A hétvégén sikerült teljesíteni a tervet, és két futamra is ellátogathattam. Időrendben nem ezzel kellene kezdenem, mégsem tudom megállni, hogy ne ez a futam legyen az első, melyről nektek is beszámolok.

Mint az már a beharangozó posztból is kiderült, a BAZ Megyei Ralisprint 2. fordulójának helyszíne számomra az abszolút hazai pályát jelentette. Én edelényi vagyok, míg anyai nagymamám és dédnagymamám pedig Abodon él. Így nem kicsit megörültem mikor kiderült, hogy az eredetileg tervezett Szemere helyett végül ez a (balajti-elág - Abod) szakasz lesz.

Nem tagadom nagyon be voltam sózva... Vágtam a centit rendesen. 
Egyáltalán nem tartom normálisnak ha egy diák a jól megérdemelt tavaszi szünetének végét várja (max. a nagyon pedálok és társaik), pedig most jóformán ezzel én is így voltam... hiszen a pihenés vége egyben azt is jelentette, végre itt a verseny!

Címkék: lada baz sprint edelény abod

4 komment hozzászólás

Az erdő hangjai

zrc | 2012.04.14.

 Ha olyasvalakit akarunk megfertőzni ralival, aki legfeljebb a tv-ben látott azelőtt nagyon gyorsan közlekedő "matricás" autót, akkor - szerintem - egyszerűen csak ki kell állítani őt a gyorsasági szakaszra, szakszerűen a szalag mögé és figyelni a reakcióit. Nézni, ahogy a rali az emberi érzékszervekre gyakorolt hatásával milyen élettani folyamatokat indít el benne. Ha a hangok, az illatok és maga a látvány egyvelege nem teszi őt tetőtől talpig lúdbőrössé, akkor sajnos felesleges minden további próbálkozás: a jelölt sosem lesz igazi fan.

Címkék: video videó verseny hangulat totalcar feeling wrc eredeti hang felesleges információ

42 komment hozzászólás

Míg az országos rali bajnokság még el sem kezdődött, a legtöbb ralisprint bajnokság már a második fordulójához ér. Így a BAZ Megyei Ralisprint Bajnokság is.

Az első telt házas parasznyai futam után, ezúttal ismét egy - a sprintesek számára - teljesen új pályával várja a rendezőség az indulókat. Bár ez a szakasz már szerepelt a tavalyi naptárban is, sajnos akkor a hatóságok nem sokkal a verseny előtt jelezték, hogy mégsem tudják biztosítani a pályát. Most viszont végre - s kissé váratlanul - elérkezett az idő, hogy Edelény és Abod között csapathassanak a borsodi betyárok. 

Számomra ettől jobb hír nem is létezik, hiszen nekem ez "A" szakasz. Nem csupán azért, mert edelényi vagyok; de anyai nagymamám és dédim is abodi! 
Így akár a szó szoros értelmében, akár az ablakból is nézhetném a versenyt :D (És erre korábban már volt is példa...)
Mégis hogy jönnek ide a -címben említett - "régi szép idők"? Úgy, hogy ezen a pályán először 13-évvel ezelőtt ugyancsak Üveges Gábor rendezett raliversenyt! Akkor is szinte amatőröknek, hiszen a virágkorát élő ralitúra egyik állomása volt az I. Zöldláncolat Kupa néven megtartott edelényi verseny. 


Akkoriban kifejezetten nagy érdeklődés kísérte a versenyt, az egész napos szakadó eső ellenére rengeteg nézőt vonzott a 117 indulós(!) verseny. Csak egy pár név az akkori indulók közül: Veszprémi Barna - Uborka Skoda Favorit, Kiss Zsolt "Mafi" Trabant, Balogh - Mihalik Mitsubishi, Káli - Gabura Suzuki, Krózser Menyhért - Tamás Toyota, Janzer-Pálinkás Toyota...

Most, 2012-ben újra az amatőröké a terep (azaz pontosabban a pálya)! A indulók száma pedig - az első fordulót követően - ismét elég magas, ugyanis 85 párost láthatunk majd vasárnap versenyezni! A nevező között találhatjuk 2009 Országos Rali Bajnokát, Hadik Andrást új, R4-es Subarujával; mellette pedig több első osztályú és ralitúrás pilótát is.


De nem lesz hiány a közönség kedvenc autótípusokból sem: 31 Lada és 18 BMW mellett egy WRC is található a listán. Sajnos Trabantot most nem láthatunk, de talán ez a pálya - a meredek emelkedőivel nem is nekik a legideálisabb.  

A 12,5 kilométeres szakasz 5 alkalommal vár a mezőnyre, 3-szor Abod felé, míg kétszer vissza irányban. Utóbbiban található a "híres beesős" kanyar is, ami a 2009es edelényi ralitúrán "szedte áldozatait". A szakasz legvégén lévő hosszú nyújtott jobbos kanyar vége többeknek a szó szoros értelmében dobott (és törött is)...

A pálya egyébként két falun is áthalad, és mindkét rész tartogat látványosnak ígérkező helyeket! Kifejezetten izgalmasnak ígérkezik még a Ládbesenyőt követő erdős rész, és az Abod előtti kanyarok sem tűnnek rossz választásnak.

 A fenti videó 7. percéig tart majd megszakítás nélkül a szakasz vasárnap, melyre sok szeretettel vár mindenkit a rendezőség! Gyertek sokan, ha van, hozzatok kötelet is :)

Címkék: bmw lada baz sprint hadik edelény abod

10 komment hozzászólás

MGR (Makai Gergely) a mexikói tudósítása sikerén felbuzdulva ezúttal a portugál vébé-futamról tudósít.

A 2012-es Portugál Rallye a szezon első európai murvás futamaként várta a versenyzőket, rajongókat és minket, a média képviselőit. Szívesen megyek Portugáliába, gyönyörű ország, nagyon jó a hangulat és általában az időjárás is. Idén azonban ezt a versenyt egy új oldaláról ismerhettük meg…

Hétfőn érkeztünk a verseny helyszínére, Faroba, ahol előzetes várakozásainknak megfelelően nagyon szép idő fogadott minket. Másnap feltérképeztünk pár szakaszt, majd szerdán reggel már a shakedownon és később a kvalifikáción durrogtak a versenyautók. Szerdán korán keltünk, reggel 8.00-tól volt a hivatalos kezdés, de ahogy már Mexikóból is írtam, az új rendszer miatt nagyon sok szünet van. Ez most azt eredményezte, hogy az első autó (Ott Tanak) 8.40-kor jelent meg a fényképezőm keresőjében.
Nagyon készültem a reggeli fényekre, és ha nem 40 perc várakozás után jönnek a srácok, még elégedettebb lettem volna a képeimmel, de hát nem mindig lehet jó...Az első 20 perc egész érdekesnek bizonyult, de 9 után már semmi különleges nem történt...

0001.jpg

Címkék: portugál wrc mgr

1 komment hozzászólás

Az angol házi barkácsról már szóltunk korábban, Húsvét alkalmából jöjjön egy különlegesség: a DJM Motorsport Ford Escort Mk2-je, amit Colin McRaevel közösen fejlesztettek.

Colin kérésére kívülről úgy néz ki a kocsi,  mint bármelyik ralira felkészített MK2, azonban jelentős súlycsökkentésen ment át. A karbon/kevlár elemeknek köszönhetően a kocsi súlya 930 kiló körül van. A motorja 2,5 literes és 330 lóerő körül teljesít. A váltó hat sebességes, szekvenciális kormányváltó, amivel akár gázelvétel nélkül is lehet váltani.  A hátsó differenciálművet egy Ford Sierrából vették. Természetesen nagyobb fékeket és spéci felfüggesztést is kapott. A száraz adatok után jöjjön a lényeg:

Kívülről

Belülről

 

Címkék: video escort colin mcrae

15 komment hozzászólás

A Mikulás Rali előtt - decemberben - Hajmáskéren jártam, Turán Frici és Zsiros Gábor tesztjén. Annak reményében indultam útnak Hajmáskér felé, hogy végre elvesztem '"Subaru-szüzességem'". De a sors másképp rendelkezett, és sajnos be kellett érnem egy Octavia WRC-vel. 

Erről akkor jól  be is számoltam nektek is, sokan azóta is csak arról a bizonyos körről kérdezgetnek. De ahogy a mondás is tartja, ami késik, nem múlik! Márpedig az ígéret szép szó, és most eljött a betartás ideje is. 

Sose ültem még Subaruban, még csak utcaiban sem; így nagy várakozással/vágyakozással tekintettem az újabb teszt elé, melyre a Just Creativetól kaptunk meghívást.

Címkék: teszt élmény subaru turán frici zsiros gábor királd

4 komment hozzászólás

Ugróiskola

zrc | 2012.04.02.

Jump around! Gyakorló autóversenyzők fülében sokszor csendül fel a mára már ikonikus ír tánczenekar hasonló című opusza (a gyengébbek kedvéért), amikor a pályabejárás során egy komolyabb bukkanót közelítenek meg. 

Állandó probléma, hogy mennyire engedjük el majd versenytempóban a kocsit, hogy mekkorát repüljön, mennyire örüljön a nézősereg és mennyire kockáztassuk esetleg meg a keményebb földet érés során (sokszor szükségszerűen) bekövetkező futómű, illetve egyéb károsodásokat. Repülni nagy érzés - ez nem vitás, így a kérdés adott: keményen és bevállalósan, vagy inkább lassan, élvezettel? Szászvári József, az örökbecsű, "Rallye autózás" című kincs szerzője "tankönyvében" többnyire önfegyelemre int, tehát a kérdésfelvetésünkkel kapcsolatosan is így ír: "A lebegő autóra csak a tehetetlenségi erők hatnak. ... A mellső kerekek szigorúan egyenes állására a vezető kínosan ügyel, gondolva a talajfogás többletterhelésére is."

Nos - ahogy az lenni szokott - Brit tudósok kutatásai alapján, ha választ nem is kapunk arra, hogy hogyan csináljuk, mindenesetre szinte az összes lehetséges verzió láthatóvá válik az alábbi dokumentumfilmen. 

Címkék: videó ugratás vezetéstecnhika

9 komment hozzászólás
A román rally bajnokság nyitó futamán az előkelő második helyen végzett Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás. A miskolci pilóta és a navigátora a pénteki két gyorsaságit követően még a hatodik pozícióban állt, de szombaton fokozatosan zárkóztak föl az élmezőnyre. Spiciék szakaszt is tudtak nyerni, és végül taktikus versenyzéssel végeztek az abszolút értékelés második helyén. 
 
 
 
 

Címkék: sajtóközlemény spici román bajnokság szőke tomi

Szólj hozzá! hozzászólás

Korábban már foglalkoztunk vele, hogy Ken Block valószínűleg sosem lesz nagy ralibajnok (nem feltétlenül világbajnokságra gondolok, hanem úgy egy igazán nívós bajnokság megnyerésére.)

Ez a poszt viszont most nem róla szól, bár kétségtelen, hogy nélküle nem lenne miről írni.
Szóval, azt már megállapítottuk, hogy Ken Block valószínűleg nem lehet bajnok; de egy komolyabb bajnok - némi túlzással élve - bármikor lehet Ken Block. 

Jelen esetben az olasz aszfalt kupa 2010-es és 2011-es bajnoka, Luca Pedersoli, aki elég sok WRC-t kipróbált már, a gymkhanára hajazó videóját mégis egy régebbi, ámde közkedvelt típussal, a 206 WRC-vel készítette el.

Címkék: video ken block gymkhana

40 komment hozzászólás

 

Hétvégén elkezdőik a román bajnokság, ahol megkezdi idei szereplését a Spici Racing Team Hungary csapata. Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás komoly versenyre számíthat, hiszen a teljes román mezőny, mellett rajthoz áll Francois Delecour is. Részletek itt.

Címkék: sajtóközlemény spici

Szólj hozzá! hozzászólás

Kövesdán András és Kerekes József rajthoz áll a Historic Eb második futamán, a San Remo Rallyen. A Team Felián Historic jóvoltából friss információkkal szolgálhatunk sajtóblogunkon.

Címkék: sajtóközlemény team felián historic

Szólj hozzá! hozzászólás

Mert gyülekezni mindenkinek joga van…

Alaptörvény VIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez.

Diszklémer 1.: mindannyian tudjuk, hogy a rendezvény nem a gyülekezési jog gyakorlása. Akit a gyülekezési jog érdekel, klikk ide. Hátha megembereli magát a szerző és elkezdi rendesen írni a blogját. Talán csak egy kis bátorítás kell neki.

Diszklémer 2: nem, nem véletlenül hiányoznak a képek és videók. Sokkal inkább: miért, kinek hiányoznak?

Gyülekezett is mintegy száz-százhúsz fő is múlt pénteken a Folyondár utcai sportcsarnokban, ahová a hazai ralibajnokságot féltők egy csoportja szervezett fórumot. A téma nem is lehetne aktuálisabb, hiszen a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség hivatalos, szakágak szerinti, naptárában csak az Eger Rallye szerepel, de az is áthúzva, mert elmarad. Azt is több helyről lehet hallani, hogy a Bükfürdő Rallye megrendezésével is problémák adódtak, a főszervező ugyanis egészségügyi okok miatt nem biztos, hogy meg tudja rendezni az ORB második fordulójának tervezett versenyt. Hiányok mutatkoznak az ORB valamennyi futamának költségvetésében is, gyakorlatilag az Arad Rallye-n kívül – ezt ugye az országhatárokon túl rendezik – valamennyi tervezett futam veszélyben van. Ilyen helyzetben a versenyzők jogosan aggódnak, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy év végén szükség lesz díjkiosztóra.

A beszélgetés elején Lakatos Róbert, az Eger Rallye eredeti rendezője, Füredi András, az Eger Rallye beugró rendezője, Botka Endre a rali szakág vezetője és Szamos Miklós, az MNASZ sportszakmai alelnöke vállalták, hogy saját szemszögükből is kifejtik, hogy mi az egri idénynyitó elmaradásának oka. Sokkal okosabbak nem lettünk, az említettek ugyanis nem minden kérdésben jutottak közös nevezőre, de az világosan kiderült, hogy a verseny elmaradása mindenképpen anyagi okokra vezethető vissza.

Mivel nem szerencsés dolog a múlton rágódni és a jövő egyáltalán nem tűnik rózsásnak, Pénzes Zsolt vázolt egy tervet, amelyet számos ORB-s versenyzővel és valamennyi rendezővel együtt dolgoztak ki.

A javaslat szerint a jelenlegi nevezési díjakat az felsőbb  kategóriákban (1-4) 300 000 forintra kell emelni, míg a kisebb kategóriákban 30 000 forintos emelésre lenne szükség. Mivel Pénzes információ szerint a tervezett hazai versenyek költségvetéséből 6-8 millió forint hiányzik, a megemelt nevezési díj a hiány egy részét fedezné, a másik részt az MNASZ lenne hivatott fedezni a tavalyról áthozott 10 millió forintnyi maradványból, melyet egyformán osztanának el a rendezők között. Pénzes szerint ezt a 10 milliót a szövetség zárolta, ám Szamos alelnök ezzel az állítással nem értett egyet. Itt egy rövidebb, ámde emelt hangú vita bontakozott ki Pénzes és Szamos között. Pénzes arról érdeklődött, hogy mennyi készpénz áll a rali szakág rendelkezésére, erre Szamos nem tudott/akart válaszolni. Ezekben a pillanatokban Kassai András titkár, aki a hallgatóság soraiban foglalt helyet, elhagyta a termet, nem sokkal később Szamos is követte őt. Nagyjából ekkortájt szólalt meg az erre az alkalomra egy remekül szabott öltönyt és bluetooth kihangosítót felöltő Katona Zsolt, aki az este legvidámabb pillanatait szerezte azzal, hogy elfelejtett bemutatkozni a jelenlévőknek. Később Katona és Tajmel Tibor együtt távoztak a teremből, mivel utóbbi a sportrendszámról érdeklődött és ez nem tartozott a javaslathoz. Tettlegességről nem érkezett hír.

Botka Endre innentől egymagában és nagyon derekasan állta a sarat a nyolc óra körül még jelenlévő uszkve nyolcvan emberrel szemben. A szakágvezető szerint a rali naptárat úgy kell módosítani, hogy a Bükfürdő Rallye időpontjában megrendezésre kerül az Eger Rallye, Bükfürdőt pedig októberre vagy novemberre kell tolni. Lakatos rendező ezt nem tartotta kivitelezhetőnek, elmondta, hogy a környék polgármesterei és hivatalos szervei a közelmúlt történései után már nem vennének komolyan egy harmadik engedélyeztetési eljárást, szerinte legkorábban 2013-ban lehet Eger Rallye. Pénzes javaslata szerint a naptárat az Eger Rallye kivételével változatlanul kell hagyni, hiszen egyeztetett a Bükfürdő Rallye rendezőjével, aki a balatonfüredi szívkórházból biztosította, hogy csapata képes az eredeti időpontban megrendezni a bükfürdői versenyt. Hogy az eredeti kiírásban szereplő hat futam alapján lehessen év végén bajnokokat hirdetni, a Pénzes által képviselt csoport javasolja, hogy az év végi Baranya Kupa legyen ORB-s futam, itt eredetileg csak a Rally 2 versenyzőit értékelték volna. A Baranya Kupát egyébként ugyanaz a gárda rendezi, akik a Bükfürdő Rallye-t is. Botka Endre kijelentette, hogy nem ért egyet semmilyen, a versenyzők zsebét terhelő, tervezettel, de amennyiben a többség így kívánja, természetesen a tőle tellő legnagyobb elánnal dolgozik majd az ügy érdekében.

A gyűlés meghívójában szerepelt, hogy a Rali Túra Egylet versenyzőit is várják. Szép számmal meg is jelentek, nekik azonban csak pár perc volt érdekes. Szintén Pénzes Zsolt, ezúttal az RTE képviselőjeként kérdést intézett Botka Endréhez az RTE futamainak engedélyezése kapcsán. Botka szerint az RTE üldözési mániában szenved, senki nem akarja betiltani a sorozat versenyeit és természetesen a 2012-es versenyek nem forognak veszélyben, azok megrendezése elé semmilyen akadályt nem gördítenek. Később még kiderült, hogy az idénre tervezett ORB-RTE közös versenyeken (Bükfürdő, Veszprém) az RTE mezőnye nem indul, így azok az RTE naptárából várhatóan törlésre kerülnek, murvás futam nélkül hagyva a Túrát.

Nagyjából háromnegyed kilenc környékén a rendezvény véget ért.

Címkék: költségek orb eger rallye

9 komment hozzászólás

Profi pilóták, profi háttér, eltökélt célok. Még szerencse, hogy más-más kategóriában indulnak, és nem egymás ellen!

A zabari pályát nagyon sokan szeretik, szinte minden megtalálható benne ami egy alapos teszteléshez szükségeltetik: komoly (15%-os is!) szintkülönbségek, csiki-csuki, visszafordítók és lobogós részek is. Nem hiába választotta tesztjének helyszínéül a TBR Racing csapata. 

Címkék: teszt bútor martin demjén robi zabar

3 komment hozzászólás

Bár a rali világbajnokság következő futama csak a jövő hétvégén kerül majd megrendezésre Portugáliában, a gyári nagymenők már ezen a hétvégén is egymás ellen porolhatnak, nem máshol, mint a világ egyik legjobb ralisprintjén!

 

 

Ami Monte-Carloban a Turini-hágó, vagy épp Finnországban az Ouninpohja, az a portugáloknak a Fafe - Lameirinha szakasz. De nem csak nekik fontos ez a gyors, ugyanis sokan a világ legjobb szakaszai között tartják számon!

Ha valaki már régebb óta követi a rali vb történéseit, a portugál futamokról elsősorban a rengeteg néző között keresztben érkező, vagy épp ugartó autók képe juthat eszébe. Nem véletlenül, ugyanis a 70'es, de főleg 80'as években szó szerint az autók előtt nyílt szét a tömeg (s ennek 1986-ban meg is lett az eredménye...)

Fafén utoljára jó 11 éve, 2001-ben járt a WRC mezőnye. Az akkori 15,15 km-es szakaszt Tommi Makinen nyert Evo VI-os Mitsubishijével. Azóta sajnos nem láthattuk a világ legjobb raliversenyzőit ezen a szakaszon versenyezni, de ami késik, nem múlik!

A portugál szervezők mindig beújítanak valamit: kezdve az Algarve-stadionbeli nézőcsalogató szuperspeciáloktól, a lisszaboni szakaszokig. Most pedig visszahozták a hírhedt szakaszt! Ha nem is teljes hosszában, és még csak nem is a verseny hivatalos programjába, viszont egy külön ralisprintet szántak neki a rendezők.

Ezt a bizonyos Fafe ralisprintet egy héttel a portugál futam előtt, március 24-én délután tartják majd. A valamivel több, mint 6 kilométeres szakaszt 2 alkalommal teljesítheti a mezőnyt, míg a 3. futamon már csak a legjobbak indulhatnak!

Apropó indulók. Szkeptikusként mondhatnánk, hogy mire ez a nagy felhajtás, mikor csak 30 autó indul... Máris más a leányzó fekvése, ha tudjuk, hogy ebből a 30 versenyautóból 12 WRC - a világ legjobb versenyzőivel. Ott lesznek a gyári pilóták: Loeb, Hirvonen, Latvala, Solberg, Sordo és még sorolhatnánk. 

A mezőnyben ott lesz a helyi versenyző, Armindo Araujo is, aki alig 10 kilométerre él magától a gyorstól! A pálya része lesz a híres nagyugrató is, melyen Armin Schwarz tartja a rekordot. A legutolsó 2001-es versenyen a német pilóta Skoda Octavia WRC-jével 73,5 métert repült, 180km/órás sebességgel, több tízezer néző között!!! 

Szóval holnap újra visszatér Fafe, epekedve várjuk a friss képeket, videókat, melyeket a verseny után természetesen Veletek is megosztunk majd! Addig is lássuk, mi vár a holnapi indulókra, következzék egy belsőfelvétel a szakaszról:

Címkék: portugál ugratás wrc nézők fafe

9 komment hozzászólás

Ebben az esztendőben a külföldi versenypályák felé fordul Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás. A csapat és a páros már tavaly év végén döntött arról, hogy 2012-ben a román rally bajnokság versenyeit látogatják. Közeledik a premier, így érthetően az izgalom is fokozódik a kettősnél. Tavaly az ORB-ben peches esztendőt zártak, de az Aradon elért abszolút bronzérem azért mutatta, hogy jó úton járnak. A Mistubishi Lancer EVO X R4-es gyerekbetegségeit levetkőzve, az új fejlesztésekkel ellátva vágnak neki a nyolc állomásból álló sorozatnak. Egy jól felépített, szakmailag megalapozott szereplésben bíznak Spiciék.DuEn_Eger2011_Spici_etele_01.jpg

 - Egyáltalán nem volt könnyű döntenünk, amikor az ORB-t szembeállítottuk a külföldi lehetőségekkel – fogalmazott Spitzmüller Csaba. – A hazai gazdasági körülmények egyáltalán nem megfelelőek manapság egy ilyen drága sportághoz, esetlegesen, véletlenszerűen pedig nem szerettünk volna versenyezni. Éppen ezért döntöttünk Románia mellett. Én már korábban szerepeltem ebben a sorozatban, nagyon jó tapasztalatokat szerezhettem. Ráadásul tavaly Aradon azt is láttuk, hogy mennyit fejlődött a szakág keleti szomszédunknál. Kétnapos, pörgős versenyeket rendeznek, az előírt szabályokat pedig szigorúan betartják a párosok.  Remek a légkör, kiválóak az aszfaltos és murvapályák, élmény ilyen közegben csatázni. A mezőny is nagyon sokat erősödött, így egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Elég csak megemlíteni Francios Delecour nevét, akik szintén riválisunk lesz ebben az esztendőben. A francia híresség legutóbb a Monte Carlo Rallyn nyert gyorsasági szakaszt, most pedig a Román Turisztikai Hivatalt reklámozva fog szerepelni a bajnokságban.

Címkék: mammut spici szőke tamás román bajnokság

5 komment hozzászólás

Felbuzdulva a tavalyi pécsi fotópályázat sikerén, akkor úgy döntöttünk, hogy idén minden ORB versenyhez kiírunk egy pályázatot, külön témamegjelöléssel azért, hogy a profik és a műkedvelő fotósok is tanulhassanak egymás munkájából, ötleteiből. (Ettől annak ellenére nem tántoríthat el bennünekt senki, hogy azt sem tudjuk mi lesz idén.) Megtartottuk a közönség szavazást is, még akkor is ha az első pályázat után nagyon sok negatív kritikát kaptunk a „klikkelő robotok” térhódítása miatt. Terveink szerint mi is dolgozunk a versenyeken és a mi képeinket is bemutatjuk nektek egy kis szabad véleménynyilvánításra.

_MG_8769.JPG

Tenyerünk már nagyon viszketett, ezért már az Orfűi Sprintre is kiírtunk egy pályázatot. Arra gondoltunk, hogy ezen a versenyen lehetne tesztelni a sebesség iránti vágyatokat és a kreativitásotokat. A pályázat témája "A leggyorsabb" volt.

Címkék: fotópályázat ralisprint rallye évkönyv

4 komment hozzászólás

Ma reggel beütött a mennykő: elmarad az Eger Rallye. Bár a hír nem volt teljesen előzmény nélküli, mindenképp fájt. Több fórumon is a sportvezetők fejét követelték a szurkolók (FB oldalunkon is akadtak moderátori feladatok.) Csak meg kellene kérdezni az ügyről az MNASZ elnökét, Gyulay Zsoltot. Némi habozás után felhívtam. Készségesen állt rendelkezésemre egy rövid telefoninterjúra.
 
RD: Kinek a döntésén múlt, hogy a március végi egri futam elmarad?
Gyulay Zsolt: Azt kell, hogy mondjam, hogy a rendezőkén. Úgy tűnik, hogy rali-specifikus probléma a futamok megrendezésének bizonytalansága. Pénzszűke miatt a bejáratott bajnoki futamok is bizonytalanok. A verseny eredeti rendezője néhány hete bejelentette, hogy nem tudja a versenyt megrendezni. Ezt követően a rali szakág vezetése úgy vélte, összefogással még ilyen rövid idő alatt is megrendezhető a verseny. Időszűke és pénzügyi természetű nehézségek okán végül ez nem sikerült.

Fotó: Magyar Hírlap

RD: Mi lesz a többi futammal? Az MNASZ honlapján lévő versenynaptárban nem szerepelnek az ORB futamok.
Gy.Zs.: A helyzet több mint aggasztó. Teljes a bizonytalanság. A rendezők nehéz anyagi helyzete miatt nem lehet semmi biztosat tudni. Az MNASZ az erdőgazdaságokkal, a közútkezelővel. és a rendőrséggel is felvette kapcsolat annak érdekében, hogy ezzel is segítsen a rendezőknek. Hangsúlyozni kell, hogy korábban a rendezők ilyen segítséget nem kaptak, ennek ellenére mégis nagyon nehézkesen haladnak a dolgok.
 
RD: Terítették-e a rendezők a lapjaikat? Lehet-e tudni, hogy hol mennyi hiányzik?
Gy. Zs.: Nincs erre vonatkozó információnk. Hangsúlyozom, hogy az MNASZ eddig sem rendezett, és nem is szándékozik versenyt rendezni. Herczig Norbi mai nyilatkozatával egyetértve úgy vélem, hogy a rali szakágban is valódi összefogásra van szükség. Az elnökség egy éve nem tudott szakágvezetőt kinevezni, mert egy jelölt sem rendelkezett a szükséges támogatással ahhoz, hogy ki lehessen nevezni. Volt olyan eset, amikor a jelölésre jogosultak fele sem tett javaslatot a szakágvezetőre. Azt hiszem, változtatni kell a hozzáálláson. Ez a ralisport elemi érdeke.
 
RD: Mégis, milyen vezetője legyen a szakágnak?
Gy.Zs.: Figyelj, az elmúlt év során soha nem állt a többség egy ember mögé. Én csak azt szeretném, hogy legyen megfelelő támogatottsága, legyen legitim.
 
RD: A Mecsek IRC, azért ugye biztos?
GY.Zs.: Tavalyi Mecsek Rallye kifizetései sincsenek még lerendezve. Nagyon problémásnak tűnik az egész, és amíg van tavalyi tartozás, addig nincs miről beszélni. Meg kellene találni a megoldást. Akár a Mecsek eddigi rendezőjével, akár más módon. Pécs városa egyébként teljes mellszélességgel a verseny mellett áll.
 
RD: Ha már jövőidőről beszélünk: van az MNASZ-nek utánpótlás-programja?
Gy.Zs.: Utánpótlás koncepció csak gokart szakágban van, ahol életkori sajátosságok miatt valódi utánpótlás-sportról beszélhetünk. Olyan – egyébként irigylésre méltó – megoldások, mint amelyek a Franciaországban, a Benelux-államokban, vagy a világ más részein működnek, jelenleg nem kerülhetnek szóba. Az MNASZ-nek nincs anyagi eszköz egy-egy tehetséges fiatal versenyző felkarolásához, menedzseléséhez. Jelenleg a szövetség fenntartásának és működtetési feltételeinek biztosítására törekszünk. Sajnos más helyzetben vagyunk, mint a francia szövetség.

Címkék: orb mnasz eger rallye

79 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása