Boér Máté barátommal az idei Mecsek Ralin sikerült újra összefutnom, ahol rövid beszélgetésünk során kiderült, hamarosan Hollandiába költözik egy rövid időre. Rögtön felcsillant a szemem a hír hallatán és nagy örömömre felajánlást is kaptunk tőle, már ami a holland beszámolókat és fényképeket érinti. Máté pedig nem feledkezett meg rólunk, meg is kaptuk élete első holland versenyének élménybeszámolóját. Fogadjátok szeretettel! 

DSC_4099A.jpg
Őrült versenyzők, régi WRC-k és hátsókerekes versenyautók, vegyes burkolatú gyorsasági szakaszok, valamint a kiszámíthatatlan, akár tízpercenként változó időjárási körülmények. Ezért szeretjük a holland ralibajnokságot és ezért vágytam rá én is, hogy egyszer egy versenyt élőben is láthassak. Szerencsésen úgy alakult az életem, hogy egyetemi tanulmányaim miatt egy rövid időre Hollandiába költöztem, így a már aznap a versenynaptárt böngésztem, amikor megérkezett az akkor még jövendőbeli itt tartózkodásomat visszaigazoló e-mail. Nagyjából így jutottam el a 31. Hellendoorn Rally-ra.

Címkék: holland 350z mg wrc vargagixxxer rallymedia boér hellendorn

6 komment hozzászólás

Egyre több márkáról hallani manapság, hogy újra visszatérne a rali-világbajnokság vérkeringésébe (Hyundai, VW, Mitsubishi). Sajnos a fent említett típust ugyan nem láthatjuk, de a Wales-ralira kilátogató nézők igencsak különleges élménnyel lehettek gazdagabbak, amikor nem kis tempóval elszáguldott előttük ez a 2,5 tonnás luxus sportjárgány!

120920_Meeke.jpg

Címkék: bentley top gear continental kris meeeke

24 komment hozzászólás

Az arabok átveszik az FIA irányítását?

khalidtwitter.jpg

fotó: Twitter (@khalidbinfaisal)

Hálid al-Kászimi sejk is használja a twittert és a minap érdekes dolgot tett közzé a saját oldalán. Szó szerint ezt: @khalidbinfaisal New future, being the Boss of every thing related in Motorsport. It's a challenge and want to give the sport the Maximum support :-)) majd nem sokkal később ezt: @khalidbinfaisal A lot of great surprises to come !!!

Címkék: ford swrc rrc Abu Dhabi Al-Quassimi AbuDhabi

5 komment hozzászólás

Pék Lajos barátunk, legjobb felvételeiből készített nekünk/nektek egy válogatást, melyben minden bajnokság szerepel: az amatőröktől a profikig. 

Rengeteg kétkerekezés, látványos kanyarvételek, csúszkálások - forgások. Mindez a Róka Sportvideó  jóvoltából.

Jöjjön hát a közel 7 perces, eredeti hangos, látványos videó!

Szólj hozzá! hozzászólás

Az aszfaltos Jalta-ralin a kicsik játszóterévé lett a világbajnokság utáni legnagyobb széria, az IRC. A gyenge mezőnyben török arany és magyar bronz született.

Nagy nevek nélkül indult el az interkontinentális ralibajnokság idei szezonjának tizedik futama, az ukrán Jalta-rali. Sem a címvédő Mikkelsennek, sem az őt üldözőknek nem volt fontos a keleten zajló pontgyűjtés, így a gyér ukrán mezőny néhány gyenge külföldi indulóval dagadt nemzetközivé.

big2_Protasov_UCR_01_1.jpg

Címkék: irc vizin lászló jalta rali

4 komment hozzászólás

Nem szoktunk külön posztot szentelni egy-egy versenyzőnek, csak ha olyat virít. Így írtunk rendszeresen Friciékről, és mutattuk be a Stohl családot. Ez a poszt is rendhagyó, mert egy kisautós versenyző villanásáról írunk. Hogy ebben mennyi volt a szerencse, mennyi Lévai Ferkótól kapott profi háttér, mennyi a tehetség és mennyi a kemény munka nem tudom, de az évkönyvekben csak az eredmények szerepelnek.

Címkék: beszámoló Honda matók ádám kassa rali matók-szabó

2 komment hozzászólás

10 éve, hogy Jari - Matti Latvala elindult élete első rali világbajnoki futamán, a 2002-es Brit Ralin! 
(Amit akkor nem szeptemberben, hanem novemberben tartottak). 

Az akkor még csak 17 éves finn, egy Evo VI-os Mitsubishivel állt rajthoz az 58. Network Q Rallyn, ahol az egyik legkeményebb 54,69 km-es szakaszt tulajdonképpen fék nélkül teljesítette. Akkoriban Latvala olyan fiatal volt, hogy hazájában is csak ralisprint futamokon indulhatott. Jogosítványát is a briteknél szerezte pár hónappal élete első vb futama előtt, ahol egyébként 32(!) WRC indult (régi szép idők...) és az igen előkelő összetett 17. helyen végzett.

Címkék: wales wrc latvala

2 komment hozzászólás

Ahogy Ágoston Ádám látta! Érdemes megnézni. 

Címkék: videó kassa

Szólj hozzá! hozzászólás

Nem titkolt nosztalgiával gondolnak vissza a 80-as évekre azok a raliszurkolók is, akik akkor még nem éltek. Segítsünk hát nosztalgiájukon egy kicsit, és nézzük meg milyen is volt valójában a magyar raliélet harminc évvel ezelőtt. Szorre Tibor jóvoltából újra visszatekinthetünk a 80-as évek magyar rally aranykorára.Vágó:Lepold Zsolt www.lepoldsportvideo.hu.

Van itt minden: Lada, Skoda, Polonez, és Zastava is.

Címkék: video archív skoda zastava orb polonez lepold sportvideo

14 komment hozzászólás

A Kassa Rali nem először szerepelt az ORB programjában, de korábban közös futamként szervezték a szlovákokkal - csakúgy mint néhányszor az Eger Ralit. Emellett a szurkolók is, és többnyire a versenyzők is szerették - leszámítva, hogy néha úgy érezhették, hogy a két ország felhőtlennek ritkán nevezhető viszonya azért időnként tapintható. A verseny közel van az idén bajnoki futam nélkül maradt, és mindenképp rali-fellegvárként ismert észak-kelet magyarországi megyékhez, így egyfajta kárpótlásnak tekinthető az ott élők számára (sokkal inkább, mint egy - és erről is volt szó - ausztriai Waldviertel Rali jelenthetett volna ezeknek a szurkolóknak.

Címkék: kazár kassa orb hadik botka dávid Kajetanowicz Grzyb

6 komment hozzászólás

Robert Kubica tavaly egy szalagkorlátra nyársalta az autóját, és súlyos kézsérülést szenvedett. Sokan bíztunk a felépülésében, de volt F1-es csapatától sajnos folyamatosan kevésbé biztató híreket kaptunk. Az utóbbi időben több olyan pletyka is felröppent, hogy a lengyel fiú az M-Sportnál Fiesta RS WRC-t tesztel. Ezeket híreket hivatalosan senki sem erősítette meg, sem az M-Sport, sem pedig Kubica oldalán (ott egészen biztosan nem, hiszem nem kimondottan informatív) nem foglalkoztak a kérdéssel. Aztán robbant a hír, hogy a sérüléséből felépült Robert egy WRC-vel nevezett egy olasz ralifutamra.

Címkék: video subaru robert kubica fiesta wrc

16 komment hozzászólás

sokunk kedvence ifjabb Béres József,

aki ezúttal sem okozott csalódást! Sajnos technikai problémák miatt végül nem sikerült befejeznie a hétvégi Kassa Ralit (és az első gyorson kicsit oda is csapta a hátulját - fék hiányában már csak kézifékkel tudta menteni a menthetőt), azért mégiscsak sikerült maradandót alkotnia! :)

Szólj hozzá! hozzászólás

Nálunk is van pár szép öreg versenyautó a magyar bajnokságban. Vannak azonban olyan országok, ahol valahogy nem hiánycikk az ikonikus raliautó a versenyeken.

Ha itthon ilyen historic bajnokságot nézhetnénk, senkit nem érdekelne, hogy vannak-e WRC-k, az ORB-ben, hiszen azok is csak előfutói lennének ezeknek az öreg talicskáknak.

Címkék: video historic

1 komment hozzászólás

Már megírtuk, hogy nincs utánpótlás-nevelés a magyar raliban, de ez nem azt jelenti, hogy nincs is utánpótlás. Két fiatal tehetségről beszélhetünk, aki 25 éven aluli, az ORB-ben (is) versenyzik, és valamilyen szinten felépített programmal rendelkezik: Lukács Kornél és Matók Ádám.

adammatok0.jpg

Címkék: teszt videó beszámoló élménybeszámoló nagyszékely matók ádám

2 komment hozzászólás

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy szeretem az IRC-t, vagyis az Intercontinental Rally Challenge-t. Van, aki a WRC megszállottja, van, aki cseh bajnokikért lelkendezik, még olyan is akad, aki az Országos Rali Bajnokság futamait várja epekedve. Sőt, megvannak a rajongói a Rali Túra Egylet versenyeinek, de például edelénybéres a BAZ Rallysprint bajnokságot isteníti. Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Engem azért érdekel az IRC, mert ezt a bajnokságot a hazai háztartások jelentős részében látni lehet a televízióban, ellentétben a feljebb felsoroltakkal. Mivel a sorozat promótere és jogtulajdonosa is az Eurosport Events (övék még többek között a WTCC is), valószínűleg sokáig nézhetjük még. A csatorna egyébként azok után hozta létre a saját bajnokságát, miután az FIA-val hosszú ideig nem sikerült olyan megállapodást tető alá hozniuk, hogy világbajnoki futamokról tudjanak gyorsaságikat közvetíteni élőben. Próbálkozások voltak ugyan, de rendre elhaltak.

HanninenBarum2012.jpg

Címkék: irc eurosport peugeot veszprém skoda janner mecsek rallye peugeot 208 r2

7 komment hozzászólás

Én még olcsón megúsztam, mégis piszkosul fájt. 

Kezdjük a legelején. Nagyon vártam a Barumot. Idén már 5. éve, hogy ez a verseny éves ralinaptáram legbiztosabb pontjaként piroslik a szürke hétköznapok között, augusztus legeslegvégén, jelen esetben a naptári őszbe - szeptemberbe is átnyúlva. 

Barum4.JPG

Címkék: video irc skoda s2000 akkreditáció barum notti

Szólj hozzá! hozzászólás

Vargagixxxer ismét egy jó kis mozival örvendeztetett meg bennünket - ezúttal Németországból. 

Azt írta nekünk, hogy "a tegnapi tragédia után üdítőnek szánva kész a német wrc futam kisvideója. Nincs zene alatta, ahogy már az Arad alá sem volt időm tenni. A vasárnapi felvételek sajnos kicsit remegősek, rohadt hideg szél fújt, esett az eső, sokszor vízszintesen, én meg rövidgatyában feszítettem, mert reggel 40 perc alatt értem a parkolóba, és nem volt időm átöltözni. Meg mondjuk a széllökések is akkorák voltak, hogy azt sem bírtam kitartani sokszor... grin

Remélem azért nem rossz, szép, látványos felvételek készültek. Jó szórakozást hozzájuk:"

Címkék: video wrc deutschland rally vargagixxxer

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása