Karácsonyra egy beteg kisfiú egyik álmát szeretnénk teljesíteni, ebben kérjük segítségeteket!

Mikor az SMA2 beteg Leventének gyűjtött az ország, mi is beszálltunk az adakozásba és a Lángi Attila -Schmidt Ádám páros által felajánlott kisautót Halmos Gábor márkatársuk felajánlásából egy nagyon komoly, 400.000 forintos áron tudtuk támogatássá váltani. A licitálás alatt szerencsére összegyűlt a megjelölt összeg, így a felajánlott 400 ezer forintot végül a Ments életet Alapítvány kapta Halmos Gábortól.

Ezt követően az alapítvány velünk is felvette a kapcsolatot és karácsonyhoz közeledve arra ösztönöztek minket, próbáljunk meg mi is teljesíteni egy álmot. Ehhez kérjük a ti segítségeteket is! Gergőnek szeretnénk a karácsonyfa "alá" egy szuper, felnőttes quadot varázsolni, ami még több erőt és akaratot adna neki felépüléséhez. Erről írt nektek édesapja is:

"Az alábbiakban szeretném leírni fiam Pál Benett Gergely kívánságát és pár mondatot Róla:

Gergő egy huncut, önzetlen, igazán jó gyerek. Nagyon szereti a testvéreit, Balázst és Árpit, mindig azt mondtuk, hogy négyünkben nincs annyi szeretet mint egyedül benne. Gergőből sugárzik határozottsága, elszántsága nincs előtte lehetetlen. Harcos, aki soha nem adja fel. Ő édesapa legnagyobb segítsége bármely ház körüli munkában, de ha a konyhában sütni-főzni kell akkor is elsők között segít.

foto2.JPG

Gergő kívül is szép és a lelke is szép. Betegsége csont fájdalommal kezdődött, kiderült, hogy 4 stádiumban lévő Neuroblastomás, ami csontvelő áttéteket képzett. Jelenleg csontvelő transzplantációra vár, megkapott már 10 kemoterápiás kezelést. Transzplantáció után is vár még rá hosszú és fájdalmas immunterápia. Először egy kis betegtársától hallott a quadozásról, azóta vágyik egy igazi, felnőttes quadra. .

Szeretnénk őt meglepni születésnapjára egy "felnőttes", szuper Quaddal, ebben kérnénk segítségüket." 

dsc_0780.jpg

Bízunk bennetek és jó szívvel kérjük segítségetek, hogy ne csak beszéljünk az álmokról, de megpróbáljunk évente egyet meg is valósítani!  Ha Te is támogatnád Gergő álmának valóra váltását, megteheted az alábbi számlaszámon: Ments Életet Közhasznú Alapítvány 10702019-67010941-51100005 (Közleménybe elég ha azt írod "Gergő álmára" vagy "Quad") 

A legkisebb összeg is számít, fogjunk össze, ezúttal ne "csak" álmodozzunk! 

Az alapítvány munkáját a „Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát” facebook oldalon tudjátok nyomon követni.

https://www.facebook.com/alomvarazslo/

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Gokartozással melegítettek a nagy hagyománynak örvendő TOP50 díjátadó gálára a toppilóták. Az Autósport és Formula Magazin eseményén a legjobb magyar pilótákkal az autós újságírók is összemérhették tudásukat.

Hefler Róbert, Formulaautó magyar bajnok, Marton Gergely, az ERX Super1600 2. helyezettje, Molnár Bendegúz, a Swift Cup Europe 4 futamának győztese, Nagy Norbert, Hegyi EB versenyző, Szabó Krisztián, WRX 10. helyezett, Velenczei Ádám, ORB 3. helyezett, Vogel Adrienn, a KIA Platinum Cup 5. helyezettje, tehát az autó-és motorsport különböző területein kiemelkedő eredményeket elérő pilótái csaptak össze, akik közül szenzációs teljesítményével Molnár Bendegúz emelkedett ki a leggyorsabb köridejével.

Az Autósport és Formula Magazin immáron ötödik éve december 1-jén idén is kiadta az Autósport évkönyvet, mely a közel 50 nemzetközi és tucatnyi hazai versenysorozat összefoglalója, évértékelők, exkluzív anyagok és látványos fotók mellett természetesen idén is tartalmazza a legjobb magyar autóversenyző TOP50-es listáját, melyet a kötet szerkesztői külsős szakértők bevonásával állítottak össze.

Természetesen a hagyományokhoz hűen 2019-ben is egy rangos gálaeseményen díjazzák majd a legjobb magyar pilótákat december 12-én a Bálna Budapestben.

Szólj hozzá! hozzászólás

Képekkel és a szokásos eredeti hangos videónkkal tértünk haza az I. Rally Hungary hivatalos tesztjéről!

Húsz páros vett részt a hivatalos bemelegítésen, mely az ország egyik legikonikusabb gyorsaságiján, a Bükkszentlászlót Bükkszentkereszttel összekötő szakaszon került megrendezésre. Az EB elsőségért folytatott harc három szereplője közül ketten (Ingram és Habaj), valamint az idei junior bajnok Mares is éltek a lehetősséggel és a Bükkben gyakoroltak a hétvégi, zempléni gyorsokra.  

Fotók: Béres Gábor/Rallyedream

Az időjárás nem volt túl kegyes, de az ígért egész napos szakadó eső helyett csak időközönként eredt el az eső, a sötét beálltával azonban szakadni kezdett és kifejezetten komoly kihívást jelentett a versenyzőknek. A lezárt úton délelőtt 10 órától este 7-ig szinte megállás nélkül versenyautók mentek, látványból nem is volt hiány! A munkanap ellenére egészen sokan tették szabaddá magukat erre a napra, sokak voltak kíváncsiak rá, hogyan abszolválja majd ezt a részt az élmezőny.

Fotók: Béres Gábor/Rallyedream

Folytatás péntek reggel Napkor közelében a szabadedzésen és kvalifikációs szakaszon, majd a nyíregyházi rajtceremóniát és autogram-osztást követően a máriapócsi szuperspeciálon, ahová rengeteg embert várnak a szervezők. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Rengeteg jobbnál - jobb pályamű érkezett a Rallye Dream Blog, a Shell Kenőanyagok -  Orbico Hungary Kft. és Turán Motorsport közös pályázatára, ami kicsit sem könnyítette meg Turán Frigyes és Bagaméri László dolgát a választást illetően. 

Mielőtt eredményt hirdetnénk, vessetek egy pillantást a beérkezett alkotásokra: 

A fenti alkotások közül ti választhattátok ki a közönségkedvenc képet, mely 200-nál is több szavazattal Krizsanyik Péter István terve lett: 
75258556_1355711764598410_1912192622126956544_n.png
A közönség által legjobbnak ítélt dizájn tervezőjének jutalma egy élménykör Turán Frici mellett. Hasonló díjazásban részesül Szimacsek Tibor is, aki nem bízta a véletlenre sorsát, hiszen több tervet is beküldött számunkra. Friciék végül ezek közül választották ki a számukra legszimpatikusabbat, mely már fel is került arra az R5-ös versenyautóra, mellyel a Turán Motorsport színeiben indulnak a hétvégi ERC futamon, a Rally Hungary-n. Lássuk hát hogyan fest az új dizájn a pályázatot követően: 

Az új dizájn tervezésének meghirdetésével együtt egy rajzpályázatot is meghirdettünk számotokra, melyre héttől tizennégy éves korig fiúktól és lányoktól egyaránt kaptunk szebbnél - szebb műveket. Az Orbico Hungary - Shell Kenőanyagok hozzájárulásával úgy döntöttünk az összes rajzot készítő gyermeket megjutalmazzuk :)
Büszkén mutatjuk meg nektek ezeket az alkotásokat is:

Nagyon köszönjük minden résztvevőnek, hogy ilyen igényes és szép terveket készítettek. Öröm volt végig lapozni a beérkezett dekorokon, szinte bármelyiket el tudtuk volna képzelni a Turán Motorsport aktuális versenyautóján. A nyertesekkel hamarosan privát üzenetben is felvesszük a kapcsolatot!

Címkék: játék pályázat Shell Orbico Turán Motorsport

Szólj hozzá! hozzászólás

Őry Kornéllal folytatott beszélgetésünk második részében főként a belépőkről, a néző és nevezési számokról, valamint a még hátralevő munkákról beszélgettünk.

Gőzerővel dolgozik a TRP Hungary és az Őry család azon, hogy alig egy hónap múlva felejthetetlen ERC élményben legyen részünk Magyarországon. Ehhez úgy tűnik szinte már minden adott: a bajnokság az utolsó futam előtt még mindig háromesélyes, folyamatosan érkeznek a külföldi és magyar nevezések is.

A versenykiírások megjelenését követően talán a belépőjegyekről szóló információkat várták leginkább a szurkolók és azzal Kornél is tisztában volt, hogy ez a része megosztja majd az érdeklődőket. Ezt a részét én sem szerettem volna megkerülni, így hosszan beszélgettünk erről a témáról: „tisztában vagyok vele, hogy az, hogy egy raliversenyre -Magyarországon is jegyet kell váltani, még nem mindenki számára elfogadott. De azon vagyunk, hogy megfelelő szolgáltatások biztosításával itthon is megteremtsük ennek a kultúráját. Ahogy jártuk és járjuk a világot, mindenhol azt látjuk, hogy egy ilyen rendezvényt már nem lehet jegyértékesítés nélkül fenntartani-, nagyon fontos része a -költségvetésnek a belépőkből származó bevétel. Azon vagyunk, hogy a belépődíj megfizetése után ne úgy menjenek haza a nézők, hogy semmit nem kaptak érte „cserébe.” Ahogy a hungaroringi kamion EB futamokon, úgy itt is azt szeretnénk, hogy elégedettek legyenek a versenyre kilátogató szurkolók. Gondolok itt egy nyakbaakasztós passra, akár egy kihajthatós térképre, vagy az All in - jegy mellé egy ralimagazinra, hisz tudom, hogy ezek komoly relikviát jelenthetnek a rajongóknak.  Emellett a versenyen is biztosítanunk kell azokat a szolgáltatásokat, amiket jogosan kérhetnek számon rajtunk az emberek. Például azt, hogy a pénteki esti szuperspeciál Máriapócson legyen igazi show mindenféle látványelemmel vagy, hogy a szakaszokon legyenek jól megközelíthető, WC-vel, parkolóhelyekkel és étel-ital vásárlási lehetőségekkel ellátott nézői pontok és így tovább.”

jegyek.pngMinden további infót a jegyekről ITT találtok: https://rallyhungary.com/jegyek/jegyvasarlas/category/entry-ticket

Hogy mi alapján határozták meg a belépőjegyek árát, azt sem titkolta el előlünk Kornél: „felkészültünk rá, hogy sokaknak nem fognak tetszeni az összegek. A hozzánk legközelebbi Barum Ralit vettük alapul az árak meghatározásánál, - a Rally passunk még olcsóbb is mint a Barumon, és ez tartalmazza ugyanúgy a versenyt és a városi gyorsaságit, ehhez képest nálunk a Rabócsiring egy plusz programként működik. - Szokásos kérdésként szinte mindig felmerül, hogy miért kell azért fizetni, hogy az út mellett állhassanak. A fent említett szolgáltatások mellett nem mehetünk el amellett sem, hogy több száz ember dolgozik a verseny lebonyolításán. Sokunknak több éves munkánk eredménye az, hogy novemberben ide jöhet egy ERC mezőny Nyíregyházára és a Zemplénbe.  Ezt sajnos nem tudjuk ingyen adni az embereknek, de ennek ellenére nem fogunk velük küzdeni. Tudom, hogy sokan lesznek, akik pályazárás előtt bemennek, vagy esetleg már előző este sátrazni kezdenek a gyorsok mellett az erdőkben. Nem fogunk azonban ellenük hajtóvadászatot indítani, nyugodtan igyák meg este a kis söröcskéjüket, sütögessenek és érezzék jól magukat a versenyen. Tudom, hogy ez hozzátartozik a ralihoz. Arra kérném őket azonban, hogy emellett - jöjjenek el a pénteki szuperspeciálra a Rabócsiringre, és legalább oda váltsanak belépőt!”

Beszélgetésünk alatt már nem először jött fel a rabócsiringi program, szerettem volna megtudni hogyan és mivel készülnek erre az eseményre: „a máriapócsi szuperspeciálra szinte különálló programként tekintünk. Az esti villanyfényes versenyre komoly hang és fénytechnikával, műsorvezetővel, rallycross bemutatóval és természetesen az ERC mezőnnyel várjuk az embereket. Emellett egy kisebb ugrató is a nyomvonal része lesz, hogy ezzel is még látványosabbá tegyük a vonalvezetést (és még mennyi minden, amit egyelőre még sajnos nem oszthatok meg veletek – a szerkesztő.) Igazi show lesz, minden adott hozzá, hogy emlékezetessé tegyük a péntek estét.”

sss.png

Sokan tippelni sem merünk mégis mekkora mezőnyre és hány külföldi indulóra számíthatunk a sorozat utolsó futamán. Szerencsére Kornél arról is nyíltan beszélt, milyen számokra számítanak: „természetesen nagyon nehéz ezt megtippelni. A teljes ERC mezőnyt – a magyar és külföldi indulókkal együtt – olyan 50 autóra kalkuláljuk. Ennek szerintem a fele lehet külföldi induló. Ha beérkeznek azok a nevezések, amikre számítunk, reményeim szerintem legalább 5-6 különböző márkájú R5-ös autót is láthatunk majd a zempléni pályákon. Sokan ralikettőből egyedi rajtengedéllyel indulnak majd az első osztály mezőnyében, biztosan sok autóra számíthatunk, és a historic mezőnyt se felejtsük el. A magyar párosok számára különösen is motiváló lehet, hogy ugyanazokon a pályákon mehetnek az ERC mezőny ellen.”

Legalább ilyen nehéz is azt is megtippelni hány nézőt érdekelhet ez a futam és mégis mennyire számítanak a rendezők: „összességében azt gondolom a hétvége folyamán összesen olyan 50 ezer fővel számolhatunk. Ennek egy részét a helyi és környékbeli lakosok tehetik majd ki. Akiket kicsit is érdekel a verseny, de nem szeretnének emiatt a Zemplénig menni, azoknak jó megoldást jelenthet erre a vasárnapi városi szakasz, aminek a megtekintése ráadásul ingyenes. Ez egy nagyon jó alkalom lesz arra, hogy olyan emberekkel is megismertessük és megszerettessük a ralit, akik esetleg eddig nem annyira ismerték-. A Rabócsi Ringre 5-8 ezer emberre legalább számítunk, emellett a pályák szélén pedig további tízezrek fognak kint állni. -Várhatóan a nézők 15-20%-a jegyet is vált majd, ami nagy segítség lenne nekünk ahhoz, hogy a további években is megtarthassuk – legalább ilyen színvonalon – a rendezvényt.”

tabla.png

Kornélék több ERC futamot is meglátogattak az idén (legutóbb pont a ciprusi versenyen volt kint), ahol személyesen - promótálják, és reklámozzák - a magyar futamot. Arra voltam kíváncsi hogyan látja, mi a véleménye a külföldi pilótáknak és csapatoknak a novemberi magyarországi futamról: „alapvetően Magyarországnak jó híre van kint a raliban, tudják, hogy sokan versenyeznek nálunk és sokan indulnak külföldi versenyeken. Sokat segít, hogy Herczig Norbi személyében van állandó indulója az Európa bajnokságnak. Norbi tulajdonképp egy állandó hírvivője a versenyünknek, az ERC mezőnyben mindenki hozzá ment oda először, hogy információkat kérjen -a versenyről. A kinti versenyzők jó véleménnyel vannak rólunk, tetszenek nekik a pályák, izgatottan várják az új versenyt. Több csapatnak is küldtem tavalyi belső felvételeket és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük. A bajnokság állása is a mi malmunkra hajtja a vizet, emellett a kiszámíthatatlan novemberi időjárás is még izgalmasabbá teheti majd a szezonzáró futamot.”

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Az Orbico Hungary Kft. támogatásával a Rallye Dream Blog és a Turán Motorsport közös pályázatot hirdet, melynek eredményeként új ruhába öltözhet Turán Frigyes és Bagaméri László versenyautója a magyarországi ERC futamra. A tervezéskor vegyétek figyelembe a csapat korábban is használt színeit (fehér – fekete - sárga) és támogatóit, ezeken túl azonban képzeleteteknek csak fantáziátok szabhat határt! A tervek elkészítésére három hét áll rendelkezésetekre, a beérkező műveket 2019. október 28. hétfő éjfélig várjuk a https://www.facebook.com/Shellkenoanyagok/ oldalra, privát üzenet formájában. Egy jelentkező több pályaművel is indulhat, a beérkezett alkotásokat folyamatosan publikáljuk majd a pályázat szervezőinek közösségi média felületein.

A dekorokat Ford Fiesta R5-re és Skoda Fabia R5-re is tervezhetitek, rátok bízzuk melyik típusra álmodjátok meg az új dizájnt. De nevezhettek mindkét kocsira készített dekorral is!

tm_4-768x512.jpg

A győztest személyesen Frici és Laci választják ki. Az általuk legjobbnak ítélt dekort még a nyíregyházi verseny előtt megkapja a versenyautó, hogy a Rally Hungaryn az Eurosport segítségével az egész világ megcsodálhassa majd! A megvalósuló dekor tervezője az erkölcsi elismerés és az ezzel szerzett hírnév mellett testközelből is megtapasztalhatja milyen érzés az R5-ben ülni. Ugyanis az évadzáró futam előtti teszten egy kör erejéig a navigátori ülésbe pattanhat Turán Frigyes mellé!

Az I. Rally Hungary ERC futamot az Eurosport közvetíti. Egy-egy verseny kumulált nézettsége megközelítőleg 30 millió fő! A televíziós adások mellett a közel 300.000 követővel rendelkező FIA ERC hivatalos Facebook oldala is élő videókkal jelentkezik majd be a zempléni pályákról.

71885383_10159160920558289_3348663916245811200_o.jpg

Nem csak a versenyzők által kiválasztott dizájn tervezője élheti át az R5-ös élménykört, ugyanis a pályázat részeként egy közönségszavazást is meghirdetünk, melynek győztese szintén hasonló díjazásban részesül majd. A beérkezett pályaművekre az Orbico Hungary Facebook oldalának kedvelése után, az ott közzétett képeken keresztül tudtok majd szavazni az október 28. és november 4. közötti héten. Díjazzuk ezen túl a véleményeteket is, a szavazók között értékes SHELL HELIX ULTRA kenőanyagot (típustól függően 4 vagy 5 liter) és Turán motorsportos relikviákat (póló, sapka stb.) is kisorsolunk.

A pályázat keretein belül gondoltunk a legkisebb ralirajongókra is, akik még nem feltétlenül tudnak digitálisan is elkészíteni egy-egy versenyautó dekort. Az ő számukra (14 éves korig) egy rajzpályázatot hirdetünk! Ezeken a rajzokon a Turán Motorsport versenyautójának bármelyik korábbi dizájnja vagy akár egy hasonló színvilágban megálmodott „új ruhába” öltöztetett raliautó is szerepelhet. A rajzokat szintén 2019. október 28-ig várjuk, itt kérjük tüntessétek fel azt is milyen életkorú gyermek pályaművét külditek el nekünk.

Tervezésre fel, hadd lássa az egész világ mit tudtok!

Hivatalos és részletes játékszabályzatot itt találtok: https://tinyurl.hu/s6j5/ 

Címkék: Játék Reklám Shell Helix Szponzorált tartalom Orbico Turán Motorsport

Szólj hozzá! hozzászólás

A régi ralifanok számára biztosan nem ismeretlen az Őry név, hiszen Őry Tamás több pilóta mellett is megfordult navigátorként és csapatvezetőként, idén pedig újra a jobb egyben láthattuk Kerék Balázs mellett. Azt már talán kevesebben tudják viszont, hogy neki és Kornél fiának, valamint cégüknek a TRP Hungary-nak köszönhetjük, hogy idén újra rali Európa-bajnoki futamot láthatunk Magyarországon. Ennek apropóján beszélgettem Őry Kornéllal.

000000-21.jpgA magyar futam promótálása a Kanári-szigeteken

„Sokunkhoz hasonlóan számomra is egészen kis korban kezdődött a rali szeretete. Édesapám is aktívan részt vett a ralizásban és számára is egy nagy szerelem ez a sport. A 2000-es évek elejéhez köthetők első élményeim, mindig is a rali volt a középpontban” – kezdte beszélgetésünket Kornél.

A gyerekkori éveket követően kissé háttérbe szorult számára a rali, egy darabig úgy tűnt másfelé sodorja az élet, de a kamion EB kapcsán újra visszatért a technikai sportok világába: „a kamion EB Magyarországra csábításában én operatívan még nem vettem részt, de sokat tanultam abból a folyamatból, aminek eredményeképp eljutott hazánkba ez a sorozat. Meg kellett keresni ehhez az akkori jogtulajdonost, egyeztetni kellett az FIA-val és a Hungaroringgel. Idén ötödik éve rendeztük meg ezt az eseményt, amit már sikerült összekapcsolnunk egy szakmai kiállítással és konferenciával is. Ez talán a nézők szempontjából nem a legizgalmasabb program, de mindig is arra törekedtünk, hogy őket is kiszolgáljuk. A megvásárolt belépők mindegyik típusa érvényes a paddockba is, ahol közvetlenül lehet találkozni a csapatokkal, versenyzőkkel, versenykamionokkal is. Emellett különböző kiegészítő programokat biztosítunk nekik, legyen az akár freestyle motoros bemutató vagy a F1-es áraknál jóval barátibb árazású food truck show.”

A rali EB Magyarországra hozatalának gondolata már régóta érlelődött az Őry család fiútagjainak fejében és ahogy a kamion EB évről-évre egyre jobban és profibban működött, úgy szépen lassan elérkezettnek látták az időt, hogy rengeteg munkát belefektetve nekilássanak újabb autósportos tervük megvalósításának. „Megvizsgáltuk a nemzetközi piacot és trendeket, majd a hazai piacot is felmértük és úgy ítéltük meg érdemes belevágnunk. A külföldi számokat látva emelkedést tapasztaltunk a rali terén (mind Európa-, mind Világbajnokságra vetítve). Itthon azonban úgy láttuk inkább stagnál a magyar bajnokság. Egyértelműen látszik, hogy megvan az a közönség, aki él-hal a raliért és online folyamatosan követi az eseményeket, de sajnos ők is egyre kevésbé járnak ki a pályák szélére. Viszont ez a fajta rendszer, ami napjainkban működik egyszerűen képtelen új embereket behozni. Ebben láttuk és látjuk a potenciált, hogy a meglévő raliszurkolókra való építkezés mellett – akiknek a száma akár százezres nagyságrendű is lehet – új embereket is be kell hozni ebbe a körforgásba. Úgy véltük, hogy erre az egyik megoldás egy magyarországi ERC futam rendezése lehet.”

kepkivagas.jpg

Ezek azért még elég nagyívű gondolatok, így arra kértem Kornélt ismertesse velünk, hogyan is indult meg az a folyamat, melynek eredményeképp novemberben ERC futamot rendezhetnek Nyíregyházán. „A konkrét ötlet, hogy itthon EB-t rendezzünk, 2017 őszén született meg. Először az MNASZ elnökével egyeztettünk, akinek szintén -régi álma volt, hogy hosszútávon az Európa-bajnokság része lehessük. Ezt követően arra gondoltunk, hogy mi, mint TRP nem szeretnénk kisajátítani magunknak ezt a folyamatot, hanem a meglévő rendezőkre építve vágunk bele ebbe a folyamatba. Mint promóter kívántunk belépni ebbe a körbe: felvettük a kapcsolatot az Eurosporttal, elkezdtünk külföldi versenyekre járni az ottani rendezés színvonalát megfigyelni is kiértékelni és megkeresni azokat a pontokat, amikben -nagy az eltérés a magyar és nemzetközi bajnokság között. Legfontosabb feladatunknak azt tartottuk, hogy a hazai rendezés színvonalát hozzáigazítsuk az európai szinthez.”

Az első megkeresést az Eurosport Events felé még 2017-ben -megtették Kornélék, elsőre azonban kicsit zárkózottnak tűnt a nemzetközi promóter. Több emailváltás és telefonos egyeztetés után jutott el odáig a helyzet, hogy egy személyes találkozóra sor kerüljön. - „2018 májusában ülhettünk először egy asztalhoz a nemzetközi promóterrel a Kanári-szigeteki versenyen. Itt már konkrétumokról tudtunk beszélni velük: a szerződés megkötésének feltételeiről, a bajnokságba való bekerülés feltételeiről. Tudtuk, hogy sokat kell még dolgoznunk tervünk megvalósítása érdekében, amihez rengeteg tapasztatalatot kellet még gyűjtenünk. Ezért – a Kanári verseny mellett – még két futamra látogattunk el: a lengyel és Barum ralikra. Ezekkel egy időben elkezdtünk a hazai rendezővel, Adamovits Márkkal is egyeztetni és úgy döntöttünk a szövetséggel is egyeztetve, hogy a Zemplén Rali lesz az, amivel kandidálunk az ERC futam rendezésére. A korábbi zempléni futamok egyik nagy hiányossága az volt, hogy nem rendelkezett olyan méretű és infrastruktúrájú várossal, ami egy ilyen rendezvény központjaként működhetett volna, így került a képbe és lett a névadója a futamnak Nyíregyháza. A várostól rengeteg segítséget kapunk, mindenben együttműködnek velünk, teljes mértékben partnerként állnak a futamhoz és ők is azért dolgoznak, hogy ez egy jó és európai színvonalú esemény legyen. 2018-ban az I. Nyíregyháza Ralival tulajdonképp már egy ERC futamot imitáltunk a verseny hosszát tekintve, illetve minden más szempontból is arra törekedtünk, hogy az ide érkezett megfigyelők elégedettek legyen a látottakkal.”

Ahhoz, hogy eljussunk a 2018-as versenyt megelőző sajtótájékoztatóig – ahol hivatalosan is bejelentették bekerülésünket a 2019-es ERC naptárba – még rengeteg munka várt a TRP-re. „Közel egy éves egyeztetés és tárgyalássorozat előzte meg ezt a bejelentést. Az Eurosport mellett az FIA-val is folyamatosan tartanunk kellett a kapcsolatot, akik végig követték a munkánkat. Bemutattuk nekik a sportszakmai dokumentumokat, látták a kijelölt szakaszokat, a helyszíneket, az előkészületeket és a szervezés fázisait is. Emellett szükség volt arra is, hogy sikeresen kiharcoljunk egy kormányzati támogatást és garanciát is, hiszen ez egy komoly feltétele volt a rendezésnek. Az Eurosport ugyanis – érthető módon – konkrétan garanciát kért a promóteri díj megfizetésére, ami mondanom sem kell egy szabad szemmel is jól látható összeget jelent. Kevesen tudnak róla, hogy erre a pozícióra – ami az Akropolisz Rali kiesésével szabadult fel – nem csak mi pályáztunk, más országok is szerettek volna bekerülni az ERC naptárba. Mire eljutottunk odáig, hogy tavaly novemberben -a verseny kezdetén megtörtént a bejelentés, már minden olyan tárgyaláson túl voltunk, ami ezt megelőzte és megalapozta.”

71026182_412066696117974_553459733554528256_n.jpgKornél a hétvégi Ciprus Ralin

Az elmúlt két évben a Truck Race Promotion öt embere dolgozott azon nem keveset, hogy Magyarországra hozhassák az ERC mezőnyét. Beszélgetésünk alatt kezdett körvonalazódni bennem mennyi munkával járhatott ez a folyamat. Attól kezdve, hogy saját költségükön és saját erőforrásukból felvették az Eurosporttal a kapcsolatot és kijártak folyamatosan a külföldi versenyekre és tárgyalásokra, az, hogy az összes jogi, gazdasági, sportszakmai és promóteri kérdést az utolsó legapróbb részletekig egyeztessék velük az nem kevés munka. Gyakorlatilag mindennemű és minőségű kommunikáció az Eurosporttal a TRP feladata mind a mai napig. Emellett foglalkozniuk kellett/kell az FIA-val is, ahol több tisztviselővel is folyamatos kapcsolatban állnak.

A külföldi tárgyalások mellett itthon is rengeteg feladat várt a TRP csapatára, melyek közül talán a leglátványosabb a sportbírók kérdésének megoldása volt: „magunkra vállaltuk azt a nem kis feladatot, hogy összehozzuk különböző régió sportbíróit, feloldva a korábban köztük fennálló szembenállást. Be kellett látni, hogy sokkal nagyobb sportbírói létszámra van szükség a verseny sikeres és biztonságos lebonyolításához. Ezért is külön öröm számunkra a RALLY HUNGARY elnevezés, hiszen Magyarország minden tájáról érkeznek szakemberek a futam sportszakmai részének ellátásához: együtt dolgoznak a veszprémi, pécsi, salgótarjáni és miskolci sportbírók is. Enélkül az összefogás nélkül nem beszélhetnénk ma magyarországi ERC futamról. Óriási probléma volt emellett a rádiós kapcsolat kiépítése is. Sajnos a magyar bajnokságban ez még mindig gondot jelent, melynek legfőbb oka az anyagiakban rejlik. Tudtuk és láttuk, hogy az EB rendezéséhez a legjobb csapatra van szükségünk, ami nem kis költséggel jár. Ebben a kérdésben azonban nem engedtünk és nem is engedhetünk. A tavalyi FIA ellenőr maximális mértékben elégedett volt a verseny kommunikációjával, konkrétan VB-s színvonalúnak nevezte a rádiózást.”

Kornéllal elég hosszan sikerült beszélgetnünk, melynek részleteiről a következőkben szeretnénk még beszámolni: kitérünk még a belépőkre, az idei újdonságokra és a hátralévő feladatokra is.

Szólj hozzá! hozzászólás

A veszprémi murva most sem kímélte az indulókat, akik bár szokás szerint idén sem voltak sokan, de látványból és izgalmakból most sem volt hiány!


A Szombathely rali elmaradását követően mindössze egyetlen murvás futam maradt a 2019-es magyar Országos Rally Bajnokság naptárában, a 26. Taxi4 Veszprém Rally. A Bakony pályái és katonai lőterei a szokásosnál sokkal nagyobb mértékben veszik igénybe a versenyautókat, így erre a versenyre szinte minden évben jóval kevesebben neveznek a szokásosnál. Idén ez első osztályban 54, másodosztályban 21 autót jelentett.

65241857_2556711274347427_2526152287215157248_n.jpg

A bajnokság állandó résztvevői mellett két nagy visszatérő, Benik Balázs és Bútor Róbert is indult a futamon, mindketten egy-egy Skoda Fabia R5 volánja mögött tértek vissza a veszprémi versenyre. A hét eleji teszteken már látszott, hogy vezetői tudásuk és reflexeik semmit sem koptak és szinte nyomtalanul telt el az általuk kihagyott egy, illetve két év. 

66213107_2391278994263856_3975028636590800896_o.jpgFotók: Béres Gábor/Rallyedream

Sajnos idén úgy látszik bevett szokás, hogy egynapos versenyhétvégék követik egymást, ami Veszpérmre mondhatni másfélre bővült. Szombat délután az első tizenöt páros egy három kilométeres pályán dönthette el egymás között a másnapi rajtsorrendet. Ez különösképp is fontos momemtuma a futamnak, hiszen aki az elsők között rajtol, az általában borítékolhatóan nagy hátrányba kerül a "takarító" szerepkör betöltése miatt. A kvalifikációt Turán Frigyes és Bagaméri László nyerték, akik szombat este a lehető legjobbnak vélt 15. rajtpozíciót választották cserébe. Némi meglepetésre a bemelegítésen egyébként jól szereplő Benik Balázs bevállalta a másnapi első pozíciót, amivel sajnos megpecsételődött a sorsa és nem tudott igazán nagyot húzni.

66215337_2394875170570905_3990141243525955584_o.jpg

Vasárnap négy különböző gyorsaságin összesen kilenc szakasz várt a mezőnyre. Az első szakaszt - némi meglepetésre - Bútor Robiék nyerték. Majd a másodikat és a harmadikat is ők teljesítették a legjobban. Háromból három szakaszgyőzelemmel, az első kör után közel 16 másodperces előnnyel vezették a versenyt! Érdekesség, hogy bár egész nap ment az adok-kapok, az első négy sorrendje gyakorlatilag már a második szakaszt követően kialakult. 

65969421_2395682747156814_7859300589832765440_o.jpg

Ez annak is nagyban köszönhető, hogy az idén eddig 100%-osan teljesítő, háromból három futamot megnyerő Vincze Ferenc a második gyorson defektet kapott és a hat perces hátránnyal, amit összeszedett, a verseny feladása mellett döntött. 

Azt nem tudni, hogy az első körben alaposan bekezdő Bútor Robi vett kicsit vissza, vagy a többiek kezdték el komolyabban nyomni a gázpedált, de Bútorék a továbbiakban már csak egy szakaszgyőzemet húztak be. De még ezzel is viszonylag simán nyerték meg a versenyt!

65959723_2396348280423594_2968615480132108288_o.jpg

Az idei év eddig nem Hadik Andrisék éve. Egerben és Miskolcon is nulláztak, és valahogy semmi nem akart összejönni nekik. Legutóbb Székesfehérváron ráadásul az utolsó szakaszon estek vissza az élről a második helyre. Veszpérmben ugyan nem tudtak szakaszt nyerni, de az összetettben magabiztosan tartották második helyüket, még egy hátsó szárny elhagyását követően is.

66386046_2394876027237486_1500590826521100288_o.jpg

Balogh Jánosék viszonylag egyenletes teljesítményt nyújta és egy szakaszgyőzelmet is bezsebelve fértek még fel a dobogóra. Stabil teljesítményük nem csak Veszprémre, de az egész évre nézve is kijelenthető, ennek tudatában talán nem annyira meglepő, hogy Vincze Ferencék mögött ők állnak az összetett értékelés második helyén.

65999048_2394875513904204_6290504273901912064_o.jpg

Turán Frigyes és Bagaméri László nagy lendülettel vágtak neki Veszprémnek. A kvalifikáció megnyerését követően övék volt - papíron -  a legideálisabb rajtpozíció, ez azonban később sajnos megbosszulta magát. A nagylőtéri gyorson ugyanis Klausz Kristófék mögött kellett autózniuk és elsőre 23 másodpercet kaptak ott, ahol a második körben már 7 másodpercet adtak a mezőnynek. Ezzel oda lett minden dobogós reményük és bár az utolsó két szakaszt megnyerték, összetettben csak a negyedik helyen értek célba. 

20190707145655_bgab9215_1-01.jpg

 A bajnokság augusztus végén az Ózd Ralival, immár aszfalton folytatódik majd tovább. 

Szólj hozzá! hozzászólás

Raliszurkolók mentették meg az autóversenyzők életét a hétvégi Veszprém Ralin.

Novák Erik egy átlagos raliszurkoló. Asi és Turi Tomi voltak a nagy kedvencei, de az elmúlt években távolabb maradt a ralipályák szélétől. A hétvégi 26. Taxi4 Veszprém Rally vasárnapján azonban valahogy csak odakeveredett családjával a Kislőd és Szentgál közötti erdőbe. Apósa vadászterületén zajlott ugyanis a verseny, az állatok etetését követően döntöttek úgy, hogy közösen nézik meg a ralisokat. Maguk sem gondolhatták még ekkor, hogy nem sokkal később az egész magyar ralis társadalom hősként tekint majd rájuk. A történtek fényében pedig egyáltalán nem túlzás ezt állítani.

Neukirchner András tapasztalt ralipilóta, idén 10. éve versenyzik a rali másodosztály mezőnyében, ahol 2016-ban az utolsó gyorson vesztették el a bajnokságot. Most az egri második helyük és székesfehérvári győzelmüket követően a bajnokság éllovasaként érkeztek Veszprémbe.

Az Országos Rally Bajnokság mezőnyét követően már csak ők öten maradtak azon a helyen, ahol az ORB2 (értsd. másodosztály) első éles autója a tempós egyenesben egy fának csapódott. Az R3-as Honda Civic a becsapódás pillanatában lángra lobbant, az esetet végig néző szurkolók pedig egy másodpercet sem tétlenkedtek, azonnal az égő autó felé kezdtek rohanni. Neukirchner András (a plióta) még önerőből el tudta hagyni a versenyautót, navigátora Pardi Kata azonban beszorult a fát eltaláló roncsba. Az autó ráadásul az ő oldalán égett jobban, nem volt kérdéses, hogy mielőbb ki kell szabadítani a Hondából. Az öt fős társaság felosztotta egymás között a feladatokat és késlekedés nélkül nekiláttak a mentésnek: volt, aki a következő autót igyekezett lassítani, volt aki a terepjárójuk felé kezdett vissza szaladni szerszámért, Erik és Anti pedig puszta kézzel állt neki a sérült és beszorult navigátor, Pardi Kata mentésének. Nem kis erőfeszítések árán végül szerszám használata nélkül is sikerült az ablakon keresztül kihúzniuk a navigátort és pilótájával együtt folyamatosan, méterről – méterre húzták el őket az ekkor már teljes egészében lángoló versenyautótól. A segítség megérkezéséig a náluk lévő vízzel hűtötték a páros égési sérüléseit.

Pardi Kata is tapasztalt navigátor, második éve segíti munkájával pilótája versenyzését. A veszprémi baleset után több műtéten is túl esett. Ezúton is jobbulást és mielőbbi teljes felépülést kívánunk mindkettejüknek!

66422314_2246443168815004_4388945522648416256_o.jpg
Fotó:
https://www.facebook.com/www.rallye2.hu/ Salánki Gábor

Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész magyar ralis társadalom hálás ezeknek az embereknek. Helyén volt az eszük és a szívük, és bár még leírni is furcsa, de valóban „jókor voltak, jó helyen.” Az esetet követően több csapat és versenyző is megkereste Erikéket, hogy valamilyen formában kifejezhessék hálájukat feléjük, a balesetben megsérült navigátor férje pedig azóta is folyamatosan tájékoztatja őket felesége állapotáról és nem győzi kifejezni háláját a hősök felé. Eriktől telefonbeszélgetésünk során megtudtam, hogy a versenyen Turán Fricinek szurkolt, aki az eset hallatán nyomban felajánlott számára egy tesztkört Ford Fiesta R5-ös versenyautója jobboldali ülésében.

Sajnos azonban nem csak a felajánlások érkeznek feléjük, a kereskedelmi csatornák is agresszívan és kitartóan ostromolták őket az esetet követően. Ők azonban nem akarnak kamerák elé állni, mint mondják nem kitüntetésért és elismerésért tették oda magukat saját testi épségüket sem kímélve.

Ez az öt ember példát mutatott nekünk emberségből és hősiességből egyaránt. Könnyű azt mondani, hogy „csak azt tették, amit kellett” és, hogy valószínűleg sokunk ugyanígy cselekedett volna. Szívből kívánom, hogy soha egyikünknek se kelljen ezt bebizonyítania.

A mentésben résztvevő szurkolók:
Novák Erik, Kucsera Antal, Wolf Rita, Wolf Kitti, Wolf Péter.
Köszönjük nekik!  

Szólj hozzá! hozzászólás

Túl van az idei első teszten a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rally Európa-bajnokságon induló páros Bakonyoszlop község mellett ült ismét a Volkswagen Polo GTI R5-be.

„Nagyon hosszú volt a téli szünet. Nekünk ilyenkor jön el a karácsony, amikor kezdődik az idény és beülhetünk a versenyautóba.” – kezdte a pilóta Herczig Norbert, aki 2018-ban a Mikulás Rally-n már kipróbálhatta az új Volkswagen Polót.

20190306105053_bgab8169-01.jpgFotók: Béres Gábor/Rallyedream

„Azt gondolom, hogy ugyanott folytattuk az ismerkedést a kocsival, ahol tavaly abbahagytuk, jó úton haladunk. De a három hónap szünet után akklimatizálódni kellett ismét a tempóhoz, a féktávhoz, erre ez a teszt tökéletes volt.” – folytatta Herczig, aki közel 200 km-t vezethette már az új versenyautót.

 bgab8455-01.jpg

„Ha az Eb-menőket nézzük, akkor ez nem számít túlságosan soknak, hiszen ott egy teszt alatt mennek 200-250 km-t, de magyar viszonylatban ez jónak számít és még lesz egy 120 km-es tesztünk az első verseny helyszínén, az Azori-szigeteken.” – fejezte be a pilóta.

bgab8288-01.jpg

„A rally folyamatos fejlődés, sosem lehet azt mondani, hogy igen megérkeztünk, itt vagyunk, mert ugyanúgy ahogy az ellenfelek és a technikák fejlődnek, nekünk is ugyanúgy fejlődni kell.” – mondta Ferencz Ramón.

bgab8429-01.jpg

„Március 21-én indul a szezon, de mi már jövő hét vasárnap elutazunk a helyszínre.” – fejezte be a tavalyi Európa-bajnokságon 6. helyezett csapat navigátora.

Szólj hozzá! hozzászólás

Az év egyik legmenőbb ladás-krúzolós videóját hozták össze Tolnai Márkék!

Sokat kellett várni egy hasonló anyagra, de így utólag minden túlzás nélkül kijelenthetjük: megérte! A videóklipp főszereplői Turcsik Tamás és 2107-ese, mellyel a szokásos szilveszteri hungaroringi autós évadzárón indulnak majd.

Márkéktól jobban magam sem tudtam volna megfogalmazni, így muszáj vagyok kölcsön venni videójuk alatti leírásából ezt a tökéletesen pontos látleletet: "nem csak stance autókkal lehet bemerészkedni gyönyörű belvárosunk szívébe, egy sírós Lada hangja és képtelen jelenléte is garantáltan elfordítja a fejeket."

Na de nem is húzom tovább az agyatok, jöjjön a videó, ami többet mond minden szónál :)

 

 

3 komment hozzászólás

Csütörtökön az Év autóversenyzőjének választották, pénteken bemutathatta jövő évi versenyautóját, melyet a hétvégi Mikulás Ralin próbálhatott ki először.

Miután zsinórban háromszor (2015/16/17) is megnyerte az Országos Magyar Rally Bajnokságot Herczig Norbert, 2018-ban a rali Európa Bajnokságon bizonyíthatott az eddig Skodával versenyző pilóta. Élete első ERC szezonjában kétszer is dobogóra állhatott új navigátorával, Ferencz Ramónnal: előbb a világ egyik legnehezebb raliversenyének tartott Akropolisz-ralin végeztek az abszolút második helyen, majd az azt követő Ciprus Ralin is a dobogóra (3.hely) állhattak a magyar színekben induló MOL Racing Team versenyzői. Az év végi elszámolásban pedig nem csak a kitűzött első tízbe kerültek be ezzel, de az abszolút hatodik helyen zárták a szezont.

Ezek az eredmények az itthoni szurkolók és újságírók figyelmét is felkeltették, aminek eredményeképp a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség kiemelt médiapartnere, az Autósport és Formula Magazin által szervezett "TOP50 magyar autóversenyző" gálaesten Herczig Norbert az első helyet szerezte meg. Ezzel ő vehette át idén az "Év autóversenyzője" díjat is. További díjazottakat ITT találtok.

szja2389.JPG

December hetedikén újabb mérföldkőhöz érkezett a MOL Racing Team csapata. Az elmúlt években használt Skoda Fabia R5-ös versenyautót ugyanis a legújabb fejlesztésű Volkswagen POLO GTI R5-re cserélhették. Az autó érdekessége, hogy ezen kívül mindössze alig pár darabot (szám szerint négyet) adott ki a gyár, és a Herczigék által használt darab a világ első "privát Poloja", melynek a hétvégi Mikulás Rali lesz első murvás futama. 

De nem csak a Mikulás Ralin láthatjuk majd a magyar csapatot a VW volánja mögött, hiszen ez lesz jövő évi versenyautójuk is, amivel 2019-ben hét ERC futamot (köztünk az évadzáró magyar versenyt, a Nyíregyháza Ralit is) teljesíthetnek. Jövőre a cél nem lehet más, mint minél több dobogós helyezés megszerzése, melyhez szinte minden körülmény adott: a világ legújabb R5-ös versenyautója és az idei értékes tapasztalatok óriási segítséget nyújthatnak a Herczig Norbert-Ferencz Ramón párosnak, akik jövő márciusban az Azori-szigeteken kezdhetik meg volkswagenes ERC szezonjukat.

Előtte azonban a magyar közönség is megnézheti őket, hogyan teljesítenek az új versenyautóval, vasárnap ugyanis a hagyományos veszprémi Mikulás Rali előfutói lesznek. 

Címkék: mikulás r5 mol polo brr herczig norbi Volkswagen Motorsport

2 komment hozzászólás

Az Autósport és Formula Magazin az elmúlt évek sikereit követően idén is kiadta a TOP50 legjobb magyar autóversenyző rangsorát is tartalmazó Autósport évkönyvet, melyet megkoronázva csütörtök este ünnepélyes keretek között díjazták az év kiemelkedő magyar autósport versenyzőit a Boscolo Hotelben. Az Év magyar autóversenyzője Herczig Norbert lett.

„Az Autósport évkönyv 2018 több kötet egyben, egyrészt a TOP50 nemzetközi és magyar autóversenyzőt mutatja be, másrészt több mint 250 oldalon összefoglalja a 2018-as év legkiemelkedőbb eseményeit. Az idei lista összeállítása sem volt könnyebb feladat mint az elmúlt három évben, de ugyanazt a módszert alkalmaztuk. A szerkesztőség minden tagja írt egy saját rangsort, valamint külső szakértőket is bevontunk, majd ezeket ötvöztük, így született meg – objektív szempontok alapján, az idei eredményekre fókuszálva – a végeredmény. Az év legkiemelkedőbb magyar versenyzőit ezt követően egy ünnepélyes gálán díjaztuk a Boscolo Hotelben” – mondta Bethlen Tamás, az Autósport és Formula Magazin főszerkesztője.

top50-5.jpg

A gála díszvendége a Dakar-rali kétszeres győztese, a 70 éves francia Jean-Louis Schlesser volt, aki életműdíjat kapott a szervezőktől. Schlesser a nemzetközi autósport egyik legkülönlegesebb alakja, aki bajnok volt túraautózásban, Forma3-ban, indult Forma1 Nagydíjon is, többszörös tereprali világkupa győztes, második lett a Le Mans-i 24 órás versenyen, kétszeres sportautó bajnok és kétszeres Dakar-rali győztes, melyet egyedülálló módon egy saját készítésű autóval nyerte meg.

„Szeptemberben lettem 70 éves, így volt időm ennyi eredményt elérni – kezdte mosolyogva Jean-Louis. Büszke vagyok arra, hogy ugyan a szüleimtől nagyon jó nevelést kaptam, de mégsem tettek alám mindent, hanem megtanítottak küzdeni az álmaimért, mindig használni kellett a fejem. Talán pont ez lehet a probléma a mai autóversenyzők egy rétegével, hogy mindig a hónuk alá nyúlnak és nem a saját erejükből érik el a sikereiket. Én minden alkalommal napi 24 órát foglalkoztam a projektjeimmel, mindent beleadtam és ennek köszönhetően jöttek az eredmények. Privát versenyzőként megalkottam a csaját csapatomat, ezáltal munkát adtam sok embernek, akikért felelősséggel tartoztam. Ez a nagy különbség a privát és a gyári csapatok között. Boldogsággal tölt el, hogy idén is olyan magyar versenyzőket díjaznak itt a Boscolo Hotelben, akik mindent megtettek a sikerért és méltó alakjai a magyar autósportnak” – tette hozzá Jean-Louis Schlesser, az esemény díszvendége.

top50-2.jpg

A nagyszabású gálán a TOP50 legjobb magyar pilóta bemutatásán túl díjjal jutalmazták az első 12 kiemelkedő hazai pilótát, valamint számos kategóriában különdíjakat is kiosztottak. Az év magyar autóversenyzője a rali Európa-bajnokság 6. helyezettje, a korábbi négyszeres magyar bajnok, Herczig Norbert lett.

„Nagyon örülök, hogy idén felérhettem ennek a rangos listának a csúcsára, jól sikerült az évünk, talán a legnagyobb hiányosságunk az volt, Ferencz Ramón navigátorommal, hogy nem ismertük száz százalékosan a külföldi pályákat, ezen igyekszünk javítani. Álmomban sem gondoltam, hogy az országos bajnokság után egyszer majd lesz lehetőségem nemzetközi porondon is versenyezni” – mesélte büszkén Herczig Norbert.

top50-4.jpg

Az Autósport évkönyvvel egyidőben természetesen Bethlen Tamás az Autósport és Formula Magazin főszerkesztője és Mészáros Sándor, F1 szakújságíró megalkotta a „Száguldás és cirkusz” c. kiadványt is, mely a Forma1 idei év eseményeit és fordulatait foglalja össze, valamint előre is tekint az újabb izgalmakkal kecsegtető 2019-es szezonra.

 

TOP12

  1. Kárai Tamás – RX Supercar-bajnok, ERX-induló
  2. Molnár Bendegúz – Swift Cup Europe-bajnok
  3. Ifj. Érdi Tibor – ERC2-bajnok
  4. Vincze Ferenc – ORB 3. helyezett
  5. Szabó Krisztián – ERX 8. helyezett
  6. Turán Frigyes – ORB 2. helyezett
  7. Kiss Norbert – ETRC 5. helyezett
  8. Hadik András – ORB- bajnok
  9. Nagy Dániel – TCR Europe 5. helyezett
  10. Tassi Attila – TCR Europe 4. helyezett
  11. Michelisz Norbert – WTCR 4. helyezett
  12. Herczig Norbert – ERC 6. helyezett

 

Különdíjat nyertek:

-      Érdi Tibor: Total életműdíj
-      Nagy Norbert: Casio Év bravúrja különdíj
-      Jánvári Zsolt: Magyarok az autósport élvonalában különdíj -
egyetlen és első magyar utazó tagja a Forma1-nek
-      László Attila: Különdíj az autósportért - a hungaroringi DTM futamon egy szerencsétlen bokszutcai balesetben szenvedett súlyos sérülést
-      Hefler Róbert: Az év formaautós újonca
-      Kovács Miklós: A sivatag magyarja
-      Vincze Ádám: Az év szakágváltása
-      Kovács Zsombor: Az év gokartversenyzője
-      Szomszéd Lali: Az év feltörekvő tehetsége
-      Vogel Adrienn: Az év női versenyzője
-      Ifj, Ábrahám Károly: Az év junior versenyzője
-      M1RA: Az év csapata 

Szólj hozzá! hozzászólás

Eredeti hangos, látványos videónk a Rally Legendről


Tűzkő Márk Gergő barátunk is kilátogatott az idei Rally Legendre San Marinóba, ahonnan rengeteg látványos felvételt fűzött össze nektek ebben a videóban. Ne hagyjátok ki! 

Szólj hozzá! hozzászólás

Címkék: veszprém orb rallye radio Veszprém Rali Rallye Rádió

Szólj hozzá! hozzászólás

Remekelnek a magyarok az ERC-ben

Immár 15 éve, hogy utoljára magyar raliversenyző állhatott dobogón, de akkoriban egészen más rendszer szerint működött az EB. 2003-ban Janika Budapest Rali győzelme egyben EB futamgyőzelemnek is számított, de azóta közelében sem voltunk hasonló sikernek. Idén azonban – hosszú évek munkájának gyümölcseként és a MOL támogatásával – végre kiléphetett a nemzetközi porondra a négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert. Legnagyobb örömünkre (és őszintén szólva némi meglepetésünkre is), bár saját állítása szerint is csak tanuló évét tapossa, nem kellett sokat várnunk az első dobogóra sem!

34307686_1919445978079039_1520816957094363136_o.jpg

Az évet az Azori-szigeteken kezdte a csapat, ahol magabiztos autózással rögtön pontszerző helyen értek célba egy kifejezetten erős mezőnyben. A murvás azori kalandot az aszfaltos kanári verseny követte, ahol szinte végig pontszerző helyeken autózva egy verseny végi defekt miatt kellett lemondaniuk a pontszerzésről. A harmadik futam a világ egyik leghíresebb és leghírhedtebb ralija, a görögországi Akropolisz volt. Itt óriási meglepetésként szakaszgyőzelemmel nyitott Herczig Norbert és idei új navigátora, Ferencz Ramón. Ezt követően folyamatosan TOP8-as időket autóztak és még egy további szakaszgyőzelmet is szereztek. A gumigyilkos és fokozottan defekt-veszélyes versenyen Herczig kifejezetten jól osztotta be mind az abroncsait, mind pedig az autóját és a szombati nap végére az abszolút második helyen találta magát a magyar páros. Ezt a remek eredményt sikerült megtartaniuk a célig, sőt, még hátrányukat is felére csökkentették a futam győztesével, Bruno Magalhaes-sel szemben.

34278692_1919446251412345_8947201662582259712_o.jpg

S, hogy nem csak egyszeri fellángolásról vagy esetleg „mázliról” lenne szó, a múlt hétvégi Ciprus Ralin is megmutatták a molos fiúk, hogy ott a helyünk az Európabajnokságon. A ciprusi versenyt ugyanis – a végén némi szerencsével – újra dobogón fejezték be! Csupán egyetlen defektet szereztek azon a versenyen, ahol volt olyan versenytársuk, aki két szakasz alatt hármat is(!) összeszedett belőle. Az első napot ugyan még az abszolút ötödik helyen zárták, de a másnapi jóval jobb rajpozíció és az ugyancsak okos gumitaktika eredménye a verseny végi harmadik hely lett.

Görögország óta az összetett ponttáblázaton is harmadikok Herczigék, ezt az eredményt pedig a ciprusi bronz is megerősítette. Nagyon szép teljesítmény ez az ERC-ben első évüket teljesítő magyar versenyzőktől. Amellett, hogy a mezőny egyik legjobb csapatától kapják az autót, a MOL is nagy szerepet tölthet be sikereikben. Idén év közben ugyanis egy kifejezetten az R5-ös kategóriára fejlesztett versenybenzint is a piacra dobtak, melyhez a Skoda gyár is hozzátette a magáét, egy külön versenymotor-programot készítettek a benzin mellé. Erről az új benzinről egyébként korábban a TOTALCAR-on már olvashattatok bővebben is.

Nem csak Herczigék teljesítményére lehetünk azonban büszkék az EB-n. A tavalyi kategóriabajnok ifjabb Érdi Tibor is hozza a „tőle elvárható” eredményeket, azaz az idei kategóriagyőzelmeket is szépen bezsebeli. Az ERC2 mezőnye nem sokat változott a tavalyi évhez képest, az értékelés azonban igen. Miután csak a 4 legjobb eredményt veszik figyelembe az év végén, így gyakorlatilag két győzelmükkel (Gran Canaira és Acropolis Rally) már félúton járnak a kategória-bajnoki címük megvédéséhez vezető úton.

34340929_2074751672798332_2107094363958935552_n.jpg

Cipruson az ERC3 mezőnyében is szurkolhattunk honfitársainknak, Bereczki Norbert és Géczy Tamás életében először indult EB futamon a kategóriatársaiktól jóval gyengébb autóval, egy Suzuki Swifttel. Technikai hátrányukat lelkesedésükkel pótolva számukra is egy dobogós helyezéssel zárult a verseny, harmadik helyen zárták a Ciprus Ralit.

Az ERC állandó magyar résztvevői még Botka Dávidék is, akik már évek óta erősítik az Európabajnokság mezőnyét. A sorozat idei negyedik versenyén, a Ciprus Ralin ők is megszerezték első pontjaikat 2018-ban.

35524062_1937851609571809_7545940772349018112_o.jpg

Jó hír a hazai raliszurkolóknak, hogy az eddigi EB sikerek után legközelebb július második hétvégéjén, Veszprémben láthatjuk majd a MOL Racing Team párosát: Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt. 

Az ERC az római aszfaltos versennyel folytatódik, július 20 és 22. között.

1 komment hozzászólás

Utólag is bocsi a címben olvasható szóviccért, de az idei Szardínia Rali minden képzeletet felülmúlt!

ap-1vx3ghk8h2111_news.jpg

A tegnapi forma1-es montreali futamhoz képest (mely annyira unalmas volt, hogy még leinteni is hamarabb akarták) igazi megváltás volt a hétvégi Szardínia Rali, melynek utolsó gyorsasági szakaszait szó szerint lélegzetünket visszafojtva követhettük. Nem szeretnék túlzásokba esni, de amit tegnap lenyomott a két élmenő Sebastien Ogier és Thierry Neuville, arra nehezen találni szavakat.

Mielőtt az elmúlt évek legizgalmasabb összecsapásáról írnék, pár szóban vegyük át a versenyen történteket. 
Az első két nap kifejezetten szokatlan, esős időjárás jellemezte a versenyt: pénteken konkrétan sárdagasztás és a Wales Ralihoz hasonló körülmények vártak a mezőnyre. Eleinte - kedvező rajtpozíciójának is köszönhetően - Andreas Mikkelsen vette magához a vezetést, de később sajnos váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Meg kell hagyni még ezt a kiállást is izgalmassá tette, ugyanis tolatás közben annyira közel került egy szalmabálához, hogy végül sikerült azt meggyújtania is kipufogójával. Szerencsére azonban ebből nem lett komolyabb gond és ezúttal nem égett porig az i20 WRC.

Mikkelsen kiesése után a pénteki délutáni gyorsokon remekül autózó Sebastien Ogier került az élre. Zsinórban négy szakaszt nyert, mögötte pedig mind a négy alkalommal Thierry Neuville hozta a második helyeket. A nap végére alig 20 másodperc különbsségel zártak. A harmadik és negyedik pozíciókért is óriási küzdelem zajlott a Toyota két versenyzője: Latvala és Lappi között. Kettejüket mindössze alig több, mint 4 másodperc választotta el! Sajnos szombat este Latvala autója megállt az utolsó gyors utáni összekötő szakaszon és már nem ért be vele a nap végi szervizparkba, így ezt követően Lappi magabiztosan hozta a harmadik helyet egészen a célig.

Szombaton tovább folytatódott a küzdelem Ogier és Neuville között, fej-fej mellett haladva húzták be a szakaszgyőzelmeket. A francia fordos kétszer, a Hyundai belga versenyzője pedig háromszor nyert gyorsot. Ami viszont a legkeményebb: 275 kilométernyi sárdagasztás, száguldás és óriási ugratásokat követően csupán 3,9 másodperc különbséggel állt az ekkor még első Ogier és második Neuville.

Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

A verseny befejező napjára, vasárnapra 2X2 gyorsasági maradt: egy 14 és egy 7 kilométeres szakasz hivatott eldönteni az abszolút győztes személyét. Utóbbi gyorsasági egyébként - szerintem - a világ egyik legszebb szakasza: az utolsó kilométereken a tengerparton kacskaringózik a mezőny, sokszor szinte homokos talajon leereszkedve nem kis hegyekről. Ha valamelyikőtök egyszer úgy dönt kilátogat egy világbajnoki futamra, ezt semmiképp ne hagyja ki!

4 szakasz, 42 kilométer és alig 4 másodperc. HIhetetlen izgalmak elé néztünk és amit kaptunk, az még a vártnál is brutálabb volt! Az első gyorsot behúzta Neuville, de mindössze nyolc tizedmásodperccel volt gyorsabb Ogiernél (akinek így 3.1 mp előnye maradt), aztán a másodikat is Neuville nyerte - és bár ez a szakasz volt a rövidebb, de itt már közel két másodpercet sikerült faragnia hátrányából. Így összetettben még mindig Ogier vezetett 1.3 másodperccel!

Az utolsó két szakasz az előző kettővel megegyező gyorsasági volt. És ahogy kezdődött, úgy folytatódott is: újabb Neuville győzelem, előnye azonban csupán fél másodperc volt, összetettben ez még mindig hét tized(!) előnyt jelentett Ogiernek.


Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

Hogy mennyire kiélezett csatát láthattunk kettejük között azt az az egészen amatőr hiba mutatja talán a legjobban, amit Ogier navigátora, Julian Ingrassia vétett egy szakasszal a vége előtt. A gyorsasági céljában ugyanis ott felejtették a menetlevelüket, melyeken az időeredményeket és érkezési időket rögzítik. Ha az utánuk következő Tanak/Järveoja páros nem vitte volna utánuk, ez a hiba a verseny végét jelentette volna számukra. Így azonban egy aprócska 10.000 eurós büntetéssel megúszták a mutatványt. Az indoklás a külső segítségnyújtás volt, de figyelembevéve, hogy nem tettek szert ezáltal előnyre, megtarthatták pontjaikat - azzal a feltétellel, hogy idén már nem hibáznak többen, abban az esetben ugyanis utólag bukják el azokat.

Hogy mennyire lehetett hatásssal ez az eset a francia párosra, azt sosem tudjuk meg, azonban az utolsó gyors eredményeit saját szemünkkel követhettük a WRC+ szolgáltatás közvetítésén. A fordított rajtsorrend miatt előbb Neuville, majd utána Ogier érkezett. Folyamatosan csupán tizedek voltak közöttük, de a szakasz végére Neuville megfordította addigi nyolc tizedes összetettbeli hátrányát és végül 7 tizeddel megnyerte a Szardínia Ralit és egyébként az utolsó gyorsot is, melyért bezsebelhette a +5 pontot is.


Fotók: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

HIhetetlenül izgalmas, tizedekre menő csatát láthattunk a hétvégén, vasárnap pedig szájtátva nézhettük a nagyok harcát. Sajnos a Toyota technikai hibái miatt most csak ketten voltak igazán esélyesek a végső győzelemre, de azért rendesen megküzdöttek a srácok.

Összetettben Neuville vezeti a vébét Ogier előtt. Előnye egészen megnyugtató lehet, de a hat hetes nyári szünetet követően még a bajnokság közel fele hátravan. Reméljük hasonlóan izgalmas csatákat láthatunk a folytatásban is.

A Szardínia Rali végeredménye:
1. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul – Hyundai i20 Coupe WRC 3:29.18.7
2. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia – Ford Fiesta WRC +0.7
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm – Toyota Yaris WRC +1:56.3
4. Hayden Paddon/Seb Marshall – Hyundai i20 Coupe WRC +2:55.2
5. Mads Östberg/Torstein Eriksen – Citroen C3 WRC +3:10.9

1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (17) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (12) turán frici (128) turán motorsport (10) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (29) vitaposzt (13) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz