Hárman is álltak korábban az élen, mégis Robert Kubica zárta első helyen a 31. Janner Rally első napját. A magyar különítménynek viszont rossz sorozata van.

A Fapados Montén nincs hó. Mondjuk már nem is nagyon vártuk, hiszen napok óta az időjósokat figyeltük. A "kismonte"-jelleget azonban nem csak a hol havas, hol latyakos, hol meg porszáraz aszfaltnak köszönheti ez a verseny, hanem a folyamatosan változó útviszonyoknak. Na, ezzel nem is volt baj: a fagypont alatti éjszakai hőmérsékletnek köszönhetően a köd remekül lecsapódott az aszfaltra, és ha már ott volt, hát jól oda is fagyott. Ennek köszönhetően hatalmas gumiháború kezdett kibontakozni. Voltak - mint pl. Bessenyeiék -, akik szögessel vágtak neki a napnak, voltak, akik csak előre tettek fel szögest, mások pedig a leglágyabb keverékű abroncsokkal próbálkoztak. Mindkét döntésben bőven volt kockázat, hiszen minden, nem jégen megtett kilométer a szögek ellensége, ráadásul jégen kívül egyértelmű bukóban lehet vele az ember. Azt, hogy szög nélkül a jégen mennyit ér egy mégoly lágy keverékű abroncs, talán nem kell részletezni.

big2_01314801_090_.jpg

Az első, közel 19 km-es gyorsasági szakasz igazi nehézségét az jelentette, hogy a legváratlanabb helyeken fekete jég borította az utat, ezért senki sem tudott hibátlanul menni. Nem mondanám, hogy estek-keltek, de az árokjárás, kisebb-nagyobb kövek okozta károk általánosak voltak. Nem kimondottan lelkesedett a mezőny eleje sem, a sajtóanyagok inkább panaszáradatnak tűntek. A szakaszt a lengyel Kajetan 'Kajto' Kajetanowicz nyerte, de csak másfél másodpercet adott az 54 éves Rajmund 'Mundl' Baumschlagernek, de honfitársa, Kubica is lőtávolban maradt. A magyarok egymással versenyeztek, a Production Cup-ban egy másodpercen belül volt egymáshoz Kisérdi, Hadik és Lukács Csucsu. (Ezzel a kategória 6-8 helyeit foglalták el.) Bzzz-ék nyerték a kategóriát az első gyorsaságin, Klausz Kristófék pedig a 9. helyen álltak.

A második, 10 kilométeres gyorsaságit megint Kajto nyerte, a Minivel versenyző cseh Pech és Kubica előtt. A múlt héten még a Szilveszter Rallye-n versenyző Harrach gróf pedig Baumschlager előtt lett a negyedik. Baumschlagert az ág is húzta, hiszen volt egy korai rajtja. Navigátora, Klaus Wicha elmondta, hogy a rajtban rosszul látták az órát, mert az autóban lévő kamera a navigátor elől kitakarta, azt csak a pilóta láthatta, akinek egyedül kellett rajtolnia és kiugrott. Oké, plusz 10 másodperc. A mezőny ezen a gyorson is csúszkált, többen meg is forogtak. A legjobb magyar Csucsu volt egy abszolút 14. idővel. Összetettben Kajto, Kubica és Pech volt a sorrend. A Production Cup élén Harrach, Csucsu 6., Hadik 7. és Érdi 8. helyen állt. Ugyan a szakaszon csak második lett, Bessenyey Európa-bajnokhoz méltóan vezette a 2WD-t.  

A Harrach család első említése egy 1195-ben kiadott oklevélben olvasható. Számos műemléket és államférfit adtak a világnak. A ralisport szeretete is családi vonás lehet, ugyanis Beppo édesapja, Ernst is nem csak rendszeresen rajthoz állt a családi birtokon szervezett, mára hagyománnyá vált ralisprinten, de többször meg is nyerte azt. Beppo egyébként minden allűrtől mentes, rendszeresen jön Magyarországra versenyezni.

A harmadik, alig 9 kilométeres szakaszt Kubica nyerte. Úgy tűnik, új navigátorával, Maciej Szczepaniakkal kezdenek összeszokni. A szervizpark előtt Kajto, Kubica, Pech, Baumschlager volt a sorrend. A Production Cupban a magyarok pontszerző helyen, a 2WD-t Bessenyey vezeti, mi kell még? Nem gondoltam volna, hogy nagyjából ez volt az utolsó pillanat, amikor felhőtlen az örömöm.

big2_01314801_100.jpg

A szervizpark után még egyszer ugyanez a kör következett. A hosszún elmúlt a jég, viszont az első körben felhordásos lett. Volt is nagy öröm, boldogság. Esni azon is lehet (lásd az orfűi jobbost). Baumschlager jól választott gumit, és - szemben az ellenfeleivel - bevállalta a szög nélküli abroncsokat, így elkente a mezőny száját: a korábban vezető Kajtónak egy másodpercet adott kilométerenként, Kubicának, akik tizenkét kilométert defekttel ment, még többet. (Ehhez képest viszont alig kapott) Át is vette a vezetést a skodás. Bessenyeyék alól viszont elfogyott a hajtás. Hadikéknak is megkotlott a váltójuk, Csucsuék pedig megforogtak. Az osztrák Aignerék pedig egy tempós szakaszon elhagyták a hátsó szélvédőjüket. Nem nagyon volt melegük utána.

Bzzz: "A 2014-es Janner rally első napjának summája... Az első szakaszon szöges abroncsokkal csak a biztonságot szem előtt tartva haladtunk, ami egy kategória első időre volt elég. Nagyon örültünk Yulival, de tudtuk ez még nagyon csak a kezdet. A második és harmadik szakasz is kellemes volt, nem siettünk még annyira sem, mint az elsőn, így újabb két szakasz második hely jelent meg a nevünk mellett és az első szervízt az első helyen várhattuk. Ez komoly fejlődés volt a tavalyi évhez képest, főképpen, hogy ez a tempó most nem volt egyáltalán kockázat vállalós, ami egy ilyen felületen nagyon fontos. A negyedik szakaszra is a szöges abroncsokkal mentünk ki, bár azt mondom utólag hogy talán a vizes gumik jobbak lettek volna, de sajnos 4 kilométerrel a cél előtt hajtás eltűnt a kocsiból. Odáig az osztrák Böhm-nél olyan 20 másodperccel voltunk gyorsabbak, de tudjuk az autósportban nincs ha. Így sajnos a pálya szélére kényszerültünk. Itt is szeretnénk megköszönni a sok-sok bíztató sms-t, hívás és viber üzenetet, nagyon jól estek nekünk. A kocsi jelentjük újra harcra kész, új féltengelyt kapott így ha már búcsúznunk kellett az első helyről, azért holnap mindent meg fogunk tenni érte, hogy a 7 bónuszpontot begyűjtsük."

Az ötödiken a négyszeres lengyel bajnok Kajto egy tizeddel volt Baumschlagernél gyorsabb. Utánuk Harrach, Kubica és Pech volt a sorrend. Összetettben nem történt változás. Érdi jött egy kategória negyedik időt, Csucsu pedig egy megforgás után hatodikat. A 2WD-ben Klausz Kristófék a 9. helyen álltak. (Ebben a kategóriában jegyezzük meg a német Julius Tannert nevét, hiszen egy R1-es Citroen DS3-mal, a mezőny egyik leggyengébb autójával ekkor stabilan hatodik, de lesz még ő dobogós helyen!)

big2_01314801_111.jpg

Kajto győzelmi esélyei a hatodik gyorsaságin, két kilométerrel a rajt utájn foszlottak szerte. Eldobta a Fiestát. A szakaszt Kubica nyerte Baumschlager és Harrach előtt. Összetettben az első három (Baumschlager, Pech és Kubica) között nagy hirig bontakozott ki, ugyanis hat szakasz után 15 másodpercen belül voltak. A szervizparkban sikerült Csucsuékkal beszélni, akik elmondták, hogy lecsúszott a turbócsövük, de mennek tovább. 

Embedded image permalink

A szervizpark után két új szakasz következett, kétszer. Az első, 8,7 kilométeresen Pech egy tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint Kubica, és csak két tizeddel verte Harrachot. Baumschlager a szervizparkban hosszabb végáttételre váltott, de ez végül nem bizonyult jó döntésnek, hiszen erőtlennek érezte a Skodát. Összetett sorrendjében ugyan nem történt változás, de egyre szorosabbá vált a verseny. Csucsuék újra kategória negyedik, Érdiék pedig hetedik időt jöttek. 

A nyolcadik gyorsasági a nap leghosszabbját (23 km) Kubica nyerte Pech és Baumschlager előtt. Az osztrák ezzel a harmadik helyre esett vissza, és a cseh minis állt az élre. A jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük meg, mindössze 3,4 másodperc különbség volt a szakasz végén közöttük. Érdi jött egy kategória harmadik időt, Csucsuéknak megint műszaki gondjaik adódtak. A Production Cupban Harrach már másfél perccel vezet.

A kilencedik gyorsaságin ismét Kubica volt a leggyorsabb Pech (megint csak egy tized volt a különbség!) és Baumschlager előtt. Az összetett sorrend még mindig nem változott, de Kubica nyomás alatt tartotta Pechet (köztük csak 1,9 másodperc) A Production Cupban érdekelt két magyar páros jól felszívta magát, hiszen Érdi harmadik, Csucsu pedig negyedik időt autózott. (Tibi ezzel a kategóriában már negyedik helyre zárkózott fel, és Csucsu is elindult vissza felfelé.) 

 

 Tizediknek újra jött a hosszú gyors, immár vaksötétben, ahol Kubica nem talált ellenfélre, és 8,3 másodperccel volt Pechnél gyorsabb, Baumschlager is vagy 15-öt kapott. Harrach pedig - egész napos teljesítménye fényében egyáltalán nem meglepően - megint bejött negyediknek. Összetettben pedig ezzel Kubica átvette a vezetést. A lengyel és a cseh versenyző sem kaland nélkül teljesítette a gyorsasági szakaszt, de nem panaszkodtak. A Production Cupban Harrach három percnél nagyobb előnnyel zárta a napot. Ehhez az is kellett, hogy a második helyen álló Neubauernek megkotlott az első differenciálműve, és hátsókerekessé vált az Imprezája. A 2WD-ben a Bessenyey kiesése óta vezető Böhm várja első helyen a vasárnapot.

Érdi Tibiék az abszolút 13. (kategória 4.) helyről, Csucsuék a 18. (kategória 8.), Klausz Kristófék pedig 41. (kategória 7.) helyről várják a folytatást.

 

 Időeredmények.

Fotó: www.fiaerc.com

Címkék: video robert kubica harrach erc zsiros gábor Kajetanowicz luca rosetti Kubica Lukács Kornél Csucsu Lukács lukács csucsu ifj érdi tibor Pech Klausz Kristóf jänner rallye Kajto Beppo Harrach mundl baumschlager

1 komment hozzászólás

Robert Kubica nyerte a Jänner Rallye kvalifikációs szakaszát, őt Kajetanowicz követte. A látványos autózása okán méltán népszerű Kajto mindössze kilenc tizedmásodpercet kapott Kubicától a két kilométeres szakaszon, de ebből senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket a verseny végkimenetelét illetően.

rsz_kubi.jpg

Címkék: 2014 hadik erc zsiros gábor Kajetanowicz Kubica Lukács Kornél Csucsu bessenyei zoltán ifj érdi tibor Pech Aigner Baumschlager Klausz Kristóf jänner rallye ifj. Érdi Tibor Kajto Beppo Harrach

Szólj hozzá! hozzászólás

Idei első képes posztunk, a tavalyi év utolsó versenyének galériája következik.

 

3 komment hozzászólás

Alig hevertük ki a Szilveszter okozta megpróbáltatásokat, máris kezdhetünk készülni 2014 első fontos versenyére. A tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a szomszédos Ausztria felé vesszük az irányt, hogy megnézzük a "fapados Montét”. Sajnos hó nem lesz, de legalább a jeget nem kell majd nélkülöznünk Freistadt környékén.

rsz_jännercímlap.jpg

Címkék: 2014 hadik zsiros gábor Kajetanowicz Kubica ERC Bessenyey Lukács Kornél Csucsu lukács csucsu klausner Pech Jänner Rallye Aigner Baumschlager ifj. Érdi Klausz Kristóf Fischer Dani

Szólj hozzá! hozzászólás

Ari Vatanen élő legenda. 1981-ben a prodrive-os David Richardssal az oldalán egy Ford Escorttal rali világbajnok lett. Utána éveken keresztül egy Peugeot 205 T16-tal indult a rali világbajnokságon. Négyszer nyert Dakart akkor, amikor még sci-fi volt a GPS. Ha másról nem, a Climb Dance című filmről mindenki ismeri. Hatalmas karakter, épp két hete Vályi Pista énekelte meg a Belsőségen. 

Nos, Arinak van egy nem is annyira kicsi fia, aki raliversenyzésre adta a fejét, és elvitte apát egy körre. Abból, hogy hogy vezet semmit sem látunk, de ahogyan az Ikon reagál, sejthetjük, hogy nem a sarki boltba ugrottak ki. Legnagyobb tisztelettel, de ki kell mondanunk: Ari Vatanen egy - az általa vezetett szörnyetegekhez képest - egy "játékautóban" rettegett. A film végi csetepaté minden pénzt megér.

Az az igazsághoz tartozik, hogy nagyon kevés olyan pilóta van, aki ne félne a navigátor helyén. Egyébként meglepetését, hogy mennyire gyors a fia, az idősebb Vatanen saját Facebook-oldalán nem is leplezte.

Max Vatanennek jó keze van, nagyjából ezt mutathatta apának:

Címkék: fun video magazin ari vatanen vatanen erc max vatanen

11 komment hozzászólás

A 15. Szilveszter Rallye legjobb ladásának az ötödik gyorsasági szakaszon mutatott produkciója. Van itt minden: tempó, látvány.

Szauer.jpg

Címkék: video magyar lada sprint onboard szilveszter rallye szauer gergő

Szólj hozzá! hozzászólás

Turán Friciék végig vezetve, egy gyorsaságit kivéve mindet megnyerve húzták be idei ötödik futamgyőzelmüket, ezzel sorozatban negyedik Szilveszter Rallye-jukat nyerték. Velük kezdjük az új évet.

0013.jpg

Címkék: video magyar sprint turán frici zsiros gábor szilveszter rallye

1 komment hozzászólás

Annyit beszéltünk róla, és annyian szerettétek volna látni Géringer Zolika belsőjét, hogy mindenképp még idén meg kell mutatnunk. Békalámpás Honda Civic, egy tizennyolcéves csávóval, aki abszolút 21. helyen ért célba a 15. Szilveszter Rallye-n. Felesleges tovább ragozni, jó a srác, mindenki láthatja.

Géringer.jpg

Címkék: video magyar honda sprint onboard szilveszter rallye géringer zolika spath szabolcs

Szólj hozzá! hozzászólás

A 15. Szilveszter Rallye-n három srác, Géringer Zolika, Szauer Gergő és Oberling Krisztián is megmutatta, hogy tehetségük, gyorsaságuk alapján helyet követelnek maguknak a nagyok között. Nem mai technikával, nem sok pénzből versenyezve fújták ki sok nagyautós versenyző orrát. Elsőként Oberling Krisztián két menetét mutatjuk meg. (A posztok sorrendje a videók beérkezésétől függ.)

Elsőként az éjszakjai nyitó gyorsasági szakaszt mutatjuk meg, majd a reggeli elsőt (Gy2).

Oberling.jpg

Címkék: video magyar suzuki sprint onboard szilveszter rallye oberling krisztián

Szólj hozzá! hozzászólás

Kiss Norbi egyre jobban teljesített a 2013-as Kamion EB-n. Szezonja sok tekintetben hasonló Michelisz Norbi első WTCC-s éveihez, amikor rendszeresen rendszeresen darálóba tették a nagyok. Norbi hasonlóan druszájához, ettől csak erősödött, és a szezon végére kibérelte a pole-t.

A 15. Szilveszter Rallye-n előfutóként mutatta meg a technikát. A felvételeket köszönjük a Rallye Rádiót működtető Sport Live Mediának.

Címkék: video magyar sprint onboard truck race szilveszter rallye kiss norbi oxxo racing

Szólj hozzá! hozzászólás

Friciék duplán nyerő sorozatban vannak: az elmúlt öt versenyükön nem találtak legyőzőre, és lassan róluk kell elnevezni a szilveszteri buliverseny trófeáját, mert négy éve itt is veretlenek. Idén WRC-vel indultak az ORB-ben, de a 15. Szilveszter Rallye-n a Mikulás Rallye-n váratlanul előhúzott Tagai-féle Peugeot 207 S2000-rel voltak a leggyorsabbak.

Gy4, Ring-külső/2. Abszolút 1. idő. Erről a gyorsasági szakaszról Frici ebben az interjúban beszél.

0013_1.jpg

 

Címkék: video magyar sprint onboard turán frici zsiros gábor szilveszter rallye

Szólj hozzá! hozzászólás

Elkezdjük a 15. Szilveszter Rallye belsőkamerás felvételeit bemutató sorozatunkat. Kezdjünk hát az egyik legnagyobb csalódásunkkal, Ranga Peti reggeli kiesésével (Gy2, Ring-külső/1), de hogy valami pozitív is legyen benne, itt van bátyja, Laci Gy3, Ring-belső/2-n készült felvétele is, amelyen abszolút 8. időt autózott.

Peti ebben az interjúban elmeséli, mi történt. (Nem, nem a kamera hibája, hogy fehér a szélvédő, reggel tényleg ekkora köd volt.)

Lacika menete:

Címkék: video magyar octavia sprint onboard ranga lacika ranga peti kisranga szilveszter rallye

Szólj hozzá! hozzászólás

240 induló, 34 női navigátor, több mint tízezer néző vasárnap, illetve egy 1500 lóerős kamion Kiss Norbert irányításával az előfutók között. A győztes Turán Frici és Zsiros Gabi mesterötössel zárta az idei szezont. És itt vannak a fiatalok!

Mindenki, aki élt és mozgott, valamint valami köze van az autóversenyzéshez,a Hungaroringen búcsúztatta az Óévet.  Szinte valamennyi rekord megdőlt a versennyel kapcsolatban: 240 induló, 34 női navigátor, több mint tízezer néző vasárnap. Reggel igazán mocsok időjárás volt: fagyos idő, tejfel sűrűségű köd. Bevallom, azt hittem, több lesz az esés-kelés.

0012.jpg

„Nagyszerű hangulatban telt a verseny. Persze mindenki „bulizni” érkezik egy ilyen évbúcsúztató bajnokságra, ám a pályára lépve azonnal kőkemény versenyzővé válik minden résztvevő, és egyáltalán nem veszi senki fél vállról az év utolsó futamát” – kezdte Frici. „Sok-sok apró tényezőnek kell együtt jól működnie egy győzelemhez, most tényleg 100%-osan elégedett vagyok: tökéletes volt az autó, remek taktikával, jó gumiválasztással sikerült versenyezni, és nem hibáztunk mi sem. Szóval tényleg minden egyben volt. Az osztrák Beppo Harrach volt a legnagyobb ellenfelünk, izgalmas csatákat vívtunk, egy gyorson meg is vert minket, a többi szakaszon viszont nem engedtük, hogy előttünk végezzen“ – mosolygott a 15. Szilveszter Rallye győztes pilótája. (Az első és a második szervizparkban is készítettünk interjúkat.)

2013-Szilveszter Rallye-végeredmény-turán.jpg

„Hatalmas embertömeg előtt autóztunk, és ez mindig nagyon motivál minket“ – vette át a szót a csapat navigátora, Zsiros Gabi. „Fantasztikus látni, hogy ez a sport mennyi embert tud megmozgatni, és hogy még így a két ünnep között is ennyien kíváncsiak a ralia. Ezúton is köszönjük az egész éves szurkolást, a sok-sok érdeklődést, személyes vagy virtuális megkeresést, nagyon sok erőt merítünk a közönség szeretetéből az egész szezon során. Jövőre találkozunk!“ – zárta Gabi.

2013-Szilveszter Rallye-végeredmény-harrach.jpg

Turánék mögött az osztrák bajnokság egyik legjobb duója, a Beppo Harrach és Leopold Welsersheimb végzett a második helyen, míg a dobogó harmadik fokát az ifjabb Cseh Vilmos, Fejes Gábor duó szerezte meg.

Favoritjainknak felemásra sikerült a verseny: Ranga Peti az első gyorsaságin esett ki, Laci bátyja viszont tisztes helytállással 6. helyen végzett. Oberling Krisztián az öregecske Suzukival megint jól beköszönt: abszolút 33. helyen végzett, a kategóriáját bő másfél perccel verte. Más liga a srác, tessék észrevenni! Ugyanígy más ligában játszanak a beharangozónkból kimaradt Szauerék, akik a legjobb ladás csapatként abszolút 23. helyen értek célba! (Halló, az sem űrtechnika, de a srác azt hiszem ufó! Szolgálati közlemény: küldjétek el a belső kamerás felvételeiteket, szívesen kitennénk.) Nem közkívánatra, de valahogy először kimaradtak, de pótoljuk: Ifj. Géringer az 1,6-os Hondával abszolút 21. helye és H3 kategória győzelme előtt is le a kalappal. Ez sem mai technika, és a tizennyolc éves srác eredménye sem hétköznapi. 

2013-Szilveszter Rallye-végeredmény-major.jpg

A verseny legfiatalabb sofőrje, az idei kamionos Európa-bajnokságon négy futamot megnyerő, 17 éves Major Benedek nemhogy célba ért, hanem kategóriájában (H7) a második helyet szerezte meg. Ám ennek ellenére azt mondta, nem vált ralira, marad a kamionosok mezőnyében.

De ha már a raliba kiránduló pályaversenyzőknél járunk, Tim Gábort is meg kell említenünk. Gáboréknak a kezdeti, biztató eredmények után műszaki gondjai adódtak, így végül az abszolút 75. és a H4 kategória 8. helyén végeztek. 

Szépségdíjasan közlekedett a Jana - Tomó páros, de erről már mindenki látott nálunk videókat. (Igen, az esésről is.)

Részletes eredmények a rallylive.hu oldalon.

Címkék: magyar sprint harrach turán frici zsiros gábor szilveszter rallye cseh vili

2 komment hozzászólás

Mindenkit utolér egyszer a végzete. Az autóversenyzők néha tetőre teszik az autót. Az ismert Jana-Tomó páros most, a 15. Szilveszter Rallye-n esett át a tűzkeresztségen.

És az akció kívülről is:

Címkék: video magyar sprint jana szilveszter rallye tomó

1 komment hozzászólás

A hosszú szervizidő hátránya, hogy a pilóták csavarognak. Három versenyzőt azért most is elkaptunk.

Címkék: video magyar sprint petter solberg turán frici ranga peti szilveszter rallye cseh vili

Szólj hozzá! hozzászólás

Janáék most is csak szórakoztatnak.

Jana.jpg

Címkék: video magyar sprint jana onboard szilveszter rallye tomó

2 komment hozzászólás

Turán Fricivel és Cseh Vilivel beszélgettünk. (És Kőváry Barnával, de az a videófájl jól megsérült mentés közben. Nem baj, lesz újabb.)

Címkék: video interjú magyar sprint turán frici szilveszter rallye

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása