A Rali EB megint szép lesz?
A magyar bajnok Herczig Norbert mellett több nemzet legjobbja is ott lesz az idei Azori-szigeteki szezonnyitón.
Nem tagadom az elmúlt években most várom leginkább az ERC szezonkezdetet. Bár a többszörös Európabajnok, nagy kedvenceim egyike, Kajto nevét nem találom a nevezési listán - a legutolsó hírek szerint idén már egyébként sem eddigi navigátorával versenyzik majd - R5-ös autókból és komoly ralipilótákból most sem lesz azért hiány.
A várva várt nevezéseket meglátva "fellapoztam" a nagy cseh ralienciklopédiát, az EWRC-gyűjteményét és a szokásosnál alaposabban is utána néztem pár névnek, mégis pontosan kik lehetnek magyar indulóink legnagyobb ellenfelei. Egyet már a kutatás előtt is biztosan megállapíthattam: nincsenek kevesen! Ha jól számoltam, 36 pilóta indul R5-ös autóval! Persze sokan közülük a portugál bajnokságban való érdekeltségük miatt, de ez a verseny lehetséges végkimenetelét tekintve nem lényeges. Ha csak nem abból a szempontból, hogy sokan nem kis tapasztalattal rendelkezhetnek az Azori pályákról.
Nagy találgatásokat ne várjatok, inkább csak tényszerű felsorolásba kezdenék. Azért azzal még biztosan nem hibázok, ha ennek ellenére az egyik legnagyobb favoritnak azt a Lukjanukot nevezem, aki már-már kubicai magasságokban képes a raliautók megsemmisítésére. Az orosz versenyzővel többször is foglalkoztunk itt a blogon is, évek óta az EB résztvevője és Kajto legnagyobb ellenfele. Ami az eredményeit illeti: orosz és észt bajnok (2014), többszörös ERC futamgyőztes (5), 2016-ban pedig összetett EB második.
Szintén nagy esélyese az Azori futamnak a tavalyi győztes, háromszoros portugál bajnok (2007/8/9) Bruno Magalhaes (Skoda Fabia R5). Mindamellett, hogy ő a tavalyi verseny nyertese (és ezen kívül még kétszer nyert itt), összetettben is egy igencsak előkelő második hellyel büszkélkedhet 2017-ből. A portugál neve sokaknak onnan is ismerősen csenghet, hogy 2011-ben ő is tiszteletét tette a Mecsek Rali IRC versenyén, ahol kilencedikként zárt. Magyar pilóták közül mindössze csak ASI-nak és Bútor Robinak sikerült megelőznie a portugál pilótát.
Magalhaes mellett egy másik portugál bajnok is Skoda Fabia R5-tel indul az EB szezonnyitóján: Bernardo Sousa 2010-ben nyerte meg hazája ralibajnokságát. Azóta komoly nemzetközi tapasztalra tett szert PWRC/SWRC és WRC2-es versenyeken való részvételének köszönhetően.
Herczig Norbihoz hasonlóan szintén a Baumschlager Rallye&Racing színeiben indul a német ralibajnokság elmúlt két évének fiatal bajnoka, a 25 éves Fabian Kreim is. Az ifjú német versenyző óriási skodás tapasztalattal rendelkezik: csak 2016-ban világszerte 18 futamon indult az R5-ös Fabiával. A német bajnokság megnyerése mellett második lett az Ázsia–óceániai ralibajnokságban is (APRC).
Némi meglepetésünkre ott van az indulók között 2016 osztrák ralibajnoka, Hermann Neubauer is, aki tavaly a szezon utolsó gyorsaságiján bukta el a 2017-es győzelmet. Neubauer az elmúlt évek Fiesta WRC-vel való versenyzése után pattan be a Ford R5-ösébe és vág neki az Európabajnokság első két futamának. Bár nagy nemzetközi tapasztalattal nem rendelkezik, 2013ban már részt vett egyszer az Azori versenyen (Swift S1600-al.)
A viszonylag kevés Peugeot-tal induló között is találni favoritokat. Marijan Griebel 2016 és 2017 junior Európabajnoka, emelett tavaly az abszolút második helyen ért célba az Azori-szigeteken.
2015 lengyelek bajnoka, a fiatalnak már nem mondható Lukasz Habaj idén is részt vesz az ERC versenyein. Eddigi versenyei között 15 EB indulást találhatunk, így bőven rendelkezik már nemzetközi tapasztalattal.
Na és akkor jöjjenek a fiatalok. A felsorolás további részében már csak 90 után született versenyzőkről esik szó!
Fredrik Ahlin nem kevés rali vébés tapasztalattal rendelkezik. Miután tavaly mindössze egy ponttal maradt le a brit bajnoki címről, idén az ERC mezőnyét erősíti a 26 éves svéd pilóta.
Egyik szenélyes kedvencem a lengyel Hubert Ptaszek, akit többször is láthattam TRT-s kocsival versenyezni. Több évnyi WRC2-es versenyzést követően idén úgy fest ő is az ERC bajnokságát választja majd.
(Frissítés: Hubert Ptaszek idén is a TRT autóját és hátterét használja majd!)
Ugyancsak több EB futamon láthatjuk majd a szlovákok nagy tehetségét, Martin Kocit, aki több WRC3-as szezonnal a háta mögött vág neki a bajnokságnak. Tavaly a szlovák bajnokság második helyezését érte el, de neve mellett több junior világbajnoki dobogós helyezést is találunk.
A felsorolás végén jöjjön az ERC R5-ös mezőnyének talán két legfiatalabbika:
elsőként az elmúlt két év ERC3 bajnokát, az eddig Opellel versenyző Chris Ingram-ot kell megemlítsem, aki idén először ül R5-be. Az ifjú brit tehetség tavaly nagyon komoly autózást bemutatva az abszolút 11. helyen ért célba az azori-ralin.
Még tőle is jóval fiatalabb, mindössze 20 éves a francia Pierre-Louis Loubet, aki ifjú kora ellenére kifejezetten tapasztaltnak mondható a nemzetközi ralitapasztalatot illetően. 2015-ben WRC3, az elmúlt két évben pedig WRC2-es versenyeken indult, ahol több szakaszgyőzelmet is sikerült elérnie. A katalán ralin ráadásul még dobogóra is állhatott kategóriájában.
R5-ös indulók, márkák szerint csoportosítva:
Skoda - Bruno Magalhaes, Albert von Thurn und Taxis, Fabian Kreim, Chris Ingram, Martin Koci, Paulo Nobre, Hubert Ptaszek, Fredrik Ahlin, Rhys Yates, Botka Dávid, Herczig Norbert, Aloisio Monteiro, Orhan Avcioglu, Ricardo Teodósio, Diogo Salvi, Antonio Dias
Ford - Alexey Lukyanuk, Lukasz Habaj, Ricardo Moura, Frank Tore Larsen, Tamara Molinaro, Luis Miguel Rego, Tomasz Kasoerczyk, Hermann Neubauer, Jaroslaw Koltun, Joaquim Alves, Daniel Alonso Villaron, Nuno Cardoso
Hyundai - Carlos Vieira, Pierre-Louis Loubet, Manuel Castro
Peugeot - Marijan Griebel, Laurent Pellier, Giacomo Costenaro
Citroen - José Pedro Fontes, Bernardo Sousa
Ha idáig sikerült eljutnod a kissé talán szárazra sikerült kutatómunkám-eredményeként elkészült posztomban, láthatod, hogy kifejezetten komoly mezőny vár az ERC 2018-as szezonjának magyar indulóira, akik közül ketten - ha magyar nem is - de korábbi ERC2 bajnokok!
Két hét múlva indul a szezon, itthon és kint is egyaránt. Ha egyszerre két helyen nem is lehetünk (sajnos), azért mindkét versenyt kiemelt figyelemmel követjük majd :)
Utolsó kommentek