II. SMARTZILLA RBR Magyar Bajnokság - Budapest Rally 2024

A rallysimfans szervezésében a bajnokság tartott egy kis nyári szünetet a tavalyi tapasztalatokra hagyatkozva. 

A murva futamok után a hátralévő fordulók már mind aszfaltos versenyek lesznek, melyet a Budapest Rallyval kezdtünk meg.

Az időjárás szenzációs volt, gyönyörű napsütésben szelhették a szebbnél szebb erdei szakaszokat a pilóták. Csupán a 17., utolsó előtti gyorson szállt le egy kis köd, de nem okozott problémát a versenyzőknek. A tavalyi pályákat újakra cserélték a szervezők, a visszajelzések alapján jó döntés volt, mindenki elégedett volt az összeállítással. 

Az első gyorsasági rajtjában már lehetett érezni, hogy nagy csaták várhatóak, a reggeli, korai rajt ellenére túlságosan frissnek és elszántnak látszottak a versenyzők. A több hónapos kihagyás úgy tűnik kiéheztette a bajnoki résztvevőket.

Az első szakasz végén a 4 leggyorsabb WRC-s 7 századon belül érkezett meg! A szakaszt leggyorsabban Szőcs Attila teljesítette, őt követte Kovács Marcell, Juhász Ferenc és Péntek Ádám. A Rally2-es kategória is erősen kezdett Varga Bencével az élen, 9 századdal mögötte Maszlag Róbert, szorosan mögöttük Erdős Levente, Gál Krisztián majd Orbán Máté. Rally4-ben Bartók Vince kezdett a legjobban, 1.5 mp.-re Bán Zsombor követte, Krcsmárik Péter és Juhás Márió igyekeztek lő távon belül maradni. Rally3-ban Toldi Árpád és Berki Norbert voltak a leggyorsabbak, harmadik helyen Karmazsin Áron első versenyét kezdte a Ford Fiesta Rally3-al.

A folytatásban Juhász bekeményített, a második szakaszon át is vette a vezetést, de az 5. szakasz végén hibázott és így elszálltak a győzelmi esélyei. Szőcs a 2. szakasz végén még 1.2 mp.-re volt Juhásztól, nagyon biztató futam elé nézett, de a 3. gyorsasági rajtjában érthetetlenül állt a kigyulladó olajlámpa előtt. Két szakaszt negyed gázzal teljesített, hogy az éppen széthullni készülő WRC kibírja a szervizig. De sajnos ezzel 20mp.-et szedett össze. Kovács Marcell az Eger Rally győztese is visszatért, a gyorsaságából semmit nem veszített, a 3. szakasz végén alig 1.5mp.-el volt Juhász mögött. Majd a 4. szakaszon sajnos ő is elvérzett. Péntek Ádám kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, az első nap vége felé még két szakaszgyőzelmet is behúzott, így az első helyre jött fel. Szőcs 11 mp.-re mögötte, harmadik helyen, az egyre stabilabb Bojsza-Herczeg Dominik 18 mp.-re. Majd Dobos Dávid egy betegség után is az előkelő 4. helyen jött be. Szekeres Gábor ugyan nem tudott most beleszólni az elejébe, de mindenképpen meg kell említenünk, hiszen az 5. szakaszt megnyerte!
kepernyofoto_2024-09-22_8_42_09.pngPéntek Ádám / Hyundai i20 WRC 2021

 Juhász Ferenc az élről állt ki:
"Lejött az első lökös, aminek köszönhetően a cél utáni jobbos kanyart kiegyenesítettem, egy fa fogott meg. Motor kuka. Sajnálom, mert a tempómmal alapvetően nem volt gond, de mindig túl erőltetem."

Szőcs Ati a WRC-re panaszkodott:
"Érthetetlen, ami velem történt. Az első-két gyorsot hibátlanul, tisztán teljesítettem. Ennek ellenére a 3. gyors rajtjában az olajlámpa világított, hogy a t....be romlik el két szakasz között? Ezt magyarázza meg valaki."

Dobos Dávid nyilatkozta a nap végén:
"Első kör nagy nehezen letudva. Egész héten beteg voltam, láz-gethelés-orrfolyás, úgyhogy ma ültem be újra a gép mögé bő 1,5 hét kimaradással. 1.5 forgást leszámítva nem rossz, nyilván lehetett volna jobb is, de úgyis ezen most csak a cél a cél. Holnap jön a második nap, sok sikert mindenkinek! 😄 ❤️"

Bojsza a nap után:
"Első nap pipa. Próbáltam óvatosan autózni, mindenképpen célba szeretnék érni, az első napon is ez a cél lebegett a szemem előtt. A 2. és 3. körre a kör első 2 szakasza elég felhordásossá vált, a 3. körben a mátrakeresztesi szakasz már szinte vezethetetlen volt. Összességében viszont így is sikerült elég jó időket autózni, azonban a 2. nap pályái még hátra vannak."

Rally2-esek mezőnye már az első napon izgalmasan alakult Erdős Levente erősen kezdett, Gál Krisztián tartotta vele a lépést az elején. Varga Bence gátló problémával küzdött, de a szerviz utáni 4. szakasztól már nem lehetett vele bírni. A nap utolsó 4 szakaszát be is húzta, így a nap végére 1.3 mp.-re feljött az élen álló Erdősre. Gál így a 3. helyre került, őt követték kissé lemaradva, de szoros csatában Orbán Máté és Hlavacsek István.

Erdős Levente / VW Polo GTI R5
kepernyofoto_2024-09-22_8_42_52.png
Miklós Marcell a nap végén:
"Sziasztok! Megpróbálkoztam a Budapest Rallyval, nem voltak nagy terveim csak szerettem volna már menni egyet. Az első gyorson máris tolattunk egyet a lassítóban, ott egy kevés bent maradt. Második körön a felhordások és a pálya minősége is meglepett, azt annyira nem élveztem. Volt 1-2 csúszkálódás, de kimondottan necces pillanat nem volt sehol."

Boda Péter az öreg Cosworth pilótája:
"Hali! Sikerült befejeznem az első napot. Estem keltem, forogtam. Elég rendesen áldozatául estem ennek a folyton romló pálya minőségnek, nagyon trükkössé tette, de hát ilyen a rally. Az első gyorson levágtam rendesen egy kanyart, mert lecsúsztam az ívről és inkább azt választottam mint a frontális ütközést egy fával."

Rally3-ban Toldi Árpád és Berki Norbert csatája folytatódott. A 8. szakaszon sajnos Berki Norbi hibázott, így majd 1 perces hátrányt szedett össze. Nagy meglepetésre Karmazsin Áron biztató tempót autózott a 3. helyen, de a 7. gyorson elszálltak dobogós esélyei. Így a 3. helyért Zsigmond Levente és Dorogi Gergő csatázhatott.

Toldi Árpád / Ford Fiesta Rally3kepernyofoto_2024-09-22_8_43_27.png

Toldi Árpád a beíróban:
"Hát ez embert próbáló volt. A 2. részben fog eldőlni minden. Hajrá srácok!"

Dorogi Gergő elégedett volt az első nap beírójában:
"Sziasztok! Első napon szerencsének köszönhetően túl vagyunk. Első kettő gyorson ahhoz képest, hogy még nem nagyon voltak felhordások, sikerült kétszer is megforogni, és még mázlink volt, hogy csak másodperceket vesztettünk. A 3. gyorsot lyukas hűtővel fejeztük be. Érthetetlen módon a pálya minőségének romlásával fordított arányos volt a teljesítményünk. Minél rosszabb volt a pálya mi annál jobbakat mentünk, és ami külön nagy öröm számomra, hogy volt szakasz ahol sikerült elkapnom Berki Norbertet. 🙂 Izgatottan várom a következő napot!"

Rally4-ben a 4. szakaszig ment az adok-kapok Juhás Márió, Bán Zsombor, Bartók Vince és Krcsmárik Péter között. Az 5.-en viszont nagyon megérkezett Bartók Vince, olyannyira, hogy a nap végéig tartotta az első helyet. Őt követte Juhás Márió 13 mp. lemaradással, majd kissé leszakadva Krcsmárik Peti, Nagy Kristóf és Harcos Csaba kergették egymást.

Bartók Vince / Renault Clio Rally4
kepernyofoto_2024-09-22_8_44_08.png

Krcsmárik Péter első nap végére egy kis beszámoló:
"Mivel a Veszprém rally kimaradt, a Szombathely rallyn pedig az első gyorson ki kellett állnunk valami fiszfasz technikai problematika miatt, így jóformán 4-5 hónapja nem ültem versenyautóban. A Budapest is kétséges volt, hogy el tudunk-e indulni, de a csillagok összeálltak és úgy tűnik újra sínen vagyunk… 

Nagyon szokatlan volt visszaülni, hiszen se tesztelni, se tréningezni nem volt időm az elmúlt 4 hónapban, így legfőképp célba szeretnénk érni, pláne, hogy az év végi dobogó már nem igazán fenyeget. Reggel magamat is meglepve, full hidegen olyan jót mentem, hogy egyből visszarázott. A második, harmadik körre pedig olyan felhordásos lett a pálya, hogy volt egy pár olyan pillanat, ahol becsúszott a mackó a mackóba, volt, ahol koccantunk is, szerencsére komolyabb probléma nem történt, tudjuk folytatni. Jelen állás szerint vezetjük a kategóriát, nem hinném, hogy ez a végén is így marad, hiszen elképesztő ügyes pilóták vannak a kategóriában (is), de megyünk tovább, csináljuk, aztán lesz, ami lesz. 😁 További sok sikert mindenkinek, nyomjátok!"

 BartókVincét nem törte meg az előző futam esése: 
"Sziasztok!
Vártam már, hogy folytatódjon a bajnokság, mert a nyári szünetre nagyon rossz szájízzel mentem el, hisz a legutóbbi versenyen sikerült kiesni és így a kategória első helyéről is lecsúsztam... 
A tesztek jól sikerültek, jók lettek az itinerek, számítottam a felhordásokra is, így szerencsére nem sok meglepetés volt. Valamiért nem sikerülnek ezek a verseny kezdések, hisz a második szakasz második kanyarjában azonnal sikerült eltalálni egy vagy két fát, érthetetlen hogyan nem estem ki. Cserébe innentől megpróbáltam gyorsan menni, úgy gondolom nem is lettek rosszak az idők. Készülünk a második napra, sok sikert mindenkinek!" 🙂 

Vasárnap Juhász, bár a dobogós esélye elúszott, a "superrally" adta lehetőségével élve még azért behúzott 8! abszolút szakaszgyőzelmet. Eszeveszett tempót autózott, pár belső felvételét meg is osztjuk Veletek:

Péntek Ádám nem vállalva túl magát, de mégis kellően gyorsan, okosan osztotta be az első napi előnyét. Szőcs Ati igyekezett az autóra vigyázni, ezért óvatosan kezdett, ennek ellenére a nap 2. szakaszán megint jelentkezett az olajnyomás probléma, így a szervizig még 6mp.-et zsebelt be, így már 17mp.-es hátránya volt Péntekhez képest. A Hyundai WRC adatait (replay) lementették, keresik a hiba okát. Bojsza-Herczeg Dominik és Dobos Dávid nagyon erős második napot mutatott, végig 1-2 mp,-en belül voltak az elejéhez. 

Szőcs Ati a szerviz után újra a saját tempóját autózva 10 mp.-et tudott faragni a hátrányából, de ez kevésnek bizonyult Péntek Ádám tökéletesen, profin kivitelezett teljesítményéhez. Így Péntek a Duna Rally után második futamgyőzelmét ünnepelhette!

Bojsza Dominik először állhatott fel dobogóra. Dobos mögött WRC kategóriában a "Superrally"-s Szekeres Gábor futott be az 5. helyen.

Juhász Ferenc tudta, csak nem sejtette 🙂 :
"Második napon már csak annyi lebegett előttem, hogy pár szakasz győzelmet behúzhassak, ez majd a végén kiderül, hogy sikerült-e 😁 Jó lenne pár pontot szerezni azért... a maradék 2 versenyen már nem fér bele a hibázás."

Bojsza joggal örülhetett:
"Sikerült célba érni, és ezzel sikerült megszereznem életem első dobogóját a bajnokságban egy 3. hellyel. Nagyon nehéz verseny volt, főleg a 2. nap szakaszai okoztak kihívást, itt még óvatosabban mentem mint az első napon, emellett pedig tudtam hogy van egy kis előnyöm is amit be tudok osztani.
Gratulálok mindenkinek és köszönöm a szervezést! Pécsen találkozunk!"

Bojsza-Herczeg Dominik / Citröen C3 WRC 2017
kepernyofoto_2024-09-22_8_44_50.png
Dobos Dávid elégedetlen volt magával:
"Siralmas második nap lett ez... az első gyors felénél sikeresen kizökkentem a fókuszból és nem tudtam teljesen visszatérni egészen az utolsó előtti-előttiig... balf.....dtam jobbra-balra... Jó lett volna szerezni pár extra pontot a bajnokság állása miatt, de így esélytelen hogy megelőzzek akárkit is. A közepén viszont nagyon tetszett, ahogy kéziztem a hajtűkben 😄, elvoltam magamnak... Na mind1, kellenek ilyen napok is, legalább célban vagyunk. Sok sikert mindenkinek, köszi a szervezést!"

Szőcs Ati küzdelmes versenyen van túl:
"Sajnos a 2. nap se lett jobb. 😕 Ugyan az a gond előjött, mint első nap, olajnyomás! Első szakaszon direkt óvatosan mentem, autót kímélve, nem durva visszaváltásokkal, hogy véletlenül se sérüljön a világ legjobb raliautója, amit arra építettek, hogy minden komolyabb terhelést kibírjon. Persze a 2. szakasz elején megint kigyulladt az olajlámpa. Nem kell magyarázni mit jelent ez versenyközben, mennyire kiesel a koncentrációból. Persze a szervizben semmi olaj probléma. A 4. gyorsra elmúlt magától, hogy van ez? Nagyon küzdelmes futam volt így nekem. Juhász Ferenc brutál időket mentél, gratulálok, de ha az autóm jó lett volna se mentem volna úgy, nem mertem volna kockáztatni. Péntek Ádám hatalmas gratula, szép győzelem! A végén látom, okosan beosztottad. 👏 💯 👍"

Péntek Ádám a verseny után:
"A 2. leg az érdekes volt , 17. szakaszon a köd rendesen meglepett, nem olvastam figyelmesen az itinert, meg ott az időkkel se voltam annyira elégedett. Neked is gratulálok Ati, szép munka volt, érdekes lesz ez az utolsó 2 futam. Gratula minden célba érkezőnek, jó verseny volt köszi."

bec49b_73a733d1c31c423db7b763a178893727_mv2.jpg

Rally2-ben a záró napon Erdős Levi és Varga Bence elvitte a showt! Ilyen, századokra menő csatát rég láttunk. Aztán a 16.-ik szakaszon Varga rontott, így be kellett érnie az aranyat érő ezüsttel. A harmadik helyért sem volt kisebb harc, Gál Krisztián próbálta tartani Orbán Máté egyre gyorsuló nyomását, hajráját, de aztán a 16. szakaszon eldőlt, Orbán megelőzte Gált. 5. helyre Hlavacsek István érkezett meg.

Varga Bence / Skoda Fabia R5 evokepernyofoto_2024-09-22_8_45_25.png Varga Bence a beíróban:
"Nem volt könnyű sok kihagyás után, de jó újra versenyezni!" 😀

Boda Péter a célban:
"A második napot én is letudtam az öreg Ford Cosworthal. Megint sokat hibáztam. El kell ismernem, hogy nem való nekem még egy ilyen hosszù távon a Rally2 kategória, nem tudok ennyit koncentrálni. Meredek volt kezdőként ezzel bekezdeni egy szezont, jövőre el fogok gondolkodni igen erősen egy "kisebb" autón. 
Na de ennek ellenére élveztem és gratulálok mindenkinek aki végig csinálta vagy megpróbálta." 😀

Deczky Attila:
"Szuper verseny volt, nem volt könnyű. Örülök, hogy sikerült beérnünk."

 Rally2 végeredménye:
kepernyofoto_2024-09-22_8_46_52.png

Rally3-ban az élen álló Toldi Árpád az első gyors rajtjában 1.17mp.-et állt, hogy Berki Norberttel a nulláról indulhasson a 2. napon. Talán a saját lelki egyensúlyát stabilizálta, tiszta, fairplay küzdelemre törekedve. Berki Norbi ha a 16. szakasz utolsó kanyarjában nem hibázik, akkor meg is lehetett volna a kategória győzelem, de így sajnos a 4. helyre csúszott vissza. Toldi tehát egy újabb futamgyőzelem birtokosa lehetett. Az első nap végén 3. helyen álló Zsigmond Levente 2. nap első szakaszán túlvállalta magát, így kiállni kényszerült. Dorogi Gergő egy kis szerencsével végül be tudod jönni az előkelő 2. helyre. Tresó Zoltán a kiesett versenyzőknek és a kitartásának köszönhetően felállhatott a dobogó 3. fokára. A sort Berki Norbi és Perzsa Gábor követte.

kepernyofoto_2024-09-22_8_53_42.png

Dorogi Gergő maga sem hitte, hogy 2. lehet a végén:
"A 2. nappal is végeztünk. Nagyon jól indult számomra és végre azt éreztem, hogy kiegyensúlyozott időket tudok autózni, nem pedig hullámzó teljesítménnyel végigjönni. Ez egészen kitartott a 3.kör elejéig amikor ss17 közepe táján a felhordások miatt eltaláltam egy táblát. Bár egy darabig bírta a gép egy másik forgásnál lefulladás után nem indult. Sajnos az utolsó 2 szakaszon nem értünk célba, amit az imént leírtak miatt is nagyon sajnálok. Bízunk a szerencsében, hátha meg tudunk így is csípni egy elfogatható helyet.
Minden célbaérkezőnek nagy Gratula, akik még most érkeznek nekik meg sok sikert💪!"

Toldi Árpád hullámzó teljesítménye ellenére elsőnek ért be:
"LEG2. Ez rögtön egy rendkívüli eseménnyel indult nálam. Majd azt hittem, hogy levágtam egy S-kanyarban az elején és megálltam 3-4 mp-re (feleslegesen, mert szabályos volt). Ez teljesen kizökkentett. Hamarosan egy gyors jobbosban túlcsúsztam. Nem voltam biztos, hogy két kerék fent maradt-e az úton, így megint megálltam (igaz picivel később). Megint 3-4 mp. Ekkor már szétestem. Valahogy végigkavartam, de az egyik hídnál ütköztem. A jobb Damper sérült. Beértem. Norbi átvette a vezetést. 
Jodlownik - Woliborz-on az első jobb2-ben megint azt hittem, hogy nem volt a két kerék az úton, illetve később egy jobbosban nem voltam biztos, így megálltam. Visszanézve felesleges volt a megállás. Aztán még egy mizéria volt a második Komarovon. Kicsúszás, lelassulás külső ívre. Megálltam. 
Norbit csak a 16. szakaszon tudtam utolérni. Sajnos ott hibázott. Én már itt visszazökkentem. 
Szóval volt minden. Köszönöm a szervezést! Gratulálok a célba érkezőknek! Nehéz verseny volt. Izgalmas lesz az utolsó két forduló."

Tresó Zoltán joggal volt elégedett:
"Először is köszönöm a szervezést! Próbálok minden fordulóra felkészülni, komolyan venni és kiesés nélkül célba érni. A mostani elért kategória harmadik helyezés jelenleg nem a gyorsaságomnak, hanem kitartásomnak köszönhető. Hatvankét évesen nehezen veszem fel a küzdelmet a fiatalokkal, tapasztalt versenyzőkkel, de azért próbálkozok mindig gyorsulni. Élveztem, bár elfáradtam ennek a fordulónak a végére. Gratulálok minden résztvevőnek!"

Rally3 végeredménye:
kepernyofoto_2024-09-22_8_54_27.pngRally4-ben Juhás Márió úgy döntött megpróbálja elkapni Bartók Vincét, a napi első-két szakaszon működött is terve, de a 3.-on egy visszafordítóban beestek, ahonnan csak a nézők segítségével tudtak kijönni. De lássuk be, ahhoz, hogy Bartók Vincét elkapd, meg kell fogatnod a sörödet. 😀 Juhás ezzel együtt is megtartotta a 2. helyét. A 3. és 4. helyen álló Nagy Kristóf és Krcsmárik Péter az első szakaszon eldobták. Ahogy Kristóf fogalmazott: "-mennyből a rémálomba". Harcos Csaba apró kisebb hibákkal, de vállalható időkkel így felért a 3. helyre. A 4. helyen Bolyki Nimród Róbert ért célba. A "kötelék szélárnyékában" autózó Burkovics Péter végül a 5. helyen találta magát. 

Harcos Csaba / Renault Clio Rally4
bec49b_a55219d7d44b404eb127e6912040171a_mv2.jpg

Bartók Vince boldogan nyilatkozott a futam után:
"Túl vagyok a versenyen, mondhatni tökéletes lett a második nap. Persze lehetett volna gyorsabb, a kihordásokon és pár szűk részen inkább lassabban, hosszabb féktávokat véve mentem, de nem mondanám lassúnak ezt a tempót sem. Az itinerek jók voltak, végre minden kanyarban megbíztam. A szünet után ez a lehető legjobb kezdés volt részemről, boldogság van. Várjuk a többieket, sok sikert mindenkinek!"

Juhás Márió nagyon küzdött, de most nem adta ki:
"Én is már túl vagyok a versenyen. Bíztam magamba és az első helybe.. tempó megvolt de sajnos hibáztam.. 2x néző 2x tolatás. Úgyhogy az első komáromi gyors után már csak célba akartam hozni második helyre. Tetszik ez a rally4 kategória 🙂 gratulálok szép volt @BartókVince gyors vagy. 💪"

Kovács Ákos Szabolcs nyilatkozata:
"Sziasztok! Sajnos nem sikerült befejezni a versenyt. 13. gyorson Sumburkon a pálya felénél egy jobb 5-ös kanyarba nem sikerült bekanyarodni. Az autó rögtön kuka lett meg a verseny is. Próbáltam egy kicsit fokozni a tempót mert a második nap első körével nem voltam megelégedve. Ez van. 😦 Gratulálok minden célbaérőnek! 🙂 Akik még most kezdenek bele azoknak meg sok sikert kívánok!" 🙂

A verseny abszolút végeredménye:
kepernyofoto_2024-09-22_8_55_21.pngMinden célba érkezőnek gratulálunk! 

A hátralávő két aszfaltos futam tartogat még meglepetéseket, nagy csatákat, hiszen még minden kategóriában és abszolútban is nyitott a bajnokság. 

Találkozunk Pécsett október 7-13.-i héten. 

(frissítés: mivel a valós Rally Legend-el egybe esik az időpont, így valószínű változni fog az időterv)

 írta: evo
A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 
A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla 
A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna 
Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

A pénteki rajtceremónia előtt a győri városházán tartottak sajtótájékoztatót a II. WHB Győr Rally-val kapcsolatban, ahol fontos bejelentés hangzott el a verseny jövőjéről. ​ mgr_images_gyor_rally_2024_st_sajto_001.jpg

Célegyenesbe érkezett a II. WHB Győr Rally, pénteken délután ugyanis már a Dunakapu téri rajtdobogóról gördülnek le a versenyautók. Az érdeklődés jelentős, összesen 123 páros nevezett a HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik futamára. A verseny előtt impozáns helyszínen, a győri városházán tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

„Kevesen tudják, de tavaly évtizedes tradíció tért vissza a városba az I. WHB Győr Rally-val, széleskörű összefogás kellett ahhoz, hogy most itt üljünk, és még a tavalyi sikereket is túlszárnyaljuk” – kezdte Weingartner Balázs, az Országos Rally Bajnokság promótereként tevékenykedő HUMDA igazgatósági elnöke.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke a biztonságra hívta fel a figyelmet, amelyhez elengedhetetlen a nézők közreműködése is. Kitért a győri Széchenyi István Egyetemmel közös együttműködésre is, hiszen az intézmény ezer szállal kapcsolódik az autósport világához.

„Megállapodtunk Dr. Hanula Barna egyetemi docenssel, aki korábban Forma–1-es beszállítóként is tevékenykedett, nem mellékesen magyar autókrossz-bajnok, hogy segíti az MNASZ-t a tudásával és a tapasztalatával a technikaiszabály-alkotó munkában” – jelentette be Szujó Zoltán.

Dr. Varga Attila, az MNASZ ralibizottságának elnöke az előkészületekről elmondta, hogy minden a lehető legszabályosabban történt, ugyanakkor a precizitás mellett nagy örömmel és empátiával rendezik meg a versenyt a szervezők. Külön kiemelte, hogy a rendező minden határidőt betartott.

A szervezőbizottság elnöke, Őry Tamás ehhez kapcsolódva elmondta, hogy igyekeztek a nemzetközi normákhoz igazítani a szervezést, nyolc hónapon át dolgoztak a verseny megrendezésén, amely ötszáz közreműködővel valósul meg. Mivel a szakaszok három megyét is érintenek, negyven hatósági engedélyt kellett beszerezni, ami példátlan a magyar rali történetében.

„A visszajelzéseket meghallgatva a két legnépszerűbb szakaszt, a Rábaringet és a belvárosi szakaszt két külön napra tettük, jelentős változás továbbá, hogy a rajt- és céldobogót a Dunakapu téren helyeztük el, ahol szurkolói zónát hoztunk létre. Két nagyon régi gyorsasági szakaszt feltámasztottunk, Kisgyónbánya és Bakonybél harminc-negyven év után lesznek ismét a magyar rali részei – mondta Őry Tamás, aki fontos bejelentést is tett a verseny jövőjével kapcsolatban. – Szeretnénk folyamatosan fejleszteni a versenyt, hogy aztán a nemzetközi térbe is megérkezzünk. Megállapodást kötöttünk a Mitropa Kupa szervezőivel, kandidálófutam lesz az idei, és ha minden jól megy, jövőre a Mitropa Kupa egyik futama lesz a Győr Rally.

Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának igazgatója arról beszélt, hogy az intézménynek a hétvége a motorsport ünnepe lesz. Különböző programokkal készülnek a nézőknek, technológiai gondolkodásmóddal, de családbarát módon. Bemutatkoznak az egyetemi versenycsapatok, ingyenes gokartozást biztosítanak, lesz gokart- és motorkerékpár-szimulátor, távirányítós járművek és még sok más a Dunakapu téren és az egyetemi campuson. mgr_images_gyor_rally_2024_st_sajto_017.jpg

Dr. Dézsi Csaba András polgármester hozzátette, hogy Győrben nagyon várják a versenyt, és örömmel látják vendégül évről évre. A tavalyi verseny nagy közönségsikert aratott, de az igazi sikert az jelenti, ha ebből sorozat alakul ki, a megmérettetés tervezett nemzetközi bővítése pedig magának Győrnek is sokat jelenthet.

mgr_images_gyor_rally_2024_st_sajto_014.jpg

A versenyzők képviseletében a hazai futamán szereplő Klausz Kristóf nyilatkozott, aki elmondta, hogy győriként, egyetemi hallgatóként és versenyzőként is jó volt részt venni tavaly a Győr Rally-n, motiváltan várja a versenyt, és a dobogó is a tervei között van.

Szólj hozzá! hozzászólás

4 versenyből harmadszor állhatott dobogóra Bertalan Márton és Paizs Róbert.

456403299_524223116813818_7874012460948013520_n.jpg

A Peugeot Kupa 2023-as magyar bajnok párosa idén a rali Európa-bajnokságon méretteti meg magát, ami már önmagában is óriási kihívás. 

Bertalan Márton neve mellett már két dobogós helyezés (Rally Hungary és Rally di Capitale Róma 2-2. hely) is szerepel az ERC4 bajnokságban, emiatt a csehországi Barum ralira is dobogóra esélyesként érkezett navigátorával, Paizs Róberttel. 

455950059_1003481324808320_1357464789775387390_n.jpg

Az első nehézség már a versenyt megelőző napokban kihívás elé állította a fiatal versenyzőt: állandó navigátora egyéb elfoglaltsága miatt csak csütörtöktől tudott csatlakozni a csapathoz. Nagy segítséget kapott ebben a helyzetben Nagy Attilától, aki HRT Racing csapat koordinátora és tapasztalt navigátor, aki a keddi teszt és a szerdai pályabejárás alatt is kisegítette Marcit. 

Ati már nem először járt a Barum Ralin, így extra segítséget jelentett mind helyismerete, mind a pályákról és a verseny sajátosságaról szerzett tapasztalata. 

456143004_1003481344808318_1829522055399236364_n.jpg

A fiatal Peugeot pilóta nem csak a csehországi versenyen nem indult még korábban, de esős körülmények közötti versenyzés is újdonság volt számára. Az pedig - az elmúlt évek statisztikáit látva - biztos, hogy az ERC csehországi fordulóját sosem ússza meg szárazon a mezőny.

Nagyon vártam már ezt a futamot, ahol korábban kétszer jártam nézőként, indulni viszont most először tudtunk rajta. Rengeteg magyar szurkolót vonz ez a verseny, hiszen elég közel van Magyarországhoz, Közép-Európa egyik legrégebbi és legismertebb ralija révén igazi bakancslistás élmény számunkra, hogy mi is részt vehetünk rajta.” - kezdte hétvégi visszaemlékezését Bertalan Márton.

Az egyetlen dolog, amitől a versennyel kapcsolatban tartottam, az az eső volt és mondhatni papírforma szerint nem is kellett sokat várnunk rá…
A szombati első körös ismerkedést követően a másodikra meg is érkezett és gyakorlatilag ez meg is pecsételte a versenyünket: slick gumikkal, tapasztalat nélkül nem akartunk kockáztatni és meggondolatlanul versenyezni, ezzel pedig el is búcsúzhattunk az ERC4 kategória első két helyétől, hiszen vetélytársaink tempóját a körülmények miatt nem mertük tartani. Nehéz volt ennek tudatában másnapra és a verseny folytatására új motivációt találni, de végül sikerült ezt megtaláljuk abban, hogy a lehetőségekhez képest megpróbáltuk vasárnap a lehető legjobb szakaszidőket autózni. Külön örömet jelentett számunkra, hogy egy-egy gyorsaságin nem csak az Európa-bajnokságon indulókat, de a kategória helyi versenyzőit is magunk mögé tudtuk utasítani, ebből egyértelműen látszik, hogy ha már ismerős körülmény között versenyezhetünk, a tempónk tökéletes. Főleg a versenyek végére tudunk megérkezni igazán, minden megtett kilométerrel gyorsulni tudtunk önmagunkhoz és a kategória társakhoz képest, ami a jövőben komoly fegyvertény lehet.” - foglalta össze tapasztalatait Marci.

456084357_1003481264808326_3056204981838519949_n.jpg

A kiemelkedő részeredmények mellett az összetett értékelés és végeredmény is nagyon jól mutat, hiszen idei harmadik dobogóját szerzi Bertalan Márton és Paizs Róbert.
Ahogy a bajnokság, úgy a páros idei szezonja is a végéhez közeledik, a hátralévő két futamból egyet még mindenképp szeretnének teljesíteni: a következő walesi futamot anyagi okokból ki kell hagyjuk, hisz az év egyik legdrágább futamáról beszélünk. Szeretnénk viszont ott lenni a szezonzáró lengyel versenyen, ami nem csak nekünk, de az egész mezőnynek új kihívás lesz.

Szeretném megköszönni támogatóinknak, a HRT csapatának, Nagy Attilának és Csomós Mixinek is a rengeteg segítséget, amit a Barum rali hétvégéjén kaptunk tőlük!” 

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Barum rally után:

1. Mille Johansson (svéd) 100 pont
2. Daniel Polasek (cseh) 78 pont
3. Calle Carlberg (svéd) 72 pont
4. Herczig Patrik (magyar) 71 pont

5. Bertalan Márton (magyar) 69 pont

6. Max McRae (angol) 62 pont
7. Timo Schulz (német) 55 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

HRT SPED, PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Balázs-Diák Kft, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing,

Szólj hozzá! hozzászólás

A rallysimfans szervezésében a bajnokság utolsó murvás futama Veszprém környékén került megrendezésre. 

Az időjárás, amolyan veszprémi, nyárias meleg volt, csupán a 3. gyorsasági szakaszon szakadt le az ég, ami kisebb meglepetést okozott. Ennek következtében tíz versenyző sajnos ki is szállt a további küzdelmekből.

Péntek délután csupán egy vegyes talajú (aszfalt 80%, murva 20%) prológot, kellett murva gumival teljesíteni az indulóknak. Mindenki tudta, a verseny nem itt dől el, de a látvány mellett látszódott a harc az idő ellen is. A szakaszt leggyorsabban Juhász Ferenc teljesítette WRC-vel, őt követte Szőcs Attila 2 század különbséggel. A Rally2-es csoportban még kiélezettebb eredmény született, 1.7 mp.-en belül 6 versenyző futott be az alábbi sorrendben: Orbán Máté, Gutai Marcell, Erdős Levente, Szecsődi Kristóf, Maszlag Róbert és Gál Krisztián. Rally4-ben 1 mp.-en belül Nagy Kristóf, Juhás Márió és Bartók Vince, míg Rally3-ban Dorogi Gergő adott 4 századot Berki Norbertnek. Szóval prológ ide, prológ oda, itt a verseny már elkezdődött. :)

Az igazi verseny szombaton folytatódott, Péntek Ádám és Juhász Ferenc kemény csatában meglépett a mezőnytől. Szőcs Ati és Dobos Dávid szintén nagy csatát vívtak, de a nap utolsó szakasza előtt még közel fél perc hátrányban voltak az élen állókhoz képest. És megtörtént a dráma, Juhász hibázott, Péntek meg 1 perces büntetést kapott. Így a nap végén végül Szőcs első helyen találta magát, Dobos 2mp.-el lemaradva a második, míg a 3. helyen Juhász 6 mp.-re érkezett be Dobos mögé. kepernyofoto_2024-07-12_13_59_21.png

Dobos Dávid nyilatkozta a nap végén:

"Első 2 nap letudva. Ahhoz képest, hogy ma ültem vissza egy elég nagy kihagyás után elégedett vagyok. Jókat csatáztunk Atival, a 7-es gyors után 5 tized volt a különbség. Megint az érettségikkel egy héten volt a verseny, úgyhogy 2x végigmentem mindegyiken, mint a valóságba és zsa. Nem is panaszkodok tovább, megnézzük kinek adom át a veszprémi serleget idén 😀. Azért elégedett vagyok az első nappal, majd holnap a Kormoranokon török 😀."

Bojsza egy nehéz nap után:

"A 2., de igazából az első rendes versenynap letudva, és miért is lett volna problémamentes? Az első 2 gyorson sikerült aránylag jó időket jönni, majd következett a Kislőtér-Jutaspuszta szakasz, amin az egyik jobb 5 helyett valamiért mást értettem, lerepültünk az útról, és egy fának ütközve felborultunk, kész csoda, hogy az autónak nem lett semmi baja, viszont ezzel nagyrészt el is úszott a versenyem, mivel a nézők segítségével tudtam csak talpra állni. A 2. körre emiatt kicsit alábbhagyott a magabiztosságom, a tési gyorson elkaptam egy bálát, ami felreptetett, és kissé nekicsapódtunk egy fának, de a Citroën itt is jelesre vizsgázott, és csak pár karcolás lett az autón. A maradék 2 gyors jól sikerült. A 3. napon a szívemhez közel álló szakaszok lesznek, megpróbálok azokon hibamentesen lejönni."

Rally2-esek mezőnyébe a nap első szakaszán Varga Bence, Gál Krisztián és Erdős Levente mutatott harcos erényeket, de aztán Tresó Dávid és Orbán Máté úgy döntött, ezt nem hagyhatják, ezért beerősítettek. Olyannyira, hogy a nap végére Tresó nagy meglepetésre átvette a kategória elsőséget, Orbán követte őt 3.9 mp.-el. Kissé lemaradva Gál, Varga és Erdős érkezett be.

kepernyofoto_2024-07-12_14_00_01.png

Boda Péter az öreg Cosworth-al a kategória 8. helyére jött be a 2. nap végére:

"Sziasztok! Túl vagyok a prológon és a 2. napon a vén csataló Ford Escort Cosworth-al. A prológon semmi extra nem történt, hoztam egy magamhoz képest okés tempót. A második napon mumusként gondoltam az esős 3. gyorsaságira, teljesen rápörögtem fejben hogy ott kell majd nagyon figyelni, de a várt izgalmak elmaradtak minden rendben ment a száraz gumi ellenére is, majd az 5. gyorson (ugyan ez szárazon) csúnyát hibáztam sérült a difi és a futómű elől. Így óvatos lett a nap további része. Összességében nem vagyok csalódott, várom az utolsó napot."

Heim Roland, aki egy Mitsubishi Lancer Evo II GrpA-val nevezett a Rally2-be:

"A második tési gyorson egy kanyarban sajnos megint eltaláltunk egy fát, bár már előtte is akadtak nehézségeink. Az autó szinte egyáltalán nem reagált a kormányzásra, ami már addig is megnehezítette a dolgunkat. Pilóta és navigátor jól vannak, Super Rally-val fogjuk kezdeni a harmadik napot."

 

Rally3-ban a Berki-Toldi páros csatája most elmaradt, Berki Norbi sajnos nem tudott úgy készülni, ahogy szokott, így annak is örült, hogy nem esett ki. Toldi Árpi eszeveszett tempót diktált, számos R5-öst és néhány WRC-t is maga mögé utasított. Míg Steinbergs Kurtas és Dancs István András a 3. helyért küzdött, Berki szépen tartotta a 2. helyét.

kepernyofoto_2024-07-12_14_00_38.png

Dorogi Gergőt kérdeztük a teljesítményéről:

"Sziasztok!

Első és második nap letudva. Prológon hiba nélkül (magamhoz viszonyítva sem), nem fürgén, de végig mentünk. Iskola miatt sajnos semennyi időm nem volt gyakorolni és ez meg is látszott a teljesítményemen. A 2. nap katasztrófa. "Remélem" ez lesz az idei legrosszabb eredmény/verseny. Már az első gyorson elkaptunk egy fát, és sikerült megforogni és ez a rossz széria folytatódott a maradék 2 szakaszon is. A következő körben sem sikerült "maradandót alkotni", mivel a kislőtéri (GB Sprint Extreme/2) szakaszon kilyukadt a hűtő és akárhogyan is próbáltam, de Superspecial-Skoda-ig (Olsava long) már nem jutottunk el."

 

Rally4-ben Bartók Vince, Harcos Csaba és Bán Zsombor dominált a 2. napon. Sajnos Bartók az 6. gyorson végzetes hibát követett és az élről kiállni kényszerült. Végül a nap végére Harcos állt az élen, Bán a 2. helyen és kissé lemaradva Juhás Márió futott be 3.-ként.

kepernyofoto_2024-07-12_14_01_38.png

Kovács Ákos Szabolcsnak most nagyon nem adta:

"Sziasztok. Első és a második nap letudva. Nagyon rosszul sikeredett. A versenyre készülni idő nem volt. Mondhatni egy szakaszon se sikerült egy igazit menni. A 3-mas gyorson esős pályán több mint 2 perc bent maradt. Borultam, elakadtam kétszer, ebből egyszer a nézők szedtek ki. Ahhoz képest hogy száraz murva gumival mentem a tapadás 0 volt. Szerintem túlságosan csúszott de ez legyen az én bajom. A második körben próbáltam javítani de szétestem fejben. Megint volt árokjárás ráadásul ott ahol az előző körben is. 6-os szakaszon a kitérős résznél elfelejtettem bekanyarodni. Ebből lett egy c4h. már összeszedtem három és fél perc hátrányt. Ez nem az én versenyem."

BartókVince 

"Sziasztok! Nem vártuk a Veszprém rallyt, a mai napig azt hittem, el sem tudok indulni rajta. Tavaly írt itinerekkel rajtoltunk, meglepően jó időket sikerült menni. Az 5. gyorsaságitól már jól éreztem magam, úgy gondolom sikerült gyorsan menni. Így volt ez a 6. szakaszon is, viszont egy keréknyom levezetett a belső ívre, ahol eltaláltam egy farakást. Sajnos kiestem, de valahogy még megpróbálok időt találni és szuper rallyval teljesíteni a versenyt. Sok sikert mindenkinek!" 

Vasárnap a WRC-vel Juhász, Szőcs, Dobos, Péntek és Bojsza verték körbe egymást. Szőcs tartotta magát az élen, Juhász viszont nagy hajrában megelőzte Dobost. Negyedik helyre Péntek futott be, bár ha nincs a bünti, akkor nyeri a futamot, míg az 5. helyre Bojsza jött be.

Szőcs Ati a verseny végén:

"A pénteki prológ jól sikerült, csupán 2 századdal maradtam le Juhász Feritől. Szombaton végig 4., 5. időket tudtam csak autózni, Dobos Dáviddal csatáztam nagyot, a nap végére 2 mp.-el tudtam megelőzni. Vasárnap, a záró napon sikerült beerősíteni egy kicsit 2 szakasz győzelemmel, szoros csatában egyre közelebb kerültem az elejéhez. A Kormoran II-n viszont mindenkit jól megkúpolt Bojsza-Herczeg Dominik, nem is értem hogy futott olyan brutál időt, le a kalappal előtte. Izgalmas, jó szakaszok, jó csaták voltak. Gratulálok minden célbaérkezőnek! Sajnos az általam kedvelt murva versenyek kifutottak, már csak aszfaltos futamok lesznek, de biztos tartogatnak jó csatákat azok is."

kepernyofoto_2024-07-12_14_02_13.png

Juhász Ferenc a célban:

"Egy igazán jó murva futamon vagyunk túl, nekem kifejezetten tetszettek ezek a pályák (kivéve Kormoran). A tempóval ismét nem volt gond, de már szinte hagyomány nálam, hogy egyetlen nagyobb hiba becsúszik, valahogy a nézők mindig rossz helyre állnak. Így történt ez most is, az SS8-n túl fordultam, a srácok segítettek megtalálni a pályát.. Onnantól menteni próbáltam a versenyt, behozni a lemaradást, de csak a 3. helyig volt elég. Kíváncsian várom a következő futamot, jó lesz újra aszfalton menni, megpróbálok addig nem kiesni a ritmusból. Gratulálok minden célba érkezőnek és kellemes nyarat mindenkinek!"

Bojsza így vélekedett:

"Sikeresen célba értünk a Veszprém Rallyn. A 3. nap sem volt teljesen zökkenőmentes, a Sólyi erdőben elkaptunk egy villanyoszlopot, ami kiforgatott, és az út mellett lévő árok miatt nagy szenvedés volt megfordulni, kb. 15 másodperc benne maradt, viszont nem sérült az autó. Ezen kívül viszont teljesen sima menetelés volt, azon kívül hogy a gumik teljesen elfogytak a verseny végére. A 0-pont körül a Duna Rally után ismét sikerült 2-szer is abszolút időt jönni, (nem is kevéssel) aminek örülök. Gratulálok minden célba érkezőnek, és köszönöm a szervezést! Szép nyarat mindenkinek!"

Dobos a célban: 

"Na célba vagyunk, sikerül megint egy pár gyorsot elbuzizni, de egyre jobban tudok tempósan menni versenyeken is. Megnézzük mire lesz ez elég, én egy 4. helyet tippelek. Tesztelés hiányát figyelembe véve elégedett vagyok, egy megforgáson kívül nem volt semmi. Köszönjük a szervezést, találkozunk szeptemberben. Addig is vigyázzatok magatokra 😀."

Rally1 (WRC 1.6) végeredménye:rally1-2.jpg

Rally2-ben a záró napon nem változtak az élen a pozíciók. Ezzel együtt óriási csata volt a fiúk között. Tresó Dávid meglepetésre behúzta első győzelmét, 2. helyen Orbán Máté követte. Gál Krisztián is meglepően gyors tudott lenni, a dobogó 3. fokára állhatott fel. Varga Bence, fáradtan érkezett a versenyre és elmondása szerint a váltó is többször beragadt, azért a bajnokságot továbbra is vezeti Rally2-ben.

kepernyofoto_2024-07-12_14_03_03.png

Tresó Dávid a győzelem után:

"Sziasztok! A fordulót megelőző teszt jól sikerült, tovább finomítottam a setupot, még inkább magamra tudtam állítani az autót. Ez adott egy kis önbizalmat, azonban előzetesen dobogóban nem hittem, inkább 4-5 helyre vártam magam. Bár mostanában murván eredményes voltam, de kategória győzelemre egyáltalán nem számítottam. Első két nap tűrhetően sikerült, jól éreztem az autót, lazán mentem. Harmadik napon viszont rengeteg időt hagytam bent a várt Kormoran II szakaszon, mind a kétszer. Szerencsémre többiek is hibáztak, nem voltak formában. Végül végre első lettem kategóriában, szakaszgyőzelmekkel...hosszú út vezetett idáig. Köszönöm a szervezést, kellemes pihenést mindenkinek!"

Boda Péter a célban:

"Harmadik nap nekem is megvan. Első etap második kanyar, ott nekimentem a KRESZ táblának. Kapott rendesen a kocsi. Hát mondom ennyire azért nem kéne izgulni. Aztán a nap második gyorsán elmentem jobbra az elágban ahol balra kellett volna, a navigátor meg mellettem fogja a fejét. Utána komikus pánikolás, árokba tolatás, klasszik hűtő leamortizálás. Hallottam a fejemben Knézy Jenő kommentálását közben: " ezt tedd el valami humorosba..." Rá is nyomtam ijedtemben indokolatlanul a c4h-ra.

Megalapozta a hangulatot az első két gyors epikus bénázása Szerencsére utána már minden simán ment és beértem. Köszi ismét a szervezést!"

Makk Sebestyén élménybeszámolója:

"Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a szervezőknek, és a plugin atyjainak a versenyt, nagy élmény volt végigcsapatni. Ez volt az első indulásom, sikerült végigérni, a cél ez volt elsőre. Nagyobb hiba nélkül sikerült teljesíteni, kivéve az utolsó szakaszt, két fa bánta az ottjártamat, és egy hajtűben sikerült tetőre raknom a gépet, ott kb 1 percet hagytam bent. Ha lesz egy kis lóvé, beszerzek egy épkézláb kormányt, mert igencsak hiányzott az FFB és a ballábfék ebből a Geniusból. Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!"

Rally2 végeredménye:rally2-2_1.jpg

Rally3-ban nem változott semmit a sorrend az élen. A záró napon is tudta mindenki tartani a pozícióját. Toldi Árpi magasan nyerte kategóriáját, sőt még az abszolút 10-be is befért, ami fantasztikus teljesítmény. Második helyre Berki Norbi jött be, a 3. Steinbergs Kurtas lett. Dancs István András és Tresó Zoltán még a top 5-be belefértek.

Dorogi Gergő ugyan SuperRallyzott, de voltak jó részeredményei:

"3.nap is letudva: super rally miatt már esélytelen volt jó eredményt elérni, viszont célba értünk és ez volt az elsődleges cél!"

 Rally3 végeredménye:rally3-2_1.jpg

Rally4-ben sem volt változás az utolsó napon. Harcos Csaba, nevéhez hűen harcolt, végig uralta a mezőnyt, megérdemelten nyerte a futamot. Bán Zsombor jött be a 2. helyre, őt követte Juhás Márió, majd Sebök, Bolyki és Kovács volt a sorrend.

Juhás Mário is küzdött, hogy célba érjen:

"Sziasztok.. nehéz verseny de célban vagyok.. nem tudtam, hogy egy pálya vizes volt nem vártam, nagy nehezen találtam időt erre. 0 km teszt..voltak pályák, amin soha nem mentem.. 2x nézők és sok sok hiba.. de célba értem.. nem tudom, hogy maradok-e 3madik vagy lecsúszok, de aki tippelt, hogy 3madik leszek akkor jó tippelt."

Kovács Ákos Szabolcs gondolatai:

"Befejeztük a utolsó napot is. A rossz széria folytatódott tovább. a nap első szakaszán fának ütköztem gatya lett a hűtő a kuplung és még futómű is kapott. Nagy nehezen sikerült a szervizparkba bevinni az autót. következő kör jól indult majd az utolsó szakaszon megint jött a bénázás. A verseny tetszett a szakaszok is jók voltak. Most jön egy nagy szünet. Lesz idő elgondolkodni hogyan tovább. erősen gondolkodom hogy a Fordot lecseréljük de az sem kizárt hogy kategória váltás lesz és teszt jelleggel indulunk a bajnokság maradék versenyein. Köszi a szervezést. Jó pihenést kívánok mindenkinek."

Burkovics Péter a verseny céljában:

"Köszönöm a szervezést! Bent vagyunk a célban!! A nyárra mindenkinek jó pihenést, Budapesten találkozunk."

 Rally4 végeredménye:rally4-2_1.jpg

Minden célba érkezőnek gratulálunk! 

A bajnokságban most egy hosszabb, nyári szünet következik. Jó pihenést kívánunk mindenkinek! Szeptemberben a budapesti aszfaltos ralival folytatjuk. 

írta: evo

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla 

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna 

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

kepernyofoto_2024-07-12_14_03_50.png

 

Szólj hozzá! hozzászólás

Az Eset Cup a németországi Lausitzringen folytatódott az elmúlt hétvégén. A GT Sprint bajnokságban Tim Gábor a tabella második helyén várta a versenyeket. A számára ismeretlen pályával hamar összebarátkozott és két harmadik hellyel megőrizte a második helyét a bajnokság GTX kategóriájában. poletto-7114.jpg

A 2024-es Eset Cup szezon negyedik versenyére került sor a németországi Lausitzringen, ahol a Tim Gábor hétszeres bajnok versenyző még sosem járt. A szezon feléhez érkezett a sorozat, így nagyon fontos volt, hogy sikeres hétvégét teljesítsen a vanyarci versenyző, lehető legtöbb pontot gyűjtve.

"Hihetetlen, milyen gyorsan megy az idő. Nemrég még arról álmodoztam, hogy talán sikerül beülnöm a GFS Racing által felkészített Lotus Exige V6-ba és most itt vagyok már a negyedik forduló helyszínén. A Lausitzring ismeretlen volt számomra eddig, persze szimulátoron az alapokat megtanultam és rengeteg onboard videót néztem meg, főleg a DTM-es pilótáktól. Fantasztikus ez a helyszín, nemcsak azért mert eredetileg ez egy ovál pálya, a méretei is döbbenetesek. Sokkolt, hogy akkora a boxutca, mint máshol egy teljes paddock. A nyomvonala, a belső technikás rész pedig kedvez nekünk." - mesélte Tim az első körök után.

A Lausitzring eredetileg úgy épült, hogy az amerikai sorozatok (Indycar, Nascar) itt futhassanak európai versenyeket, ez meg is történt, ám egy baleset beárnyékolta a pálya megítélését. 2001-ben itt szenvedett borzalmas balesetet Alex Zanardi a 2 mérföldes ovál pályán. Azóta a pályát átalakították és csak egy részét használják az ovál résznek.

"Első dolgom volt, hogy elsétáltam ahhoz a kanyarhoz ahol a baleset történt. Zanardi egy ikon az autósportban, látni akartam a helyet ahol az a szörnyű baleset történt. Az ovál rész most is megvan, sőt teljesen verseny-kész, ki tudja, lehet néha futnak itt is versenyeket. A mi versenyeink a GP nyomvonalon voltak, ahol a DTM is megy. Két részén használtuk a pálya ovál részét, de az első kanyar után már a kialakított technikás részen mentünk. Ez nekem kedvezett, mert motorerőben még nem fejlődtünk és az 370 lóerős motor a kocsiban a leggyengébb a mezőnyben továbbra is. De a beállítások terén nagyon sokat léptünk előre, a gumikezelési problémánk megszűnt, így nagyon jól épült fel a tempónk." - nyilatkozta Tim az időmérés után.

poletto-7106.jpg

Az időmérés egy dupla etap volt. A Q1-ben az első, a Q2-ben a második versenyre határozták meg a rajtsorrendet. Tim az első időmérésen a 13. időt autózta, a GTX kategória harmadikaként. Mivel a második időmérő edzésre már nem volt új gumija, nem tudott tovább gyorsulni, egy hellyel hátrébb kvalifikálta magát, a 14. helyre és a GTX negyedik pozíciójába. Az első versenyen nagy küzdelemben sikerült a 12. helyre előre jönnie és a GTX értékelésben a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

"Ez egy 4,3 km-es aszfaltcsík, ekkora pályákon 10 másodperc fölött volt a hátrányon az élmenő GT3-as autókkal szemben. Köszönhetően a csapat fejlesztéseinek, amivel sokkal jobb lett a gumikezelésünk, ez a hátrány 5-6 másodpercre csökkent. A verseny elején végig küzdelemben voltam egy másik Lotus-szal, mely 70 lóerővel volt erősebb a kocsimnál. Nagyszerű küzdelem volt, de végül legyűrtem, igaz egyszer összeütköztünk, de nem lett nagy baj. A kocsi annyira jól ment, hogy az időmérős körömet is jelentősen megjavítottam. A GT4-es autókat is elkaptam, sok jóval erősebb autóval tudtam tartani a lépést." - mesélte Tim az első futam után.

A második futamon Tim egy hellyel hátrébbról indult, de végül megismételte az eredményt, újra 12. lett és a GTX-ben újra dobogóra állhatott.

"A második versenyen már tartottam attól, hogy a gumik nem bírják tovább. Az időjárás sem kedvezett, 34-35 fok volt, a pálya hőmérséklete pedig 50 fok fölé melegedett. Meglepetésemre, nem befolyásolta jelentősen a tempómat. Igaz, kicsit tovább tartott, de újra előre jöttem a 12. helyre és ismét egy remek csatában tudtam megszerezni a GTX értékelés harmadik helyét." - mesélte boldogan Tim a második futam után.

standings4.jpg

A négy hétvége nyolc versenye után Tim a GTX értékelésben a második helyen áll. Hátránya három pont, ami nem tűnik soknak, de mégis nehéz lesz innen előre lépnie.

"Azt tudni kell, hogy a helyezések között kevés a pontkülönbség és ahhoz, hogy könnyen elkapjam a bajnokságot vezető KTM GTX pilótáját. A maradék három hétvégén már előtte kéne végeznem, minél többször. Mivel az autója 150 lóerővel erősebb, ez most lehetetlen. Többször is ekaptam rajtoknál, de utána lényegében kikerült az egyenesekben. Ha megjönnek a fejlesztések, a GFS Racing csapata már rakja is össze az új motort. De ez pénz kérdés. Egyszerre kell költenünk a versenyzésre és fejlesztésre. Ez nagyon nagy teher jelenleg, emiatt folyamatosan keresem az újabb támogatókat. Szerencsére már Németországban is volt két új szponzor a kocsin. Nekik és persze a csapatnak köszönhető, hogy még mindig versenyben vagyok a bajnoki címért. Köszönöm nekik!" - mondta Tim a hétvége lezárásaként.

poletto-7100.jpg

A bajnokság augusztus elején folytatódik a csehországi Most pályán.

A bajnokság állása:

1. P. Koukola 39,5 pont
2. G. Tim 36,5 pont
3. C. Wimberger 12,5 pont
4. R. Kofler 12,5 pont
5. A. Konopka
12,5 pont
6. A. Herbeck 12,5 pont
7. T. Miniberger 9 pont
8. V. Mraz 9 pont
9. R. Andraczek 6 pont

Fotók: Angelo Poletto, Bende Imre

Szólj hozzá! hozzászólás

II. SMARTZILLA RBR Magyar Bajnokság - Duna Rally 2024

A rallysimfans szervezésében a 2024-es 2. SMARTZILLA MVRB 4. fordulója májusban zajlott le, az ország legnyugatibb csücskében.

A szezon egyik legrövidebb, 83 km össztávolságú versenyét gyors, szűk, technikás murvás pályákon rendezték meg. Az időjárás tavalyhoz hasonlóan nagyon kedvező volt, végig napsütés mellett mérték össze tudásukat az indulók.

A szombati nap első gyorsaságija rögtön 13 ember versenyének vetett véget, és csak SR-el tudták folytatni a fordulót. A nap végére ez a szám 22-re nőtt. Az élen Péntek végzett, de nagyon közel volt hozzá Szőcs Attila , hisz 5 mp választotta el őket. A dobogó legalsó fokára Szekeres Gabi állt fel, 5 tizeddel Juhász Ferenc előtt, ezzel teljes Hyundai dominancia alakult ki. Dobos a héten érettségi miatt éppenhogy be tudott ülni, de a teszthiány mellé még sikerült egy forgást is szerezni, ami az első lökös leszakadását eredményezte, ezzel hatalmas hátrányba került.

kepernyofoto_2024-07-04_21_33_53.png

Szőcs Ati első nap végén:

"Első nap szakaszai annyira nem feküdtek nekem, annak ellenére , hogy volt egy szakasz győzelmem is. Ez meg is látszott az eredményeken. Úgy tűnt, Juhász és Péntek harcába nem tudok beleszólni, aztán sajnos mindketten hibáztak, minek következtében első nap végén az előkelő 2. helyen találtam magam, csupán 5mp.-re voltam Péntek Ádámtól. Második nap kissé technikásabb szakaszait jobban kedvelem, muszáj lesz elvállalni, ha dobogós helyezést szeretnék."

Dobos gondolatai:

,,Első nap pipa. 

A héten érettségiztem, úgyhogy a legutóbbi óta ma ültem be először. Az első loop full jó volt, itinerből végig élvezetre mentem, az perfekt. A második elején viszont egy incuri pincuri kövecske úgy gondolta, hogy ez a gyerek biztos be nem fejezi a napot boldogan, és bedobott a fák közé, ahol az első lökös le is esett. Ez a futam be van áldozva és élvezetre megyünk! "

Bojsza szemszügéből a nyitónap:

,,Sziasztok! Első nap letudva.

2x is túlcsúsztam az utolsó kanyarokon, a 2. Dozmati (Undva) gyorson annyira hogy a nézőket is sikerült elkapni, ami (nem jó kimondani de) mondható szerencsének, mivel amúgy valószínűleg TK lett volna, így benne maradt kb. 50 mp a kettőben összesen.

Ezen kívül elég óvatosan próbáltam menni. A 2. nap pályái jobban fekszenek, remélem azokon sikerül jobban teljesíteni."

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_14.png A bajnokság legnépesebb, Rally2-es mezőnyébe a srácok R5-ökkel harcolnak a győzelemért. A nap végén Varga Bence vezetett 12 másodperccel Erdős Levente aka. Junior Toivonen előtt. Kettőjük között fog eldőlni valószínűleg a Rally2-es kategória bajnoki címe, de bárki beleszólhat még akár. A 4. gyors után kettejük között 55 EZRED másodperc volt. Tresó Dávid kapaszkodott fel hozzájuk a harmadik helyre 44 mp lemaradással.

Rally3-ban a Berki-Toldi páros szokásukhoz híven hatalmas csatát vívtak. A nap végén 16 másodperc választotta el őket.

Nehézi Benjámin tudott a közelükbe férkőzni, és 30 másodperc lemaradással megközelíteni a második helyen álló Toldi Árpádot.

10-ből 8 versenyző SR nélkül tudta célba vinni a kocsit, ami elég jó arány ezeken a pályákon.

Koncz Györgyöt kérdeztük a teljesítményéről:

,,Sziasztok! Első napot én is letudtam ezúttal nagyobb ütközés nélkül. A tempómmal nem volt gond de néhány helyen lehettem volna gyorsabb is, a kisebb hibákról nem is beszélve.

A 2. gyorson történt egy incidens az egyik kamerással ami miatt majdnem a fák között kötöttem ki"

Rally4-ben ádáz csata folyt a győzelemért. Cservári és Bartók össze-vissza püfölték egymást, és végül Cservári ért be az első napon az első helyen, de csak 3.5 másodperc nyugalmat adott neki Bartók. A dobogó legalsó fokáért is kemény volt a küzdelem. Harcos és Juhás között 6 másodperc volt a difi.

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_36.png

A jelenlegi éllovas, Cservári Zoltán beszámolója:

,,Neki futtottam a Szombathely rally első napjának, itinert sikerült mindenhová megfelelőt írni, a többivel nem foglalkoztam. Első gyors egy borzasztó szakasz, ennek ellenére elvállaltam, mert nem tudtam hová tudok oda érni. Nagyon szét estem a szakasz után, sokat kivett belőlem, és eldöntöttem ott a célban, hogy a köviben lazábbra veszem. Jött a kettes gyors, nem sikerült össze szedni magam a két gyorsasági között, ez rá is nyomta a bélyegét. Nem találtam azt a bizonyos ritmust amikor fűzi az ember az egyikből a másikba... Kezdtem rendezni a gondolataim és kezdtem megtalálni azt amiért nekivágtam a ennek a futamnak:

felszabadultan élvezni a rallyt. Kisebb nagyobb hibák azért voltak. 2. körben élhetőbb stílusban kezdtem és nagyon jó volt, első gyorsot el is engedtem, mert tudtam ott egy pici hiba rögtön nagyot büntet. 

Meglepődéssel fogadtam az eredményt. Ez után próbáltam autózni azt a ritmust amit az első gyorson, több kevesebb sikerrel, de komoly hibát nem vétettem. Utolsó gyorsot nagyon élveztem, kézit húzkodtam "csak íze kedvéért", a nagy ugratót pedig 5 telin... Nagyon jó volt. Szeretném ennyire élvezni a második napot is."

Juhás elmesélte nekünk kalandjait:

,,Első etap után.. nincs verseny ahol nem csinálok valami hülyeséget 🙈 fél etap jobb féltengely nélkül és aztán becsúsztam egy patakba ahol csak a nézők tudtak segíteni sajnos..🫣 de ahogy soha nem szerettem az Undvát így ez most jó volt 😀"

Vasárnap ismét megmérettetés várt az indulókra. 33 km murva és aszfalt keverék. Hatalmas tempó volt az összes gyorson, szegény szarvasok csak a motorok tiltáson való sikítását hallhatták az erdőkbe. Az élen tovább folyatódott a másodpercekért való győzelem, de végül Szőcs tudott az élre kerülni, ezzel behúzva idei első győzelmét. Második helyen Péntek, míg harmadikon Juhász fejezte be a kihívást. Hármójuk között 15 másodperc döntött. Szekeres Gabi is sikeresen befejezte a futamot, a 4. helyre tudott odaérni. Bojsza 5., míg Dobos kategória 6, összetett 8. helyre tudott beérni a hiba után. Ez nem az ő futama volt.

 Sikerült a győztest megállítanunk egy percre, így nyilatkozott a futam után:

,,Az Undvát nem szeretem annyira, így, ott kaptam is a kúpot, de számítottam rá. A többi szakaszt sikerült nagyobb hiba nélkül teljesíteni, végre egy tiszta futamot teljesítettem. Jó csaták alakultak, a változó nehéz szakaszok megbolygatták időről-időre a pozíciókat. Annak örülök, hogy tudtam tartani a tempót az elejével, így lő távon belül maradhattam és a többiek hibájából adódóan jobb pozíciót szerezhettem. Az utolsó gyorsaságiba nem maradt semmi tartalék, főleg az utolsó szektorban, a fák között nagyon elvállaltam, szerintem ott sikerült az élre állnom. Még változhat a vége, de egyelőre vezetjük a versenyt. Gratulálok minden célba érkezőnek! Jó futam volt!"

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_57.png

Juhász Ferenc beszámolója:

,,Sziasztok! Ezek a pályák határozottan jobban feküdtek az én ízlésemnek, mint legutóbb a Duna Rally-n. Sajnos a 4. pályán sikerült eltalálnom egy követ az út szélén, ami után képtelen voltam össze szedni a vasat, benéztünk a nézők közé, repültek a székek. Ki is estem a ritmusból, így rögtön újabb 2 megforgás követte. Itt végül bent is maradt kb 45mp.

Ezt leszámítva az egész verseny nagyjából "sima" volt, de az előbbinek köszönhetően már az 1. nap után láttuk, hogy kisebb szerencse kell a jobb helyezésért. 2. napon a terv szerint biztosra akartunk menni, nem is erőltettem túl, de nagy meglepetésünkre sikerült behúzni pár szakasz győzelmet. Vegyes érzelmekkel zárjuk a versenyt, nem volt ez rossz, de jobban rá kell feküdni a biztonságra.

Gratulálok a célba érkezőknek valamint a srácoknak elől, szép volt!"

 Bojsza gondolatai:

,,Sikerült célba érnem a Szombathely Rallyen. 

Összességében nem volt egy rossz verseny számomra, sajnos az első napon való incidens megpecsételte a sorsom a rally további részére, viszont azután szerencsére sikerült nagyobb hiba nélkül behozni az autót a célba. Meglátjuk mire lesz elég ez az idő, remélem a legjobb 5-6-ba sikerül ismét beérnem. Rövid, de annál trükkösebb verseny, főleg az első nap.

Sok sikert mindenkinek, és köszönöm a szervezést!"

 kepernyofoto_2024-07-04_21_35_18.png

Rally1 (WRC 1.6) eredménye:

Rally2-ben tovább fokozódott az izgalom, hisz az utolsó előtti gyorson 2 mp válaszotta el az élen lévő Varga Bencét Erdős Levitől. Viszont valami elképesztő módon Erdős 4 mp-vel verte meg Vargát az utolsó szakaszon, behúzva ezzel a szombathelyi győzelmet. A bronzérmet Tresó Dávid kaparintotta meg, de neki már több mint 1 perc lemaradása volt.

kepernyofoto_2024-07-04_21_35_39.png

Miklós Marcell gondolatai a futamról:

,,Sziasztok! Sikerült teljesítenem a Szombathely Rallyt, nagyon élveztem. Első nap a 2. Undván megütöttem az autó bal hátulját, és elment a bal hátsó hajtásom illetve a jobb hátsó futóművem is sérült. Így a 2. kör azon a napon gyengére sikerült. A 2. napon a részeredmények voltak a céljaim, na és persze az élvezet ami sikerült is. Komusinon sikerült lefulladnom a parkolóból kifele jövet de az legyen a legnagyobb bajom. Összességében ezek a tempós murvás pályák közel állnak a szívemhez, ezért élveztem az egész versenyt."

 Boda Péter szavai:

,,Sziasztok!

Grat mindenkinek aki nekivágott és köszönöm a szervezést! Nekem ez most nagyon nem adta. 2. napon a kormány elkezdett kimaradni pár tizedmásodpercre (ennek nyilván versenyen kell előjönnie kritikus pillanatokban). Amúgy ha ez nem lett volna akkor is béna lettem volna szerencsére, nem életem futama ment el rajta 😄"

Rally2 eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_35_57.png

Rally3-ban valami hihetetlen végeredmény született, hisz a győztes 6 TIZED másodperccel tudott nyerni.

Toldi Árpád sikeresen be tudta húzni a futamgyőzelmet, de 6 tized lemaradással, az eddigi legszorosabb választófalat hozták össze a fiúk. Nehézi Benjámin be tudta hozni a Ford Fiesta R3-at a dobogóra Ciko előtt.

 Dorogi Gergő a kategória 5. helyéről:

,,Célban!

Az 1. nap kicsit kalandosabbra sikerült, mint ahogyan azt terveztem😀 . Laktanya-Supersp-nál (PTD RallySprint) egy rosszul megválasztott féktávnak köszönhetően eltévedtem a kukoricásban, és a nézők segítségét kellett kérnem, és rengeteg idő elment + voltak nem tervezett bakik sajna, amivel szintén másodperceket buktam. A 2. napot felkészültebben kezdtem, ami időkben meg is látszódott. Laktanya/1 szakaszon volt egy forgásom, mert az autó hátuljával eltaláltam egy fát, de szerencsére nagy baja nem lett az autónak. Laktanya/2 sem mehetett le hiba nélkül, mert miért sikerült volna😀? Egy 90 fokos balost néztem be és blokkoló kerékkel túlcsúsztam. Szerencsére nem fogott meg semmi, és pár másodperc bukással tudtam is tovább menni. A többi szakaszt sikerült jól abszolválnom szinte hiba nélkül és egy egész jó eredménnyel fejeztük be a rallyt."

Bartos Máté hosszú szünet után visszatért a bajnokságba, csak most a Rally3 kategória mellé tette voksát:

,,Majdnem egy év után próbálok vissza térni, nem volt nagy az elvárás magamhoz, csak hogy célba érjek. Igazából sikerült, 1 c4h meg sok hiba után, de legalább nem lett SR. Egy év után ez nagy szó, nekem legalábbis. Nagyjából 2-2,5 perc maradt az egész rallyban ha nem hibázok. Murvát nem szeretem, Undvát határozottan utálom. 😅

Következőre megpróbálok készülni. Jó újra itt lenni, és köszi a szervezést! 🙂 "

 Rally3 meghökkentő eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_17.png

Rally4-ben sem volt sokkal több a difi. Cservári másfél másodperccel tudta megnyerni a futamot Bartók előtt, a C2R2-vel. Aki mögött a Clio R4 hadsereg gyülekezett össze, de nem tudták tőrbe csalni a Citroent ezúttal. Itt is egy szempillantás választott Zoli és Vince között, hihetetlenül szorosra sikeredett ez is. A 3. helyért folyó csatát végül Harcos húzta be, 16 mp előnyt szerzett Juhással szemben.

Cservári Zoltán győztes nyilatkozata:

,,A második nap jól sikerült, nem volt benne túl nagy kaland. Az első gyorson sikerült egy elképesztő időd menni, egy gWR-t. A második körben a 12-es gyorson 2x majdnem szakadékba csúsztam. Nem tűnt úgy, hogy csúszik, de mikor megindult utána nem akart megállni. Ezt leszámítva nagyon jó érzésekkel mentem a szakaszokon. Őszintén bevallom hogy ilyen eredményre nem számítottam, nem is azért indulok már egy ideje. Hihetetlen hogy a kis "Citrom" -mal oda lehet érni az elejébe murván. Kitartok a szezon további részében is a C2-nél, ost sok örömöt adott. Gratula mindenkinek, és köszönöm a szervezést."

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_36.png

A második hely, Bartós Vince gondolatai:

,,Sikerült hibamentesen célba érnünk és ezzel az előkelő kategória második helyen végeznünk! Leginkább a megfontolt vezetésre összpontosítottam, mert ezeken a szakaszokon a legkisebb hiba is rengeteg időbe kerülhet. Sok helyen elspóroltam, de boldog vagyok a végeredmény miatt, nem számítottam ennyire jó helyezésre. Végig kiélezett csata volt az első helyért, ez tükrözi a 1.5 másodperces különbség is. 

Ezúton is gratulálok Zotyának 🙂🤘"

Juhás Márió beszámolója:

,,Bent vagyok. Megint a hülye hibám hogy nem hallgatom a navigátort.. utolsó előtti gyorson tetőn mentünk át a nézőkön.. sajnos sok hiba kevés gyakorlás miatt de úgy is jó verseny volt.. gratula mindenkinek 😉"

Kovács Ákos Szabolcs, az egyetlen Fiesta R4-el célba érő versenyző gondolatai:

,,Sziasztok. Sikerült célba érni. Sajnos a versenyre szabadidő hiány miatt nem tudtunk készülni. Ez meg is látszódott az első szakaszon. Nagyon óvatosan kezdünk. Sajnos az első nap második körében hibáztam egy nagyot. Kicsit lecsúszott az autó háta és neki ütköztünk egy fának ami keresztbe fordított. 6-8 másodperc biztos bent maradt. Több nagyobb hibám nem volt. Persze rossz féktávok meg kigyorsítások voltak. Második napon Sourkov szakaszon 1 szer mentem. Meg is látszódik az időn. Nagyon lassúra sikeredett. Amúgy jó kis verseny volt. Tetszett. Gratulálok akik eddig célba értek. Akik még nem kezdtek bele nekik meg sok sikert"

Rally4 eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_56.png

A verseny abszolút végeredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_37_18.png

Így a bajnokság felénél járva nézzünk rá a jelenlegi pontállásra is egy kicsit:

Összetettben Juhász-Dobos-Péntek-Szőcs a sorrend, de mögöttük nagyon közel van még az R5-ökkel Varga és Erdős is. Nagyon izgalmas csatának lehetünk majd szemtanúi az elkövetkezendő futamokon. 

Rally1-ben Juhász-Péntek-Dobos-Szőcs a jelenlegi állás, közülük bárki megszerezheti a győzelmet, de jelenleg Juhász egy viszonylag biztos előnnyel rendelkezik, míg Péntek-Dobos-Szőcs között 10 pont a különbség összesen.

Rally2-ben 1 pont dönt jelenleg Varga Bence oldalára, Erdős Levi eddig 4-ből 3 futamot megnyert, de a Duna rallyn történtek miatt csak a második helyen áll. A harmadik helyért is szoros csata zajlik, Orbán Máté és Tresó Dávid között 5 pont a különbség.

Rally3-ban a jól megszokott kettős küzd a győzelemért. Berki Norbert 7 ponttal vezeti a bajnokságot Toldi előtt. A jelenlegi állás szerint Dorogi Gergő örülhet majd a dobogóért, de ezt még Czikray Gáborral is meg kell beszélnie, aki nem fogja hagyni magát.

Rally4-ben Bartók kisebb előnyre tett szert, 20 pont előnye van Harcoshoz képest, őket pedig a legutóbbi 2 futamot megnyerő Cservári követi.

 A bajnokság következő fordulója Veszprémben lesz megrendezve, egyben az utolsó murvás futam.

 Minden célba érkezőnek hatalmas gratula! Akik még ezután érkeznek, nekik meg sok sikert kívánok!💪

írta: toivonen

 

 kepernyofoto_2024-07-04_21_37_39.png

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla 

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna 

 Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

A tavalyi sikeres lebonyolítás után az idén visszatér a WHB Győr Rally, amelyet 2024-ben a TRP Hungary rendez Győr Megyei Jogú Város és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével. A szervezők célja, hogy az ORB promótere, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. célkitűzéseinek megfelelően szavatolják a nézők, a versenyzők és a rendezvényen dolgozók biztonságát. 

376233449_648330327279044_959334644103652783_n.jpg

A hazai ralisportban a tavalyi év egyik legsikeresebb rendezvénye volt a WHB Győr Rally, amelynek történelmi helyszíneket érintő gyorsasági szakaszaira több ezren voltak kíváncsiak. Ezen felbuzdulva a viadal az idén sem maradhatott ki a HUMDA Országos Rally Bajnokság versenyei közül, így 2024. szeptember 6-8 között az autósport rajongói együtt szurkolhatnak a hazai ralisport legjobbjainak. A II. WHB Győr Rally megvalósítását a TRP Hungary csapata végzi, szoros együttműködésben Győr Megyei Jogú Várossal és a Széchenyi István Egyetemmel. 

Az Országos Rally Bajnokság (ORB) promótere 2024-től a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amely a jól bevált nemzetközi példák alapján minőségi, eladható termékké kívánja formálni a versenysorozatot. A nemzetközi sorozatokban sikerrel alkalmazott promóteri megközelítés a magyar autósportban, így a hazai ralibajnokságban is új, ezért a HUMDA ebben a formában történő belépése mérföldkőnek számít az ORB-t szervező Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) szempontjából is.  

Minimális változás, izgalmas szakaszok

Az idei versenyen valamennyi kategória rajthoz áll, sőt, az ORB, ORC, HISTORIC, ORB2 és ORB3 mellett a CEZ bajnokság versenyzői is megmérettetik magukat a háromnapos rendezvényen. A tavalyi év során is 

pazar helyszíneket érintett a rali útvonala, ám az idei évben egy kis változással készülnek a rendezők, aminek részleteit az előkészületek folyamán osztják majd meg. Annyi biztos, hogy a tavalyi versenytől eltérően az idén a szombati napon rendezik az egyik legnépszerűbb gyorsaságit, a Rábaringet. A szakasz rengeteg izgalmat tartogat, amit az ugratók, az ikonikus döntött kanyar és a változatos útfelületek garantálnak. 374511684_650906900354720_3247518410686525977_n.jpg

A másik újítás a vasárnapi belvárosi szakaszt érinti, amely nem csak a nézőkre fókuszál, hiszen a tempósabb részek, az izgalmas kanyarok és a körforgalmak a versenyzők számára is élvezetessé teszik a belvárosi gyorsot. A látvány nemcsak a pálya mellől, hanem a versenyautókból is különleges, amely a II. WHB Győr Rally egyik fénypontjává teszi ezt a gyorsaságit. A szakszerűen kialakított, biztonságos nézői pontok, a családok számára játszótérrel is felszerelt terület és számtalan kiegészítő program pedig azok számára is remek szórakozást nyújt, akik csak most ismerkednek a sportággal.

Az idei évben a TRP Hungary már több alkalommal bizonyította, hogy képes felejthetetlen versenyeket rendezni mind a családok, mind a versenyzők és a fanatikusok számára. Nem lesz ez másképp Győrben sem, ahol a Győr MJV és a Széchenyi István Egyetem lesznek a segítségükre és változatos programokkal várják mindhárom napon a versenyre látogató nézőket. Ezeknek a programoknak a központja a Dunakapu tér lesz, ahol egy belvárosi, mini fesztivál és a rali ünnep is lebonyolításra kerül. A Dunakapu tér mellett fontos helyszíne lesz a versenynek a tavalyi évhez hasonlóan az ETO Park, ahol helyet kap a Szervizpark, amelyben a rajongók és nézők találkozhatnak kedvenceikkel.  

Információk és tudnivalók az eseményről

A színes programoknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számításait az idei II. WHB Győr Rallyn. Friss információkért, tudnivalókért érdemes követni a rali Facebook és Instagram oldalát, valamint a saját weboldalukat, ahol megtalálhatóak lesznek például a kijelölt szakaszok és a rendezvény részletei. Sok meglepetéssel és extra tartalommal készülnek a szervezők 2024. szeptember 6-8 között, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok, a családdal érkezők és az elhivatott rajongók is jól érezzék magukat!

376777227_649320037180073_5702874997482074814_n.jpg

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke:

„Tavaly három évtized után került vissza az elsőosztályú raliversenyzés Győrbe és környékére, és látszott, hogy nagyon ki volt éhezve erre a közönség, mert rengetegen érdeklődtek a verseny iránt, mi pedig óriási örömmel tértünk vissza Győrbe. Ez az érdeklődés jól megmutatta, mennyire fontos, hogy a nyugati országrészben is legyenek versenyek. Az előző év tapasztalatait felhasználva állítjuk össze az idei programot, hogy még inkább szurkolóbarát legyen. Tavaly bebizonyították a győriek, hogy mennyire együtt tudnak élni egy raliversennyel, és mennyire tisztában vannak azzal, hogy a szabályok betartása rendkívül fontos a saját és a versenyzők biztonsága, valamint a rali általános megítélése érdekében. Ezúton is szeretném megköszönni a tavalyi hozzáállást, és szeretném kérni, hogy az idén is kiemelten figyeljenek magukra és egymásra.”

 Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának igazgatója:

„A Széchenyi István Egyetem ezer szállal kapcsolódik az autósport világához. Kiemelt kutatási területeinkkel a legújabb technológiákat fejlesztjük a fenntarthatóságot szolgálva. Ennek fő fókuszában a mobilitás áll, amely képzéseinkben is markánsan megjelenik. Hallgatóink az e területen megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban is kamatoztathatják, méghozzá a világ élvonalához tartozó versenycsapatainkban. Tehetséggondozási tevékenységünk színvonalát jelzi, hogy SZEnergy Teamünk – amelynek magam is egyik alapítója vagyok – az idén harmadszor diadalmaskodott világcsúccsal Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén. Fiataljaink versenyzőként és a technikai részlegek szakembereiként is egyre eredményesebbek az autó- és motorsportban. Nagy öröm volt számunkra a rali tavalyi visszatérése városunkba, és most is jelentős várakozásokkal tekintünk az autósport győri ünnepe elé.”

Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatósági elnöke:

„A HUMDA célja, hogy fejlessze az Országos Rally Bajnokságot. A kiindulópont a biztonság növelése, ez természetesen vonatkozik a nézőkre, a versenyzőkre és a hivatalos személyzetre is. Meggyőződésünk, hogy a TRP Hungary mindent megtesz ezen célok eléréséért, a tavalyi Győr Rally során kedvező tapasztalatokat szereztünk. A tartós fejlődéshez szükség van a szurkolók közreműködésére. Hosszabb távon pedig olyan sportmarketing-megoldásokat alkalmazunk majd, amelyekkel minőségi, eladható termékké válhat a sportág még több néző számára.”

375934339_648540720591338_3605790797654126413_n.jpg 

Őry Tamás, a WHB Győr Rally szervezőbizottságának elnöke:

„Nagyon örömmel térünk vissza az idén Győrbe, ahol már tavaly is szenzációs fogadtatásban volt részünk. Ezt ezúton is köszönöm, és ígérem, hogy a tavalyi tapasztalatokat az idei versenyre átültetve igyekszünk majd rászolgálni a bizalomra, mert néhány változtatás végrehajtásával – mint például a két legnépszerűbb szakasz, a Rábaring és a belvárosi gyorsasági külön napra helyezése – szeretnénk még jobb rendezvényt létrehozni a ralirajongóknak és autósport-kedvelőknek. Köszönjük ebben a támogatást Győr Megyei Jogú Városnak és mindenkinek, aki rész vesz a WHB Győr Rally megvalósulásában.”

Szólj hozzá! hozzászólás

A rallysimfans szervezésében és a SMARTZILLA által támogatott Magyar Virtuális Rally Bajnokság harmadik fordulója Veszprém környékén került megrendezésre.

 A teljes össztáv 144,6 km, 14 gyorsasági szakaszt tartalmazott. A három napos verseny első napján egy városi aszfaltos prológot kellett murva gumival teljesíteni. A második, egyben a legnehezebb nap, tartalmazott 20km-es szakaszokat is, melyek nagy végsebességük ellenére technikásak voltak. Harmadik nap két rövid szakaszt kellett kétszer teljesíteni.

A verseny után érdeklődők igazán nagyszerű csatákat láthattak. bec49b_1ff150b521b64049a04a6aa92d180a36_mv2.jpg

A verseny egy 5.5 km-es városi, aszfaltos prológgal kezdődött, amit kétszer kellett teljesítenie a mezőnynek. Aszfaltos felületen a murva gumi külön nehezítésként szolgált a versenyzőknek, rögtön 10 versenyző számára ért véget a megpróbáltatás, de másnap még tudtak élni a Szuperrally kínálta lehetőségekkel.

Több változás is történt, Bojsza és Dobos a Citroen C3 WRC mellé pártoltak át. A leggyorsabban Juhász Ferenc teljesítette a pénteki megpróbáltatást, őt követte Szőcs Attila mindösszesen fél másodperc lemaradással. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Kovács Marcell hozta be a Fiesta WRC-t.

Az első éles napon 113 versenykilométer várt a résztvevőkre, a keskeny, tempós gyorsaságikon. Szerencsére az időjárás most nem nehezítette a pilóták dolgát, végig száraz volt az úttest felülete.

Délelőtt Juhász Ferenc, Bojsza Herczeg Dominik, illetve Péntek Ádám tudtak gyorsokat nyerni, 4 gyorsat 3 különböző sofőr nyert meg.

Dobos Dávidot megdobta valami és a kerítésben landolt, ahol ott maradt az első lökhárítója, lassan tudta csak teljesíteni a szervízig a szakaszokat. Kovács Marcell nem folytatta tovább a versenyt. A délelőtt után Juhász-Görög-Péntek volt az ideiglenes sorrend.

A délutáni körön ugyanúgy 3 különböző versenyző tudott szakaszt nyerni. Péntek-Bojsza-Görög. A nap végére Dobos és Péntek tudott pozíciókat szerezni, így a WRC kategória szombati eredménye:

 
Bojsza így nyilatkozott:

"2. nap ✅ Az első szakaszon letálcázott a játék 1 pillanatra, majd megállt a kép kb 5 mp-re, nem tudom hogy eközben ment-e a számláló, viszont ezután eléggé szétestem fejben, benne maradt kb 15 mp.

Az Öskü-0-pont (Kormoran II) szakasz az abszolút kedvenc pályám, ezen sikerült is mindkét körben első időt autózni(remélem az is marad). Az azt követő 2 szakasz eléggé óvatosra sikerült, benne maradt kb fél perc.
A 2. körben az első két szakaszon jóval bátrabb voltam, a harmadikon viszont egy ugrató után sikerült elkapnom egy méretes sziklát kb 7 km-nél, ami után megsérült az első lökhárító, illetve a hűtő, a bal első féltengely pedig csúnyán széttört. Az ezt követő 10 km-t, és a 4. gyorsot így csináltam végig, de szerencsére egy forgástól eltekintve behoztam az autót a szervizbe."

 kepernyofoto_2024-05-27_19_39_22.png

Heim Roland eseményei az első 2 napból:

"Első 2 nap letudva. Először azt hittem mindenki megőrült, aztán láttam, hogy az első napra tényleg murva gumival kell menni. Bent is hagytunk egy percet. A 2. nap programját látva egyszerre kaptam szívrohamot és agyvérzést. Szinte minden szakaszon lett valami kaland. Várpalota-Ösküt megúsztuk egy forgással és ennek ellenére is sikerült egész jó tempót menni magunkhoz képest, bár jó 20-30 másodperc bent maradt. Öskü-O-Pont már nem ment ilyen jól. Egy balos túl fickósra sikeredett és becsúsztunk a fák közé, a difi meg eltört. Szerencsére a szervizben sikerült mindent helyretenni és mehettünk tovább. Guttamásin egészen az utolsó 3 kilométerig kimondottan jó volt a tempónk, de egy ugratóban lerepültünk az útról és eltartott egy darabig mire visszataláltam.

Bakonykúton inkább óvatosan mentünk, mert semmit nem gyakoroltunk, így kaland nélkül sikerült célba érni. A szervizben sem volt sok meló, így bizakodva vágtunk neki Várpalota 2-nek. Kettőt forogtunk, de sérülés nélkül megúsztuk. Öskün ugyanez volt a helyzet és sokkal óvatosabban is mentünk, mint az első alkalommal. Szervizben megint csak kozmetikai sérüléseket kellett javítanunk és következett a kálvária. Guttamásin egy rosszul felírt kanyarban berepültünk az erdőbe, elment majd egy perc mire megtaláltam az utat és ahogy gyorsultunk kinyílt a motorháztető. Durván 3-4km-t mentünk így, de beértünk. Bakonykút 2-re már félve mentünk, mert nincs az az isten, aki 20km-t megy teljesen vakon. 16-ot sikerült, itt-ott eltalálva dolgokat, míg végül egy kerítés tartóoszlopa teljesen megállított bennünket. Super Rally lesz a 3. napon. Örülök, hogy idáig sikerült eljutni, ezeken a számomra meglehetősen nehéz pályákon. A replayen sajnos nem látszott a nyitott motorháztető."

Rally 2 kategóriában a pénteki napon vezető Szecsődi Kristófnak az 5-ös gyorson a nézők segítségét kellett használnia, majd a nap utolsó szakaszán benne hagyott még 2:30-at, ezért kategória 5. helyre csúszott vissza. Hatalmas tempót diktálva Varga Bence ugrott az élre, elképesztő 2 perc 15 másodperccel a második helyezett Orbán Máté előtt. Harmadik és negyedik helyre, a VW Polo GTI R5-öt hajtó Tresó Dávid, és Erdős Levente érkezett, akinek már 3:33 lemaradása volt Bencéhez képest.

bec49b_722b738954c84a1f93a7eccc3d8d38cb_mv2_jpg.webp 

Bakó István riportja:

"Rettentően gyors a mezőny, próbálunk biztonsági játékosban végig menni. Lassan megtanulom hogy nem csak a leggyorsabbnak kell lenni hanem fejben is nagyon össze kell rakni. Az utóbbi hála isten sikerült 🙂 Tyúha 😄 Érdekes második nap, csodával határos módon 1-2 finom túlcsúszáson kívül semmi komoly nem történt. Pedig még a pályabejáráson is olyanokat estem hogy hihetetlen."

Boda Péter, aki egy Ford Escort Cosworth-al próbálja tartani a lépést a mai, fejlett technikákkal:

"Na én is végig döcögtem. Próbáltam úgy felfogni hogy ez nem is igazán rally verseny, csak itt túrázgatok az erdőben, a 112km-re lévő szállásig nehogy elnyomjam, dehát sajna csak meglesi az ember a result listet. 😄 Ettől függetlenül sikerült tartanom azt hogy csak magamra figyelek. Nagyon király volt az egész jöhet a 3. nap ahol szintén magammal tervezek versenyezni! 🙂 "

Rally3 kategóriában 12 versenyzőből mindössze 7 fejezte be az szombati napot SR nélkül. A továbbra is hatalmas tempót diktáló Berki Norbert szokásához híven 58 másodperc előnnyel vezetett Toldi Árpád előtt. Árpád a pénteki napon kisebb ,,pályaátrendezést" csinált, saját szavaival élve, ezért lett az az 58 másodperc hátrány. Ami viszont egy nagy bajnoki csatára utal, hogy a szombati napon ez az 58 mp különbség mindössze 1 TIZEDET mozdult el. 113 km alatt a srácok között 1 tized difi volt.

Ők ketten a kategória élmenői, hisz a harmadik helyezett, Steinbergs Kurtas-nak már 3 és fél perc lemaradása volt.

bec49b_4d743572eb1f435dbb37a2f016903fe4_mv2_jpg.webp A rally4-esek közt ádáz csata folyt. A nap végén összesen 4.5 mp választotta el a első kettő helyezettet. A futamot egész végig vezető Juhás Márió a nap utolsó gyorsán odaütötte a Clio R4-et és sajnos kiállni kényszerült. Használta a superrally lehetőségeit, de 13 másodperc előnyből 8 perc hátrány lett, az utolsó gyorsasági elképesztően hosszú távolsága miatt. Viszont a dobogós helyezéseket nézve, az egész mezőnyben ebben a kategóriában volt a legkisebb különbség. 27 másodperc választotta el egymástól az ideiglenes dobogósokat.

A nap végén vezető Cservári Zoltánt kérdeztük, összegezze a mai napot:

"A 2. nap érdekesen alakult a számomra. Megszerettem volna húzni az első 2 gyorsaságit, ami nagy hibákhoz vezetett. Első gyors végén megforogtam és odavertem a hátát a kerítésnek. Megsérült a futómű, de abban ott még nem voltam biztos. A 2 gyorson rögtön éreztem hogy jobb oldalra azonnal keresztbe áll az autó. Valószínű ez miatt fel is borultam egy árokjárás közepette. Nézők tettek vissza az útra. Aztán elengedtem a dolgot és szervíz után autóztam egy jót. A 4. gyorson szintén a nézők raktak vissza mert túlcsúztam egy hajtű kanyarban. Itt már csak célba szerettem volna érni, viszont jöttek az eredmények. Nap utolsó szakaszát, gondoltam meghúzom, lesz ami lesz. Utolsó 500m-ben nekicsúztam egy kőnek és az becsavart a bozótba. Ki kellett tolatni, bent maradt 6mp legalább. Felemás érzésekkel fejeztem be a napot, előnyöm gyakorlatilag semmi. Utolsó 4 szakasz dönt majd... nagyon gyorsak a srácok az elején, csak gratulálni tudok nekik."

Kovács Ákos Szabolcs gondolatmenete:

"Második nap is letudva. Sajnos nem jól sikerült. Második körben Kormoran1-en volt egy lecsúszásom meg utána nem sokkal fának csapódtam 😞. Váltó hűtő nagyon sérült. Folyamatosan figyelnem kellett a hűtővizet hogy ne rottyanjon fel. Meg is bélyegezte a versenyemet. Szervizbe sikerült megjavítani de utána kiestem a ritmusból és apró hibák sorozata jött. Hajrá srácok😉"

Krcsmárik Péter így értékelte az eddig történteket:

"A prológon egész jól mentünk, furcsa volt a gumi, az elsőn még nagyon korán volt, a másodikon már tapogatóztunk, az talán jól is ment 🙂. Második nap megtörtént a baj, a vártnál hamarabb vége lett, a Bakonykúti - Csór szakaszon lazább volt a murva, mint gondoltuk, teljesen el lett mérve egy kanyar, beb*sztam a szántóföldre, és valamit eltalált az autó eleje, inkább meg se próbáltam beindítani, így idő előtt "mehettünk az öltözőbe".

Superrallyval megpróbálunk végiggurulni holnap, hiszen még mindig szokni kell az új kocsit, erre tökéletes lesz (már ha javíthatóak a károk). Sajnálom, hogy így alakult, a srácok megint a megszokott elmebeteg tempóval haladnak, fasza csaták lehettek volna... 😄. Hajrá, a többieknek sok sikert, nyomjátok! " bec49b_e0acbd2e45a74cefab5d446221c10438_mv2_jpg.webp

Juhás Márió drámai története:

"A 2. nap végére nem jött össze nekem. Nagyon jó csaták voltak addig de sajnos a 10. gyorson kb 8km után elfékeztem és kicsúsztam. Valami volt a bokorba ami a hűtőt nekünk összetörte.. kibírta kb 3-4km. Így kiestünk a dobogó 1 helyéről 😐" 

Az utolsó, vasárnapi gyorsaságik levezetőnek számítottak az eddigiek után. Összesen 21 km-t kellett megtennie a versenyzőknek a tempós szakaszokon. Az időjárás aznap is jobb lábbal kelt fel, ragyogó napsütés várt mindenkire.

WRC-ben váratlan fordulat történt. Az egész rally utolsó gyorsaságiján, a mindaddig élen álló Juhász Ferenc rossz irányból tanulta be a pályát, és fejre tette a Hynundai-t, amit csak nézők segítségével tudott talpra állítani. Ezzel a Duna Rally-t Péntek Ádám nyerte nagyon szoros küzdelemben a kategória többi résztvevőjével. 4.8 mp választotta el Pénteket, és a második helyre érkező Dobost. Őket 2.7 mp lemaradással követte Juhász, majd a 4 TIZEDDEL Juhász mögött célba érő Szőcs Attila zárta a sort. Az első 4 helyezettet 8 mp választotta el. Kiemelendő még, hogy a 12-es gyorson 1.3 másodperc volt 5 versenyző között a különbség, és a szakaszgyőztes Szőcsöt 1.6 TIZEDDEL követte Dobos.

A WRC végleges eredménye: bec49b_e49abf0d60514e3fbffcdb0e5295a31b_mv2_jpg.webp

Dobos Dávid nyilatkozata:

"Nem akartam írni, de muszáj. Kezd félelmetes lenni. Tavaly Eger, nincs dobogó - idén Eger, nincs dobogó. Tavaly Miskolc, 3. - idén Miskolc, 3. Tavaly Duna, 2. - idén Duna, 2. Ismétlődik eddig a történelem. Igaz, idén már nem elég a tavalyi 70%-os lecsorgásom, most már nyomni kell, és ezt még meg kell szokjam. Erősebb sokkal a mezőny.

A futamról röviden: a szombati nap első gyorsán 700 méterrel a cél előtt megdobott valami, és egy kerítés állított meg, ahol otthagytam az első lökösöm. Ebből kiindulva csak csorogni tudtam a következő szervizig, 30-35 másodperc simán benne maradt. A nap leghosszabb gyorsát túl óvatosan teljesítettem, de legalább a célban vagyunk. Vasárnap szoros csata volt végig, az nagyon tetszett. Köszönöm a szervezést, Szombathelyen valószínűleg nem találkozunk, de megpróbálok beülni. Addig is, vigyázzatok magatokra 🫡 ."

Juhász Ferenc gondolatai:

"Számomra is véget ért a Duna Rally. A prológ nagyon jól sikerült, azt hiszem abban nem volt több, megalapozta a kedvet a futam további részére. A 2 .napon próbáltam biztonságot szem előtt tartva menni, a pontszerzés volt a cél. Akkor még nem hittem a dobogóban. Nagyjából zökkenőmentesen sikerült is ezt tartani, míg nem az utolsó (Bakonykúti-Csór) szakaszon eltaláltunk egy oszlopot, mely után a nézők segítségével tudtunk csak tovább menni. Utólag belegondolva felesleges kockázatot vállaltunk abban a kanyarban, hiszen ekkor már több mint fél perccel vezettünk.

A 3. napot így szinte azonos idővel kezdtük meg az ellenfelünkkel, tudtuk, hogy most nem szabad spórolni, ha az 1. hely a cél.

A hántai gyors kiválóan sikerült, majd jött a 12. szakasz, melynél nem kis meglepetés volt, ugyanis a figyelmetlenségünkből adódóan mi ezt fordítva írtuk fel. 😵‍💫 😓 Ezen útszakasz teljesen ismeretlen volt számunkra, elsőre mentünk rajta, ennek meg is lett az eredménye: az utolsó gyorson sikerült tetőre vágni a gépet. Nézők persze segítettek, de már mindegy volt.

Sajnos keserű pirula ez, nem igazán van öröm bennünk a 3. helyezés miatt. Amatőr hiba, melyen úgy fest a győzelem ment el. Egy biztos: tanultunk belőle!

Gratulálok minden célba érkezőnek, egy nehéz futamon vagyunk túl, sok kiesővel. Megyünk össze szögeljük a vasat és találkozunk a következő versenyen!"

 bec49b_ac823144e42849bebb468cd5c808e81c_mv2_jpg.webp

Bojsza-Herczeg Dominik riportja:

"El se hiszem, de végre sikerült befejeznem egy futamot. Nem mondom hogy teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, mivel volt benne bőven hiba, de most annak is örülök, hogy itt vagyok. Ezt a 3. napot eléggé elspóroltam, szerettem volna beérni, és tudtam, hogy a srácokat előttem (akik egyébként iszonyú tempót diktáltak, és innen is gratulálok nekik 🙌 ) úgyse fogom tudni utolérni, így inkább a biztosra mentem. Gratulálok minden célbaérkezőnek, és köszönöm a szervezést, szuper pályák voltak!"

Rally2-ben nem sok változás történt. Varga Bence a prológot kivéve minden gyorsot megnyert. A mezőny legnépesebb kategóriájában épphogy több,mint a fele tudta csak végig csinálni a futamot SR nélkül. Bender Tibor jött feljebb, egészen a negyedik helyre terelte a Fabia R5-öt.

Rally2 eredménye: bec49b_f97021937fa643efbbd02dd89d09b385_mv2_jpg.webp

Bender Tibor a versenyről:

"Végre célban!! 🙏

Szokták mondani ralis körökben, hogy "murvát csak cserépben..", nos ez rám abszolút igaz. Ennek megfelelően, az egyetlen cél az volt, hogy érjünk végig ezen az iszonyatosan hosszú és megterhelő futamon. Az elmúlt időszak balszerencséje talán véget ért, hiszen befejeztük a Duna Rallyt, és a vártnál jobb eredményt is sikerült elérni. 🍀

Az első napi prológ a nézőké lett, de így is volt tervezve. Aztán a második napi 8 gyorsaságin folyamatosan visszafogtam magam, hogy nehogy hibázzak, ennek megfelelően viszonylag kalandmentesen zártuk a napot. Az utolsó napra kissé felszívtam magam, elkezdtem forszírozni a tempót, és legnagyobb meglepetésemre sikerült az általam csak "űrlényeknek" titulált srácok közé kerülni a szakasz eredményeknél. Ezek után várom a következő fordulót! 🔥 Gratulálok minden célba érkezőnek! 💪 "

 bec49b_65e4a4ddd41b4a74a1c878d869ab86de_mv2_jpg.webp

Deczky Attila gondolatai:

"Mi is szerencsésen beértünk. Meg izzasztott rendesen ez a verseny ahhoz képest, hogy keveset megyek murván nagyon élveztem az egészet. Kicsit többet kell tréningeznem ezen az útfelületen, hogy értékelhetőbb eredmény szülessen, de így sem panaszkodom. A beállításaimon még finomítani kell nem keveset, kicsit merev volt az autó az egész verseny alatt. A második nap második részében kicsit lágyítottam is a stabilizátorokon akkor már egész élvezhető lett az autó számomra. Sokat kell még gyakorolni az egyszer biztos. Gratulálok mindenkinek, köszi a szervezést szuperek vagytok."

Boda Péter 9. helyre terelte be az ezeréves technikát, így értékelte teljesítményét:

"Kész a 3. nap, nagyon félve mentem a Gy12 Gy14-et. Nem tudom mitől de nálam az a stage random 3-4 fps-t szokott produkálni pár másodpercre. Egyszer elő is jött a hiba így inkább stresszeltem rajta, mint élveztem. Ezen kívül minden ok, köszönöm a szervezést, egy élmény volt mindhárom nap! "

Primusz Levente riportja:

"Nem volt egy könnyű verseny így első nekifutásra, legjobban úgy tudnám jellemezni mintha begipszelt lábbal próbálnék futni, nem igazán ment sehogy sem. A prológ még úgy ahogy jó volt, viszont a második nap első gyorsaságiján a pályáról lecsúszva egy villanyoszlop köszönt be az első szélvédőn, így pedig olyan sérüléseket szenvedett az autó amivel már nem sikerült tovább menni. A harmadik nap nekifutottam a maradék távoknak, itt már úgy ahogy elkaptam a ritmust amit az előző szakaszok is megkívántak volna, egyáltalán nem volt hibátlan és egy árokba csúszás miatt a hátsó difitől is el kellett búcsúzni viszont sikerült célba érni.

Sokat kell még fejlődni, hogy értékelhető végeredmények kacsintsanak rám vissza az összetettben, remélhetőleg a Szombathely rally sikerteljesebben fog menni. Ezektől függetlenül nagyon jó volt betévedni ebbe a bajnokságba, köszi a szervezőknek!"

Rally3-ban fokozódtak az izgalmak. Bár a sorrend nem változott, Berki előnye 33 másodpercre csökkent le. Mindkét versenyző pozitívan értékelte a futamot, és egy jó csatát látnak a bajnoki címért. A mezőny további részében sem volt sok változás, Steinbergs végül behúzta a dobogó harmadik helyét Dorogi előtt.

Rally3 eredménye:

bec49b_b3d85788f9d346cba071ea9c6ea89607_mv2_jpg.webp 

Berki Norbert összegzése:

"Összességében jó volt. Árpi nagyon együtt megyünk, nagy meccs lesz remélhetőleg."

Toldi Árpád gondolatai:

"Szép volt Norbi! Gratulálok! Én mentálisan nem voltam sajnos top-on."

Dorogi Gergő így értékelte a futamot:

"Beértünk! És talán ez a kulcsszó egy ilyen számomra nehéz 3 nap után. A prológon semmi különös nem történt, kicsit túlóvatoskodtam a murva gumi miatt, ezért jócskán maradt bent idő.

A 2.nap igazán emberpróbáló volt, talán ki lehet jelenteni. Itt szó szerint a "túlélésre" hajtottam, aminek meg lett az eredménye, de próbáltam nem össze törni a kocsit egy biztonságos tempó mellett. Kisebb horpadásokkal megúszván a 2. napot, tudtam, hogy ha valahol, akkor itt a 3. napon tudnék a ranglétrán előrébb kerülni. Egész szépen teljesítettem a gyorsokat, mígnem az utolsón kb. féltávnál egy bucka megdobott és egy kisebb kőre landoltam. Na innen kezdődött az"izzadósabb" rész, de szerencsére lyukas hűtővel, jobbra húzó kormánnyal sikerült teljesítenem a szakaszt! 😀

A végső célom továbbra sem változott: Befejezni minden rallyt, szakaszt kiesés nélkül. Nagy Gratula a célba érőknek, eszméletlen időket mentetek!💪"

Rally4-es kategóriában ugyanúgy szoros csata volt az első 3 helyért. Végül Cservári sikeresen behúzta a futamgyőzelmet, őt követte Harcos Csaba, majd Bartók Vince. Cservári a kicsit gyengébb C2 R2 Max-al tudta maga mögé utasítani, a Clio R4 hadsereget a murvás pályákon. Arányaiban nézve, ebben a kategóriában teljesítette az össztávot a legtöbb versenyző. 16 célba érkezőből mindössze 6 szorult a szuperrally használatára.

Rally4 eredménye: bec49b_28a40ea2fa6e44e5bf22cd496e55e81c_mv2_jpg.webp

A győztes Cservári Zoltánt kérdeztük:

"3.napot is teljesítettem. Az első gyorson számomra nagyon jó eredménnyel egy gWR-el kezdtem. A második szakaszt is meghúztam, így sikerült növelni az előnyöm Csabával szemben. Nem volt kérdés mit kell tennem: beosztani ami van, nem vállalni túl sokat.

Egész hétvégén szépen teljesített a Citroen R2. Nem gondoltam volna hogy egy régebbi technikával ott lehet lenni az elejébe. Nagyon jót csatáztunk, köszönöm szépen minden versenyzőnek, és köszönöm a szervezést."

A bajnokságot vezető Bartók Vince így értékelte a versenyt:

"Sikerült teljesíteni a verseny összes szakaszát! Nagyon fárasztó volt, a második és harmadik napot egyben kellett lejátszanom. A Miskolc rallyn nem hittem a navigátoromnak, ezért hatalmasat estem, így most különösen figyeltem minden szavára. Sikerült is hibamentesen teljesíteni a szakaszokat, pár apróbb incidenst eltekintve. Sajnos a második szakaszon a szekvenciális váltóban eltörött a rugó, így kormányváltóval kellett menjek. Még az utolsó szakaszon is volt, hogy a szekvenciálist rángattam a féktávon vagy kigyorsításon. A Bakonykúti-Csór szakaszra annyira biztonságos itinert sikerült írni, hogy szégyelltem magam szinte minden kanyarban, de még így is jobb, mintha hibáztam volna. Az autó sértetlenül megúszta, de a váltót és a pedálokat meg kell csinálni a következő versenyre, hogy magabiztosan mehessek a kategóriatársak ellen.

Köszi a szervezést, sok sikert mindenkinek! 🤘"

Az egyetlen célba érő Ford Fiesta R4 vezetője, Kovács Ákos Szabolcs gondolatai:

"Sikerült befejezni a versenyt. Sajnos a harmadik napon is sikerült hibázni. Lecsúsztam egy erős balosban az útról és a nézők szedtek ki a susnyásból. A verseny nagyon tetszett csak saját magam teljesítményemmel nem vagyok megelégedve. Megpróbálunk a kövi versenyre jobban felkészülni"

Az első 208 R4-es Gergely Máté véleménye:

"Sikerült abszolválni a 3. napot is, nem mondom, hogy elégedett vagyok, mert volt benne hiba bőven, de mivel végig mentünk SR nélkül, így nem lehetek szomorú, hisz idén először jött ez össze. A 3. napra megjöttek a fő szponzor matricái is, gyorsan feldobtuk őket a szélvédőre." bec49b_cfcf9921ad964c0ca69233e538f484e3_mv2_jpg.webp

A verseny abszolút végeredménye:

bec49b_125f0ab48aa64f05968bd29e00e80537_mv2_jpg.webp Mindenkinek gratulálunk!

A bajnokság következő fordulója Szombathelyen kerül megszervezésre, ugyanígy murvás pályákon. Bárki nevezését elfogadjuk, családias bajnokságba léphet minden induló.

írta: toivonen, Dobos D.

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

 bec49b_a294f775f0224182b9e4ee084a604708_mv2_jpg.webp

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

Idén mutatkozott be Tim Gábor az ESET GT Sprint bajnokságban, a sorozat első hétvégéjén két kategória második helyet szerzett és a 20 fős GT mezőny 9. és 10. helyét szerezte meg. A második fordulóra a Red Bull Ringen került sor, nagyobb mezőnnyel. Egy kategória győzelemmel és egy harmadik hellyel a bajnokság élére állt a magyar pilóta.

 elsohely.jpg

A második hétvégén Tim Gábor egy 23 fős mezőnnyel találta magát szembe, kategóriájában, a GTX-ben 5 pilóta indult. Az autója, a Lotus Exige V6 Cup R továbbra a mezőny leggyengébb autója, de a magyar versenyző nem feltett kézzel állt oda a rajtrácsra. Persze tudta, kevés esélye van a kategóriatársak ellen.

"Ugyanazzal a konfigurációval vágtunk neki a hétvégének, mint az elsőnek. Amint megjönnek a fejlesztések a kocsira, jóval gyorsabbak leszünk, de a cél most az volt, hogy pontokat gyűjtsünk és hogy befejezzük a futamokat. A Red Bull Ring tempósabb, mint a Balaton Park volt, tudtam, hogy kevés esélyem lesz. Az edzésen láttuk, hogy most a GT4-es autók tempóját is alig bírom tartani, holott eddig bőven előttük voltam." - kezdte Tim a hétvége történéseit.

A szabadedzésen a tempó közel sem volt olyan jó, mint az első hétvégén, igaz Tim itt még az összes GT4-es autót maga mögé utasította. Az időmérés azonban rosszul sikerült. Történt ugyanis, hogy nem két külön időmérést rendeztek a két versenyhez, hanem egyet, melyet kettéválasztottak. Ezzel Tim nagy bajba került.

tim_redbullring.jpg

"Úgy kezdtük a hétvégét, hogy volt egy szett használt slick gumink. Nem megfelelő a költségvetésünk, de ezt már megszokhattuk. Mikor kiderült, hogy egy időmérésünk lesz, melyen ráadásul esik, kénytelenek voltunk a kopott slickekkel legalább egy biztonsági kört menni, de ez nem volt elég. A 110%-is szabályok kívüli időt autóztam, így nem kvalifikáltam a magam a versenyekre. Szerencsére a szabadedzésen azért mutattam, hogy megvan a tempónk, így kérvények benyújtása után felállhattam a vasárnapi versenyeken a rajtrács végére." - mesélte Tim az időmérés után.

A csapat megpróbált gumikat vásárolni a kocsira, de hamar kiderült, hogy a gyártó nem hozott a Lotus-ra megfelelő méretű és keverékű abroncsokat.

"Azt tudni kell, én közösségi adományozásokból és lelkes cégek és barátok támogatásából versenyzek. Minden forint számít. Lehet, hogy ez valakinek szánalmas, de nem tudunk mit tenni. Így mikor kiderült, hogy esős lesz az időmérés, bevállaltuk, hogy nem veszünk gumit és slicken megyünk ki és várunk a megfelelő pillanatra. Sajnos a pálya nem száradt fel elégé. A sors furcsa fintora, hogy mikor már venni akartunk gumit, kiderült, hogy nincs is. Emiatt nagyon fontos volt, hogy a versenyeket száraz körülmények között teljesítsük, különben indulhattunk volna haza." - mondta Tim a vasárnapi futamok előtt.

A vasárnapi első versenyen a rajtrács végéről Tim a 13. helyre jött fel, és hatalmas meglepetésre megnyerte a kategóriáját.

"Egy KTM GTX és három Lamborghini Huracan GT3 volt a kategóriánkban, mondanom se kell, 160-180 lóerővel erősebb csúcsgépek ezek. Esélyem se volt ellenük. Az első körös kavarodásból sikerült kimaradnom, a KTM és az egyik Lamborghini összeakadt, engem is majdnem magukkal sodortak. A KTM nekem jött, de megúszta a kocsi pár karcolással. Egy pillanat alatt a második lettem. A 9. körben a vezető Lamborghini Huracan GT3 is kiállt műszaki hiba miatt, így az ölembe pottyant a kategória győzelem és a 13. helyre jöttem előre. Ez hatalmas mázli volt, de úgy érzem, most a sors már tartozott nekem ennyivel." - elemezte a kategória győzelmet Tim.

A második futamon az egyik Lamborghini már nem állt rajthoz, nem tudták megjavítani. Tim ismét a rajtrács végéről indult, ezúttal egy probléma mentes futama volt a mezőnynek, így az erősorrend már egy valósabb eredményt hozott. Tim a 20. helyen ért célba, a GTX 3. helyét megszerezve.

"Ez egy unalmas futam volt. Az előttem lévő GT4-eseket nem tudtam elkapni, a mögöttem lévők pedig lemaradtak. Tudtam, ha nincs kiesés, baleset, akkor itt már nem lesz esélyem. Nemcsak a gyengébb erőforrás miatt, hanem a gumik is teljesen elfogytak. Vártam az előttem lévők hibájára, de semmi nem történt. A harmadik hely a realitás. A lényeg, hogy ismét dobogóra állhattam és fontos pontokat szereztem." - zárta Tim a gondolatait a második verseny után.

A folyamatos pontszerzéseknek köszönhetően Tim holtversenyben áll a GTX értékelés élén. A bajnokság június 7-9-én folytatódik a Slovakiaring-en, ahol a Kamion EB hétvégéjéhez csatlakozik az Eset GT Sprint.

tim_redbullring3.jpg

"Nem tudom, hogy a fejlesztések elkészülnek-e a következő futamra. Ha nem akkor, hasonló hétvége vár rám a Slovakiaringen. A pályán három hosszabb egyenes is van, ahol sokat fogok kapni. A középső szektor lesz az én terepem, remélem nem leszek annyira messze a többiektől, mint most Ausztriában. Köszönöm a hétvégét a GFS Racing Team-nek az alázatos és profi munkáért. Leszünk ennél még sokkal gyorsabbak! Köszönöm mindenkinek aki támogatott, hogy eljussak egy újabb versenyre, bízom a sikeres folyatásban!" - köszönte meg Tim a hétvégét.

Szólj hozzá! hozzászólás

A rallysimfans szervezésében és a SMARTZILLA által támogatott Magyar Virtuális Rally Bajnokság második fordulója Miskolcon került megrendezésre.

A teljes össztáv 109 km, 6 gyorsasági szakaszt tartalmazott, melyeket 2x kellett teljesíteni. A kategóriák top pilótái nagyon sokat gyorsultak, a kisebb kategóriákban is ádáz csaták folytak. A jó időjárás ellenére, voltak szakaszok, ahol eleredt az eső, ami kissé megnehezítette a versenyzők dolgát. A teljes mezőny 42%-a tudta "Superrally" nélkül teljesíteni a futamot.

bec49b_4a705ef30baf4d86974566ad9c7826f3_mv2_jpg.webp

Már Egerben látni lehetett, hogy a WRC-s mezőny nagyon magas szintre tette a lécet. Most még elszántabban küzdöttek egymással. Kovács Marcell, az egri győztes sajnos most nem tudott elindulni, de Juhász Ferenc és Péntek Ádám gondoskodtak a kellő gyorsaságról.

Rögtön az első sátai gyorsaságin Juhász ment egy "űridőt", őt követte Péntek Ádám, Görög Péter, Dobos Dávid és Jakab Norbert. Akik az első nap még bele tudtak szólni, Szőcs Attila, Bojsza-Herczeg Dominik, Viczek Zsolt és Tóth Patrik. A nap végére Juhász 22mp.-es előnyt autózott ki Péntek előtt, a 3. helyre feljött Szőcs Ati, őket követte Viczek és Dobos. Görög Peti a 3. gyorsasági szakaszon búcsúzni kényszerült a futamtól.

Bojsza-Herczeg Dominik későn vett féktáv miatt egy lassítónál, a 4. szakaszon, kiesése után nyilatkozott:

"Az a baj, hogy most is úgy voltam vele, hogy tanulok a hibámból, ezen a ralin megpróbálok még óvatosabban menni, mint az előzőn. Első kör meg is volt, az első gyorson talán kicsit túl óvatos is voltam, a 3. gyorson sikerült 2x is megforognom, amin otthagytam kb 10 másodpercet, majd a 4.en megtörtént a baj. Ebből is tanulok, a murván sokkal jobban otthon érzem magam, úgyhogy remélem a Duna Rally jól fog sikerülni. Sok szerencsét mindenkinek!"

A Rally 2 kategóriában, igazi fanatikus pilóták küzdelmeit követhettük végig, akik tizedekre, századokra csatáztak egymással. Az első gyorsaságin 5mp.-en belül érkeztek ebben a sorrendben: Varga Bence, Erdős Levente (betegen is vállalta a versenyzést), Nagy György Lóránt, Orbán Máté, Pap Róbert, Szecsődi Kristóf és Gál Krisztián. A nap folyamán még Hlavacsek István villantotta meg magát. A első nap végén, nem kis meglepetésre Nagy György Lóránt állt az élen, őt követte Erdős Levente és Varga Bence, hárman 3 mp.-en belül! Orbán Máté csupán 3 mp-el maradt el Vargától, de ha nem kap 5 mp.-es büntetést, akkor még szorosabban alakult volna az eleje. Szecsődi és Pap tudott még lőtávon belül maradni az első nap végére.

bec49b_2d2698b1a61a4236b685d42f05e64413_mv2_jpg.webp

Rally 3 kategóriában, Berki Norbert hozta a már tőle elvártat, Toldi Árpád tudta csupán vele tartani a lépést. Czikray Gábor, az egri 2. helyezett, most egyéb teendői miatt nem tudott elindulni a futamon. A két éllovast kissé lemaradva Dorogi Gergő, Tresó Zoltán, Száva Péter és Nehézy Benjámin követte. Az első nap végén Berki és Toldi között csupán 6 mp. volt. Majd 2 perccel lemaradva Dorogi és Nehézy követte őket, az 5. helyre Szemes István érkezett meg.

bec49b_722946b8b5314245974de0fef208b294_mv2_jpg.webp

Rally 4 kategória továbbra is népszerű az indulók számát tekintve. Erősen kezdett Juhás Márió és Bán Zsombor, őket Bartók Vince követte, de Vince elmondása szerint, darabosan kezdett, volt egy megforgása is. A sereghajtók: Cservári Zoltán, Bolyki Nimród Rórbert és Harcos Csaba. A nap végére Bartók visszarázódott és át is vette a vezetést. Kis lemaradással Bán követte, a 3. helyen Juhás, aki elmondása szerint, magának nehezítette meg a dolgát, ennek következtében csúszott vissza. Egy perc körüli lemaradással Harcos, Cservári érkezett be. Krcsmárik Péter felküzdötte magát a 6. helyre, az első szakaszon elszenvedett 1 perces büntetés cipelése mellett.

Bartók Vince első nap végén:

"Sziasztok! Sikerült teljesíteni az első napot. Sajnos nem úgy kezdtem, ahogy szerettem volna, egyáltalán nem találtam a ritmust, darabosan kanyarodtam, a kanyarokba beérve azt éreztem, hogy sok lesz, de a kanyar közepén már tudni lehetett, hogy nagyon lassú vagyok. Rögtön a GY1-en sikerült megforogni egy apró hiba miatt, majd úgy fordultam meg, mint aki még életében nem húzta be a kézit. A GY3 céljában eltaláltam az ott parkoló pályabíró autóját is... A GY4 felétől kezdtem magamra találni, onnantól hibamentesen és jó tempóban sikerült menni. Remélem a második napon már nem lesz ilyen."

Cservári Zoltán első nap után:

"Nem volt egy egyszerű nap... Pokoli gyorsak elől a srácok. 3. szakasz után már láttam hova tudok odaérni, és a fókuszomat elölről hátra tettem át. Inkább a helyezés megőrzése lett a cél. Az esős szakasz meglepően jól sikerült mint időben mint technikailag. Erre Felsőkelecsényen neki mentem egy fának és tolatni kellett. Lökös ott maradt meg még 1-2db az autóból azt láttam mikor kitolattam az erdőből... Szerencsére nem kaphatott olyan nagyot mert le tudtam jönni, szervizben pedig meg lesz javítva. Hihetetlenül élvezem ahogy "ordít a szívó motor", az autó jól mozog, hozza az eredményt is, nem bántam meg hogy technikailag egy régebbi autóval folytatom a szezont. Összességében eddig jól alakul, időkkel meg vagyok elégedve, helyezéssel is, úgyhogy bizakodva várom a holnapi napot."

Második nap első bódvalenkei gyorsaságija hajnalban, sötétben indult, erre még rájött egy kiadós zápor, minek a versenyzők annyira nem örültek, de a raliban a váratlan, nehéz helyzeteket is meg kell oldani.

WRC-ben sok változás nem történt, Juhász és Péntek töretlenül siettek valahova. A 3. helyen lévő Szőcs próbált gyorsítani, egy szakaszgyőzelmet is behúzhatott, de a 11. rakacai szakaszon lecsúszott az útról, a nézők tették vissza, így a mögötte érkező Dobos is megelőzte őt. Viczek Zsolt is csupán 3 mp.-re érkezett be Szőcs mögött. Tóth Patrik tetemes hátránnyal, de erős pontszerző helyen a 6. helyre futott be.

Dobos Dávid nyilatkozata:

"Befejeztem én is, bár nem volt könnyű. Eléggé belém ragadt ami történt. Pozíciótól függetlenül, inkább csak lecsorogtam. Ferinek szeretnék gratulálni, űridőket megy komolyan. Köszönjük a szervezést. Reméljük soha többé nem lesz ilyen. Nyugodjanak békében.🖤 🙏 Vigyázzatok magatokra, ha a pálya szélére mentek, óvatosan."

Juhász Ferenc a futam végén:

"Sziasztok!Sajnálatos dolog, ami a minap történt, sokunkat ledöbbentett az incidens. Részvétem innen is minden hozzátartozónak! 🖤 A versenyről: az előző futammal ellentétben - ahol becsúszott 3-4 hiba, - ez a verseny jobban sikerült. Egy szalagkorlátot megcsíptem, ami keresztbe fordított (SS9), ott maradt legalább 6-7mp, de ezt leszámítva úgy érzem, hogy most sikerült megtalálni az egyensúlyt a gyors és biztonságos tempót illetően. Remek pályák voltak, én nagyon élveztem ezt a futamot!Gratulálok minden célba érkezőnek és kategória dobogósnak! 🤘🍾Hoztam még egy "onboard" videót is. Helfstyn: ami kifér a csövön! 😄"

Rally 1 (WRC) végső sorrend:

1.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2021

52:13.163

00.000

00.000

2.

Péntek Ádám

Hyundai i20 WRC 2020

53:03.681

50.519

50.519

3.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

53:38.005

34.324

1:24.843

4.

Szőcs Attila

Hyundai i20 WRC 2020

54:14.631

36.626

2:01.469

5.

Viczek Zsolt

Toyota Yaris WRC 2018

54:17.777

03.145

2:04.614

6.

Tóth Patrik

Hyundai i20 WRC 2021

60:32.314

6:14.537

8:19.151

 

Rally 2-ben A második napon Nagy György Lóránt nem tudta átmenteni az előző napi jó formáját, a 2. Bódvalenkén be is hibázott, sajnos ott elszálltak a győzelmi esélyei, pedig rettenet gyors volt. Erdős Levinek is volt egy komoly felúszása erős féktávon, a nedves talajú Rakacán, de Kánó elején is volt egy forgása, iszonyat tempót diktáltak a srácok. Varga Bencénél is elgurult a gyógyszer, első Rakacán ő is megforgott, de aztán még tudott erősíteni a 2. körön, ahogy mondta: "agyig, agyvelőig nyomtam, folyamatosan magamra ijesztek a felhordásokon". Ennek következtében az utolsó gyorsasági rajtjában 7 század! előnye volt Bencének Levivel szemben! Idegtépő, eszeveszett küzdelemben végül Erdős Levi 4 századdal! nyerte meg a futamot, betegen, tegyük hozzá! Micsoda "finálé", a srácok nagy műsort csináltak! Őket követte Nagy György Lóránt, Orbán Máté és kissé lemaradva Tresó Dávid, Hlavacsek István gurult át a célvonalon.

Varga Bence a célban: "Levi, csak gratulálni tudok, ezen az utolsó kettőn maxon mentem!"
bec49b_eb499f3f9f4645c28023b4f8bc0b5a04_mv2_jpg.webp

Nagy György Lóránt a futam végén: "Sziasztok! Nagyon sajnálom ami a hétvége folyamán történt . Részvétem minden hozzátartozónak és mielőbbi jobbulást kívánok a sérülteknek!

A versenyről nagyon röviden az első nap szinte tökéletes volt . A második napon elég sokat hibáztam ennek is volt köszönhető a visszaesés. Köszönöm a szervezést és gratulálok minden célba érkezőnek!"

Rally 2 kategória végeredmény:

1.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

55:13.081

00.000

00.000

2.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

55:13.537

00.457

00.457

3.

Nagy Lóránt

Skoda Fabia R5 evo

55:28.107

14.569

15.026

4.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

55:41.766

13.659

28.685

5.

Tresó Dávid

VW Polo GTI R5

57:16.580

1:34.814

2:03.499

6.

Hlavacsek István

Skoda Fabia R5 evo

57:18.016

01.435

2:04.935

 Rally 3-ban második napon az éllovas Berki Norbert picit veszített magabiztosságából, első Kánó-n be is hibázott. Toldi Árpi viszont annál inkább stabil tempóval az élre tudott kerülni. Nehézy Benjámin kiegyensúlyozott teljesítménye a kategória 3. helyére repítette. Tehát a nyers tempó alapján Dorogi Gergővel helyet cseréltek. Ámde! Nehézy nem a szabályoknak megfelelően nevezett, így a bajnoki pontokat nem kapja meg sajnos. Marinka Tamás, Koncz György és Rózsa Erik tudott még részidős top 5-n belül autózni.
 Rally 3 kategória végeredmény:

1.

Toldi Árpád

Ford Fiesta Rally3

57:54.273

00.000

00.000

2.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

58:05.258

10.985

10.985

3.

Nehézy Benjámin

Ford Fiesta Rally3

61:28.312

3:23.054

3:34.039

4.

Dorogi Gergő

Ford Fiesta Rally3

62:40.105

1:11.793

4:45.832

5.

Szemes István

Ford Fiesta Rally3

66:24.853

3:44.748

8:30.580

6.

Rózsa Erik

Ford Fiesta Rally3

75:58.439

9:33.585

18:04.165

 Rally4 kategóriában a 2. napon borult a teljes sorrend. Bán Zsombor a sötét, vizes szakaszon egy lassítót úgy lerombolt, hogy elfolyt a hűtővize, feladni kényszerült a versenyt. Bartók Vince is hibázgatni kezdett az élen, melynek köszönhetően Juhás Márió fergeteges iramot diktálva az élre állt! A 3. helyen végül Krcsmárik Péter futott be, mögötte Harcos Csaba, Sebök Dezső és Cservári Zoltán zárták a kategória top 5-öt.bec49b_344cb0bc57e84935a6fec48f1dd86753_mv2_jpg.webp

Rally 4 kategória végeredmény:

1.

Juhás Márió

Renault Clio Rally4

59:11.813

00.000

00.000

2.

Bartók Vince

Renault Clio Rally4

59:49.437

37.624

37.624

3.

Krcsmárik Péter

Peugeot 208 Rally4

61:07.454

1:18.017

1:55.640

4.

Harcos Csaba

Renault Clio Rally4

61:45.262

37.809

2:33.449

5.

Sebök Dezső

Ford Fiesta Rally4

64:08.318

2:23.056

4:56.505

6.

Cservári Zoltán

Citroen C2 R2 Max

64:11.195

02.877

14:59.382

Az Eger Rally 2024 összetett végeredménye:

1.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2020

52:13.163

00.000

00.000

2.

Péntek Ádám

Hyundai i20 WRC 2021

53:03.681

50.519

50.519

3.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

53:38.005

34.324

1:24.843

4.

Szőcs Attila

Hyundai i20 WRC 2020

54:14.631

36.626

2:01.469

5.

Viczek Zsolt

Toyota Yaris WRC 2018

54:17.777

03.145

2:04.614

6.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

55:13.081

55.304

2:59.918

 

Minden célba érőnek gratulálunk!

Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is.

írta: ChrisX
 

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

Az utóbbi két évet a Clio Cup Europe bajnokságban töltötte Tim Gábor, hétszeres bajnok vanyarci pilóta. Ugyan nem tudott teljes szezont futni - 2022-ben, valamint 2023-ban két-két versenyhétvégén indult közösségi adományozásnak köszönhetően - mégis rengeteg tapasztalatot szerzett. Az idei évben már teljes szezonra készül, sőt, kategóriát is vált. A FIA Közép-Európa Kupában indul, a legnagyobbak között, a GT Sprint bajnokságban.

bio.jpg

A váltásról és az új lehetőségekről a következőeket nyilatkozta: "Nagyon élveztem a Clio Cup Europe szereplést, de mivel nem tudtunk teljes szezont futni, hatalmas hátrányban voltam a riválisokkal szemben. A gyakran 45-50 fős mezőnyben végig az élmezőnnyel versenyeztem, talán a mezőny legrégebbik és legviseltesebb autójával. Ausztriában egy ötödik hellyel és a hazai futamomon egy trófeát érő eredménnyel azért úgy hiszem, letettem a névjegyem a bajnokságban."

Tim és menedzsere is úgy érezte, nem érdemes tovább maradni a kupában. Főként a költségek drasztikus emelkedése hozta meg a döntést, hogy újra magyar csapattal és hazánkhoz jóval közelibb helyszíneken futó bajnokságban kell keresni a jövőt.

"Burkus Egon adta 2009-ben az első lehetőséget Gábornak. Örökké hálásak leszünk neki ezért. Ha megnézzük a hazai gyorsasági bajnokságokat, a GFS Racing Team az egyik utolsó mohikán. Egy nemzetközi márkakupát üzemeltet, és a GT bajnokságokban versenyeztet autókat, Lotustól a Ferrarin át egészen a GT3-as Aston Martinig. A 2023-ban sikerült megállapodni, hogy az egyik Lotus Exige V6 Cup R autóját kipróbálhatja Gábor a Balaton Park Circuit-et. Ekkor még nem is gondoltuk ezt tovább, de az ott látott tempó hamar beindított valamit bennem, hogy ez az, ebben az irányban kell tovább mennünk!" - nyilatkozta Bende Imre, Tim menedzsere.

Tim Gábor az eddigi hét bajnoki címéből hatot első kerék meghajtású autóval szerezte, és főként márkakupákban jeleskedett. Ezúttal egy rendkívül erős, hátsókerék hajtású autóval fog versenyezni, egy kiélezett és színes mezőnyben.

"Bende Imi már régóta rágja a fülem, hogy hozzám a hátsó kerekes autók állnak közelebb. Már a kupás Suzukikkal is úgy versenyeztem, hogy extrém módon túlkormányzottra állítottam, egyszerűen így tudtam gyors lenni, hogy az autó hátulja folyamatosan mozgott. A hátsókerék hajtással ez eleve adott, sőt! A Balaton Parkon nem tudtuk, hogy mire számítsunk, csak egy jutalomnak tekintettem, hogy beülhettem a Lotus-ba. Végül a megrendezett három versenyen végig fejlődtem és egy jóval erősebb Porsche-t is sikerült jól megkergetni. Rögtön azt éreztem, hogy hazaértem. Ez kell nekem." - emlékezett vissza Tim a tavalyi bemutatkozásra.

timgabor_2023balatonpark_54.jpg

Ezen a bemutatkozó versenyen a Lotus a Lotus Cup Europe szabályai szerint volt felszerelve, ahol addig versenyeztek vele. Az autón így nem teljes slick pályagumik voltak, hanem úgynevezett semi-slick gumik, amiknek mintázata van. Ezek ugyan olcsóbb gumik, de jelentősen kevesebb tapadással bírnak.

A 2024-es szezonban már nem a kupában indul az autó, hanem az FIA Közép-Európa Bajnokság GT Sprint versenyein. Ebben a sorozatban a Le Mans-on is látható LMP2-es autóktól kezdve a GT3-as autókon át a GT4-es autókig rengeteg típus látható a rajtrácson. Azon kívül, hogy egymással is versengenek, fontos a kategóriákon belüli eredmény, hisz minden kategóriának külön értékelése van. A GT3 és GT4 mellett egy GTX kategória is létezik, ez a legszínesebb, itt fog értékelődni Tim.

"A Lotust a GFS Racing a tél folyamán elkezdte fejleszteni, átalakításokra kerül sor a napokban is. Ennek oka, hogy az autót eredetileg nem úgy tervezték, hogy slick gumikon menjen. Slickeken jelentősen nőni fog a kanyartempó, emiatt gyorsabb leszek az egyenesekben is, nagyobb tempóról fogok rövidebb féktávokat venni. Ezen változások együtt átalakításokat igényelnek az autón. Erősebb fék, erősebb felfüggesztés, stabilabb olajrendszer szükséges. A csapat a súlyon is dolgozik, ami szintén csökkenni fog, karbon elemek kerülnek a nehezebb alkatrészek helyére. Az autó véleményem szerint közelebb lesz a GT3-hoz, mint a GT4-hez, igaz, ez majd az első időmérő edzésen derül majd ki." - mesélt Tim a csapat munkájáról.

Szükség is lesz az autó fejlesztésére, mert a GTX kategória, ahogy említettük nagyon színes. A mezőnyben KTM, Pagani Zonda, Lamborghini, Porsche, Radical és további márkák küzdenek ebben a kategóriában.

dekor2024.jpg

"Ez az autó a Hungaroringen, ebben a formájában és semi slick gumikon 1:56-os köröket futott. Ez a GTX kategóriában kevés. A slick gumik hoznak majd 1-2 másodpercet, de a fejlesztések talán meg is duplázzák ezt. Ha eljutunk a 4-5 mp-es javuláshoz, akkor elmondható, hogy ott vagyunk a GT4-esek előtt és a GTX kategória dobogójáért küzdünk. Ez a cél, de jelenleg minden csak a tervező asztalon létezik, a stopper mondja majd meg, hogyan dolgoztunk a tél folyamán. Nagyon izgatottan várom az első versenyt, bízom a csapatban, a technikában, remélem, remek eredményekkel hálálhatom meg a munkájukat! Külön köszönöm, hogy a támogatóim továbbra is mellettem állnak, és bízom abban, hogy a közösségi adományozás is segít abban, hogy minél jobb feltételekkel versenyezzek." - mondta Tim a szezon előtt.

A bajnokság hazánkban kezdődik áprilisban, a Balaton Park Circuit-en, majd Ausztria, Szlovákia, Németország és Csehország következik, de a bajnokság júniusban a Hungaroringre is ellátogat.

A versenynaptár:

Április 27.–28. – Balaton Park – Magyarország
Május 18.–19. – Red Bull Ring – Ausztria
Június 15.–16. – Hungaroring – Magyarország
Június 28.–29. – Lausitzring – Németország
Augusztus 03.–04. – Most – Csehország
Augusztus 24.–25. – Slovakia Ring – Szlovákia
Szeptember 07.–08. – Brno – Csehország

Szólj hozzá! hozzászólás

A Metabond márka neve több évtizede ismerősen csenghet minden magyar ralirajongó számára, hiszen a Magyarországon és a környékbeli országokban is meghatározó piaci pozíciót betöltő kenőanyag-adalékok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cég immár több évtizede támogatója a ralisportnak.

A győri központú vállalat 2023-ban nem csak a Győr Rally, de a Klaus Motorsport párosa: Klausz Kristóf és Papp Tamás partnerei között is megjelent. Ez az együttműködés 2024-re még magasabb szintre emelkedett a Metabond jóvoltából:

376270756_784578133677380_4187869668280091591_n.jpg

“A Metabond Magyarország Kft. már a 90-es évek óta elkötelezett a Rally, mint versenysport iránt. Az összefonódás alapját a végletekig kiélezett versengés és a folyamatos innováció iránti törekvés adja. Büszkén állunk Klausz Kristóf mellé, hogy ismét aktívan részesei legyünk ennek a nagyszerű szakágnak. Kristóf nem csupán egy tehetséges pilóta, de személyisége és értékrendje is azonosul a Metabond értékeivel, így az együttműködés különösen nagy öröm számunkra.

A Metabond csapata büszkén támogatja a Klausz Kristóf – Papp Tamás párost és izgatottan várjuk, hogy együtt ünnepeljük a sikereket!" - nyilatkozta Linczmayer Ádám, ügyvezető. 

img_0375.jpeg

A 2024-re megújuló és még szorosabb együttműködés nem csak a győri cég, de a Klaus Motorsport számára is nagy örömet jelent: 

“Természetesen óriási örömöt jelent csapatunk számára, hogy egy ilyen megbízható és elismert céget, mint a Metabond partnereink között tudhatunk és kiemelten támogatják idei versenyzésünket. Külön öröm, hogy régiónkban működő, mondhatni helyi cégről beszélünk. Régóta vágytunk már egy szakmabeli partnerre, így nem titok, hogy nagy reményeket fűzünk közös munkánkhoz, melyet már a tavalyi évben megkezdhettünk. 2023-as együttműködésünk alatt több  terméket is kaptunk tőlük, melyekkel nagyon pozitív tapasztalataink voltak nem csak versenyautónkban, de vállalkozásainkban használt munkagépeinkben is.  Így részünkről nem is volt kérdéses, hogy örömmel és büszkén folytatjuk 2024-ben is ezt a programot - összegezte gondolatait Klausz Kristóf.

A Klaus Motorsport és a Metabond megújuló együttműködéséből nem csak az érintettek, de a ralirajongók is profitálhatnak: a jövőben számos nyereményjáték és kedvezményes ajánlat vár rájuk is!

Azt szeretnénk, ha ebből a partnerségből valamit meg tudnánk osztani szurkolóinkkal is, nem titkolva azzal a céllal, hogy velük is megismertethessük a Metabond remek termékeit. Ezért az éven több közös kampányt is tervezünk ahol az értékes nyeremények mellett akár versenyautóba ülési lehetőségeket is szeretnénk biztosítani 

klausz_x_metabond_2024_post_hamarosan_3.png

A METABOND márkáról

A Metabond márka mára Magyarországon és a környékbeli országokban meghatározó piaci szereplővé vált a kenőanyag-adalékok területén.

Az iparág dinamikus fejlődésével lépést tartva, a folyamatos fejlesztések által a termékeink hosszú távon csökkentik a motorok és a hajtóművek súrlódó alkatrészeinek kopását, üzemi zaját, valamint javítják a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Olyan termékeket kínálunk, amelyek csökkentik az energiafelhasználást, karbantartást, minimális környezeti terheléssel járnak és a berendezések élettartamának növelésével a fogyasztói társadalom által diktált pazarlást mérséklik. Emellett – és ez a rally világában szintén fontos – teljesítmény növekedés realizálható a Metabond termékeinek használatával.

A Metabond tartja a lépést a kenőanyag iparág dinamikus fejlődésével. Nemzetközi tekintélynek számító, elismert szakvegyész és akkreditált laboratórium bevonásával végzett fejlesztéseik által a termékeik hosszú távon csökkentik a motorok és a hajtóművek súrlódó alkatrészeinek kopását, üzemi zaját, valamint javítják a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

Legfőbb célunk, hogy partnereink és vásárlóink továbbra is elégedettek legyenek és biztosíthassák járműveik számára a magasfokú törődést, egyedülálló minőségű, korszerű és megfizethető Metabond termékekkel.

 

Címkék: metabond metabond rali metabond rally klaus motorsport klaus motorsport metabond

Szólj hozzá! hozzászólás

Az elmúlt két évben Turán Frici és Farnadi Ági neve összeforrt a ralisportban, azonban a 2024-es idény nem csak a szezonnyitó Rally Hungary miatt lesz különleges.

"Ágival 2017-ben versenyeztünk először együtt, majd 2022-ben újra egymás mellé sodort minket az élet. Teljesen más energiákat hoz egy hölgy navigátor az autóba, és úgy érzem, Ágival egyből megtaláltuk a közös hangot, jól működtünk együtt a Volkswagen Polo-ban, valamint azon kívül is. Eredményes két szezonon vagyunk túl, többször zártuk dobogós helyen az ORB futamjait, azonban a 2024-es idénytől külön utakon folytatjuk Ági egyéb elfoglaltságai miatt. Köszönjük Áginak az odaadó, precíz munkáját és bármikor szívesen látjuk továbbra is a csapat életében" - kezdi Turán Frici.

Farnadi Ági Fricivel 2017-ben a szezonnyitó Miskolc Ralin és az Eger Ralin is felállhatott a dobogó második fokára. 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett. Fricivel 2022-ben folytatták a közös versenyzést, és abban az évben 3. helyen zárták a Dunakanyar Ralit. A legsikeresebb közös évük a 2023-as szezon volt, ahol 6 verseny alatt háromszor is az első háromban végeztek, és a magyar bajnoki összetettben a 2. helyen zárták az évet.

unnamed-122.jpg

"Amikor 2022-ben Frici felkért, hogy üljek be mellé a navigátori székbe, nem sokáig hezitáltam, ugyanis Frici kuriózum a ralisportban, - mind a látványos vezetési stílusa, mind a tempós, igazi ralis versenyzése miatt - és a csapatot is jól ismertem. Mondhatjuk, hogy két év alatt szinte a családom lett ez a remek hangulatú, profi munkát végző csapat, így az elválás sem könnyű. A munkáim miatt azonban egyelőre bizonytalannak láttam az idei szezont, és kérdéses volt, hogy minden versenyen rajthoz tudok-e állni, ezért úgy tartottam korrektnek, ha ezt időben tudatom a csapattal. Bízom benne, hogy lesz még közös kooperáció, nem maradok távol a csapattól, továbbra is követem a munkájukat, és sok sikert kívánok nekik az idényre" - mondja Farnadi Ági.

Az új navigátor kiválasztása jelenleg is folyamatban van, hamarosan kiderül, ki lesz Ági méltó utódja az idei szezonban. Ami azonban már most biztos, hogy 2024. április 12-14. között rajtol az idei Magyar Országos Rali Bajnokság a veszprémi, murvás Rally Hungary versenyével, ahol Turán Frici is rajthoz áll.

Forrás: Just Creative

Címkék: magyar sajtóközlemény turán frici

Szólj hozzá! hozzászólás

Zajlik a pályák előkészítése, a szervezők kihívásokkal teli versenyt ígérnek, Veszprém városa pedig tárt karokkal várja a rali Európa-bajnokság mezőnyét. A királynék városában megtartották a V-Híd Rally Hungary első sajtótájékoztatóját.

Az ERC-szezon idénynyitó versenye iránt elképesztő az érdeklődés, egyrészt azért, mert az élmezőny tagjai közül ilyenkor még mindenki bízik abban, hogy esélye lehet a végső sikerre, másrészt pedig azért, mert a ralisok imádják a murvás pályákat, márpedig Veszprém környékén vérbeli murvás gyorsasági szakaszokon tehetik próbára tudásukat. A verseny promótere a Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Pro Kft., amely a HUMDA
Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. leányvállalata. A HUMDA igazgatósági elnöke, Weingartner Balázs szerint sportdiplomáciai siker, hogy már ötödik alkalommal látogat hazánkba az Európa-bajnoki mezőny.
„Büszkék vagyunk rá, hogy az FIA ERC Rally Európa-bajnokság nyitófutamát Veszprémben rendezhetjük meg – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatósági elnöke. – Meggyőződésem, hogy ideális helyszínen, nagyszámú közönség előtt versenyezhetnek a kontinens legjobbjai, akik szinte már hazajárnak hozzánk, hiszen ötödik alkalommal érkezik Magyarországra az ERC mezőnye. Hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy a junior ERC-
mezőny is rajthoz áll a versenyen, ráadásul köztük több magyar is elindul. Többéves
munkánknak köszönhetően már nemcsak a rali nagy, befogadó és összetartó családjában tudják a HUMDA-ról, hogy „Szívügyünk a ralisport!”, hanem egyre több érdeklődő is. Küldetésünk, hogy ezen érdeklődők táborát tovább növeljük és szép lassan ők is a rali elkötelezett hívei váljanak.”
Veszprém polgármestere, Porga Gyula hozzátette: Veszprém sportos város, és szeretné egyre több sportágban elismerést kivívni maguknak.

„2023-ban a kultúráé volt a főszerepben Veszprémben és büszkén mondhatjuk, hogy az egész kontinens ránk figyelt az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat színes és gazdag eseménysorozata miatt, ahol nemcsak a kishitűségünket, de a földrajzi határainkat is átléptük – nyilatkozta Porga Gyula. – Nem titkolt célunk ezt a kiemelt figyelmet és nemzetközi népszerűséget továbbra is fenntartani, ezért a régiós sportfőváros címet is szeretnénk elnyerni, hogy tovább erősítsük pozíciónkat az európai élmezőnyben – ezúttal a sport területén. Veszprém sportos város, mindenki ismeri méltán sikeres kézilabda- csapatunkat, világbajnok úszónkat, olimpikon atlétáinkat, olimpiai bajnok kalapácsvetőnket, de szeretnénk még több sportágban elismerést kivívni magunknak. Az, hogy a Rally Hungary Veszprémbe érkezik, nagy megtiszteltetés számunkra. Különösen nagy öröm, hogy a tavaly
átadott és megújított közösségi terünk, a Gyárkert is helyszínt biztosíthat a verseny egy részének.”
Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kiemelte, mennyire fontos, hogy a hazai ralis közösség által méltán kedvelt, ikonikus ralipályákat végre Európa legjobbjai is megismerhetik.
„Az Európa-bajnokság a legrégebbi nemzetközi sorozat, régebbi, mint a világbajnokság, és óriási fegyvertény, hogy hazánk adhat otthont az idénynyitónak – vélekedett Szujó Zoltán. – Ez nyilván extra terhet rak a rendezőre és a promóterre, de mivel ez egy összeszokott, nagy rutinnal bíró csapat, biztos vagyok benne, hogy meg tudja oldani a feladatot. Mivel a miénk lesz az idénynyitó, ami ráadásul murvás futam, számíthatunk arra, hogy Európa legkiválóbb versenyzői közül a legtöbben itt lesznek, ami a magyar ralisoknak jó lehetőség, hogy kontinens legjobbjai ellen megmutassák tudásukat. A sportágban elindult egy folyamat, lassan felnő egy tehetséges, alázatos, a versenyzést nagyon komolyan vevő generáció, amelynek törekvéseit támogatja az MNASZ. Az ő érdekükben is remélem, hogy népes mezőny méreti meg magát az idénynyitón, amely egyben az országos bajnokság első futama
is. Hatalmas büszkeség, hogy a hazai raliközösség által méltán nagyon kedvelt ikonikus pályákat végre megmutathatjuk Európának, és ki tudja, néhány év múlva talán az egész világnak…”
A pályákkal kapcsolatban Lakatos Róbert társrendező vitt közelebb mindenkit a megoldáshoz: elmondta, hogy a Rally Hungary mezőnyének körülbelül 190 kilométert kell teljesítenie, hat önálló gyorsasági szakasszal, Tapolcától majdnem Fehérvárig.

„A Rally Hungary központja Veszprém lesz, a versenyközpontot és a szervizparkot a Veszprém Arénánál jelöljük ki, illetve egy húsz éve elkezdett projekt folytatódik azzal, hogy a szuperspeciált a Királyszentistván melletti szinkronpályán, az úgynevezett raliarénában tartjuk meg – árulta el Lakatos Róbert. – Abban bízunk, hogy az akkori sikerek most visszaköszönnek, és nagy érdeklődés övezi majd a szuperspeciált. Mivel a versenyünk murván zajlik, nem vagyunk könnyű helyzetben, mert foglalkozni kell a pályákkal, nem lehet csak úgy rájuk ereszteni a mezőnyt. A munka elkezdődött, előkészítjük a gyorsaságikat, hogy a lehető legjobb minőségű pályákkal várjuk a mezőnyt, igaz, ehhez kell az is, hogy az időjárás a kegyeibe fogadjon minket. Bízom benne, hogy most szerencsénk lesz, mert tavaly például nem nagyon volt jó időnk. Ami az útvonalat illeti: izgalmas versenyre van kilátás, hiszen egy napon belül is különböző minőségű és jellegű pályákat kell teljesíteniük a párosoknak a fehér murvástól a sziklásabb, kövesebb szakaszokig, folyamatosan változó tapadással és tempóval.
Ehhez kell alkalmazkodniuk a versenyzőknek, akik általában szeretni szokták ezeket a pályákat, bízunk benne, hogy az ERC-élmezőny sem lesz kivétel ez alól. Egyvalami biztos: nagy kihívás várja őket a Veszprém környéki pályákon.”
Ranga Péter háromszor nyert ezeken a szakaszokon, úgyhogy, ha ő azt mondja, látványos, kiélezett küzdelem várható, akkor azt komolyan kell venni. A pécsi versenyző bízik benne, hogy sokan lesznek a pályák szélén, mert az nagyon motiváló nemcsak neki, hanem mindenki másnak is.
„Új festést, új színeket kapott az autó, nekem nagyon tetszik, bízom benne, hogy a közönség is szereti majd – mondta Ranga Péter. – Navigátorommal, Czakó Janekkal már készülünk, beszélgetünk a verseny előtti teendőkről, és elkezdtem nézegetni az előző évek belső kamerás felvételeit, javítgatni az itinert. Nem mondom, hogy ez már mindennapos teendő, de elkezdtem vele foglalkozni, és ahogy közeledik a verseny, egyre többet fogok. Nagyon
örülök, hogy a veszprémi futam bekerült az Európa-bajnokság naptárába, régóta benne volt a levegőben, hogy valamelyik nagy nemzetközi sorozat része legyen, mert nagyon megérdemli. Én személy szerint mindig is jobban szerettem a murvás versenyeket, jobban fekszenek a stílusomnak, és ezt áprilisban meg is akarom mutatni.”
A Rally Hungary-ra már elkezdődött a jegyértékesítés: belépők a motorsportmania.shop
oldalon vásárolhatók.

Szólj hozzá! hozzászólás

Kezdetét vette az idei bajnokság! 

A rallysimfans keretén belül idén is kiírásra került a SMARTZILLA által támogatott Magyar Virtuális Rally Bajnokság, mely versenysorozat tavaly igen nagy népszerűségnek örvendett, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek.

A Richard Burns Rally magyar plugin fejlesztőinek köszönhetően, sorra érkeznek a szebbnél szebb új, valós pályák. Ennek köszönhetően idén egy kicsit változott a tavalyi itinerhez képest az egri pályaösszeállítás. A teljes össztáv 135 km volt, első nap két hosszú szakaszt 3-szor, második nap három szakaszt 2-szer kellett teljesíteni. Összesen 12 szakasz állt a versenyzők rendelkezésére, ahol gyorsaságukat bizonyíthatták.

A száraz, tiszta, steril körülmények ellenére, az első nap végére már a fele mezőny kiesett a technikás és tempós keverékű gyorsaságikon.  bec49b_86517f35e1b544198dae08aba28a8f6d_mv2.jpg

Idén nagyon erős WRC-s mezőny gyűlt össze, többen kategóriát és autót váltottak úgy mint például Kovács Marcell a Toyota Yaris WRC-t váltotta fel egy 2019-es Ford Fiesta WRC-re. Viczek Zsolt is a Hyundai i20 WRC-ből ült át egy Toyota Yarisba. Szőcs Attila a GrA-s E30-as BMW-ből kategória váltással lépett fel a top WRC osztályba a tavaly már bemutatott Hyundai WRC-vel.

Kovács Marcell rögtön egy magabiztos abszolút szakaszgyőzelemmel indított, jelezvén a versenytársaknak, hogy miért is jött. Akik nem akartak erről tudomást venni: Dobos Dávid, Péntek Ádám, Szekeres Gábor, Szecsődi Kristóf, Juhász Ferenc, Szőcs Attila, Görög Péter, hogy csak párat említsünk, és még néhány titkos favorit. Lámer Zoli, régi, nagy visszatérő komoly tervekkel nevezett a bajnokságba, sajnos már az első szakaszon fának ütközött, ami végleg megpecsételte sorsát.

A nap végére Kovács Marcell az összetett első helyét szépen védte, rajta +8,1 mp-re Juhász Ferenc Hyundai i20-al második helyre jött fel. Dobos Dávid egy gumilassítót sodort el így 1 perc hátránnyal 6. helyre csúszott vissza. Harmadik Görög Péter Citroen C3 WRC-vel. Negyedik helyezéssel Szőcs Attila gurulhatott be a parc-fermebe Hyundai i20 WRC-vel. 5. helyre érkezett Szekeres Gábor szintén egy Hyundai-val.

A célban megkérdeztük Dobos Dávidot, hogy mi történt. "Röviden: kiment a fejemből, hogy pihenni kellene, az egyik lassítót az utolsó kilométerben megpöcköltem, tört minden mint a sz... csoda hogy bent vagyunk... ha nyerni szeretnék valami Loeb szintet kell hozni a 2. nap”

bec49b_0d7fa60f1a3041e783b386071aa1ebae_mv2.jpg
 

A Rally 2 csoportban, a tavalyról jól ismert nevek csatáztak egymással, Erdős Levente, Orbán Máté, Varga Bence, Nagy György Lóránt és Tresó Dávid. A tavalyi abszolút és kategória bajnok, Kiss Bálint nevezett ugyan, de a szezonnyitón nem indult.

Első nap végére Erdős Levi közel fél perces előnyt gyűjtött be a 2. helyért szoros csatában lévő Orbán és Varga előtt. 

Rally 3 kategóriában, a tavalyi bajnok Berki Norbert ott folytatta, ahol abbahagyta. Vele tartott Toldi Árpád és Czikray Gábor. Berki azonban nem volt formában, a 4. és 6. szakaszon hibázott, mint ahogy Toldi. Így tehát az  első nap után a “Ford Fiesták” kategóriájában, Czikray Gábor első helyen majd 2 percet adott az őt követő Berki Norbertnek pontosan 1’56”.382-t. A harmadik helyre Tarnóczi Levente érkezett +8,6-al.

bec49b_a3e2c96db13f4a569072bc72132ac374_mv2.jpg
 

Tarnóczi Levente nyilatkozata első nap végi beíróban: “na én is letudtam az első leg-et , az elején eléggé kizökkentem mert verseny előtt raktam be a skint és muszáj volt motorháztető nézetből mennem ami szokatlan volt , az első 4 szakasz kegyetlen rossz volt, az elsőn össze is törtem egy lassítónál de szerencsére beértem a szervizbe. Össze is szedtem 2,5 percet az elejétől , mondjuk Berki Norberttől nem nehéz, úgy megy mint egy űrhajó. A 5.-6. gyorsra egészen jól betaláltam.” 

bec49b_c20dbd1bc02647eb9b63025eb8d55084_mv2.jpg

Rally 4 kategóriában is igen erős, népes mezőny gyűlt össze. Bartók Vince nagyon erősen kezdett, a tavalyi R5-ös szereplés úgy látszik komoly fejlődést eredményezett. Mondhatni teljesen más dimenzióban közlekedett, mint kategóriatársai. Juhás Márió, Bán Zsombor és Harcos Csaba igyekeztek tartani a tempót, de végül csak egymással csatáztak. Első nap végén Vince mögött Juhás, Harcos, Krcsmárik és Bán érkezett be. 

Második napon WRC-vel Görög Peti és Juhász Ferenc erősen kezdett, igyekeztek felzárkózni Kovács Marcellre, Görög nyert is két szakaszt, igaz századokkal, de nyert. Majd a 9. szakaszon behibázott, a nézők szedték ki az árokból. Ezt a szakaszt nem kis meglepetésre Bojsza-Herczeg Dominik nyerte. Szőcs Ati egészségügyi okokból nem tudta a 2. napot abszolválni, kiállni kényszerült. A 10. szakaszon Juhász fantasztikus teljesítménnyel átvette az összetett vezetést. A 11. szakaszon leszakadt az ég, minek következtében még szorosabban alakultak a helyezések. Esőben Dobos Dávid volt a leggyorsabb. Az utolsó, nedves gyorsaságira úgy mentek ki a WRC-sek, hogy nyílt volt az első és harmadik pozíció megszerzése. Igazán izgalmas, nagyszerű versenyt láthattunk, vb.-s szintű pilótákkal.

Dobos Dávid: “Sose tud rendesen indulni egy szezon. Tavaly saját tudatlanság + géphiba, idén meg, többet buktam mint tavaly összesen. Ha azt nézzük, szerintem brutálisan sokat gyorsultam tavalyi Egerhez képest, de ezeket nem engedhetem meg magamnak. Elég csalódott vagyok, szezon eleje-vége nekem nem adja úgy néz ki, de reméljük idénre le lett tudva az összes hiba. Köszönjük a szervezést!”

Görög Péter Citröen C3 WRC 2017: "na beértem én is - nagyon kellett siteni, hiszen qrva kemény az eleje, első 5 teljes VB szint, úh ezúton is kalap mindenkinek!!!!

Szóval próbáltam maxolni a második napon, és egy fingnyivel beljebb engedtem a híres bal4 be a dombon, lekapott az eleje, megevett az árok - 40-50 mp így bent is maradt + ahogy próbáltam leevickélni az autóval a maradék 2 km-en még kitudja mennyi. Majd az utolsó Semetinen is telibe vertem egy fát 5. telin kb, úgyhogy csoda, hogy beértem.

Nagyon jó rendezvény volt, rettentő gyors pilótákkal, remélem lesz még kapacitásom a többi futamra is! Koncentráció edzésnek az idei ORB2-re tökéletes volt 🫡 😎

Hajrá mindenkinek!"

Rally 1 (WRC) végső sorrend:

1.

Kovács Marcell

Ford Fiesta WRC 2019

69:44.600

00.000

00.000

2.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2020

69:46.874

02.274

02.274

3.

Görög Péter

Citroen C3 WRC 2017

70:36.768

49.894

52.168

4.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

70:43.960

07.193

59.360

5.

Viczek Zsolt

Toyota Yaris WRC 2018

73:57.586

3:13.625

4:12.986

6.

Havasi Márk

Toyota Yaris WRC 2018

78:14.634

4:17.048

8:30.034

Rally 2-ben A második napon Varga Bence dominált, egy szakasz kivételével mindent nyert, ezzel megelőzve Orbán Mátét. Erdős Levi végig stabil tempót autózva tartotta a vezető pozíciót és az utolsó, záró szakaszt elegánsan meg is nyerte kategóriában. A kategória éllovasai számos WRC-t megelőzve érkeztek az abszolút top 10 értékelésbe.

Erdős Levente VW Polo GTI R5: "Sziasztok! Én is célba értem az Eger Rally-n. Nagyon érdekes verseny lett számomra, esküszöm jobban izgultam mint a VRC Monte Carlo Rally-n. Az első nap második körében hibáztam, nagyjából 110-120-as tempóval forogtam meg és csapódtam neki a szalagkorlátnak, azonban hatalmas szerencsével túlélte az autó "csak" egy bal első gátló és egy első lökhárító elvesztéssel. A második nap teljesen visszavettem, és csak szerettem volna beosztani az előnyöm a srácokkal szemben, ez sikerült is... Összességében az eredménnyel elégedett vagyok, azonban a saját tempómmal nagyon nem, de majd legközelebb hátha. Gratulálok minden célbaérkezőnek!" 😁

Rally 2 kategória végeredmény:

1.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

71:58.065

00.000

00.000

2.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

72:21.767

23.703

23.703

3.

Orbán Máté

Citroen C3 R5

72:54.008

32.241

55.944

4.

Nagy Lóránt

Skoda Fabia R5 evo

73:23.009

29.000

1:24.944

5.

Tresó Dávid

VW Polo GTI R5

74:36.324

1:13.316

2:38.259

6.

Gál Krisztián

Skoda Fabia R5 evo

76:10.274

1:33.950

4:12.210

 

Rally 3-ban második napon váltották egymást a pozíciók. Berki Norbert és Toldi Árpád osztozott a szakaszgyőzelmeken, Tarnóczi Levente kormánygondokkal küzdött, sajnos a dobogós helyezésébe került. Czikray Gábor a biztos első helyet az utolsó szakaszon adta át Berki Norbertnek, vélhetően nagy volt a nyomás így beesett.

Toldi Árpád Ford Fiesta Rally3: "Letoltam én is a versenyt. Jelenleg Rally3-ban 2. vagyok, ami elsőre jól hangzik, viszont ha megnézzük az eredményeket akkor eléggé lehangoló. Mindkét nap teli s tele volt hibával, több olyan szituáció is volt ahol nem sok kellett a kieséshez. Ráadásul a tavalyi időimet a Semetinen még csak megközelíteni sem tudtam, nem értem a dolgot. Mindenesetre gratulálok Berki Norbertnek a győzelemhez, ott folytatta ahol tavaly abbahagyta! A kategóriánk eléggé megfogyatkozott a tavalyi évhez képest, remélem a Miskolc Rally-n több induló lesz."

Rally 3 kategória végeredmény:

1.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

80:06.504

00.000

00.000

2.

Czikray Gábor

Ford Fiesta Rally3

80:33.357

26.853

26.853

3.

Toldi Árpád

Ford Fiesta Rally3

80:35.932

02.574

29.428

4.

Tarnóczi Levente

Ford Fiesta Rally3

84:12.816

3:36.885

4:06.312

5.

Tresó Zoltán

Ford Fiesta Rally3

88:57.611

4:44.795

8:51.107

6.

Szemes István

Ford Fiesta Rally3

105:11.705

16:14.095

25:05.202

Rally4 kategóriában Juhás Márió a 2. nap első szakaszán túlvállalta magát így a küzdelemből kiszállt. Kategória érdekessége, hogy 22-en álltak rajthoz, ebből csupán 5-en teljesítették a teljes távot "superrally" nélkül: Bartók Vince, Harcos Csaba, Krcsmárik Péter, Kovács Ákos Szabolcs és Bolyki Róbert. A végső győztes Bartók, közel 4 és fél perc előnnyel ért be, sőt abszolútban is a legjobb kétkerekesként az előkelő 12. helyen futott be. Nagyszerű teljesítmény!

Cservári Zoltán Renault Clio Rally4: "Nagyon erős lett most a mezőny, WRC is meg kb mind. Alig emlegetett szegmensben (R2,Rally4) is igen meglepő eredmények vannak. Kajak értékelhető abszolút idők, 1 Rally3 és 2 Rally4 él versenyző pilóta is pontszerző helyen az első nap után. Baszkurálé, GG mindenkinek."

Krcsmárik Péter Peugeot 208 Rally4:

bec49b_a1c86a86830f48459496a458ba9c23e6_mv2.jpg

"talán ezt imádom a legjobban az RBR-ben, hogy tényleg minden korosztály jelen van, hihetetlen sokszínű a mezőny" 😁

Rally 4 kategória végeredmény:

1.

Bartók Vince

Renault Clio Rally4

76:31.473

00.000

00.000

2.

Harcos Csaba

Renault Clio Rally4

81:03.146

4:31.673

4:31.673

3.

Krcsmárik Péter

Peugeot 208 Rally4

81:16.909

13.764

4:45.437

4.

Kovács Ákos

Ford Fiesta Rally4

84:40.252

3:23.343

8:08.779

5.

Cservári Zoltán

Renault Clio Rally4

93:10.801

8:30.549

16:39.328

6.

Bolyki Nimród

Renault Twingo R2

96:06.503

2:55.702

19:35.030

Az Eger Rally 2024 összetett végeredménye:

1.

Kovács Marcell

Ford Fiesta WRC 2019

69:44.600

00.000

00.000

2.

Juhász Ferenc

Hyundai i20 WRC 2020

69:46.874

02.274

02.274

3.

Görög Péter

Citroen C3 WRC 2017

70:36.768

49.894

52.168

4.

Dobos Dávid

Toyota Yaris WRC 2018

70:43.960

07.193

59.360

5.

Erdős Levente

VW Polo GTI R5

71:58.065

1:14.104

2:13.465

6.

Varga Bence

Skoda Fabia R5 evo

72:21.767

23.703

2:37.167

Minden célba érőnek gratulálunk!

Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is.

írta: ChrisX

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

 bec49b_a294f775f0224182b9e4ee084a604708_mv2.jpg

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás

A “Nagy Finálé”-hoz érkezve méltán dörzsölhettük a tenyerünket, mert több csapat is úgy érkezett Zemplémbe, hogy kategóriánként még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa.

gorog_peter.jpg

I. SMARTZILLA RBR Magyar Bajnokság - Zemplén Rally

Habár Kiss Bálint korábban már bebiztosította kategória győzelmét a korábban elért eredményeivel, de a többiek még így is nagy izgalommal várták a bajnokság utolsó futamát. A csodás Zempléni hegység vonulatain mindössze 80 km össztávot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Többen kategóriát váltottak, hogy összemérjék tudásukat a WRC pilótákkal.

Az első fónyi gyorsasági szakaszon Kovács Marcell hozta a legjobb időt Yaris WRC-vel, őt Szőcs Attila követte immár Hyundai WRC volánja mögött 1.3 mp-es hátránnyal. A szintén WRC-t vezető Fordos Kiss Bálint harmadik lett mindössze 1 mp-el lemaradva.

A második újhutai gyorsaságit Szőcs hozta, átvéve a vezetést, de ő sajnos a harmadik gyorsaságin, Mádon lecsúszott az útról, 38 másodpercbe tellett mire a nézők visszatették, ezzel a 7. helyre csúszott vissza. Kovács Marcell visszavette a vezető helyét és a nap végéig tartotta pozícióját. Az első nap végére a második Kiss Bálint lett plusz 18,6 mp-el, őt GörögPéter követte 3 mp-el. A negyedik helyre Szőcs Attila futott be, őt követte a két R5-ös pilóta Varga Bence Skoda Fabia-val és Erdős Levente VW Polo-val. Dobos Dávid sajnos betegen, Görög Peti pedig gyakorlás hiányában az év végi absz. 2. és WRC kat. 1. helyért küzdött egymással, tehát a tét nem volt kicsi! Dávid hozta a futam legnagyobb drámáját, történetesen a 3. szakasz után a szerelők kicsúsztak a szervizidőből, így 5 perces büntetéssel, ami sajnos ledolgozhatatlan, kellett folytatnia a futamot, de tisztességből végigment.

A Rally 2 csoportban a nap végére Varga Bence 15.6 mp-el vitte a prímet Erdős Levente előtt, a harmadik Nagy György Lóránt lett. Orbán Máté kissé túl erőltette így bele-bele hibázott, de a 4. helyre be tudott jönni.

Rally 3-ban a napot Berki Norbert zárta elsőként, őt meglepően harcos erényekkel Tóth Patrik követte, míg a 3. helyre Dancs István András hozta be a Rally3-as Ford Fiestát. Czikray Gábor most csak az 5. szakaszig tudta tartani a lépést az elejével.

Rally 4-ben Gallovich Márió remekelt, tőle Cservári Zoltán majd egy egész percet kapott. A harmadik helyre Csicsely Pál érkezett. Sebök Dezső csupán 1.6 mp.-el maradt le Palitól. Mózes Máté két lábbal nyomta a gázpedált az első szakaszon a kis R2-es Peugeot-nak, de a szakaszgyőzelem után a 2. gyorsaságin felborult.Második napon Szőcs Attila jött le leggyorsabban az első, kissé felhordásos szakaszról, így értékes másodperceket nyert. Őt Kiss Bálint és Kovács Marcell követte.

Érdekességképpen ritka pillanatok egyike, hogy az Erdőbénye gyorsasági szakaszon az első 5 versenyző 0,2 mp-en belül teljesített. Úgy alakult, hogy az adok-kapokból, a nap közepére Szőcs Attila keveredett fel a második helyre az előző napi hátrányából jócskán lefaragva. Az első helyet továbbra is Kovács Marcell tartotta, a harmadik Görög Péter lett. A végén Kiss Bálint 3 mp.-el maradt el Petitől, ez most nem az ő versenye volt. Ettől függetlenül az Abszolút és a Rally 2 kategória bajnoki címét is behúzta! Kétséget kizáróan a bajnokság leggyorsabb pilótája volt.

Rally 1 kategóriát a WRC-k alkotják, ezen a fordulón az abszolút eredmények megegyeznek, az 5. helyre tudott bejönni még Viczek Zsolt. Mögötte majd 3 perces lemaradással Kranauer Győző és Harcos Csaba érkezett be.

Rally 1 végső sorrend:

1. Kovács Marcell Toyota Yaris WRC 2018 50:02.417 00.000 00.000
2. Szőcs Attila Hyundai i20 WRC 2020 50:12.084 09.667 09.667
3. Görög Péter Citroen C3 WRC 2017 50:52.735 40.651 50.318
4. Kiss Bálint Ford Fiesta WRC 2019 51:10.602 17.867 1:08.185
5. Viczek Zsolt Hyundai i20 WRC 2021 51:47.899 37.297 1:45.482
6. Kranauer Győző Ford Fiesta WRC 2019 54:37.463 2:49.564 4:35.046

Rally 2. A top három pilóta Varga Bence, Erdős Levente és Nagy György Lóránt volt. Ők is végig harcolták a második napot. A második nap nagy harcosa Erdős Levente, aki az első napi +15 mp.-et -6 mp.-re „flat out”-olta. A nap végére Erdős megelőzte Vargát, Nagy Lóránt maradt harmadik. A negyedik helyre Orbán Máté érkezett, az ötödik és hatodik helyre pedig Tresó Dávid és Deczky Attila.

Nagy Lóránt Skoda Fabia R5 Evo:
“Egy eseménydús záró futam volt számomra nem kevés izgalommal ! Egyből az első gyorson sikerült leesni az útról 150 es tempóval de szerencsere a legnagyobb kár az otthagyott idő volt . A következő döccenő a második nap harmadik gyorsaságián volt ahol sikerült felborulni ugyanott ahol Máténak és így sikerült egy elég szoros csatát futni a harmadik helyért. Köszönöm a szervezést és az egész éves munkát amit bele tettek a szervezők ebbe abajnokságba remélem jövőre is találkozhatunk !”

Ander Zoltán Skoda Fabia R5 Evo:
“Nagyon szépen köszönöm, a lehetőséget igazán jó volt ,igaz csak a végére tudtam csatlakozni! Szeretném megköszöni a szervezést és mindent. Sok sikert a többieknek !”

Rally 2 kategória végeredménye:

1. Erdős Levente VW Polo GTI R5 51:29.876 00.000 00.000
2. Varga Bence Skoda Fabia R5 evo 51:36.434 06.557 06.557
3. Nagy György Skoda Fabia R5 evo 52:07.397 30.963 37.521
4. Orbán Máté Citroen C3 R5 52:11.191 03.794 41.314
5. Tresó Dávid VW Polo GTI R5 53:12.552 1:01.361 1:42.676
6. Deczky Dávid Skoda Fabia R5 evo 59:43.712 6:31.160 8:13.836

Rally 3.

A második nap első szakaszán Dancs István beesett egy árokba így értékes másodperceket veszített. Czikray Gábor így fel tudott jönni a harmadik helyre amit a verseny végéig tudott tartani. Végül az első, a már kategória bajnok Berki Norbert és a második Tóth Patrik lett, aki a bajnokság alatt sokat fejlődött.

Perzsa Gábor Ford Fiesta Rally 3:
“Ez jó volt! A szüretelők rendesen dolgoznak, a feszítődrótok egy-két visszafordítóban lazák lettek! Köszönöm szépen az egész éves szervezői munkát! Remek volt ez az első év az RSF-ben! Sok sikert a pályán lévőknek!”

Rally 3 kategória végeredménye:

1. Berki Norbert Ford Fiesta Rally3 54:24.284 00.000 00.000
2. Tóth Patrik Ford Fiesta Rally3 54:31.328 07.044 07.044
3. Czikray Gábor Ford Fiesta Rally3 56:18.295 1:46.967 1:54.011
4. Dancs István András Ford Fiesta Rally3 56:41.666 23.372 2:17.382
5. Marinka Tamás Ford Fiesta Rally3 57:34.541 52.874 3:10.257
6. Pacsuta Attila Ford Fiesta Rally3 59:37.368 2:02.828 5:13.084

Rally 4.

Ez a kategória sem zajlott harc mentesen. Csicsely Pál a harmadik helyét kényszerült átadni egy pálya elhagyás és annak következtében folyamatos lassulás végett. Így a végelszámolásban csak a hatodikként ért célba. Az élen továbbra is Gallovic Márió kiegyensúlyozott vezetéssel hozta az első helyet, a második ugyanúgy Cservári Zoltán lett mint az első napon. A nevető harmadik, egy erős hajrával Mózes Máté lett, az ötödik és hatodik pedig Krcsmárik Péter és Kovács Ákos Szabolcs. Cservári Zoltán a bajnokság folyamán nem indult minden futamon, ezért úgy döntött nem akar beleszólni a bajnokság végelszámolásába, így menetlevelét leadta, így a futam pontjait nem kapja meg.

Rally 4 kategória végeredménye:
1. Gallovic Márió Peugeot 208 Rally4 55:52.121 00.000 00.000
2. Cservári Zoltán Renault Clio Rally4 57:45.039 1:52.918 1:52.918
3. Mózes Máté Peugeot 208 R2 57:45.295 00.255 1:53.173
4. Krcsmárik Péter Ford Fiesta Rally4 57:54.068 08.774 2:01.947
5. Kovács Ákos Szabolcs Ford Fiesta Rally4 58:34.253 40.184 2:42.131
6. Csicsely Pál Peugeot 208 Rally4 58:58.552 24.299 3:06.431

A Zemplén Rally összetett végeredménye:
1. Kovács Marcell Toyota Yaris WRC 2018 50:02.417 00.000 00.000
2. Szőcs Attila Hyundai i20 WRC 2020 50:12.084 09.667 09.667
3. Görög Péter Citroen C3 WRC 2017 50:52.735 40.651 50.318
4. Kiss Bálint Ford Fiesta WRC 2019 51:10.602 17.867 1:08.185
5. Erdős Levente VW Polo GTI R5 51:29.876 19.274 1:27.460
6. Varga Bence Skoda Fabia R5 evo 51:36.434 06.557 1:34.017Minden célba érőnek gratulálunk!

Úgy gondolom egy fantasztikusan jól megszervezett és lebonyolított bajnokságon vagyunk túl! Sok izgalommal és olykor csalódásokkal teli bajnoki fordulók, kiválóan adták vissza az anno 2004-ben lezajlott Magyar Rally Bajnokság virtuális élményét.

Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is.

írta: ChrisX
A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog
A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla
A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna
Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

Szólj hozzá! hozzászólás


A nagy nemzetközi rendezvények – mint amilyen a Rally Hungary – különböző környezeti hatásokkal járnak, amelyeket fel kell ismerni, és aktívan dolgozni a csökkentésükön. Erre törekszik a hazai ERC-futam, a Rally Hungary szervezőbizottsága. kepernyofoto_2023-09-29_11_05_13.png

Immár negyedszer vendégeskedik hazánkban a rali Európa-bajnokság mezőnye. A verseny központja és szervizparkja Nyíregyházán lesz, míg a gyorsasági szakaszokat a Zempléni hegységben és környékén tartják meg október 6. és 8. között. A szervezők igyekeznek a lehető legközelebb hozni a ralit a szurkolókhoz, ezt szolgálja a Rabócsiringen, péntek este tartandó szuperspeciál, csakúgy, mint a nyíregyházi belvárosi gyorsasági szakasz. Várhatóan hatalmas érdeklődés kíséri majd a versenyt, ezért fontos, hogy a szervezőkhöz hasonlóan a nézők is minden részletre odafigyeljenek.

Erre hívja fel a figyelmet a Rally Hungary szervezőbizottsága, amely a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) környezetvédelmi akkreditációs programjához csatlakozva elkötelezi magát a hazai rali Európa-bajnoki futam ökológiai lábnyomának lehető legnagyobb mértékű csökkentése mellett, és pályázik a programban a két csillagra. A szervezők ennek érdekében összefogtak a nemzetközi s a hazai promóterrel és azok partnereivel, a helyi közigazgatási szervezetekkel és hatóságokkal a tervezés és a szervezés során.

A környezettudatosság növelése érdekében a verseny szervezője a közösségi médiafelületeit felhasználva igyekszik felhívni a figyelmet a téma fontosságára. Hangsúlyozza a tiszta és szemétmentes környezet fenntartását, ösztönzi a szurkolókat a szelektív hulladékgyűjtésre a nézői pontokon, a szervizparkban és a versenyközpontban is, valamint felhívja a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára.

Az idei év, vagyis 2023 lesz a bázisév, amikor a rali szervezője elkezdi mérni a verseny környezeti hatásait, beleértve a víz és talajszennyezést, a zaj- és szén-dioxid-kibocsátást, a hulladéktermelést, és a következő évben 3-5 éves terveket készít az egyes területeken a környezetszennyezés csökkentésére.

„Napjaink egyik legfontosabb feladata a környezettudatos, fenntartható működés az élet minden területén, így az autósportban is – hangsúlyozta Őry Kornél, a Rally Hungary szervezőbizottságának elnöke. – Mi is elköteleztük magunkat a tudatosság növelése, a fenntartható működés mellett, és ennek szellemében működünk együtt partnereinkkel is. Szeretnénk jó példát mutatni a ralirajongóknak, legyen szó biztonságos szurkolásról, vagy éppen szelektív hulladékgyűjtésről. A rali országos bajnokság jó néhány futamán – Győrben és Salgótarjánban – már láthattuk, hogy a magyar szurkolói közösség fogékony a témára, úgyhogy a jó alapok már megvannak, azokra szeretnénk építkezni.”

A sportesemény a HUMDA a Széchenyi István Egyetemi csoport tagja, Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ), a Mitko Magyarország és a TRP Hungary, a Szerencsejáték Zrt. együttműködésével valósul meg.

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása