A tatabányai események ismeretében gondolom, nem mondok újat azzal, hogy iszonyúan vártuk az ózdi fordulót. Tudtam, persze, hogy nem lesz egyszerű. Voltak halvány emlékeim a sátai gyorsaságiról, ahol még Trabival mentünk valamelyik világháború előtt, de egyrészt akkor én navigáltam, másrészt tényleg nagyon rég volt. Az idénynyitó sikersztorija után nagyjából egy napos program volt az autó felkészítése a borsodi pályákra. Lettek új fékek és betétek, állítottunk futóművet és legfontosabb fejlesztésként felkerült egy RD matrica a motorháztetőre. Még mosóba is elvittem.

Címkék: rte shaperzrally ozd rali

11 komment hozzászólás

Vagy két hete kallódik a megírt könnyed posztok között ez a videó, de valamiért mindig jött valami más. Az utóbbi időben több volt a Racing poszt.

A videóban Neuville, akinek tavaly Ciprus óta tudjuk, hogy amellett, hogy belóg egy emberes gerenda, nem esik pánikba, és a szerencse sem igazán az ellensége.

A mai mozi szerint nem kicsit lökött a fiú, de van, amiben nem olyan ügyes, mint a megszokott összkerekes francia autókban.

Címkék: fun video neuville

2 komment hozzászólás

Egy hete még azon gondolkoztam - s ezt rendesen ki is írtam magamból - mit válasszak: a BAZ megyei Ralisprint Bajnokság 3. vagy az Országos Rali Bajnokság 1. futamát. Nagykálló vagy Bükfürdő. Nem mondom, hogy 100%-ig egyértelmű volt a döntés, az ORB mégiscsak a csúcs (legalábbis idehaza), de azért mégiscsak a sprint felé húztam. 

Címkék: eső baz sár sprint nagykálló

14 komment hozzászólás

Tiago Gouveia küldött nekünk összefoglalót a Rally Calheta 2012 versenyről / Tiago Gouveia sent us a report about the Rally Calheta 2012

Nemzetközivé válik az RD blog? / Rallye Dream Blog goes international?

Antonio Nunes / Roberto Castro, just called the double winning the Rally of Calheta in 2012. The pair of Mitsubishi Lancer Evo 10 moved quickly, winning by just 3.2 seconds.

Followed in the classification Miguel Nunes / Victor Draft another Mitsubishi Lancer Evo 10, third place belonged to João Magalhães / Jorge Pereira to 2.7 seconds and 5.9 seconds of Miguel Antonio. Were ranked fourth paragraphs, Philip Davis / Daniel Figueroa in another Lancer Evo 10. Duarte Ramos and Luis Ramos in another Lancer, but this being an Evolution 9, were on the 5th. Filipe Pires / Vasco Mendonça Citroen C2 were in the 6th ranked, first of the two-wheel drive, Group A and Engineer Rafael Costa. In Renault Clio R3, Isabel Ramos / Rubina Gill was the 7th overall and first ladies.

Címkék: videó protugal rali madeira tiago gouveia

Szólj hozzá! hozzászólás

Jött, látott, győzött – röviden így foglalható össze Dani Sordo első IRC-s versenye. A spanyol, aki egy komplett WRC-s pályafutást töltött egy verhetetlen francia árnyékában végre átélhette, milyen ízű a pezsgő a dobogó tetején, a kemény Korzika-ralin.

Sikere nem jött nehezen, tulajdonképpen nyilvánvaló volt, hogy főesélyes. Hiába volt új az autó alatta, Sordo túl érett egy ilyen mezőnyhöz. Az ő tapasztalatával az a legkevesebb, hogy beleszól a helyi nagyok játékába. A nagyok pedig helyt álltak ugyan, de alulmaradtak a rutinos újonccal szemben.

Címkék: mini irc kopecky dani sordo andreas mikkelsen korzika rali

3 komment hozzászólás

Figyelem! A következő bejegyzés/poszt teljesen személyes, elfogult véleményeket tartalmaz. Alapvetően vitaposztnak szánom, kifejezetten örülnék neki, ha egy jó kis beszélgetés alakulna ki alatta; de a trollkodást és anyázást nagyon a szívemre venném, kéretik ezeket mellőzni! :)

Szóval... az elmúlt 2 évben (tudom nem túl sok, de kb. azóta vagyok nagykorú és - többnyire mehetek amerre akarok) volt szerencsém ott lenni minden ORB futamon. Persze vannak olyan versenyek (pl. Eger, Miskolc, Salgó, Veszprém stb.), amikre jóval régebb óta járok, eljutok. 


Pár évvel ezelőtt bármit megadtam volna, hogy mindenhová eljuthassak, s most ez így két egymást követő alkalommal is összejött, aminek nagyon örültem és természetesen élveztem is, hogy futamról-futamra én is követhetem a rali bajnokságot.

Címkék: vélemény baz orb bükfürdő ralisprint nagykálló

2 komment hozzászólás

Volt némi zűr az Eger Rali körül, de most már nagyon, de nagyon úgy néz ki, hogy az Országos Ralibajnokság, a Ralikettő, és az osztrák-magyar murva kupa is elindul. Pedig mennyire vártuk már! De sajnos nem mindenkit az fel a lehetőség.

A korábbi évekhez képest talán csalódást keltő nevezői létszámmal, de annál erősebb mezőnnyel ma indul a Bükfürdő Rali. A tavalyi bajnok Asi nem lesz ott, úgy tűnik, a jogerős eltiltását a bíróság sem változtatta meg. (Korábban nagyon aktív volt ezzel kapcsolatban a kommunikáció, de most semmit sem lehet hallani...) Viszont a többi élmenő igen erős mezőnyt hozott össze.

 alt=

Címkék: video orb bükfürdő bútor robi vargagixxxer herczig norbi

3 komment hozzászólás

Végre elkezdődik! Ráadásul murvás pályákon. A szurkolóknál jobban talán csak a versenyzők várták, hogy elrajtoljon a rali országos bajnokság, amelynek első versenyét szombaton és vasárnap tartják Bükfürdő környékén.

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a tavalyi világbajnoki szezon után az idén itthon versenyez, és bármilyen csodás volt kilépni a nemzetközi porondra, legalább annyira jó volt a pályabejárás során találkozni a régi ellenfelekkel, beszélgetni, együtt vacsorázni...

2.jpg

„Mindenki nagyon várja már a bajnoki rajtot, így vagyunk vele mi is – mondta Turán Frigyes, aki ugyanúgy Markko Martin csapatával száguld, mint tavaly a vb-n, vagyis maradt a Super2000-es kategóriánál és a Fordnál. – Négy különböző gyorsasági szakaszt teljesítünk a két nap alatt, s ezek közül némelyik kifejezetten kedvez az N-es autóknak. Ám rögtön megváltozik a helyzet, ha leesik az eső, mert lazább talajon talán nem leszünk hátrányban a Super2000-essel. Lesz egy rövid tesztünk pénteken, azután jöhet a verseny. Lélekben már ott vagyunk...”

Szólj hozzá! hozzászólás

A veteránzsigulis fiúk nagyot domborítottak: szereztek két Togliatti-alapú versenyautó-csodát, és ráadásnak elhozták a keleti blokk Rörhljét, Blomquistjét, és Mikkoláját egy személyben: a litván Stasys Brundzát. Nekem sorsolta a gép, hogy találkozzam vele. Nem interjút készítettem, hanem beszélgettünk, illetve én időnként kérdeztem, belőle pedig dőlt a szó, és jöttek a jobbnál jobb történetek. Közel negyven percig "dolgoztunk", majd utána még húsz percet beszélgettünk csak úgy.

102.JPG

10-re beszéltük meg az OT-Expón a találkozót, ahová egy olvasónk is elkísért. Amint megérkezett a zsigulis-pólós srácok gyűrűjében, lecuccolt, majd az olvasónk rögtön elővette Fekete Kálmán VFTS Varázslók című könyvét, és nem átallotta a neves vendég orra alá tolni, aki rögtön alá is írta. (Itt jut eszembe: Brundza szeretne egy saját példányt!)

Címkék: lada oldtimer zsiguli historic vfts ot expo brundza veteránzsiguli

21 komment hozzászólás

Mi így…

Az alábbi történet a képzelet szüleménye. Szereplői kitalált figurák, minden hasonlóság létező személyekkel csak a véletlen műve.

Tavaly a Szilveszter Rally óta csak a garázsban üldögéltem a versenyautóban, leszámítva amíg még az Eger Rallye előtt elvittem Orszihoz, hogy vessen rá egy pillantást meg cserélje ki a váltót, mert elfogyott belőle a kettedik. Aztán nem lett Eger. Aztán lett. Aztán megint nem. Kicsit olyan volt ez, mint amikor az ember még gyerek és pár héttel karácsony előtt szólnak a szülei, hogy egy hónappal később jön a Jézuska. Ölni tudnál.

Címkék: tatabánya rte ralisprint shaperzrally

3 komment hozzászólás

A hétvégi VI. Oldtimer Expo-n már biztos, hogy a nekünk legkedvesebb hely a zsigulisok standja lesz. Ahogy arról már hírt adtunk, a legendás Stasys Brundza Budapestre látogat. Nagy a várakozás emiatt, és hatalmas a készülődés a Hungexpo B pavilonjában (ami egyébként szép lassan megtelik elképesztőbbnél elképesztőbb automobilokal). Egyelőre Brundza Úrral személyesen nem találkoztunk, hiszen ő csak szombat este érkezik repülőgéppel, viszont gyűjteményének két beígért darabja ma reggel érkezett a vásárváros területére, és e nem mindennapi eseményt sikerült is néhány fotóval dokumentálnunk.

Címkék: lada oldtimer zsiguli historic vfts brundza veteránzsiguli

19 komment hozzászólás

Tavaly megírtuk, mit megírtuk, Fekete Kálmán megírta itt a blogon, hogy milyen is a Lada-érzés. Ezt irodalmi alkotással überelni nem tudjuk, nem is akarjuk.

A keleti blokk leghíresebb raliversenyzője Stasys Brundza 1973-1985 között 19 világbajnoki futamon indult, és ért el számunkra kedves sikereket. Így 1976-ban az Akropolisz Ralin hatodik lett Ladájával. Itt jegyezném meg, hogy legtöbbször rossz képpel, illetve nem a jó autóval illusztrálják a sikeres versenyt. (A 20-as rajtszámú 21011-gyel két évvel később, 1978-ban 10. lett.)

1976-117-Lada 1500 - Stasys Brundza - a.jpg

Címkék: lada moszkvics vfts ot expo stasys brundza veteránzsiguli

2 komment hozzászólás

A lengyel Cersanit Rally Team bemutatja, hogyan készült el egy hét alatt az új versenyautójuk, a Peugeot 207 S2000. Solowow a hétvégén már ki is próbálta az autót és a 14. helyet szerezte meg a 36. Rally 1000 Miglia-n.

Címkék: video peugeot erc solowow

13 komment hozzászólás

Tarolás

B. Capelluti | 2012.04.22.

Támaszd rá a terelőre az S2000-es Fiestádat, és tarolj vele. 

Címkék: video fiesta

16 komment hozzászólás

Új névadó szponzor állt a rali túra mögé, akik professzionális kommunikációval segítenék ki a bajból szeretett sportunkat. Többek között ez derült ki a pénteki sajtótájékoztatón, melyen mi is részt vettünk.

Címkék: sajtó tatabánya füredi ralitúra

1 komment hozzászólás

A Team Felián Historic csapatához egy új páros csatlakozott: Varga Sándor és Horváth Zsolt egy Renault 5 Alpine-nal. Az autó nem csak küllemében hasonlít Ferjáncz Attila legendás kocsijára, hanem...

Címkék: sajtóközlemény team felián historic

3 komment hozzászólás

... Eperjesre kellett menni(e). 

Néhány évvel ezelőtt még északi szomszédaink jöttek hozzánk versenyezni, s Egerben együtt szezonnyitózott a két bajnokság... Most viszont nekünk kellett mennünk hozzájuk, ahhoz, hogy végre egy komolyabb versenyt láthassunk idén!

Bár viszonylag közel volt hozzám az eperjesi verseny, mégsem volt egyszerű fuvart intéznem magamnak. Végül - a verseny napján péntek délelőtt - csak sikerült, s még T-maci is velünk tarthatott. Így most egy közös beszámolót olvashattok Tőlünk (keretesben mackó soraival).

Címkék: béres szlovák eperjes hadik

2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása