivője a versenyünknek, az ERC mezőnyben mindenki hozzá ment oda először, hogy információkat kérjen -a versenyről. A kinti versenyzők jó véleménnyel vannak rólunk, tetszenek nekik a pályák, izgatottan várják az új versenyt. Több csapatnak is küldtem tavalyi belső felvételeket és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük. A bajnokság állása is a mi malmunkra hajtja a vizet, emellett a kiszámíthatatlan novemberi időjárás is még izgalmasabbá teheti majd a szezonzáró futamot.”

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Az Orbico Hungary Kft. támogatásával a Rallye Dream Blog és a Turán Motorsport közös pályázatot hirdet, melynek eredményeként új ruhába öltözhet Turán Frigyes és Bagaméri László versenyautója a magyarországi ERC futamra. A tervezéskor vegyétek figyelembe a csapat korábban is használt színeit (fehér – fekete - sárga) és támogatóit, ezeken túl azonban képzeleteteknek csak fantáziátok szabhat határt! A tervek elkészítésére három hét áll rendelkezésetekre, a beérkező műveket 2019. október 28. hétfő éjfélig várjuk a https://www.facebook.com/Shellkenoanyagok/ oldalra, privát üzenet formájában. Egy jelentkező több pályaművel is indulhat, a beérkezett alkotásokat folyamatosan publikáljuk majd a pályázat szervezőinek közösségi média felületein.

A dekorokat Ford Fiesta R5-re és Skoda Fabia R5-re is tervezhetitek, rátok bízzuk melyik típusra álmodjátok meg az új dizájnt. De nevezhettek mindkét kocsira készített dekorral is!

tm_4-768x512.jpg

A győztest személyesen Frici és Laci választják ki. Az általuk legjobbnak ítélt dekort még a nyíregyházi verseny előtt megkapja a versenyautó, hogy a Rally Hungaryn az Eurosport segítségével az egész világ megcsodálhassa majd! A megvalósuló dekor tervezője az erkölcsi elismerés és az ezzel szerzett hírnév mellett testközelből is megtapasztalhatja milyen érzés az R5-ben ülni. Ugyanis az évadzáró futam előtti teszten egy kör erejéig a navigátori ülésbe pattanhat Turán Frigyes mellé!

Az I. Rally Hungary ERC futamot az Eurosport közvetíti. Egy-egy verseny kumulált nézettsége megközelítőleg 30 millió fő! A televíziós adások mellett a közel 300.000 követővel rendelkező FIA ERC hivatalos Facebook oldala is élő videókkal jelentkezik majd be a zempléni pályákról.

71885383_10159160920558289_3348663916245811200_o.jpg

Nem csak a versenyzők által kiválasztott dizájn tervezője élheti át az R5-ös élménykört, ugyanis a pályázat részeként egy közönségszavazást is meghirdetünk, melynek győztese szintén hasonló díjazásban részesül majd. A beérkezett pályaművekre az Orbico Hungary Facebook oldalának kedvelése után, az ott közzétett képeken keresztül tudtok majd szavazni az október 28. és november 4. közötti héten. Díjazzuk ezen túl a véleményeteket is, a szavazók között értékes SHELL HELIX ULTRA kenőanyagot (típustól függően 4 vagy 5 liter) és Turán motorsportos relikviákat (póló, sapka stb.) is kisorsolunk.

A pályázat keretein belül gondoltunk a legkisebb ralirajongókra is, akik még nem feltétlenül tudnak digitálisan is elkészíteni egy-egy versenyautó dekort. Az ő számukra (14 éves korig) egy rajzpályázatot hirdetünk! Ezeken a rajzokon a Turán Motorsport versenyautójának bármelyik korábbi dizájnja vagy akár egy hasonló színvilágban megálmodott „új ruhába” öltöztetett raliautó is szerepelhet. A rajzokat szintén 2019. október 28-ig várjuk, itt kérjük tüntessétek fel azt is milyen életkorú gyermek pályaművét külditek el nekünk.

Tervezésre fel, hadd lássa az egész világ mit tudtok!

Hivatalos és részletes játékszabályzatot itt találtok: https://tinyurl.hu/s6j5/ 

Címkék: Játék Reklám Shell Helix Szponzorált tartalom Orbico Turán Motorsport

Szólj hozzá! hozzászólás

A régi ralifanok számára biztosan nem ismeretlen az Őry név, hiszen Őry Tamás több pilóta mellett is megfordult navigátorként és csapatvezetőként, idén pedig újra a jobb egyben láthattuk Kerék Balázs mellett. Azt már talán kevesebben tudják viszont, hogy neki és Kornél fiának, valamint cégüknek a TRP Hungary-nak köszönhetjük, hogy idén újra rali Európa-bajnoki futamot láthatunk Magyarországon. Ennek apropóján beszélgettem Őry Kornéllal.

000000-21.jpgA magyar futam promótálása a Kanári-szigeteken

„Sokunkhoz hasonlóan számomra is egészen kis korban kezdődött a rali szeretete. Édesapám is aktívan részt vett a ralizásban és számára is egy nagy szerelem ez a sport. A 2000-es évek elejéhez köthetők első élményeim, mindig is a rali volt a középpontban” – kezdte beszélgetésünket Kornél.

A gyerekkori éveket követően kissé háttérbe szorult számára a rali, egy darabig úgy tűnt másfelé sodorja az élet, de a kamion EB kapcsán újra visszatért a technikai sportok világába: „a kamion EB Magyarországra csábításában én operatívan még nem vettem részt, de sokat tanultam abból a folyamatból, aminek eredményeképp eljutott hazánkba ez a sorozat. Meg kellett keresni ehhez az akkori jogtulajdonost, egyeztetni kellett az FIA-val és a Hungaroringgel. Idén ötödik éve rendeztük meg ezt az eseményt, amit már sikerült összekapcsolnunk egy szakmai kiállítással és konferenciával is. Ez talán a nézők szempontjából nem a legizgalmasabb program, de mindig is arra törekedtünk, hogy őket is kiszolgáljuk. A megvásárolt belépők mindegyik típusa érvényes a paddockba is, ahol közvetlenül lehet találkozni a csapatokkal, versenyzőkkel, versenykamionokkal is. Emellett különböző kiegészítő programokat biztosítunk nekik, legyen az akár freestyle motoros bemutató vagy a F1-es áraknál jóval barátibb árazású food truck show.”

A rali EB Magyarországra hozatalának gondolata már régóta érlelődött az Őry család fiútagjainak fejében és ahogy a kamion EB évről-évre egyre jobban és profibban működött, úgy szépen lassan elérkezettnek látták az időt, hogy rengeteg munkát belefektetve nekilássanak újabb autósportos tervük megvalósításának. „Megvizsgáltuk a nemzetközi piacot és trendeket, majd a hazai piacot is felmértük és úgy ítéltük meg érdemes belevágnunk. A külföldi számokat látva emelkedést tapasztaltunk a rali terén (mind Európa-, mind Világbajnokságra vetítve). Itthon azonban úgy láttuk inkább stagnál a magyar bajnokság. Egyértelműen látszik, hogy megvan az a közönség, aki él-hal a raliért és online folyamatosan követi az eseményeket, de sajnos ők is egyre kevésbé járnak ki a pályák szélére. Viszont ez a fajta rendszer, ami napjainkban működik egyszerűen képtelen új embereket behozni. Ebben láttuk és látjuk a potenciált, hogy a meglévő raliszurkolókra való építkezés mellett – akiknek a száma akár százezres nagyságrendű is lehet – új embereket is be kell hozni ebbe a körforgásba. Úgy véltük, hogy erre az egyik megoldás egy magyarországi ERC futam rendezése lehet.”

kepkivagas.jpg

Ezek azért még elég nagyívű gondolatok, így arra kértem Kornélt ismertesse velünk, hogyan is indult meg az a folyamat, melynek eredményeképp novemberben ERC futamot rendezhetnek Nyíregyházán. „A konkrét ötlet, hogy itthon EB-t rendezzünk, 2017 őszén született meg. Először az MNASZ elnökével egyeztettünk, akinek szintén -régi álma volt, hogy hosszútávon az Európa-bajnokság része lehessük. Ezt követően arra gondoltunk, hogy mi, mint TRP nem szeretnénk kisajátítani magunknak ezt a folyamatot, hanem a meglévő rendezőkre építve vágunk bele ebbe a folyamatba. Mint promóter kívántunk belépni ebbe a körbe: felvettük a kapcsolatot az Eurosporttal, elkezdtünk külföldi versenyekre járni az ottani rendezés színvonalát megfigyelni is kiértékelni és megkeresni azokat a pontokat, amikben -nagy az eltérés a magyar és nemzetközi bajnokság között. Legfontosabb feladatunknak azt tartottuk, hogy a hazai rendezés színvonalát hozzáigazítsuk az európai szinthez.”

Az első megkeresést az Eurosport Events felé még 2017-ben -megtették Kornélék, elsőre azonban kicsit zárkózottnak tűnt a nemzetközi promóter. Több emailváltás és telefonos egyeztetés után jutott el odáig a helyzet, hogy egy személyes találkozóra sor kerüljön. - „2018 májusában ülhettünk először egy asztalhoz a nemzetközi promóterrel a Kanári-szigeteki versenyen. Itt már konkrétumokról tudtunk beszélni velük: a szerződés megkötésének feltételeiről, a bajnokságba való bekerülés feltételeiről. Tudtuk, hogy sokat kell még dolgoznunk tervünk megvalósítása érdekében, amihez rengeteg tapasztatalatot kellet még gyűjtenünk. Ezért – a Kanári verseny mellett – még két futamra látogattunk el: a lengyel és Barum ralikra. Ezekkel egy időben elkezdtünk a hazai rendezővel, Adamovits Márkkal is egyeztetni és úgy döntöttünk a szövetséggel is egyeztetve, hogy a Zemplén Rali lesz az, amivel kandidálunk az ERC futam rendezésére. A korábbi zempléni futamok egyik nagy hiányossága az volt, hogy nem rendelkezett olyan méretű és infrastruktúrájú várossal, ami egy ilyen rendezvény központjaként működhetett volna, így került a képbe és lett a névadója a futamnak Nyíregyháza. A várostól rengeteg segítséget kapunk, mindenben együttműködnek velünk, teljes mértékben partnerként állnak a futamhoz és ők is azért dolgoznak, hogy ez egy jó és európai színvonalú esemény legyen. 2018-ban az I. Nyíregyháza Ralival tulajdonképp már egy ERC futamot imitáltunk a verseny hosszát tekintve, illetve minden más szempontból is arra törekedtünk, hogy az ide érkezett megfigyelők elégedettek legyen a látottakkal.”

Ahhoz, hogy eljussunk a 2018-as versenyt megelőző sajtótájékoztatóig – ahol hivatalosan is bejelentették bekerülésünket a 2019-es ERC naptárba – még rengeteg munka várt a TRP-re. „Közel egy éves egyeztetés és tárgyalássorozat előzte meg ezt a bejelentést. Az Eurosport mellett az FIA-val is folyamatosan tartanunk kellett a kapcsolatot, akik végig követték a munkánkat. Bemutattuk nekik a sportszakmai dokumentumokat, látták a kijelölt szakaszokat, a helyszíneket, az előkészületeket és a szervezés fázisait is. Emellett szükség volt arra is, hogy sikeresen kiharcoljunk egy kormányzati támogatást és garanciát is, hiszen ez egy komoly feltétele volt a rendezésnek. Az Eurosport ugyanis – érthető módon – konkrétan garanciát kért a promóteri díj megfizetésére, ami mondanom sem kell egy szabad szemmel is jól látható összeget jelent. Kevesen tudnak róla, hogy erre a pozícióra – ami az Akropolisz Rali kiesésével szabadult fel – nem csak mi pályáztunk, más országok is szerettek volna bekerülni az ERC naptárba. Mire eljutottunk odáig, hogy tavaly novemberben -a verseny kezdetén megtörtént a bejelentés, már minden olyan tárgyaláson túl voltunk, ami ezt megelőzte és megalapozta.”

71026182_412066696117974_553459733554528256_n.jpgKornél a hétvégi Ciprus Ralin

Az elmúlt két évben a Truck Race Promotion öt embere dolgozott azon nem keveset, hogy Magyarországra hozhassák az ERC mezőnyét. Beszélgetésünk alatt kezdett körvonalazódni bennem mennyi munkával járhatott ez a folyamat. Attól kezdve, hogy saját költségükön és saját erőforrásukból felvették az Eurosporttal a kapcsolatot és kijártak folyamatosan a külföldi versenyekre és tárgyalásokra, az, hogy az összes jogi, gazdasági, sportszakmai és promóteri kérdést az utolsó legapróbb részletekig egyeztessék velük az nem kevés munka. Gyakorlatilag mindennemű és minőségű kommunikáció az Eurosporttal a TRP feladata mind a mai napig. Emellett foglalkozniuk kellett/kell az FIA-val is, ahol több tisztviselővel is folyamatos kapcsolatban állnak.

A külföldi tárgyalások mellett itthon is rengeteg feladat várt a TRP csapatára, melyek közül talán a leglátványosabb a sportbírók kérdésének megoldása volt: „magunkra vállaltuk azt a nem kis feladatot, hogy összehozzuk különböző régió sportbíróit, feloldva a korábban köztük fennálló szembenállást. Be kellett látni, hogy sokkal nagyobb sportbírói létszámra van szükség a verseny sikeres és biztonságos lebonyolításához. Ezért is külön öröm számunkra a RALLY HUNGARY elnevezés, hiszen Magyarország minden tájáról érkeznek szakemberek a futam sportszakmai részének ellátásához: együtt dolgoznak a veszprémi, pécsi, salgótarjáni és miskolci sportbírók is. Enélkül az összefogás nélkül nem beszélhetnénk ma magyarországi ERC futamról. Óriási probléma volt emellett a rádiós kapcsolat kiépítése is. Sajnos a magyar bajnokságban ez még mindig gondot jelent, melynek legfőbb oka az anyagiakban rejlik. Tudtuk és láttuk, hogy az EB rendezéséhez a legjobb csapatra van szükségünk, ami nem kis költséggel jár. Ebben a kérdésben azonban nem engedtünk és nem is engedhetünk. A tavalyi FIA ellenőr maximális mértékben elégedett volt a verseny kommunikációjával, konkrétan VB-s színvonalúnak nevezte a rádiózást.”

Kornéllal elég hosszan sikerült beszélgetnünk, melynek részleteiről a következőkben szeretnénk még beszámolni: kitérünk még a belépőkre, az idei újdonságokra és a hátralévő feladatokra is.

Szólj hozzá! hozzászólás

A veszprémi murva most sem kímélte az indulókat, akik bár szokás szerint idén sem voltak sokan, de látványból és izgalmakból most sem volt hiány!


A Szombathely rali elmaradását követően mindössze egyetlen murvás futam maradt a 2019-es magyar Országos Rally Bajnokság naptárában, a 26. Taxi4 Veszprém Rally. A Bakony pályái és katonai lőterei a szokásosnál sokkal nagyobb mértékben veszik igénybe a versenyautókat, így erre a versenyre szinte minden évben jóval kevesebben neveznek a szokásosnál. Idén ez első osztályban 54, másodosztályban 21 autót jelentett.

65241857_2556711274347427_2526152287215157248_n.jpg

A bajnokság állandó résztvevői mellett két nagy visszatérő, Benik Balázs és Bútor Róbert is indult a futamon, mindketten egy-egy Skoda Fabia R5 volánja mögött tértek vissza a veszprémi versenyre. A hét eleji teszteken már látszott, hogy vezetői tudásuk és reflexeik semmit sem koptak és szinte nyomtalanul telt el az általuk kihagyott egy, illetve két év. 

66213107_2391278994263856_3975028636590800896_o.jpgFotók: Béres Gábor/Rallyedream

Sajnos idén úgy látszik bevett szokás, hogy egynapos versenyhétvégék követik egymást, ami Veszpérmre mondhatni másfélre bővült. Szombat délután az első tizenöt páros egy három kilométeres pályán dönthette el egymás között a másnapi rajtsorrendet. Ez különösképp is fontos momemtuma a futamnak, hiszen aki az elsők között rajtol, az általában borítékolhatóan nagy hátrányba kerül a "takarító" szerepkör betöltése miatt. A kvalifikációt Turán Frigyes és Bagaméri László nyerték, akik szombat este a lehető legjobbnak vélt 15. rajtpozíciót választották cserébe. Némi meglepetésre a bemelegítésen egyébként jól szereplő Benik Balázs bevállalta a másnapi első pozíciót, amivel sajnos megpecsételődött a sorsa és nem tudott igazán nagyot húzni.

66215337_2394875170570905_3990141243525955584_o.jpg

Vasárnap négy különböző gyorsaságin összesen kilenc szakasz várt a mezőnyre. Az első szakaszt - némi meglepetésre - Bútor Robiék nyerték. Majd a másodikat és a harmadikat is ők teljesítették a legjobban. Háromból három szakaszgyőzelemmel, az első kör után közel 16 másodperces előnnyel vezették a versenyt! Érdekesség, hogy bár egész nap ment az adok-kapok, az első négy sorrendje gyakorlatilag már a második szakaszt követően kialakult. 

65969421_2395682747156814_7859300589832765440_o.jpg

Ez annak is nagyban köszönhető, hogy az idén eddig 100%-osan teljesítő, háromból három futamot megnyerő Vincze Ferenc a második gyorson defektet kapott és a hat perces hátránnyal, amit összeszedett, a verseny feladása mellett döntött. 

Azt nem tudni, hogy az első körben alaposan bekezdő Bútor Robi vett kicsit vissza, vagy a többiek kezdték el komolyabban nyomni a gázpedált, de Bútorék a továbbiakban már csak egy szakaszgyőzemet húztak be. De még ezzel is viszonylag simán nyerték meg a versenyt!

65959723_2396348280423594_2968615480132108288_o.jpg

Az idei év eddig nem Hadik Andrisék éve. Egerben és Miskolcon is nulláztak, és valahogy semmi nem akart összejönni nekik. Legutóbb Székesfehérváron ráadásul az utolsó szakaszon estek vissza az élről a második helyre. Veszpérmben ugyan nem tudtak szakaszt nyerni, de az összetettben magabiztosan tartották második helyüket, még egy hátsó szárny elhagyását követően is.

66386046_2394876027237486_1500590826521100288_o.jpg

Balogh Jánosék viszonylag egyenletes teljesítményt nyújta és egy szakaszgyőzelmet is bezsebelve fértek még fel a dobogóra. Stabil teljesítményük nem csak Veszprémre, de az egész évre nézve is kijelenthető, ennek tudatában talán nem annyira meglepő, hogy Vincze Ferencék mögött ők állnak az összetett értékelés második helyén.

65999048_2394875513904204_6290504273901912064_o.jpg

Turán Frigyes és Bagaméri László nagy lendülettel vágtak neki Veszprémnek. A kvalifikáció megnyerését követően övék volt - papíron -  a legideálisabb rajtpozíció, ez azonban később sajnos megbosszulta magát. A nagylőtéri gyorson ugyanis Klausz Kristófék mögött kellett autózniuk és elsőre 23 másodpercet kaptak ott, ahol a második körben már 7 másodpercet adtak a mezőnynek. Ezzel oda lett minden dobogós reményük és bár az utolsó két szakaszt megnyerték, összetettben csak a negyedik helyen értek célba. 

20190707145655_bgab9215_1-01.jpg

 A bajnokság augusztus végén az Ózd Ralival, immár aszfalton folytatódik majd tovább. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Raliszurkolók mentették meg az autóversenyzők életét a hétvégi Veszprém Ralin.

Novák Erik egy átlagos raliszurkoló. Asi és Turi Tomi voltak a nagy kedvencei, de az elmúlt években távolabb maradt a ralipályák szélétől. A hétvégi 26. Taxi4 Veszprém Rally vasárnapján azonban valahogy csak odakeveredett családjával a Kislőd és Szentgál közötti erdőbe. Apósa vadászterületén zajlott ugyanis a verseny, az állatok etetését követően döntöttek úgy, hogy közösen nézik meg a ralisokat. Maguk sem gondolhatták még ekkor, hogy nem sokkal később az egész magyar ralis társadalom hősként tekint majd rájuk. A történtek fényében pedig egyáltalán nem túlzás ezt állítani.

Neukirchner András tapasztalt ralipilóta, idén 10. éve versenyzik a rali másodosztály mezőnyében, ahol 2016-ban az utolsó gyorson vesztették el a bajnokságot. Most az egri második helyük és székesfehérvári győzelmüket követően a bajnokság éllovasaként érkeztek Veszprémbe.

Az Országos Rally Bajnokság mezőnyét követően már csak ők öten maradtak azon a helyen, ahol az ORB2 (értsd. másodosztály) első éles autója a tempós egyenesben egy fának csapódott. Az R3-as Honda Civic a becsapódás pillanatában lángra lobbant, az esetet végig néző szurkolók pedig egy másodpercet sem tétlenkedtek, azonnal az égő autó felé kezdtek rohanni. Neukirchner András (a plióta) még önerőből el tudta hagyni a versenyautót, navigátora Pardi Kata azonban beszorult a fát eltaláló roncsba. Az autó ráadásul az ő oldalán égett jobban, nem volt kérdéses, hogy mielőbb ki kell szabadítani a Hondából. Az öt fős társaság felosztotta egymás között a feladatokat és késlekedés nélkül nekiláttak a mentésnek: volt, aki a következő autót igyekezett lassítani, volt aki a terepjárójuk felé kezdett vissza szaladni szerszámért, Erik és Anti pedig puszta kézzel állt neki a sérült és beszorult navigátor, Pardi Kata mentésének. Nem kis erőfeszítések árán végül szerszám használata nélkül is sikerült az ablakon keresztül kihúzniuk a navigátort és pilótájával együtt folyamatosan, méterről – méterre húzták el őket az ekkor már teljes egészében lángoló versenyautótól. A segítség megérkezéséig a náluk lévő vízzel hűtötték a páros égési sérüléseit.

Pardi Kata is tapasztalt navigátor, második éve segíti munkájával pilótája versenyzését. A veszprémi baleset után több műtéten is túl esett. Ezúton is jobbulást és mielőbbi teljes felépülést kívánunk mindkettejüknek!

66422314_2246443168815004_4388945522648416256_o.jpg
Fotó:
https://www.facebook.com/www.rallye2.hu/ Salánki Gábor

Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész magyar ralis társadalom hálás ezeknek az embereknek. Helyén volt az eszük és a szívük, és bár még leírni is furcsa, de valóban „jókor voltak, jó helyen.” Az esetet követően több csapat és versenyző is megkereste Erikéket, hogy valamilyen formában kifejezhessék hálájukat feléjük, a balesetben megsérült navigátor férje pedig azóta is folyamatosan tájékoztatja őket felesége állapotáról és nem győzi kifejezni háláját a hősök felé. Eriktől telefonbeszélgetésünk során megtudtam, hogy a versenyen Turán Fricinek szurkolt, aki az eset hallatán nyomban felajánlott számára egy tesztkört Ford Fiesta R5-ös versenyautója jobboldali ülésében.

Sajnos azonban nem csak a felajánlások érkeznek feléjük, a kereskedelmi csatornák is agresszívan és kitartóan ostromolták őket az esetet követően. Ők azonban nem akarnak kamerák elé állni, mint mondják nem kitüntetésért és elismerésért tették oda magukat saját testi épségüket sem kímélve.

Ez az öt ember példát mutatott nekünk emberségből és hősiességből egyaránt. Könnyű azt mondani, hogy „csak azt tették, amit kellett” és, hogy valószínűleg sokunk ugyanígy cselekedett volna. Szívből kívánom, hogy soha egyikünknek se kelljen ezt bebizonyítania.

A mentésben résztvevő szurkolók:
Novák Erik, Kucsera Antal, Wolf Rita, Wolf Kitti, Wolf Péter.
Köszönjük nekik!  

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása