2013-ban érkezett meg a Volkswagen a világbajnokságra és mindent vittek a németek. 2014-ben érkezik meg a Hyundai, de tőlük nem számíthatunk hasonló eredményre. Várhatóan az idei esztendő is arról szól majd, hogy ki lesz a második, a VW előnye ugyanis nem behozható.

Jobb lenne persze találgatni, hogy ki lesz világbajnok a pilóták között és ki a gyártók között, de nem valószínű, hogy feje tetejére áll a WRC világa 2014-ben. Csütörtökön kezdődik az idei első verseny Monte Carlo-ban és szerencsére ez az a verseny amely a legtöbbször cáfol rá a papírformára, leginkább a sajátos időjárási körülményei miatt. A Montén tanultuk meg a "fekete jég" fogalmát és itt fordul elő a legtöbbször, hogy egy szerencsés gumiválasztásnak köszönhetően valaki kiugró eredményt érjen el. Az idei verseny érdemi részét három napba sűrítették bele a rendezők, megfelelve ezzel az FIA új direktíváinak, szerdán pedig a shakedown-on bemutatkozhat az új Hyundai i20 WRC. A kvalifikációs szakasz már a múlté, a verseny első napján a tavalyi eredményeket veszi figyelembe a versenyigazgató a rajtsorrend megállapításához, míg a további napokon az előző napi eredmények alapján, fordított sorrendben rajtol el az élmezőny. A három nap alatt 383 km gyorsasági szakasz vár a nevezési listán szereplő 68 versenyzőpárosra az útvonallap szerint. Az alábbiakban igyekszem összefoglalni, hogy kitől mire számíthatunk ezen a versenyen.

Volkswagen World Rally Team - VW Polo R WRC
#1 Sebastian Ogier - Julien Ingrassia
#2 Jari-Matti Latvala - Miikka Anttila
#9 Andreas Mikkelsen - Mikko Markkula

Egyértelműen a legjobb csapat a WRC-ben, akár a technikát, akár a pilótákat vesszük figyelembe. A gyártók világbajnoki címét már most nyugodtan odaadhatjuk nekik, szerencsére a pilótáknak járó titulust azonban még nem. Természetesen a Monte fő esélyese Sebastien Ogier, itt született, itt nőt fel, Gap az otthona, ahol az első két nap során a verseny szervizparkja kerül kialakításra. Ogier ráadásul nyert is már Montét, igaz, akkor éppen a szép emlékű IRC sorozat naptárában szerepelt a verseny. Tavaly alaposan kikapott Loebtől, de az a verseny volt a VW bemutatkozó futama a világbajnokságon. Latvala tavaly év vége felé már egészen megszokta a Polo-t és többször is partiban volt francia csapattársával, viszont továbbra sem lehet biztosra menni vele kapcsolatban. Ha éppen jó napja van, akkor bárkinél gyorsabb tud lenni, de bármikor tud hatalmasat esni ártatlan helyzetekben. Mikkelsen első Montéja lesz a VW-vel, tavaly kihagyta az első három versenyt. A fiatal norvég versenyző PR-ban már nagyon profi, ígérete szerint idén már dobogós helyezéseket is látunk tőle.

Citroen Total Abu Dhabi World Rally Team - Citroen DS3 WRC
#3 Kris Meeke - Paul Nagle
#4 Mads Ostberg - Jonas Andersson

Személy szerint erre a csapatra vagyok a leginkább kíváncsi. A franciák szinte minden idejüket és erejüket a WTCC-nek szentelik, de köszönhetően a technikai szabályok tavalyi befagyasztásának, relatíve olcsón mehetnek egy újabb WRC szezont. Az anyagi erőforrásaikat szinte teljesen a pályaautós projekt emészti fel, így a pilóták terén is igyekeztek megtalálni az ár-érték arányban legjobb változatot. Elköszöntek a betliző Hirvonentől és leigazolták Ostberget az M-Sport-tól, ami minden bizonnyal úgy nézett ki, hogy megkérdezték tőle, akar-e ingyen versenyezni náluk. A válasz nyilvánvalóan igen volt mivel Ostberg tehetős családból származik, az utazási költséget és a zsebpénzt pedig könnyen elő tudja teremteni Norvégiában. Ettől Ostberg még remek pilóta, a tavalyi événél csak jobban mehet. Kris Meeke már tavaly is bemutatkozhatott a Citroennél, Sordót helyettesítette két alkalommal és amíg ment, addig jól ment. Rendszerint azonban bukás lett a vége, Ausztráliában mindjárt két totálkárt is összehozott, így az idényzáró brit versenyen inkább Kubica kapott lehetőséget a nagy csapatban. Ez lehet Meeke első teljes éve a WRC-ben, pedig nyáron lesz harmincöt esztendős, nem kell különösebben ecsetelnem, hogy mekkora lehetőség előtt áll a 2009-es IRC bajnok.

M-Sport World Rally Team - Ford Fiesta RS WRC
#5 Mikko Hirvonen - Jarmo Lehtinen
#6 Elfyn Evans - Daniel Barritt

Malcolm Wilson alakulatánál is nagy változások történtek a télen, hiszen kiszállt az eddigi főszponzor, új meg nem lett. Neuville és Ostberg eligazoltak, Novikovnak elfogyott a pénze, így idén kétautós felállásban láthatjuk a fordos kirakatcsapatot. Természetesen a pazar bevételt termelő versenyautó bérbeadást nem fejezi be az M-Sport és továbbra is Fiestából látjuk majd a legtöbb WRC-t a versenyeken. Visszatért a tékozló fiú Hirvonen személyében és ez lehet, hogy jól sül majd el. 2011-ben azért távozott a Citroenhez, hogy több pénzt tudjon keresni, de egyáltalán nem jött ki neki a lépés a francia csapatnál, így két szezon után elköszöntek tőle. Wilson örömmel fogadta vissza a csapatába, de alighanem még a 2011-es gázsijánál is jóval alacsonyabb bért fizet neki, aki már nyert Monte carlo Rallye-t (2010). Új játékos a fiatal Elfyn Evans, aki szintén nagy kedvence a csapat mindenható urának és még Hirvonen aprójához képest is nagyon olcsón hajlandó versenyezni. Elfyn édesapja Gwyndaf egyébként a kilencvenes évek végén a Seat gyári pilótája volt, így a huszonöt esztendős walesinek lesz kihez fordulnia tanácsért, ha megakad valahol. Elfyn Evans tavaly a Szardínia Rally-b mutatkozott be WRC-vel, ahol egy parádés hatodik helyet szerzett. 2012-ben világbajnok lett a juniorok között, tavaly pedig hetedik a WRC2-ben.

Hyundai Shell World Rally Team - Hyundai i20 WRC
#7 Thierry Neuville - Nicolas Gilsoul
#8 Dani Sordo - Marc Martí

A friss hús. Nem tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Ugyanazt szajkózzák, mint tavaly a VW, hogy ez számukra tanulóév lesz, nem számít az eredmény, meg ilyesmi. Tőlük mindenképpen őszintébben hangzik, mint a VW-tól, akik pontosan tudták, hogy hova jönnek. A Hyundai is tudja, de koránt sem tesztelték úgy szénné magukat, mint a VW, viszont rengeteg nagy tudású szakembert szipkáztak el különböző csapatoktól. Neuville deklaráltan első számú pilótának érkezett, míg a nyolcas rajtszámú i20 WRC-t minden versenyen egy specialista kezeire bízzák. Neuville fantasztikus szezont teljesített tavaly az M-Sportnál, nagyrészt ennek köszönhette a hyundai-os szerződését. Nagy kérdés vele kapcsolatban, hogy át tudja-e menteni idénre is a tavalyi formáját, mert ha nem, akkor bajok lesznek. Sordo, úgy látszik, a biztos pont a WRC világában. Hol itt, hol ott tűnik fel és gyűjtögeti a tapasztalatokat, amiket egy új csapat nyilván roppant jól hasznosíthat. A spanyol a megbízható versenyzők közé tartozik, pontokat hozhat a Hyundainak, akár egy dobogó is benne van a pakliban, ha a körülmények kedvezően alakulnak számára.

Akikkel még számolnunk kell a Montén:

#10 Robert Kubica - Maciej Szczepaniak (Ford Fiesta RS WRC): Ha a Jänner Rallye-n látott autózását akarja megismételni a Montén is, akkor garantálhatóan nem ér célba. Ausztriában rengeteget volt az út mellett, de az ottani útviszonyok ezt nem büntették olyan szigorúan, mint ahogy a Monte Carlo Rallye sziklái fogják. Egyébként imádjuk, drukkolunk neki és reméljük, hogy jó helyen ér célba.

#11 Bryan Bouffier - Xavier Panseri (Ford Fiesta RS WRC): A Hyundai rostáján kihullott, nem lett belőle gyári pilóta. A Montét imádja, 2010-ben, igaz némi szerencsével, nyert is már itt. Az autóját az M-Sport hozza a versenyre, azzal tehát aligha lesz probléma. Mindenképpen nagy elégtétel lenne számára, ha a két Hyundai előtt végezne a versenyen.

#12 Francois Delecour - Dominique Savignoni (Ford Fiesta RS WRC): Elmúlt ötven esztendős, de a kondíciója egy edzett huszonévesé. A Monte specialistája, 1994-es győzelmének idén lesz a huszadik évfordulója. Továbbra is bírja a román idegenforgalmi hivatal bizalmát, így az ő pénzükön (is) indulhat a Montén. Ő az a versenyző, akiben még simán benne lehet egy kiugró eredmény, már nem annyira a sebessége, sokkal inkább a taktikai érzéke és a helyismerete miatt.

Képek: MGR Sportfotó

Címkék: video ford citroen monte fiesta wrc preview latvala hirvonen dani sordo i20 ds3 wrc vw motorsport polo r wrc Hyundai monte 2014

2 komment hozzászólás

By EvoStudio

Címkék: video médiabox erc mediabox Kubica jänner rallye

Szólj hozzá! hozzászólás

2014. január 13-án, 66 évesen itt hagyott bennünket a világ egyik legtöbbet próbált navigátora, Jean-François Fauchille. Olyan autókban versenyzett, amik megtapogatásáért, "összenyálazásáért" éveket adnánk az életünkből. Olyan pilótákkal versenyzett, akiknek a neve a húsz évvel később születettek számára is etalon. A nyolcvanas évek nagy tanúja volt.

1003338_636930632983764_225175131_n.jpg

Jean-Louis Clarr navigátoraként 1974-ben Gruppe 2-es francia bajnok, egy évvel később a kategória második helyén végeztek Asconájukkal. 1983-ban, egy Opel Ascona 400-zal Miki Biasion mögött Európa-bajnoki másodikak Guy "le Grizzly" Fréquelin-nel, és mintegy mellékesen bezsebelték a francia bajnoki címet is. Két, igazán navigátor-igényes világbajnoki futamot nyert Bruno Saby oldalán: 1986-ban Korzikán, 1988-ban a Montén diadalmaskodtak. Jeff, mert barátai és ismerősei csak így hívták, öt világbajnoki futamon (85-ben második és 88-ban harmadik Korzikán, 87-ben San Remóban második, 86-ban Akropolisz Ralin, és 89-ben a Montén harmadik) volt dobogós Sabyval, és egyszer (1985. Argentin Rali, harmadik) a formula 1-ben versenyző Reutemann oldalán.

1016385_10201386872936186_489010596_n.jpg

Rajtuk kívül navigált még Bernard Béguinnek, Christian Dorche-nak, Alain Ambrosinónak, és Daniel Ducruet-nek is.

Képek Jeff Facebook-oldaláról

Az utóbbi néhány évben a Historic EB sorozat részét képező Mecsek Rallye-kon lehetett vele találkozni, mint versenyzői összekötő.

Nyugodj békében, Jeff!

Címkék: wrc hőskor médiabox gr.b bruno saby jean-francois fauchille

Szólj hozzá! hozzászólás

Nem sokkal kisautós posztunk után láttuk meg ezt a perecet, ami egyáltalán nem mondható kicsinek. 

A sofőr egyébként nem véletlenül R2-es Fiestával megy, hisz tavaly már jól kiismerhette a JWRC mezőnyben. Ja igen, elég fiatal a srác - ma, január 13-án töltötte be 21. születésnapját. Szerencsére ő (Marius Aasen) és navigátora (Marlene Engan) is jól vannak, ugyanez versenyautójukról már nem igazán mondható el...

1510488_559021324181376_1148794807_n.jpg

Címkék: video külföldi crash mediabox marius aasen marlene engan

8 komment hozzászólás

Szépnek szépek, de vajon mire lesznek képesek a rali világbajnokságon? 


Nem aprózzák el, az már egyszer biztos. Jóformán egy mobil Hyundai-márkakereskedést felhúztak maguknak a szerviz parkban:
1488181_10202770018992813_289901716_n.jpgMenyhárt Pál friss képe, köszönjük!

Természetesen nem csak a Hyundai és a VW van már ott a Monte Carlo Ralin, de a kisebb kategóriák képviselői is megérkeztek már. Kisebb kategóriák, mint R5-ös Fiesták és ez a Porsche... :)

Címkék: monte carlo wrc hyundai dani sordo i20

Szólj hozzá! hozzászólás

Lángol a vita a WRC-kről. Mindenki szereti őket, a nézők és a szövetség ragaszkodna hozzájuk, csak a mezőny eleje fogalmazott meg egy másik javaslatot. Nyilván ők is szeretik a WRC-ket, de máshogy. A rajongók pedig ki vannak akadva, hogy sz.rt sem lehet nézni, csak harminc evót. Két tévedést szeretnénk most eloszlatni: sajnos - a Szilveszter Rallye-t leszámítva - nincs már harminc Mitsu egy versenyen. Az azonos kategóriába tartozó autók számán kívül pedig kell még valami ahhoz. hogy abból nagybetűs "MEZŐNY" legyen. A harc.

A versenyző szereti, ha szeretik. Ha azt hallja, hogy csak a véercé, meg a gruppebé számít, meg azt, hogy a kis kategóriákat pedig a páros teljesítményétől függetlenül lesajnálják, akkor mindent megtesz, hogy szeressék, és evós lesz. Aztán kiderül, hogy bár messziről csak a WRC drága, de egy top Mitsubishi sem olcsó játék. A versenynek a díjkiosztón van vége, hát "kis beosztással" bőven összejöhet a dobogó. A többiek sincsenek tele lóvéval, eredménycentrikusan családi ház(ak) árát bele lehet locsolni egy szezonba. És most arról ne beszéljünk, hogy mivel a lejárt homológ EVÓ-k megvásárlása sokaknak elérhető lett, sok van belőle már a ralisport minden szintjén. A versenyeztetésük viszont nem lett számottevően olcsóbb. Ha a versenyző, vagy a bérbeadó spórol, akkor sokszor a célba érés is csodaszámba megy. Kívülről nem is feltétlenül látszik, hogy mekkora küzdelem van ebben. Tudok olyan magyar bérbeadót, aki egy "élj velük együtt"-tel intézett el a szervizparkban felolvasott jókora hibalistát, hiszen nem volt sem olyan embere, aki szervizidőn belül orvosolni tudta volna a betegségeket, de ha ember akadt volna, kevesebb pótalkatrésszel szervizeltek egy komplett flottát, mint amit mi az N-es Suzukihoz vittünk. Az egészből kifelé az ordas szerencsétlenkedés látszik.

A rali viszont egy nagyon őszinte sport, és a nézők rosszul viselik, ha átverik őket. Egyszerűen nem tűrik az alibizést. Vagy odajössz, és ing-gatya szakad és nyerni akarsz, és akkor szeretnek, vagy öblögetsz egy sort és elfordulod, mint a nagymamám, és észre sem vesznek. A nézők az "elgumiztuk magunkat"-típusú magyarázatokat, meg a 15 eurócentes hibás alkatrész miatti kiesést nem szeretik. Sőt van egy rossz hírem: a nézők kegyetlen kritikusok, és először (vagy 100 alkalommal) leírják azt, aki nem teszi oda magát. Aztán egyszer csak nem jönnek a versenyre. (Az egy külön posztot megérne, hogy a hozzáértő - nem az okoskodóra gondolok - nézők száma megcsappant, ezért nincs, aki megtanítana sok érdeklődőt arra, hogy mit is kell meglátni, sőt, mintha el is felejtették volna, hogy azért itt végülis minden a tempóról szól.)

A belga bajnokságban a 2013-ban kapható valamennyi R2-es típus megjelent. Tessék megnézni, ezek 1,6 szívó motoros, szekvenciális váltós kis gyöszök. Költői kérdés: Bútor Robi milyen autóval lett abszolút közönség kedvenc? Elég látványosan közlekedett? Amikor versenyről, meg teli kategóriákról beszélünk, akkor erre gondolunk!

Egy ORB futam egy R2-es autóval sem olcsó, de némi túlzással egy fullos szezont lehet menni ezekkel az R2-esekkel abból, mibe egy jobb, az elejébe odaférő Mitsu egy versenyen kerül.

Címkék: video külföldi magazin r2 vitaposzt c2r2 fiesta r2 peugeot 208 r2 skoda fabia r2

14 komment hozzászólás

Régen minden jobb volt - mondja a burgonyaszirom reklám, és sírunk mi is. Nekem a B-csoportból az R5 Maxin és VFTS-en kívül nem sok néznivaló jutott élőben, de csapágyasra hegyeztem a cerkát sok audis videón.

Azt hiszem Kubicában megvan az az elementáris tűz, ami csak a "régi" nagyokban volt meg. 

Címkék: video külföldi magazin audi ford robert kubica mediabox Kubica

5 komment hozzászólás

Turán Frici rendhagyó születésnapi videója. Tegye fel a kezét, akit saját emberes perecivel szoktak felköszönteni!

Frici, Isten éltessen sokáig!

MGR SPORTFOTOCOPYRIGTH PHOTO 2013FACEBOOK: MGR SPORTFOTO

Címkék: video születésnap magazin wrc médiabox wicoka

1 komment hozzászólás

Minden autóval lehet menni szarul, el lehet lenni vele a híg fos tengerében. Mai videónk megmutatja, hogy 

- EVO-val is lehet látványosan menni;

- WRC-vel is lehet botrányosan közlekedni;

- Az új - 1,6 turbós - WRC-k ugyan furcsán szólnak, de értő kezekben gyorsak és látványosak.

Neked hogy tetszett?

Címkék: video wrc médiabox gr.b pure engine sound

Szólj hozzá! hozzászólás

2014. január 6-án rali szakági fórumot tartottak. Bombahírként robbant a Duen.hu facebook oldalán a hír, hogy - a 2013. évi bajnokság első három helyezettje - "Kazár Miki, Turán Frici és Herczig Norbi közösen azt kéri az RSB-től, hogy a 2014-es évben ne legyen WRC, hogy kiegyenlítettebb legyen a küzdelem." Az internetes fórumokon kitört lázadás garantált volt.

Megkérdeztük az MNASZ Ralisport Bizottságának vezetőjét, Pénzes Zsoltot, aki elmondta. hogy valóban érkezett a WRC-k kitiltására vonatkozó felvetés, de a rali szakág vezetése eltökélt a WRC-k versenyeztetésének engedélyezése mellett, azt sportszakmai szempontból fontosnak tartja. A kérdésről azonban még nem született döntés. arra az MNASZ hétvégi közgyűlése előtt nem is kerül sor.

"Mindig is pártoltuk a WRC-k versenyben való szerepeltetését, mert szerintem a nézőknek és ezáltal a ralisportnak szüksége van rá. Fantasztikus látványt és élményt nyújt a sportág kedvelőinek, ha ezek az autók is versenyeznek, arról nem is beszélve, hogy milyen élmény vezetni ezeket a csúcskategóriájú autókat. Szóval, ha minket kérdeznének, biztosan a WRC-k mellett voksolnánk. Ugyanakkor ha a Szövetség úgy látja, hogy ezen kategória kizárása mellett dönt, s így szorosabb lehet a mezőny, akkor azt is tökéletesen elfogadjuk. A mi célunk, hogy ütőképes autóval tudjunk versenyezni, függetlenül annak gyártmányától, kategóriájától.
Nem félünk a kihívástól! Ha csak S2000-essel lehet menni 2014-ben, akkor mi azzal is szívesen versenyzünk. Boldogok leszünk, ha egy komoly autóval részt tudunk venni a Bajnokságban, és hogy ez milyen lesz, azt majd a Szövetség döntése utáni lehetőségek határozzák meg. Viszont már nagyon várjuk a Szövetség állásfoglalását, hogy el tudjuk kezdeni az idei szezon tervezését." - felelte érdeklődésünkre Turán Frici.

WRC-ügyben választhatnak a szövetségek: vagy megengedik, hogy az 1.6 turbós korszak előtti, 2000 köbcentis, intelligens hajtású autókkal a nemzeti bajnoki címért harcoljanak a bajnokságban, vagy ezt kizárják. Utóbbi esetben vagy "száműzik" ezeket az autókat külön kategóriába (esetleg a mezőny végére), vagy olyan szabályokat alkotnak, amelyek kizárják, hogy WRC-vel részt lehessen venni a bajnoki sorozat futamain. (Tovább is lehetne ragozni, hogy szabad-e meghívásos versenyen indulni velük, vagy sem.)

_MG_8136 (2).JPG

A hazai sportszabályozás előbb az abszolút értékelésből zárta ki a WRC-ket, majd száműzte őket a mezőny végére (S-csoport). 2013-ban jött a fordulat, és visszaengedték a legerősebb autókat az Országos Rali Bajnokság abszolút értékelésébe. Sajátos, hogy a kitiltáskor, a visszaengedéskor és a héten is fellángolt a vita, hogy mitől is lesz jó bajnokság és mitől lesznek majd tömegek a ralipályák mellett. A WRC-k nemzeti bajnokságokban való versenyeztetésének sportszakmai megítélése sem egyszerű, ezért is választanak az egyes szövetségek különböző utakat.

Kazár Mikit is megkérdeztük:
- Szerinted legyenek WRC-k?
- Azt gondoljuk, hogy annak idején jó döntés volt, hogy visszajöttek a WRC-k, hiszen a közönség valóban a csúcskategóriás autókra kíváncsi. Az elmúlt esztendõkben azonban nemzetközi szinten nagyon sokat fejlõdött a technika. Megjelentek az RRC és az R5-ös autók, amelyekkel szintén nagyon színvonalas csaták alakulhatnak ki. Ez a nemzetközi trend, ezért a hazai élmezõny tagjai is támogatják ezt az irányt. A WRC-s és az S2000-es párosok ezért közösen kérték, hogy induljunk el errefelé. Azt gondolom, hogy a jövõben - ha úgy alakul - akkor, az R4-es, S2000-es, RRC-s és R5-ös autók színvonalas hazai bajnokságot adhatnak, valamint a csatába a Mitsubishik is beleszólhatnának.  Ebben az esetben az FIA elképzelései szerint mennénk, és ez bizonyára hasznára válna a magyar ralinak.
- Meglepő volt, hogy a tavalyi bajnokság eleje ezzel a felvetéssel érkezett? 
- Nem volt meglepő, annak idején mindenkinek lehetősége volt WRC-t hozni. Tavaly az elejét megnyomtuk, utána pedig beosztottuk az elõnyünket. Sikerült a tervünk, hiszen WRC-vel is bajnokok lettünk. Most azonban úgy is meg akarjuk mérni magunkat, hogy nincsenek akkora technikai különbségek. Hozzunk újszerû autókat, amelyek a szurkolók számára is érdekességként és újdonságként hatnának. Reméljük, hogy ezt az elképzelést az RSB is támogatni fogja, ellenkező esetben a szlovák-magyar közös futamok eredményei ismét boríthatják a mi sorozatunkat.  
- Hogy áll a bajnokság kérdése?
- Ez egy jó kérdés. Volt egy RSB tájékoztató a versenyzõk felé. Itt egy hatversenyes naptár került elõ. A jelenlegi helyzet szerint Székesféhérvár lesz az új helyszín, a Mecsek Rallye [ORB futamként - B. Capelluti] pedig sajnos nincs benne a sorozatban és Bükfürdőre sem megyünk. A mostani állás szerint sorrendben Eger, Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Kassa és Budapest lesz a versenyközpontok helyszíne, de a naptár még csak ideiglenes, nincs jóváhagyva.
- Picit csalódottak vagyunk, hogy a szövetségen belül mindenkinek megvolt már a díjkiosztója, a rali szakágnak viszont áthúzódott erre az évre. Rövidesen azonban ezt is pótolják majd, a hírek szerint a Hungaroringen gyűlünk majd össze erre az ünnepségre. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is egy kicsit nehezen indul minden, de nagyon bízom benne, hogy zökkenőmentesebben folytatódik majd ez az esztendő. - tette hozzá a 2013-as bajnok.

Be kell valljam, nekem is porcosodik a Gr. B-s autók mellett a régi WRC-kre. Minden alkalommal libabőrös leszek, ha egyet élőben látok. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy 1-2 WRC újra százezres tömegeket mozgatna meg. Ahhoz komoly mezőnyre, nem üres, vagy egy-két autós kategóriákra, és különösen nem 30-40 indulóra van szükség. A nézők küzdelmet, győzni akarást akarnak látni: ing-gatya rohadjon le, de ha ez nem oldható meg, legalább legyen látványos a közlekedés. (Félreértés ne essék, önmagában kilencven Lada - íven, lassan, balfaszkodva - semmivel sem izgalmasabb, mint harminc öblögető evós.) Aztán kellenének versenyek - ha tetszik bajnokság -, amin lehet versenyezni, és ahová el lehet utazni. Nem sportszakmai kérdés, de úgy látom, itthon messze nem aknázza ki senki a ralisportban rejlő turisztikai potenciált, a szállásadók szívességet tesznek, hogy elfogadják a pénzemet. Viszont senki sem fektet hangsúlyt arra, hogy a nem raliszurkoló családtagoknak, barátoknak is programot nyújtsanak. Pedig ha három hosszú hétvége fér bele egy család naptárába, akkor legalább kétszer oda fognak utazni, ahol anya meg a gyerekek szeretnének menni, és esélyük se lesz majd megszeretni a ralit, mert "ott nincs mit csinálni". Legyen elég, hogy lenne. (Pl. Én nézem az Orfűi visszafordítókat, anya meg pancsol a gyerekkel a magyarhertelendi strandon, este pedig együtt a család.)

Mindezek egymástól elválaszthatatlanok, ha verseny nélkül nincs mezőny, mezőny nélkül nincs néző, néző nélkül nincs hirdető, hirdető nélkül nincs verseny.

2003-ban ilyen volt a WRC-mezőny

Apropó hirdetők! A hazai importőrök számára, akik közül amúgy is csak kevesen álltak be egy-egy csapat mögé, a kétliteres WRC-k legfeljebb mérsékelten lehetnek érdekesek, hiszen az azok alapjául szolgáló típusokat már nem gyártják, így kétséges, hogy mekkora reklámértéke lehet egy régi - 2010 előtti - modellnek. (A 2011-től futó 1,6 turbós WRC-kkel nem lehet a nemzeti bajnokságokban versenyezni.) Lehet még egy hátránya az öregecskedő bér-WRC-knek: mondjuk úgy, nem múltak el nyomtalanul a pályákon töltött évek, kalandok, törések. 

Van, akinek van összehasonlítási alapja

Csak igen pontatlan becsléssel tudnánk megtippelni, hogy mennyibe is fáj egy WRC-s szezon, az ugyanis nagy mértékben függ a bérlő igényeitől (a "csak beülök, és már indulok is" megoldás az egyik véglet, a "gumi, nyál nélkül" a másik), a tesztkilométerektől, a biztosítástól, valamint a kiegészítő szolgáltatásoktól. 

Komplex, és nagyon érzékeny rendszer ez, így is tessék kezelni! A WRC-k kitiltása éppúgy nem oldja meg a magyar ralisport nyűgjeit, mint az engedélyezésük.

Címkék: magyar kazár orb wrc mnasz vitaposzt herczig norbi turán frici

12 komment hozzászólás

Igazi ínyencséggel készültünk nektek a mai napra. Bár már nyakunkon a Monte, számunkra még nem múlik a Jänner láz sem. Reméljük ezzel Ti sem vagytok másképp!

1497642_609311409118631_315579464_n.jpg

Sokan írtátok, hogy kíváncsiak lennétek Kubica utolsó szakaszának belső felvételére, hát most jól megleshetjük:

Ha esetleg nem követtétek volna közvetítésünket a Jännerről: Robert Kubica a Monte Carlo Ralira való tesztként vett részt az ERC idei 1. futamán egy Ford Fiesta RRC volánja mögött. A kvalifikációt megnyerte, s a 12. rajtpozícióból vágott neki a futamnak. Az első nap bár kapott egy defektet, az utolsó gyorson átvette a vezetést. A verseny második napjának elején fékproblémák és egy korai rajt (melyért 10 másodperc büntetés jár) is hátráltatta, és egy szakasszal a vége előtt 11 másodperces hátránnyal a második helyen állt a minis Vaclav Pech mögött. Az utolsó 25 kilométeren azonban nem csak, hogy ledolgozta azt, de végül majd' 20 másodperccel meg is nyerte a futamot.

1150884_609769822406123_211780029_n.jpg 

Fotók: https://www.facebook.com/MGRSportfoto.WRC.Photos?fref=ts

Címkék: video onboard erc Kubica jänner rallye

5 komment hozzászólás

Igaz, ami igaz, eleget hype-oljuk az osztrák audis Klausnert, aki jellemzően ügyesen terelgeti az ingolstadti tepsit. Mondjuk nem egy Kisbéres, de az Audija sem szól úgy. Klausner egyébként nagy bohóc, a közönség is szereti, bár nekem néha sok a show, és kevés a tempó.

969217_t1w747h560q80v38449_xio-fcmsimage-20131229163554-006000-52c0415a09544-.bdc4ae48-f5b9-40f8-b1f7-5d3317067379[1].jpg

A hétvégi Jänner Rallye-n az osztrák audis kiesett, mert eldobta az autót. Nem igazán értem, hogy sikerült ott, és úgy leesni az útról. (Technikailag értem: miután ellenkormányzással megpróbálta beállítani a driftszöget, a hajtott és kormányzott első kerék egyszer csak megtapadt, és az autó máris ment arra, amerre a kerekek néztek.) Önmagában az, hogy egy mégoly kiváló versenyző sétatempóval leesik az útról nem lenne ok arra, hogy megénekeljük. Erről a videóról az ismert répamese jutott eszembe, azzal, hogy a sor végére a kisegér helyett itt egy piros elefánt került. 

Miközben jól elszórakozunk ezen a burleszken, vegyük észre a lanciás versenyzők (Alfred Glaser és Richard Faltin) segítőkészsége nem mindennapi.

Címkék: video audi lancia quattro erc klausner landia delta

16 komment hozzászólás

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy sikeres tesztet tudott le Ausztriában a közelgő Monte előtt és ismerkedett az új autójával és a csapattal. A most használt autója ugyanaz, amit majd a világbajnokság idei első futamán is használni fog, természetesen akkor már WRC-nek öltöztetve.

rsz_kubicaföntre.jpg

Címkék: 2014 Kubica ERC Bessenyey Zoltán Lukács Kornél Csucsu Pech Baumschlager Hadik András Klausz Kristóf jänner rallye ifj. Érdi Tibor

Szólj hozzá! hozzászólás

Hárman is álltak korábban az élen, mégis Robert Kubica zárta első helyen a 31. Janner Rally első napját. A magyar különítménynek viszont rossz sorozata van.

A Fapados Montén nincs hó. Mondjuk már nem is nagyon vártuk, hiszen napok óta az időjósokat figyeltük. A "kismonte"-jelleget azonban nem csak a hol havas, hol latyakos, hol meg porszáraz aszfaltnak köszönheti ez a verseny, hanem a folyamatosan változó útviszonyoknak. Na, ezzel nem is volt baj: a fagypont alatti éjszakai hőmérsékletnek köszönhetően a köd remekül lecsapódott az aszfaltra, és ha már ott volt, hát jól oda is fagyott. Ennek köszönhetően hatalmas gumiháború kezdett kibontakozni. Voltak - mint pl. Bessenyeiék -, akik szögessel vágtak neki a napnak, voltak, akik csak előre tettek fel szögest, mások pedig a leglágyabb keverékű abroncsokkal próbálkoztak. Mindkét döntésben bőven volt kockázat, hiszen minden, nem jégen megtett kilométer a szögek ellensége, ráadásul jégen kívül egyértelmű bukóban lehet vele az ember. Azt, hogy szög nélkül a jégen mennyit ér egy mégoly lágy keverékű abroncs, talán nem kell részletezni.

big2_01314801_090_.jpg

Az első, közel 19 km-es gyorsasági szakasz igazi nehézségét az jelentette, hogy a legváratlanabb helyeken fekete jég borította az utat, ezért senki sem tudott hibátlanul menni. Nem mondanám, hogy estek-keltek, de az árokjárás, kisebb-nagyobb kövek okozta károk általánosak voltak. Nem kimondottan lelkesedett a mezőny eleje sem, a sajtóanyagok inkább panaszáradatnak tűntek. A szakaszt a lengyel Kajetan 'Kajto' Kajetanowicz nyerte, de csak másfél másodpercet adott az 54 éves Rajmund 'Mundl' Baumschlagernek, de honfitársa, Kubica is lőtávolban maradt. A magyarok egymással versenyeztek, a Production Cup-ban egy másodpercen belül volt egymáshoz Kisérdi, Hadik és Lukács Csucsu. (Ezzel a kategória 6-8 helyeit foglalták el.) Bzzz-ék nyerték a kategóriát az első gyorsaságin, Klausz Kristófék pedig a 9. helyen álltak.

A második, 10 kilométeres gyorsaságit megint Kajto nyerte, a Minivel versenyző cseh Pech és Kubica előtt. A múlt héten még a Szilveszter Rallye-n versenyző Harrach gróf pedig Baumschlager előtt lett a negyedik. Baumschlagert az ág is húzta, hiszen volt egy korai rajtja. Navigátora, Klaus Wicha elmondta, hogy a rajtban rosszul látták az órát, mert az autóban lévő kamera a navigátor elől kitakarta, azt csak a pilóta láthatta, akinek egyedül kellett rajtolnia és kiugrott. Oké, plusz 10 másodperc. A mezőny ezen a gyorson is csúszkált, többen meg is forogtak. A legjobb magyar Csucsu volt egy abszolút 14. idővel. Összetettben Kajto, Kubica és Pech volt a sorrend. A Production Cup élén Harrach, Csucsu 6., Hadik 7. és Érdi 8. helyen állt. Ugyan a szakaszon csak második lett, Bessenyey Európa-bajnokhoz méltóan vezette a 2WD-t.  

A Harrach család első említése egy 1195-ben kiadott oklevélben olvasható. Számos műemléket és államférfit adtak a világnak. A ralisport szeretete is családi vonás lehet, ugyanis Beppo édesapja, Ernst is nem csak rendszeresen rajthoz állt a családi birtokon szervezett, mára hagyománnyá vált ralisprinten, de többször meg is nyerte azt. Beppo egyébként minden allűrtől mentes, rendszeresen jön Magyarországra versenyezni.

A harmadik, alig 9 kilométeres szakaszt Kubica nyerte. Úgy tűnik, új navigátorával, Maciej Szczepaniakkal kezdenek összeszokni. A szervizpark előtt Kajto, Kubica, Pech, Baumschlager volt a sorrend. A Production Cupban a magyarok pontszerző helyen, a 2WD-t Bessenyey vezeti, mi kell még? Nem gondoltam volna, hogy nagyjából ez volt az utolsó pillanat, amikor felhőtlen az örömöm.

big2_01314801_100.jpg

A szervizpark után még egyszer ugyanez a kör következett. A hosszún elmúlt a jég, viszont az első körben felhordásos lett. Volt is nagy öröm, boldogság. Esni azon is lehet (lásd az orfűi jobbost). Baumschlager jól választott gumit, és - szemben az ellenfeleivel - bevállalta a szög nélküli abroncsokat, így elkente a mezőny száját: a korábban vezető Kajtónak egy másodpercet adott kilométerenként, Kubicának, akik tizenkét kilométert defekttel ment, még többet. (Ehhez képest viszont alig kapott) Át is vette a vezetést a skodás. Bessenyeyék alól viszont elfogyott a hajtás. Hadikéknak is megkotlott a váltójuk, Csucsuék pedig megforogtak. Az osztrák Aignerék pedig egy tempós szakaszon elhagyták a hátsó szélvédőjüket. Nem nagyon volt melegük utána.

Bzzz: "A 2014-es Janner rally első napjának summája... Az első szakaszon szöges abroncsokkal csak a biztonságot szem előtt tartva haladtunk, ami egy kategória első időre volt elég. Nagyon örültünk Yulival, de tudtuk ez még nagyon csak a kezdet. A második és harmadik szakasz is kellemes volt, nem siettünk még annyira sem, mint az elsőn, így újabb két szakasz második hely jelent meg a nevünk mellett és az első szervízt az első helyen várhattuk. Ez komoly fejlődés volt a tavalyi évhez képest, főképpen, hogy ez a tempó most nem volt egyáltalán kockázat vállalós, ami egy ilyen felületen nagyon fontos. A negyedik szakaszra is a szöges abroncsokkal mentünk ki, bár azt mondom utólag hogy talán a vizes gumik jobbak lettek volna, de sajnos 4 kilométerrel a cél előtt hajtás eltűnt a kocsiból. Odáig az osztrák Böhm-nél olyan 20 másodperccel voltunk gyorsabbak, de tudjuk az autósportban nincs ha. Így sajnos a pálya szélére kényszerültünk. Itt is szeretnénk megköszönni a sok-sok bíztató sms-t, hívás és viber üzenetet, nagyon jól estek nekünk. A kocsi jelentjük újra harcra kész, új féltengelyt kapott így ha már búcsúznunk kellett az első helyről, azért holnap mindent meg fogunk tenni érte, hogy a 7 bónuszpontot begyűjtsük."

Az ötödiken a négyszeres lengyel bajnok Kajto egy tizeddel volt Baumschlagernél gyorsabb. Utánuk Harrach, Kubica és Pech volt a sorrend. Összetettben nem történt változás. Érdi jött egy kategória negyedik időt, Csucsu pedig egy megforgás után hatodikat. A 2WD-ben Klausz Kristófék a 9. helyen álltak. (Ebben a kategóriában jegyezzük meg a német Julius Tannert nevét, hiszen egy R1-es Citroen DS3-mal, a mezőny egyik leggyengébb autójával ekkor stabilan hatodik, de lesz még ő dobogós helyen!)

big2_01314801_111.jpg

Kajto győzelmi esélyei a hatodik gyorsaságin, két kilométerrel a rajt utájn foszlottak szerte. Eldobta a Fiestát. A szakaszt Kubica nyerte Baumschlager és Harrach előtt. Összetettben az első három (Baumschlager, Pech és Kubica) között nagy hirig bontakozott ki, ugyanis hat szakasz után 15 másodpercen belül voltak. A szervizparkban sikerült Csucsuékkal beszélni, akik elmondták, hogy lecsúszott a turbócsövük, de mennek tovább. 

Embedded image permalink

A szervizpark után két új szakasz következett, kétszer. Az első, 8,7 kilométeresen Pech egy tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint Kubica, és csak két tizeddel verte Harrachot. Baumschlager a szervizparkban hosszabb végáttételre váltott, de ez végül nem bizonyult jó döntésnek, hiszen erőtlennek érezte a Skodát. Összetett sorrendjében ugyan nem történt változás, de egyre szorosabbá vált a verseny. Csucsuék újra kategória negyedik, Érdiék pedig hetedik időt jöttek. 

A nyolcadik gyorsasági a nap leghosszabbját (23 km) Kubica nyerte Pech és Baumschlager előtt. Az osztrák ezzel a harmadik helyre esett vissza, és a cseh minis állt az élre. A jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük meg, mindössze 3,4 másodperc különbség volt a szakasz végén közöttük. Érdi jött egy kategória harmadik időt, Csucsuéknak megint műszaki gondjaik adódtak. A Production Cupban Harrach már másfél perccel vezet.

A kilencedik gyorsaságin ismét Kubica volt a leggyorsabb Pech (megint csak egy tized volt a különbség!) és Baumschlager előtt. Az összetett sorrend még mindig nem változott, de Kubica nyomás alatt tartotta Pechet (köztük csak 1,9 másodperc) A Production Cupban érdekelt két magyar páros jól felszívta magát, hiszen Érdi harmadik, Csucsu pedig negyedik időt autózott. (Tibi ezzel a kategóriában már negyedik helyre zárkózott fel, és Csucsu is elindult vissza felfelé.) 

 

 Tizediknek újra jött a hosszú gyors, immár vaksötétben, ahol Kubica nem talált ellenfélre, és 8,3 másodperccel volt Pechnél gyorsabb, Baumschlager is vagy 15-öt kapott. Harrach pedig - egész napos teljesítménye fényében egyáltalán nem meglepően - megint bejött negyediknek. Összetettben pedig ezzel Kubica átvette a vezetést. A lengyel és a cseh versenyző sem kaland nélkül teljesítette a gyorsasági szakaszt, de nem panaszkodtak. A Production Cupban Harrach három percnél nagyobb előnnyel zárta a napot. Ehhez az is kellett, hogy a második helyen álló Neubauernek megkotlott az első differenciálműve, és hátsókerekessé vált az Imprezája. A 2WD-ben a Bessenyey kiesése óta vezető Böhm várja első helyen a vasárnapot.

Érdi Tibiék az abszolút 13. (kategória 4.) helyről, Csucsuék a 18. (kategória 8.), Klausz Kristófék pedig 41. (kategória 7.) helyről várják a folytatást.

 

 Időeredmények.

Fotó: www.fiaerc.com

Címkék: video robert kubica harrach erc zsiros gábor Kajetanowicz luca rosetti Kubica Lukács Kornél Csucsu Lukács lukács csucsu ifj érdi tibor Pech Klausz Kristóf jänner rallye Kajto Beppo Harrach mundl baumschlager

1 komment hozzászólás

Robert Kubica nyerte a Jänner Rallye kvalifikációs szakaszát, őt Kajetanowicz követte. A látványos autózása okán méltán népszerű Kajto mindössze kilenc tizedmásodpercet kapott Kubicától a két kilométeres szakaszon, de ebből senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket a verseny végkimenetelét illetően.

rsz_kubi.jpg

Címkék: 2014 hadik erc zsiros gábor Kajetanowicz Kubica Lukács Kornél Csucsu bessenyei zoltán ifj érdi tibor Pech Aigner Baumschlager Klausz Kristóf jänner rallye ifj. Érdi Tibor Kajto Beppo Harrach

Szólj hozzá! hozzászólás

Idei első képes posztunk, a tavalyi év utolsó versenyének galériája következik.

 

3 komment hozzászólás

Alig hevertük ki a Szilveszter okozta megpróbáltatásokat, máris kezdhetünk készülni 2014 első fontos versenyére. A tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a szomszédos Ausztria felé vesszük az irányt, hogy megnézzük a "fapados Montét”. Sajnos hó nem lesz, de legalább a jeget nem kell majd nélkülöznünk Freistadt környékén.

rsz_jännercímlap.jpg

Címkék: 2014 hadik zsiros gábor Kajetanowicz Kubica ERC Bessenyey Lukács Kornél Csucsu lukács csucsu klausner Pech Jänner Rallye Aigner Baumschlager ifj. Érdi Klausz Kristóf Fischer Dani

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása